Adatok
Kemencés Szittya Buci
0 bejegyzést írt és 190 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Jómagam igen gyakran járok moziba, és a többéves rutinom alatt néhány moziba járó embertípust volt alkalmam megfigyelni. Ebben a posztban róluk szándékozom megemlékezni. Ha még ismersz olyan mozinéző fajtákat, akik nem szerepelnek a felsorolásban, akkor írd le nyugodtan kommentben. Sőt, most már…..
Maga a nagyszerű Magyar Nemzet nevű újság hozta a hírt, hogy a Miniszterelnökség átalakult Szent-Lázár szerzetesrenddé. Persze ilyen nyíltan nem merték leírni, csak azt közölték, hogy az ott dolgozóknak tízórás a munkanapja, többletfizetés azonban nuku. Nemsokára kiosztják a…..
Kemencés Szittya Buci
2014.11.26 23:05:23
„Egyelőre” csak néhány kormányszervnél, de bevezetik a 10 órás munkanapokat, ezáltal a 40 órás munkahét helyébe az 50 órás munkahét kerül.
Miközben Norvégiában a összes közalkalmazotti munkavállalónak a 6 (igen, hat) órás munkanapot vezetik be úgy, hogy a dolgozók…..
Kemencés Szittya Buci
2014.11.26 22:57:27
@kuki123:
Úgy látom, te még sosem dolgoztál köztisztviselőként.
Akkor meg minek járatod a szád fölöslegesen 15 éve lejárt klisékkel?

Smoking Barrels
Az éhezők viadala: A kiválasztott - 1. rész / The Hunger Games: Mockingjay - Part 1 (2014)
2014.11.18 06:00:00
Ha egy filmtrilógiából már a második rész sem volt több egy semmitmondó átvezető videónál, akkor mire számítson az ember a kettébontott finálé első fele kapcsán? Kézenfekvő válasz, hogy az aranytojás tojó franchise-okat kizárólag pénzéhségből nyújtják addig, amíg…..
Kemencés Szittya Buci
2014.11.18 22:06:39
Csöpög és csurog mindenfelé a görögdinnye, amikor eszed?
Kerüld el a sok ragacsos felület takarítását és tálald a görögdinnyét tisztán és egyszerűen.
Hogyan vágjuk fel a dinnyét?
Neked melyik dinnyeszeletelési módszer tetszik jobban?
Dinnye-diéta..
Kemencés Szittya Buci
2014.08.17 21:04:38
Igazság szerint arról akartam írni, hogy egy olyan országban, ahol a sajtószabadságról Berki Krisztiánok herevasalásának kontextusában beszélnek és indokolnak 40%-os extra adókat, ott nagyjából mindegy hogy a befolyt összeget a beteg gyermekek rehabilitációjára, vagy a minőségi…..
Kemencés Szittya Buci
2014.06.11 23:06:12
Lángoló Gitárok
Rockabilly, Chumbawamba, Waka Waka – az eddigi vébék legjobb dalai
2014.06.10 16:03:40
Pár nap múlva rajtol a brazíliai labdarúgó világbajnokság, amire mi kétrészes felvezetővel készülünk. Az elsőben összegyűjtöttük az eddigi tornák legjobb és legérdekesebb zenéit, hogy megalapozzuk a hangulatot az egy hónapos meccsnézéshez. Folytatás hamarosan, az idei…..
Felreppent a hír, hogy bizonyos minisztériumok 2016 márciusáig valamely vidéki nagyvárosba költözhetnének a fővárosból. Az első híradásban a Honvédelmi Minisztérium Székesfehérvárra költöztetéséről, illetve az agrártárca Debrecenbe településéről volt szó. Utóbbi…..
Kemencés Szittya Buci
2014.06.09 10:57:08
@csak egy néző:
Továbbá kíváncsi lennék én arra a zemberre, aki a minisztériumban akar "ügyet intézni".
Apám, intéztetek már valaha bármilyen ügyet? És annak volt köze bármelyik minisztériumhoz?
Talán először tájékozódni kéne közigazgatás ügyben, aztán írni.
A költöztetés meg egy jó nagy ökörség, újabb színtere a mutyizásnak. A minisztériumok a központi közigazgatás részei, a központban a helyük, ott, ahol a kormány van.
@nu pagagyí:
Még jó, hogy nem rendelkeznek önállósággal, elvégre a miniszterek irányítása alatt áll. Miért is kéne önállósággal rendelkezniük? Arra ott van (vagy legalábbis kéne lenniük) a parlament, a bíróság, önkormányzatok.

2014.06.09 11:39:56
@inebhedj - szerintem:
A főváros nem azért vízfej, mert ott van az összes központi közigazgatási egység.
Azért vízfej, mert a GDP igen nagy része ott koncentrálódik. Ezen nem segít az, hogy 1-2 minisztériumot ledobnak vidékre.
Egyáltalán nem lenne ésszerű lépés egy központi szervet földrajzilag a perifériára száműzni.
@Townsend:
Még egy érv a költöztetés ellen. Például egy zalai vezetőt jóval egyszerűbb Budapestre felutaztatni, mint Debrecenbe. Előbbi helyre elég lehet egy nap is, míg utóbbiba csak az utazás 1 nap.

A sorozatnál megszokott helyszín- és szereplőkavalkád után kissé furcsa volt, hogy ezúttal a teljes epizód egy történetszálra koncentrál, de a magam részéről élveztem, mivel így volt idő arra, hogy egy-egy jelenetet, karaktert, léthelyzetet jobban kibontsanak. Kár, hogy sokat…..
Kemencés Szittya Buci
2014.06.09 16:23:47
Hát igen, a nyolcadik epizódok azért mindig ütnek. A legvégét tényleg csak erős idegzetű rajongóknak ajánlom - még én is fintorogtam, pedig erős a gyomrom. De nemcsak emiatt volt húzós az epizód, ám mivel nem szeretek spoilerezni, nem megyek bele a részletekbe. Mindenesetre hál'…..
Kemencés Szittya Buci
2014.06.02 21:27:40
Európa háború előtt áll?
Amikor a 20. század 30-as éveiben Adolf Hitler új területeket szeretett volna meghódítani Németország számára, mindig azzal érvelt, hogy a helyi német lakosság érdekeit szeretné megvédeni. Ezt az érvet használta az Anschluss idején, Csehszlovákia…..
Kemencés Szittya Buci
2014.03.02 20:21:57
@Csehszlovák Kém:
Márpedig de, ki kell maradni ebből az egész szarból. Majd ha megszáll minket valamelyik nagyhatalom, akkor kell menni a másikhoz egy "forradalmi ellenkormánnyal", hogy jajj, megszállt minket ez a csúnya bácsi, mi vagyunk az ellenkormány. Aztán ha vége az egésznek, és jönnek a béketárgyalások, akkor majd ott kell lenni, mint szövetséges ország, legyen az bármelyik oldal.
Faszkivan a kiállunk a saját elveink mellett politikával, ahhoz túl kicsik vagyunk. Az erősebb kutya baszik, oda kell állni mellé.
Aztán majd ha szép Csehszlovákiád véletlen a rossz oldalra áll, akkor majd sírhatsz, hogy jajj de igazságtalanság történt, mi meg visszakapjuk a magyarok lakta területeinket, CsSz meg majd a fasiszta megszálló elnyomó hatalom lesz.
Szóval maradjunk csak semlegesek, alapítsunk jó kis bankokat titoktartással, aztán a vesztes félnek majd szépen elfelejtjük visszaadni a hozzánk menekített vagyonát.
Lesz még itt jóvilág, csak kell egy jó kis háború, nekünk meg ki kell maradni belőle.

Amerikáról sok esetben hallhatjuk, hogy nincs nemzeti étele. Magyarországról ugye mindenkinek a gulyás, vagy a töltött káposzta jut eszébe. Ezzel szemben Amerikáról rögtön a hot dogra, a hamburgerre, vagy a pizzára, természetesen sok ketchuppal asszociálunk. Ez azonban téves, mert…..
Kemencés Szittya Buci
2014.01.03 20:35:58
@Pan Modry:
Jó jó, de a pizza se nem magyar, se nem amerikai kaja. Egyébként lehet jó pizzázót találni itthon is, csak nem az Árpád-hídi aluljáróban kell keresni. :)
Alapanyagot meg nem a Tescoban, hanem mondjuk minimum piacokon kell venni.

2014.01.03 20:37:03
@Pan Modry:
Ja, és ne értsd félre, ezekkel nem rád céloztam, csak szemléltetésképpen állítottam ezeket szembe. ;)
Ja, és ne értsd félre, ezekkel nem rád céloztam, csak szemléltetésképpen állítottam ezeket szembe. ;)
Kemencés Szittya Buci
2014.01.03 23:54:05
@sdani:
Főzelékek, pörköltek, gulyás, nokedli, kürtőskalács, halászlé, lecsó, kocsonya, túrós, tejfölös ételek, mák használata, vérpörkölt, töltött paprika és káposzta, rakott ételek.
Ezek az ételek nem jellegzetesek az egész monarchia területén.
Javaslom, ismerd meg hazád gasztronómiáját, hidd el, érdemes. Igen ritka az olyan változatos, de mégis hagyományos gasztrokultúra, mint amilyen a magyar. Persze minden országból fel lehet sorolni jellegzetes ételeket, de általában nem ennyire sokszínűek.

- SPOILERMENTES -
Sok-sok évezreddel ezelőtt az univerzumot sötétség uralta, hála a sötét tündérek ármánykodásának, ám Asgard népe vérrel és verejtékkel fényt vágott a galaktikus éjszakába, megfosztotta a tündéreket becses kincsüktől, az Aethertől, őket magukat pedig…..
Nyolc óráig lehet ráhangolódni az X-re, (Ezt írtam szombaton.) aztán meg már úgyis mindegy lesz, mert szépen élőben lekövetem a műsormenetet és ahogy az lenni szokott, némi fáziskésés és buffering után megírom a sallangmentes mivótot, meg a velős kommentárt. Addig a…..
Kemencés Szittya Buci
2013.10.27 01:01:18
Kemencés Szittya Buci
2013.10.27 13:18:48
@nyuszi01:
De érted, afelett nem tudok napirendre térni, hogy bántják a fülemet a hamis hangok, így mi a fene ragadna magával? A táncos lányok az "énekesek" mellett? Akkor nézek táncshowt, vagy valami ilyesmit. Ez egy énekversenyszerűség akarna lenni, énekeljenek jól.

Kevesen vették komolyan azokat a kijelentéseket, amelyek szerint a magyar unortodox intézkedések követőkre találnak majd Európában. Az ábra szerint azonban erőteljes magyarosodásnak indult a kontinens.
A nyugdíjak államosítása szinte már klasszikusnak számít, most pedig a…..
Kemencés Szittya Buci
2013.10.26 14:27:30
@nu pagagyí:
Persze, köztisztviselő és a kiemelt jövedelem.
Én köztisztviselőként dolgozok diplomával, központi szervnél, napi 9-10 órát így kapok 30 000 Ft-tal többet, mint amennyi a minimálbér. Béremelés meg 6 éve nem volt. Túlórát csesznek fizetni, és nem, nem a lábamat lógatom munkaidőben. És ez még központi szerv, egy önkormányzatnál vagy egyéb hivatalnál még ennyit sem kapnak a KTV-k.
Ja, hogy a politikusokra gondolsz? Azok nem köztisztviselők.

Niki Lauda (Daniel Brühl) és James Hunt (Chris Hemsworth) rivalizálása, amely az 1976-os Forma 1-es évadban csúcsosodott ki, remek táplálékul szolgál egy kompakt sportfilmhez, ugyanis van benne tragédia és diadal, ellenségeskedés és barátság, no meg sebesség minden mennyiségben,…..
Kemencés Szittya Buci
2013.09.27 21:41:40
A Wikingerről mindenkinek van valamilyen emléke: részegen hazafelé burgerezés, sajátos stílusú kiszolgálás, mócsingos gyros. Az elmúlt pár hónapban az arra járók bizony észrevehették, hogy nagy fúrás-faragás történik, és nem is olyan régen a hely megkapta a "bisztró"…..
Hadd legyek egy kicsit közvetlen.
Mióta csak a politika valamennyire is érzékelhető és véleményezhető (kb. 500 éve), folyik a nyafogás ebben az országban a közállapotok miatt. Mondhatni, itt csak azok nem nyafognak, aki eladták a lelküket az aktuális rezsimnek, mindenki más -- az…..
Kemencés Szittya Buci
2013.06.22 22:53:38
@egyetmondok:
Alapvetően egyetértünk, felvilágosult, a modern polgári alkotmányosságtól sajnos vannak igencsak eltérő dolgai a mi új Alaptörvényünknek...
Most hirtelen nem emlékszek, hogy Sólyom kifejezetten az AB megszüntetése miatt mondta-e, amit mondott, de ha azért, akkor azzal nem értek egyet. Nem kellene ahhoz feltétlenül egy Alkotmánybíróság, hogy betartassa annak rendelkezéseit, mint ahogy nagyon sok más országban nincs is ilyen.
De az tény, hogy sajnos a hatalmi ágak nálunk nagyon koncentrálódnak, és ennek nincsen ellensúlya, mint mondjuk USA-ban a kétévente választott House of Representatives, a politikai elit pedig nincs annyira felvilágosult, hogy maguktól tartsák be ezeket az eszméket, elveket (demokrácia, jogállamiság).

2013.06.23 00:24:54
@egyetmondok:
Egyébként szerintem nem ott van a probléma, hogy az Alkotmánybíróság jogkörét kurtították. Szerintem az a baj, hogy van egy másfél éves Alaptörvényünk, amit már 4x módosítottak épp kényük kedvük szerint. Az ellen az AB sem tudott volna mit csinálni már korábban sem, hisz ők az aktuális alkotmány szerint döntenek. A hatáskörük megvágása már-már "csak" szimbolikus. Szóval alkotmányellenességre lehet nálunk is hivatkozni, csak erre válaszlépésként 2 nap múlva a Fidesz-KDNP máris megváltoztatják olyanra az Alaptörvényt, ahogy az nekik jó. 4 éve még azt gondoltam, hogy túl sok a sarkalatos törvényünk, ma már azt gondolom, hogy túl kevés. Sőt, jó lenne, ha ezek nem 2/3-osak lennének, hanem mondjuk 4/5-ösek. Csak egyszer legyenek már jól megírva, aztán az ne változzon!
Én egyébként baromira sajnálom, hogy nálunk nem kötelező alkotmánymódosítás esetén népszavazást tartani.
De lehet itt bármilyen rendszert csinálni, ha az alkotó elemei a rendszernek (politikusok, tisztviselők) képtelenek a jogállamiság elveit magukévá tenni és betartani.
Önmagában egyik politikai rendszer sem jó vagy rossz, a benne résztvevők teszik azzá.

2013.06.23 00:29:24
@Gerilgfx:
Csak annyi a különbség, hogy ott az egyik párt valódi alternatívája a másiknak, nem csak a pártszínek eltérők. Az egyik támogatja az abortuszt, a másik nem. Az egyik szigorítaná a fegyvertartást, a másik nem. Az egyik szélesítené a tb-t, a másik nem.
Nálunk hol lehet ilyen különbségeket fellelni?
Természetesen az ő rendszerük sem tökéletes, vannak bőven túlkapások, és én egyébként nem is akarnék egyébként ott élni, de például hatalmi ágak elválasztását azért elég jól megoldották.

A múltheti Vörös Nász kapcsán, úgy gondoltuk itt az ideje csokorba gyűjteni a sorozat leginkább "miaszentatyaúristentejóégeztmostnemmondod?!!!!" jeleneteit. A bejegyzésben 16 videórészletet láthattok. Mondanom sem kell, hogy aki nem látta a sorozatot, vagy csak most ismerkedik vele…..
Kemencés Szittya Buci
2013.06.07 16:52:16
Igaz, hogy a Vasember 3. különösebb erőlködés nélkül foglalta el helyét minden idők legsikeresebb filmjeinek listáján (egészen pontosan annak ötödik helyén), de ez nem jelenti azt, hogy Tony Stark harmadik egótúrájából lehet a nyár filmje: az előjelek szerint Az acélember…..
Nem nagyon akartam erről írni, de az események egyre jobban kezdenek szétterjedni Stockholm-szerte. Zavargások törtek ki a tőlem mindössze egy metrómegállóra lévő Husby városrészben, ahol a helyi kisebbség 100 autó gyújtott fel vasárnap éjszaka. Az eset előzménye, hogy…..
Kemencés Szittya Buci
2013.05.24 13:33:14
@vasgyuszi:
Ez egy általános probléma ma Nyugat-Európa országaiban. Mindenhova beengedtek boldog-boldogtalant, mondván majd beilleszkednek, meg átveszik az ország kultúráját, hagyományait. Aztán 40 év múlva jött a nagy koppanás. A legkevésbé rugalmatlan vallás és közösség a muzulmán, őket még egy atombomba sem téríti el a hitüktől. Ezt a problémát nem lehet azzal megoldani, hogy megpróbálnak békésen egymás mellett élni, mert arra csak az egyik fél képes. Ha sokáig húzzák, akkor már egyik sem lesz képes rá.

2013.05.24 13:55:42
@fordán tamás:
Csakhogy ezeknek a fiataloknak a svéd az egyetlen állampolgárságuk, az emberi jogi egyezmények szerint meg nem lehet elvenni, ha mellette nincs másik, emiatt pedig hontalanná válna a szó jogi értelme szerint.
Egyébként egyetértek veled, alja dolog, amit művelnek, de jogilag és szociológiailag ezt ma már nem lehet ennyivel elintézni, hogy elvenni az állampolgárságot és kész.
Ide komoly és erős nevelés kell egészen kicsi koruktól fogva, szigorú családellenőrzéssel, ha nem biztosítanak megfelelő körülményt a kölyköknek a felneveléshez anyagilag, kulturálisan, morálisan, akkor elvenni tőlük.

2013.05.24 14:26:26
@Tapmancs:
Ne félj, erre is hamarosan sor kerül, ugyanis Brüsszel az összes város közül a legrosszabb ilyen szempontból.
Egyben viszont tévedsz: a politikusok rohadtul leszarják majd az egészet. Pattognak majd a szélsőjobberek, meg az EU szkeptikusok, de a többsége magasról tesz az egészre.

Rudi Saldia macskája nemzetközi sztár lett gazdája go pro kamerás felvételeinek köszönhetően.
Saldia MJ-vel, a macskával együtt kerekezik Philadelphia utcáin, és kézbesíti a leveleket. A 25 éves biciklis postás több száz kilométert letekert, miközben MJ a válláról…..
Kemencés Szittya Buci
2013.05.24 13:50:47
Kemencés Szittya Buci
2013.05.24 13:56:34
Jóslatunkkal ellentétben mégsem lesz ingyenes a 65 éven felüliek gyorsvonati pótjegye, ennél egy sokkal unortodoxabb, mondhatni hungarikum megoldással rukkolt elő az NFM: "pótjegy-bérletet vezetnek be a 6 év alatti és a 65 év feletti utasok számára, havi 1500 forintért – ez tíz…..
Kemencés Szittya Buci
2013.05.18 00:36:24
@csillagház:
Még, hogy a legkevesebbet? Általában a kocsik népének harmadát ők alkotják. Pont, hogy 10-12 éves korig kéne ingyenesnek, vagy 90%-os kedvezményesnek lennie. De most a nyugdíjas nehogy már ne tudjon legalább egy 50-60%-os jegyet kifizetni.
Az a tény is felháborító, hogy az állami cégekből úgy lopnak, ahogy nem szégyellik, ebben igazad van.
Csak azt is jó lenne megérteni, hogy ha szeretnénk nyugati szolgáltatást és színvonalat, akkor ahhoz bizony nyugati árszínvonalat is kell fizetni érte (amibe nem fér bele, hogy az utazóközönség egyharmada, de legyen "csak" 15%-a ingyen utazik, mert jófejek vagyunk), amitől azért még így is messze vagyunk. A Siemens, vagy Bombardier, vagy akármelyik gyártó nem fog nekünk csak azért olcsón kocsikat gyártani, mert nem vagyunk olyan gazdagok, mint a németek/franciák.
Szerintem amúgy is nonszensz itthon elvárni azt, ami Németországba, vagy Svájcban van. Basszus, azok a világ leggazdagabb és legszínvonalasabb országai, erős gazdasággal, fegyelemmel, jó struktúrával stb. Hogy lenne itt egyik pillanatról a másikra kánaán, miközben fizetni nem akarunk semmiért, mert hogy "ilyenért én nem fizetek", a nyugdíjas meg ne fizessen, mert neki jár az ingyen utazás.. Aztán jön az ördögi kör.
Nem neked szólt a hozzászólásom minden része.

Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Ha nem blokkbászterre mész, akkor nincs gond, ha az, akkor nem az első 1-2 héten kell beülni a filmre, és/vagy nem péntektől vasárnapig délután 5-9-ig, hanem valami félreeső időpontban. Ha hétvége, akkor kifejezetten preferálom a délelőtti, kora délutáni vetítéseket, imádom. Tök üresek a nagyobb termek, kiválóan eloszlik a sereg. Egyéb esetben hétfő, kedd, csütörtöki napokon bármikor, feltéve, ha nem nyár, mert akkor meg sok a hülyediák.
Amúgy én is zabálok pattogatott kukoricát, de azt sosem értettem, hogy mások miért nem tudják csendben enni. Fasznak jó az, hogy belemarkol jó hangosan, kevergeti, dobálja, beleakad a tasakba a keze/ruhája, kiszedi belőle, és egyben próbálja meg a fejébe tömni az egész tenyérnyi cuccot, ami persze nem megy, a fele a földre esik, és még nyitott szájjal, csámcsogva-ropogva tömi magát a faszparaszt.
A nacsoszt én is rühellem, büdös, hangos, szar. Ráadásul ilyen buzi műanyag tálcácskán adják, amiben még a morzsa is zajos.