Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Analfa Béla

0 bejegyzést írt és 165 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A bevezető és elkerülő szakaszok fizetőssé tétele, illetve a változtatás körül kialakult szerencsétlenkedés pontosan olyan, mint maga a Fidesz-kormányzás: pénzsóvár, kapkodó, dilettáns, agresszív, észérveket semmibe vevő, velejéig hazug. Dokumentáltuk már két posztban,…..
Analfa Béla 2015.01.22 10:12:39
@Arcade Macho:
"ugyanis az M2 az szintbeli keresztezodestol mentes, u.n. gyorsforgalmi, raadasul mar vagy 3-4 eve fizetos volt a kamionoknak"

Az a fizetőssé tételkor úgy volt, hogy adott volt egy főút besorolású útszakasz, de aztán nagyon kellett a pénz. Erre kitalálták, hogy átminősítik autóútnak, hogy lehessen érte pénzt szedni a teherforgalom után, majd ugyanazzal a lendülettel végigrakták 90-es táblával, mert az illik legjobban a gyorsforgalmi utakhoz. Szintbeli kereszteződés pedig azért nincs benne, mert eredetileg tényleg autóútnak tervezték, de a megvalósításkor csak a 2x1 sávra futotta. A teljes 2x2 sávot pedig sokadik módosítás után 2012-re ígérték, ami már bőven elmúlt, de a napokban kiadott nagy 750 milliárdos útépítési tervben megint nem szerepel. Tehát lehet, hogy először a feltételeket kellene megteremteni, és csak utána fizetőssé tenni bizonyos útszakaszokat.
Gyakorlatilag Budapestről Szlovákia felé nincs gyorsforgalmi út!
Hónapok óta szemezgettünk a váci Püspökfalat Bisztróval, hiszen egész jókat lehetett róla olvasni itt-ott, minket pedig külön jó érzéssel töltött el, hogy csupán néhány kilométerre verőcei lakunktól, végre a Dunakanyarban is elkezdett mozgolódni valami a fine-dining…..
Tudatom, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Magyar Krónika címmel új havi folyóirat indítását szorgalmazza, melynek megalkotásában – mint szerző – személyesen maga is közreműködne. Miniszterelnök úrral egyeztetve tisztelettel felkérem, hogy e szellemi vállalkozásban – mint…..
2014. július 4-én az Országgyűlés elfogadta a frissen bevezetett reklámadó-törvény módosításait. Ennek értelmében a közösségi médiában, kereső oldalakon elhelyezett hirdetések adókötelezettsége havi 2,5 milliós költés felett átszáll a megrendelőre, ha az adófizetésre kötelezett cég nem nyilatkozik…..
7. Túl fényes volt a lakás? Vagy mégis miért toltak ez egyik ablak elé egy bazi nagy szekrényt? (Kösz László!)   6. 2008-as és újépítésű? Amúgy pofás meg minden.   5. Eladó Szeleczky Zita 40-es években, Duna-parti hegyoromra épült nyaralója Már évekkel…..
Analfa Béla 2014.03.05 21:07:48
@epix: A linken található fotók alapján az sem biztos, hogy az mozi. Inkább tűnik élő pornószínháznak, amiben a nézők a hálószobát nézik. :)
Megszületett a „megoldás” a váci átépítés során rendszeressé vált hatalmas késések csökkentésére. A MÁV-START honlapján már megjelentette a november 4-től életbe lépő új menetrendet, amivel kommunikációja szerint a kiszámíthatóbb közlekedést kívánja elérni. Az…..
A feltörekvő országokban az állami beruházások nagyon megérik a pénzüket, a napi szintű kiadások, úgy mint a tanári fizetések vagy a kórházak fenntartása viszont nem.Mióta az IMF vezető közgazdászai elismerték, hogy az európai megszorításokkal kapcsolatban alaposan…..
Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke újabb rejtvénnyel lepte meg a piaci szereplőket. Mit is jelentenek pontosan a jegybankár szavai? A megfejtés a lap alján.   Közel egy éve kulminálódott az eurózóna adósságválsága odáig, hogy az ECB elnöke kijelentse, a…..
hacsaknem Ki a (nem) magyar? 2013.06.30 11:18:46
Olvasom, hogy Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület elnöke "Turista vagyok, nem magyar" feliratú pólót ajándékozott Bajnai Gordonnak Kolozsváron. A volt magyar miniszterelnök értelmiségiekkel, vállalkozókkal, a romániai magyarok parlamenti képviseletét…..
Túl nagy volt a térerő ..
Csak úgy dübörögnek a régi magyar zenekarok hangmintái az amerikai rappereknél! Ugye van ez a híres Kanye West vs. Omega-ügy, amiről már nem feltétlen szeretnék többet írni (ettől persze még fogunk), illetve szintén egy Presser Gábor-szerzeményt használt fel a Mobb Deep rapduó…..
"A rezsicsökkentés után az ellenzék majd az újabb adóemelésért is be fog szólni, mert ezeknek semmi sem elég jó" - indokolta az új aláírásgyűjtési kampányt Selmeczi Gabriella, egykori senátor. Miután Varga Mihály bejelentette a készpénzfelvétel adójának duplájára…..
Pénteken óvatosan jeleztük a Lángoló Gitárok Facebookján, hogy Kanye West féltve őrzött, június 18-ára várt Yeezus című nagylemeze kiszivárgott a netre. Ez annyira nem nagy szám, minden albummal megtörténik az ilyesmi a mai világban, most viszont a teljes magyar népesség…..
Ne tanítson etikát, aki pornót néz Elsőként egy régi cikkel kapcsolatban osztanám meg veletek a gondolataimat. Az iromány még akkor született ám most is aktuális. "Az erkölcstant az iskolákban csak olyan tanár taníthassa, aki példás családi életet él, nem elvált, nem…..
Ez kb. annyira roncsol, mint Bear a Grylls producerének lábát lefoszlató kélgyóméreg: ELÉGGÉ. Köszi Ági!..
Tarlós István üdvözölte a Google Street View magyarországi megjelenését, egyben jelezte a parkolási díjat az online megállásokra is kiterjesztik. "A virtuális utazásokra is ugyanazok a szabályok kell vonatkozzanak, mint a valósakra, elvégre a főváros és önkormányzatok…..
Elképesztően jó videót találtunk ma a Cink.hu mókablogon: a Pure Love című, népszerű dél-koreai sorozat csinoska főhősnője, a 30 évesen is tinédzser mangaszereplőnek kinéző Han Szujeon hirtelen elkezdi magyarul cinkelni a kollégáit! A látottak kísértetiesen…..
Analfa Béla 2013.04.11 17:34:51
@clegane: ennyi időbe telt, mire kivágták a részletet az eredeti videóból, és feltették indavideóra. :D
Vöröshajú lányok Kinky 2013.04.10 07:34:00
..
Analfa Béla 2013.04.11 00:08:52
Van az abszurditásnak egy olyan foka, amin túl már csak röhögni lehet, önfeledten, teli szájjal, mert másnak, sajnálkozásnak vagy ejnyézésnek, esetleg együtt érző sóhajtozásnak semmi, de semmi értelme nincs. Ha a magyar tévében gondolkodunk, mondjuk ott van a Bűnök és…..
A fél ország azt találgatja, melyik vetélkedőben fog szerepelni a mémmé vált két ostoba, frigid tyúk, na meg a kopasz tahó, aki az Esőemberrel számoltatja ki, hány betű van az ábécében. Lerántjuk a leplet: ezek a Viasat Észbontók című, április 11-én startoló,…..
A magyar gazdaságpolitika alfája, omegája, agytrösztje, az ország legnagyobb showmestere, csak sajnos idáig már olyan 2000 milliárd forintba került a szórakoztatása.Pedig tudjuk, hogy sose szabad fullba nyomni a kretént, de mégis, ő megint és megint megteszi. Volt már simplicity,…..
A pedagógusok elbocsátásával az egészségügyben ellátottak száma is jelentősen csökkenhet, így 2013-tól már nem is lesz rá szükség. "Nyilván sokaknak nehéz lesz megszokni az elején a sok üres épületet, de a kínai áruházak hamar pezsgő közösségi térré…..
Analfa Béla 2012.10.25 13:27:47