Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Mesterünk

38 bejegyzést írt és 15 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ebből az írásból kiderül, hogy tulajdonképpen mi is az, mi kell hozzá, illetve hogyan is kell ezt intézni?   Ez az, amit mindenki úgy ismer, hogy “lakhatási” engedély…Egy olyan dokumentum, ami alapján: A bank kiadja az utolsó hitelrészletet A térképre felkerül az ingatlan Teljesíted a CSOK…..
Cikksorozatomban a közeljövő jellemző lakóházait próbálom bemutatni – már amilyennek ezeknek lenniük érdemes, ha jót akarunk magunknak azzal, hogy nem terheljük tovább a bolygót a feltétlenül szükségesnél. Erre persze az egyre szigorúbb előírások is rákényszerítenek minket, mondhatjuk, hogy…..
Mesterünk 2020.08.14 11:04:06
@eßemfaßom meg áll: A nickneved tetszik! Bár nem értem, miért kell emögé bújva ócsárkodni! Valóban, egy kicsit leegyszerűsítő a blog hőszivattyúkat illető része. De a 30 cm hőszigről annyit, hogy ha azt gondolja valaki, hogy csak az energiaköltség és a megtérülés a lényeg, az bizony téved! A 30 cm azért jó, és azért releváns, mert a belső komfort ennél a vastgaságnál van kimaxolva, azaz a belső falfelület hőmérséklete alig marad el a belső levegőtől! EZ a lényeg, és ez mondjuk a blogból is kimaradt!
Legutóbbi írásomban olyan ötleteket gyűjtöttem össze, amelyek segítségével energiatakarékos házakat hozhatunk létre. A cikk kapcsán felmerült a passzívházak kérdése, hogy érdemes-e ilyen előírásoknak megfelelő házat építeni, vagy sem? Egyáltalán, az egyre szigorúbb energetikai követelmények mellett…..
Mesterünk 2020.08.14 10:57:50
@apro_marosan_petergabor: Hát akkor az sajnos nem passzívház, amiről beszélsz! milyen kompromisszum,
milyen kényelmetlenség?
Fölösleges duma nélkül, 19  pontban arról, ki tulajdonképpen a felelős műszaki vezető, és mit csinál?   Ki lehet felelős műszaki vezető? A felelős műszaki vezető egy adott építőipari szakmában az lehet, akinek van szakirányú felsőfokú végzettsége, megfelelő gyakorlattal rendelkezik,…..
A saját fotómmal találkoztam szembe a FB hírfolyamában, de nem a saját oldalamon. Kissé meglepődtem, de annál kíváncsibban olvastam, miképpen is került ide? A fotó természetesen forrásmegjelöléssel, de hivatkozás nélkül került Bodnár György cikkének az élére. Kérem, ne vegye elé onnan! Ez a…..
 Nem csak szárazon lehet maradni, vagy bajuszt lehet növeszteni novemberben, hanem passzívházakat is lehet látogatni.Köszönhetjük ezt azoknak, akik megtervezték ez első magyarországi passzívházakat. Szekér László DLA építész bemutatja "második generációs", zéróenergiás passzívházát A lelkes…..
Ez a segédlet azért készül, hogy a családi ház tervezések folyamán egy  építtető, megrendelő át tudja gondolni azokat a kérdéseket, amik ahhoz szükségesek, hogy megfelelő épületgépészet kerüljön a családi házba. Természetesen nem műszaki döntéseket kell meghozni, és nem egy műszaki koncepciót kell…..
Amikor passzívházat tervezünk, akkor nagyon sokszor szó kerül arról, hogy tulajdonképpen mit is fogunk csinálni a szellőztető berendezéssel.   Szellőzőberendezés csővezetéke álmennyezetbe szerelve. A képen a villanyszerelés kábelei, és a ragasztással folytonosított párazáró fólia látható…..
  Az 58/2013-as Kormányrendelet alapján a május 1-szeptember 30-ig terjedő időszakra kérelem alapján 10% locsolási kedvezmény illeti meg a 2000 m2-nél nem nagyobb lakossági felhasználókat, ha nincs külön locsolási vizet mérő vízórájuk.      A kérelmet az illetékes vízműhöz kell beadni. A…..
Az optimális falszerkezet kiválasztása során megkezdett vizsgálódásomat tovább folytattam. Megannyi kérdést kapok tervezői és kivitelezői munkám során, tehát nem volt nehéz kiválasztani a  haladási irányt. Egy általunk megtervezett, 200m2 alapterületű épületet a  PHPP számitás segítségével…..
Az okostégla még újdonságszámba megy, de a tavasz és az építkezési kedv ismét rátereli a figyelmet.Tudják, ez az, amikor a hőszigetelés a tégla belsejébe van dugdosva. Ezért "töltött téglának" is hívják .   Biztosan olyan okos ez az okostégla?   Ha ért valaki a marketinghez, tudja, hogy az…..
Mesterünk 2016.04.26 21:08:34
@Cs: Te milyen problémát tapasztaltál a síkra csiszolt tégláknál? Én azt láttam, nem mindegy melyik gyárból érkezik. Adott esetben hol egyik, hol másik nagy cég terméke volt jó, de nem a márkanév, hanem az agyaggödör volt a mérvadó.
Mesterünk 2016.04.26 21:53:04
@anton.chigurh: köszönöm az alaposságot! Valóban nem jeleztem, ezek projektárak, nem a gyártói listaárakon készült az összevetés. Az is érdekes lenne ! De az is tény, hogy nagy a káosz a hőszigetelőanyagok piacán,pl mennyiségi kedvezményt alig tudnak adni a kereskedők, mivel teljesen leszoritották az átadási árakat. Mo.nem működik a német típusú értékesitési piramis-így plusz szolgáltatást is alig tudnak adni.
Mesterünk 2016.04.27 17:08:29
@Szgya2: Egy jobb barkácsboltban érdemes olyan tiplit keresni,amit üreges téglához lehet használni. Szinte minden komolyabb cégnek van ilyen. Ha pedig nagyon nehéz dolgot kell felszerelni, ún. vegyi dübellel lehet dolgozni. A lényeg, hogy üreges téglába nem szabad ütvefúrni, mert az összetöri a lamellákat.
 Egy tipikus kérdés és nagy dilemma azután, hogy eldőlt, építkezésbe kezd a család. Hiszen mindenki úgy gondolja, ez az első munkafolyamatok egyike, és egyben olyan szerkezet, amivel közvetlen kapcsolatba kerülnek a családtagok.  Ennek a kérdésnek az eldöntését megfontoltan kézbeveszi a családfő,…..
Lázárék az építész és a mérnök kamarák asszisztálásával az elmúlt évben kiherélték a magyar építésügyet, és a lovak közé dobták a gyeplőt, ugyanis 2016. január 1-jétől nem kell építési engedélyt kérni a legfeljebb 300 négyzetméter alapterületű házak építésekor, sőt használatbavételi engedélyre se…..
Mesterünk 2016.01.17 16:01:24
@gádor: Már elég régen nem 60 hanem 15 nap az ügyintézési határidő. Szerintem semmit nem kellett vona tenni, csak annyit, hogy TARTSÁK BE a vonatkozó jogszabályokat a hivatalban. A 15 nap legyen 15 nap, és ha nem tartják be, akkor saját felelősségre megkezdhető az építkezés.
  Az alábbi blogbejegyzésben szeretném összefoglalni, azokat az információkat, amiket pillanatnyilag az új CSOK-kal, családi ház építésével, tervezésével kapcsolatban, illetve hitelezéssel kapcsolatban tudni lehet vagy tudni érdemes.   Egy hét alatt is rengeteg minden történt, és lehet, nem is…..
....az építkezés alulról kezdődik...(a végére kiderül, miért került ez a gondolat ide) Örömmel szembesül az ember azzal, amikor a szakmája egy országos napilap címoldalára kerül. Aztán jobban végiggondolva rájön, hogy ez nem is biztos, hogy akkora öröm. Kezdjük mindjárt a…..
Alacsonyenergiás, A+ -os, passzívház közeli...   Kedvelt hívószavak, melyek egy ingatlanos hirdetésben azonnal felkeltik az érdeklődést. Sajnos, a hiénák és  a csibészek jobban kezelik ezt a dolgot, mint a szakemberek. Ezért előfordulhat, hogy ezek csak írott szövegek lesznek,…..
Nehezen hinné, hogy valaki ilyet szeretne, ugye? Pedig naponta hallom, hogy ez nem fontos azoknak, akik nem elég tájékozottak. De kiknek fontos ez? Azoknak, akik nem akarják az utcát fűteni, és nem akarnak fázni a meleg lakásban. Hogyan lehetséges ez? Hiába van meleg a lakásban, ha…..
...inkább tanuljuk meg minél előbb hatékonyan használni!     A közelmúltban volt szerencsém részt venni egy kétnapos képzésen, ahol a rettegett „e”  építési naplóval ismerkedhettünk meg. Két nap alatt nagyjából megismerhettük hogyan működik, és hogy…..
Egy régi épület felfedezése és újragondolása   Alcím: Előbb vagy utóbb szakembereket kell igénybe venni ahhoz, hogyan is újítsuk fel az újonnan megvásárolt házat. Ennek a folyamatnak az első lépéseit olvashatjátok alább:   Egyre több kedves ismerősre tehetünk…..
Az energetikai tanúsítványról egy 2008 –as kormányrendelet intézkedik, de sokan ma is csak egy kötelezően előírt koloncnak tartják. Pedig ez az első igazán reális mérőszám egy épület energetikai minőségéről. Másképpen megközelítve, az energetikai tanúsítvány alapján…..
Először nem nagyon hozott lázba az új rendszer, ami nem csoda, mert kit hoz lázba valami, amit úgy hívnak, hogy Építésügyi hatósági engedélyezési eljárást Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszer (ÉTDR). Ám miután sorra jelentek meg róla a cikkek, sőt a számomra oly…..
Érhet-e többet 7300 tonna vas és acél, mint a világ tíz leggazdagabb emberének teljes vagyona? Bizonyára nem, ha a MÉH-ben adjuk le, ha viszont turistalátványosságként adjuk el, akkor már van rá esély. Legalábbis akkor, ha nem számolták el magukat a srácok. Az olasz…..
Mesterünk 2012.08.27 11:32:39
@itchap: Azért ennyire nem gyenge a Bory vár!:-) Egy ilyen nyakatekert számítás arra valóban jó, hogy elő lehessen ezeket az épületeket-helyszíneket hozni, mint témát!Ügyes!
A Tiszahát paraszti világa, egyáltalán a paraszti kultúra többünket is foglalkoztat a Nem Art Decor írói közül. Az ésszerűségre, a formatervezésre, praktikusságra újra és újra rácsodálkozunk. A Tiszahátról szóló cikkünkhöz kapcsolódik Kara László építész egy…..
Akadálymentesítés rendhagyó módon Az akadálymentesítéssel, illetve a hiányával,ha máskor nem, akkor találkozunk, amikor a bevásárlókocsit próbáljuk a lejtős parkolóban megfékezni. Nem egyszerű! És mit szóljanak azok a mozgáskorlátozottak, akik annyira már képesek…..
Egy nagy folyamnak tűnik életünk, ami egyszer elindult, anélkül hogy tudatosan felfogtuk volna. Aztán pedig hömpölyög a nagy messzeségbe, és eltűnik az idő horizontján. Manapság különösen így érezhetünk, amikor eleinkhez képest lényegesen hosszabb életkilátásokkal…..