Regisztráció Blogot indítok
Adatok
maccar

0 bejegyzést írt és 223 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Sokan félnek elmenni pszichológushoz, mert úgy érzik, ha felkeresnek egy pszichológust, akkor bizonyára pszichés problémáik vannak (vagy ha nincsenek, majd a pszichológus talál) ráadásul, ha kiderül, hogy pszichológushoz járnak, akkor azt hiszik majd róluk, hogy betegek, őrültek.…..
zamat A virágos vacsora is fájhat 2010.05.03 13:00:00
Fura dolog virágot enni. Persze nem annyira fura, mint fényen, jégen vagy koszon élni, de a sarki kocsma szalonnán nevelkedett közönségének rém bizarr lehet. Főleg, hogy az esti ebsétáltatás óta tudom, szerintük a mai, párizsin felnőtt ifjúság olyan gyenge, hogy még szarni se…..
Nem tudunk egyelőre többet, mint amit a Tumbleren, a Mefikrolog blogon talált kép mutat, de az sem kevés. Eszerint a Westendben nyílhat meg a Budapestről világváros létére eddig hiányzó amerikai kávézólánc első szeme. Tavaly ősszel még arról cikkezett több lap, hogy a Váci…..
Nyomorult? Szánalmas? Szerencsétlen? Mi a legpontosabb fordítása annak, amikor a Eurosport kommentátorai "miserable"-nek nevezik a magyar válogatottat? Ebben a pillanatban ért véget a Honduras-Magyarország meccs az U-20-as foci világbajnokságon, 3-0-ra picsáztak el minket a…..
Minimum a hónap kalandja esett meg Gergővel. Olvasónk - magyar internetezők tízezreihez hasonlóan - nemrég belebotlott az Aranylinkbe, ami alatt Horálki János extrém túravezető weboldala lapul. Ha nem ismernék véletlenül, János, a netes híresség olyan komplex túravezetést kínál…..
Híres divatmárkák másolatait világszerte árulják az utcákon és piacokon, jobb és rosszabb minőségben, de sosem értettük, hogy ha valakiről már messziről ordít, hogy nem engedhet meg magának egy félmillás Vuittont, akkor minek hordja a pár ezres másolatát a pufidzsekhez?…..
Paranoiás ügyfél már régóta figyelheti a biztonsági őröket, akik tidzséhúkeres vetődésekkel kápráztatják el a raklapokat, amikor a vásárlók elfordulnak. Most azonban végre sikerült rajtakapnia egyet, amint személyleírásukat cébézte be, miután megfogtak egy üveg Metaxát:…..
Ritkán kap a Homár olyan levelet, ahol nem az eladókra panaszkodnak, hanem épp az eladókat kizsákmányoló főnökökre. Ilyen körülmények között nem csoda, ha az eladók nem teszik oda magukat és aztán dőlnek hozzánk a felhúzott/átvert/megsértett vevők panaszai.Kedves…..
A Homárnak mindig fogas kérdés, mi legyen a "döglött vombatot találtam a kacsamájkrémben"-jellegű olvasói beszámolókkal. Hogy is állíthatnánk, hogy vombat volt a májasban, ha nem mi magunk vágtuk fel a gyanúsan dudorodó húsipari terméket? Nem is szoktunk ilyet…..
Az mondjuk nem lehet vitás, hogy az év legjobb spamját kaptam meg hétfő délután, de az az érzésem, hogy Braco (ejtsd:Brácó) még hónapok múlva is ott lesz a viccesspam-élmezőnyben. Ha valaki nem ismerné, az érzékeny pillantású és csodahajú zágrábi férfi bemegy egy terembe,…..
A lenti levél szerint Peer Chi 7 hónapos terhesen egy langyosra fűtött szobában töltötte a szilvesztert, majd az új évet megfázva és egy klasszikus szívatódással indította: a Vendégház honlapján ingyenes transzfer szerepelt, amit viszont a helyszínen már csak térítés…..
Gabbró nem sikeres karácsonyozó: fingja sincs mi az, amit egy fehér dobozban kapott, ráadásul majdnem megvezették egy zacskó leértékelt gumimacival. Igazi mikrotörténetek nanotanulságokkal. Az ismeretlen ajándék pedig nyilvánvalóan Gyurcsány Ferenc "Klára és én" című…..
A Datanet egy hibabejelentésre a sávszélesség lecsökkentésével reagált, de a számlát továbbra is az eredeti, nagyobb sávszélességű csomag szerint állította ki. Miután naív ügyfélünk ezt észrevette, a Hírközlési Hatósághoz fordult.Tisztelt Nemzeti Hírközlési…..
Mikulás a Lufthansa jóvoltából 5 órát töltött el a müncheni reptéren, pedig már nagyon szeretett volna hazaérni. Az ügyfélszolgálat ott már nem tehetett semmi, de legalább adott 10 eurót reggelire, az is valami.Eddig körülbelül 100 ezer kilométert repültem a Lufthansával, és…..
Nemsokára berakjuk hírbe, ha egyszer rendben, az ügyfelek alapos megfingatása nélkül ér célbe egy Wizzair-járat. Most még nem ez a hír. Gábor tapasztalt skandinávszakértő, mégis megkísértette az istent és Göteborgból Wizzairrel akart Pestre jönni. Persze megkapta a magáét, az…..
Műszaki hibára hivatkozva törölte szerda esti, Párizsból Budapestre tartó járatát a Wizzair. A Párizsban rekedt utasoknak legfeljebb 70 euróig térítették meg szállásdíjukat, ételre-italra pedig négy eurót adtak. Elvileg kártérítést is fizetniük kéne, írja az Index. Ha…..
Minden idők legjobb sajtóközleménye és a világmindenség legjobb csatolt marketingfotója következik, öveket tessék bekötni, de főleg a nadrágszíjakat meghúzni. A terjedelmes dolgozatot az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács adta ki ma, a témája pedig a…..
Postafordulta nélkül szupergyorsan megérkezett Sir Morik válasza az angol-magyar rendelési incidensre. A Homár nem érti, hogyan kerekedhetett ebből egyáltalán bármilyen ügy, nem tökmindegy milyen nyelven rendel a vendég, amíg fizet? Ezek szerint nem: Szeretném a másik fél…..
Nehéz eldönteni, de nekem talán ez eddig a kedvenc Homár-sztorim. Fél órája olvastam, még most is göcögök és rázom a fejem, a kedvem ennek megfelelően - mellhártya ide vagy oda - napsugaras. Pedig amit itt olvasni fognak, egy pánikolásra legkevésbé sem hajlamos állapolgárt is…..
Vettem egy csomag Protect egérmérget a Tescóban Egérirtás mesterfokon felirattal, aranyosan lapult a Lecsó patkányszereplőivel díszített zsebkendőcsomag alatt, de akkor még nem értettem a jelzést. Két hét telt el, mire leesett. Azóta több adagot megettek belőle. Ha kiesznek egy…..
Kázmér tesztelte a Malév rugalmasságát egy mondhatni kiemelt úticél, Brüsszel esetében milyenek az esélyek, ha valaki az utolsó pillanatban szeretne repjegyet foglalni. Röviden: rosszak. Hosszabban: Személyes okokból meghiúsult, hogy autóval térjünk haza Brüsszelből, ezért az…..
Hát kérem, eljutottunk oda, hogy blogunk a magyar futball korifeusainak szemében is jelentőségre tett szert. Megszereztük (esetleg megvettük, netán megkaptuk?) Várhidi “0-8” Péter ominózus írásbeli beszámolóját. Sajnos egy lenyesett lófejet is találtunk kedd reggel…..