Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Fikalnyik Eugén

0 bejegyzést írt és 681 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Na jó, ha én nem is (legalábbis közvetlenül), de Kövér elvtárs szerint valós nemzetbiztonsági kockázatot jelent Juhász, Márki-Zay, de még akár a kutyapártos Kovács Gergely is - lévén, nem a kormány rozzant szekerét tolják/húzzák, tehát ellenzékiek. Legalábbis egy alig egy évvel ezelőtti beszéde…..
Fikalnyik Eugén 2021.12.01 09:47:22
@Member when we all found out that Randy was actual:
0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban

Ezért regisztráltál egy kamunicket te f@sz?
Az űrlift ugyan még csak terv (álom?), kicsit alacsonyabban azonban repülnek már felvonók. Noha a nem terjedt el széles körben, néhány repülőgép fedélzetén találhatóak személyszállító liftek is. Szervizliftek A legtöbb légitársaság flottáját egy utasfedélzettel rendelkező gépek alkotják, ahol a…..
Kovács Gergő összefoglalója: „Aki megtapasztalja, hogy a panaszkodásnál eredményesebb a közös cselekvés, már nem keres erős vezetőt, hogy az mondja meg, mit gondoljon, mit tegyen. A cselekvő ember saját életében is jobban boldogul a kihívásokkal – és nem szavaz diktátorhajlamú politikusokra.” – és…..
Hetek óta sokmindenki, de az egészségügy mindenképpen a 4. hullámmal van elfoglalva. Szombattól érvénybe lépnek a szigorítások, amiket már sok napja sürgetett az orvosszakma. Én (igaz én nem készülök választásra) azonban szigorúbb lettem volna... Zárt helyen mindenütt maszkviselés, egészségügyben…..
Fikalnyik Eugén 2021.11.20 17:00:21
@Lesz még Magyar Köztársaság:
"A kialakult helyzetnek pedig végső soron az oltatlanok tömegei az okozói."

Azért ez nem teljesen így van.
Az oltott vagy tünetmentesen átvészeli, vagy enyhe náthaként kezeli a vírust, de ugyanúgy fertőz, főleg MRNS esetén. Nyilván az oltatlanok között is vannak ilyenek, ezt láttuk idáig, de a két csoport között általában 6~8 szoros a súlyos esetek számának különbsége. Vagyis az oltott azt hiszi semmi baja, miközben fertőz, az oltatlan viszont leggyakrabban csak a tünetek megjelenése előtt 1-2 napig, utána kidől. Arányaiban az oltott több embert fertőzhet meg. Arról sincs portos adat, hogy a szuperfertőzők között mennyi oltott és oltatlan van stb. , mert ha nem muszáj az oltott nem csináltat tesztet, főleg ha tünete sincs, sose tudja meg hány embert nyírt ki (sic!). Az oltás az egészségügy leterheltségének elkerülése miatt kell, epidemiológiai szempontból tök irreleváns, mindenki elkapja a nyavalyát oltva is. Csak a maszk és a távolságtartás véd, de normális polgár egyébként sem áll a másik pofájában.
Meddig lehet permanens félelemben élni? Ez a kérdés merül fel egyre többször bennem, ahogy nézem, kik hogyan reagálnak a Covid19 járvány újabb és újabb hullámaira. Meddig fogadjuk el a szükséges korlátozásokat? Mikor gondoljuk azt, hogy ez már sok? Kinek mi az, ami miatt egyszercsak elege lesz az…..
Fikalnyik Eugén 2021.11.19 15:36:49
@Exploiter:
"Tehát vagy akkor lesz vége a rettegésnek, ha mind a tízmillió embert beoltjátok évente négyszer, innentől örökre. Vagy akkor ha a többiek megunják és egyszerűen visszaszerzik az életüket, akármilyen módszerrel, ami működik. Már minden játszik. "

Ma a boltban (bár még nem kötelező) szinte mindenkin volt maszk, kivéve egy nőt, aki pénztárnál azon kívül, hogy krákogott és tüsszögött, egy másik - maszkos - emberrel vitatkozott arról, akinek a pofájában állt, hogy kell-e maszk. Természetesen jó hangosan magyarázta kiknek és minek köszönhető ez a helyzet (midók), azt is, hogy ő nem lesz bábu és természetesen mindenki hülye. Mindezt úgy, hogy közben egyik kezében a kosara és benne adalékanyagoktól hemzsegő "élelmiszerek" fetrengtek, másikban a bankkártyáját szorongatta, amin a havi kényszermunkája után kapott és a bankok által a levegőből gyártott játékpénze volt.
Ezen utóbbi körülmények kevésbé zavarták, mint egy vírus.
Bizonyos félreértések és jogi követkemények elkerülése végett a legtöbb film végén ott a figyelmeztetés (vagy valami hasonló): „A film cselekménye kitalált történeten alapul. A történet szereplői kitalált alakok, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve.”. Nyilván ennek az…..
Fikalnyik Eugén 2021.11.17 11:37:28
@apro_marosan_petergabor:
"Nos ez a "baloldali" valóság. Eladni, bármit, azért, hogy néhány üveggyönygy essen a zsebükbe (...) "A szocializmussal az a baj, hogy előbb-utóbb elfogy a mások pénze." foglalta össze Margaret T., brit miniszterelnök."

Az Internettel az a legnagyobb probléma, hogy az olyan tanulatlan suttyók, mint amilyen te vagy, ugyanolyan módon hozzászólhatnak mindenhez válogatás nélkül, mint a normális emberek.
MT köztudottan az egyik legnagyobb privatizátor volt, az addig állami kézben lévő és érinthetetlen vállalatokat, mint a közszolgáltatók, közlekedési vállalatok stb. úgy játszotta át, hogy ma is borsódzik a háta az angoloknak.
Linkelek egy, a te értelmi színvonaladnak megfelelő helyet - az origo nevű fideszes pöcegödröt - ahol olvasgathatsz Orbán és a te példaképedről:
www.origo.hu/gazdasag/20180124-a-brit-privatizacio-kudarca-a-neoliberalis-iskola-bukasa.html
A Magyar Orvosi Kamara lemondta a 400 főre tervezett kongresszusát, a Fidesz megtartja a 2000-nél is nagyobb létszámmal esélyes kongresszusát - mintha nem is lenne negyedik hullám. Isten ments, hogy ne újítsák meg Orbánt a posztján, és elmaradjon a kongresszus. Igaz, azt mondják, mindenki be van…..
A Fidesz egy unalmas párt. Kétévente ugyan tartanak kongresszust, és olykor vezetőséget is választanak, de minden egy előre megírt forgatókönyv alapján történik, és soha nincs egy váratlan fordulat, ami egy kis csavart vinne a dolgok menetébe. Pedig a kormánypártban sincs minden rendben, csak hát a…..
Nem szívesen foglalkozom a kormányunk aktuális intézkedéseivel, olyan ezekről beszélni, mintha darázsfészekbe nyúlnánk. Lehet, hogy kényes kérdésekről van szó, amikről nem nagyon tudunk értelmesen beszélgetni, másrészről viszont az is éppolyan feltűnő, hogy érdemben senki nem reagál ezekre. Úgy…..
Fikalnyik Eugén 2021.11.15 10:53:49
@Tamáspatrik:
"Hozzánk Szerbiából jöttek migránsok, ami szintén nem EU ország. "

Nincs jelentősége, miután a migriválságot Putyin és a csicskái szervezték 2015-ben. Erdogan segítségével lökték be az EU-ba őket, a ruszki ügynök görög Sziriza párt nem tett semmit az EU külső határán, a Gruevszki féle Észak-Macedónok sem (ezért kell most Orbánügynöknek menedéket biztosítani a balkáni mocsoknak), Szerbia tradicionálisan ruszki leányvállalat és már itt is voltak több száz ezren, akiket a gumicsizmás agrárproletár buszoztatott az én pénzemen nyugatra. Most is a ruszkik keverik a szart, de már a látszatra sem adnak, repülőgéppel nyomatják a szart Minszkbe, ahonnan Orbánügynök belorusz haverja szervezetten hordja őket a lengyel határra. Én a puliszkazabálók helyében barátkozás helyett picsán rúgnám a felcsúti zsírdisznót, bár ami késik nem múlik. Ja és a riporterek helyében is nem a fideszgeciket kérdezgettem volna a semmiről a hétvégi kongresszuson, hanem a Jog és Igazságosság meghívott felszólalóját, hogy nem érez-e hányingert és szarszagot akár a fidesz akár saját maga okán?

"Mért nevezik az ellenzéket baloldalnak"
Mert azt játsszák, mint a buszon fingó és utána ordibáló proli, hogy "ki fingott, ki fingot?". Ezzel próbálják magukat jobboldalinak eladni, de ahogy kádár sem volt se nemzeti se magyar, ezeknek sincs köze semmi jobbos értékhez. Nézd meg az ide írogató különítményt. Eszedbe jut róluk a polgári öntudat, a világnézeti stabilitás esetleg a kritikai érzék vagy az erkölcs? No ugye.
Tanulmányozták az európai benzinárakat. Magyarországon még a mindig 6-7. legolcsóbb ennek az üzemanyagnak az ára. De azt is megnézték, hogy milyen eszközöket alkalmaztak a benzin árának féken tartására, egyedül Horvátországban rögzítették az árat.   A kormány úgy döntött, hogy november 15-én 3…..
Fikalnyik Eugén 2021.11.14 14:58:23
@Háttérzay Ferenc:
Ilyet én is tudok, csak ki kell választani a megfelelő időpontot:

2008 november tomboló Gyurcsányizmus:

Bruttó minimálbér: 69.000 Ft
Nettó minimálbér: 56.190 Ft
95-ös benzinár: 257 Ft
Nettó minimálbérből vásárolható 2008-ban: 218,63 liter benzin.
Nahát, szinte ugyanannyi, még nyert is a Gyurcsány 20 fillérrel.

Van még jobb is, 2007 január:

Bruttó minimálbér: 65.000 Ft
Nettó minimálbér: 53.915 Ft
95-ös benzinár: 247 Ft

Itt is 218 liter, ki a f@sz érti?
Felfogtad végre, hogy nincs jó meg rossz, meg jobb meg bal (pláne ha mindkettő moszkovita komcsi) csak egy bagázs van, aki ugyanúgy kizsákmányol?
A becslések szerint 2-3 millió ember él ma lakhatási szegénységben, amely többek között annak is köszönthető, hogy az elmúlt években jelentősen növekedtek mind a lakásárak, mind pedig a bérleti díjak: Magyarországon a bérlők mintegy 46 százaléka a rendelkezésre álló jövedelmének több mint 40…..
Fikalnyik Eugén 2021.11.12 16:53:10
@midnight coder:
"A csóró lumpenprolik problémája"

Csak hogy képben legyél.
Havanna lakótelep (direkt azért, hogy ne egy Pók utcai vagy gazdagréti legyen):
ingatlan.com/lista/kiado+lakas+havanna-lakotelep
100~150 között van egy hónap, döntően 125 + rezsőke, ami télen 50e is lehet közös költséggel együtt. És vegyen még egy bkv bérletet is a delikvens 10e-ért.
Az általad csórónak titulált réteg pl. egy szaktanár, aki néhány év gyakorlattal is 200-at kap kézbe. Vagy egy utcai kezdő rendőr. Esetleg egy ápolónő, akár diplomás is. Vagy a mentős stb. Nos pont ezekből van most hiány, nem is csoda, ki a fasz akar dolgozni itthon ennyiért, még a rezsit sem tudja kifizetni, és még nem is evett. Ezért takarodnak ki százezrével, kérdezd meg Etniest ide szokott irogatni, mennyit kapott itthon és mennyit most az Ukban. Szerintem ezen gondolkozz el, mert lassan nem lesz aki megvédje a gyerekedet ha a nem létező iskolából hazamegy, és ha pofán verik, te fogod valószínűleg megműteni, de ha nem is, a kacsát mindenképpen te cseréled majd anyád alatt.
Márki-Zay Péter az előválasztás óta alig ad interjút a hazai médiában. Miért dönthetett így és hová tűnt? Erre keresi a választ Rajnai Gergely blogbejegyzése...
Fikalnyik Eugén 2021.11.08 10:59:33
Magyarországon nem létezik jobb és baloldal. Jelenleg az Orbánista népnemzeti-kommunista kormány (lásd Román Kommunista Párt 1985*) és egy Orbánt elutasító ellenzéki tömb van.
Előbbi tömb mára a MIÉP kései politikáját viszi tovább a korábbi kisgazda párt szervezetére ráépülve (azt korábban lenyúlva), személyi kultusz formájában. Fő külföldi támogatói a putyini Oroszország és a kínai kommunista diktatúra valamint közép-ázsiai rezsimek. Gyakorlati politikájában neoliberális gazdasági lépéseket valósít meg de államkommunista eszközökkel, ahol legfontosabb cél, hogy az állam minél több pénz fölött diszponáljon (és abból zsebre tegyen). Ezért lenyúl minden önkormányzati adót, lakossági befizetést (pl. szemétdíj), szektoradókat emel (pl bankadó) amit egy az egyben átterhelnek a gazdasági szereplők a fogyasztókra. Másik fő bevételi forrása az EU támogatás. Világnézetét folyamatosan változtatgatja a külső megbízók és a belső igények alapján, egy fontos igazodási pontja van, a kereszténységre hivatkozó vallási fanatizmus, amelyet kizárólag külsőségekben követ, saját életére nézve nem érzi követendőnek, de folyamatosan a társadalomra akarja erőltetni. Elitje a saját maga által kinevelt gazdasági holdudvar, ami semmilyen valós teljesítményt nem produkál, csak a nevét adja az ellopott vagyonhoz. Támogatói a kistelepülési középkorúak és idősek, közös nevező, hogy a rendszerváltás vesztesei.
A vele szemben álló ellenzéki tömb atlanti orientációjú, elsődlegesen a nyugati kormányzatoknak óhajt megfelelni, azok elvárásait mindenben teljesíti, a 90-es évek szocialista kormányának alapjain építkezve, azok ígéreteit és módszereit átemelve. Elsődleges bevétele az állami vagyon eladása és az EU pénzek, gazdaságpolitikája a szélsőbalos osztogatástól a neoliberális lépésekig terjed. Fő támogatói a nyugati kormányok és szervezetek. Célja az állam teljes leépítése a gazdaságban és a magántőke erősítése. Világnézete a 68-as liberális internacionalista vonal, amely elsődlegesen nem jóléti hanem ideológiai-politikai célokért küzd. Éppen ezért személyekhez sem kötődik, csak irányvonalakhoz. Világnézetét az aktuális nemzetközi trendek diktálják. Elitje a kulturális, jogvédő és szociális terület ismert figurái. Támogatói a városi humán értelmiség, a fiatalok illetve azok a középkorúak, akik a rendszerváltás utáni időszak veszteseinek érzik magukat.

No ezek után, ha te a félfasiszta/maoista kombót és a nemzetközi liberális közül bármelyiket jobb vagy baloldalinak látod, akkor nagyon mellélősz.

Ami pedig MZP-t illeti, múlt héten a Hír Tvnek adott interjút, amit szokás szerint úgy vágtak, hogy az értelmi fogyatékos munkásőrök megkapják a napi fosadagot, csak éppen élőzte is MZP, úgyhogy az egész vágatlan fent van a youtubeon, plusz a szokásos heti 1 órás műsora is elérhető.
Mi teszi a svéd tájat igazán, jellegzetesen svéddé? Mondhatnám, hogy az erdők vagy a tavak, de ezek más országokban is vannak. Számomra az igazán “svédes” tájkép egyik fő tartozéka a pirosra (bordóra) festett faház. Érdekes, hogy a mostani házunkba költözés előtt még sosem laktam faházban.…..
Egy tervezett törvénymódosítás:  „Az ingatlan-nyilvántartásban sporttelepként nyilvántartott állami tulajdonú ingatlanok a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium előzetes egyetértésével adhatók ingyenesen önkormányzati tulajdonba”, addig az új verzióban már ez szerepelne:„Az…..
Fikalnyik Eugén 2021.11.07 14:10:39
@cavalry:
Ne erőlködj velük, mintha egy marék kaviccsal vitatkoznál.
Egyik részük fizetett, másik születetten hülye.
Világbank: a romániai GDP idén először meghaladta a magyarországit Economica.net 2021. október 30., szombat, 13:44 Romániában idén először haladta meg az egy főre eső bruttó hazai termék (GDP) mértéke a magyarországi mutatót, és ha marad ez a tendencia, akkor két éven belül Lengyelországot is…..
Fikalnyik Eugén 2021.11.05 10:10:45
@midnightcoder2:
"Azt nem tudom, hogy Orbán mit csinált volna"

coub.com/view/1bvks4
Gyurcsány Ferencet hivatali visszaélés vádjával hallgatják ki Orbán idején ügyészségi nyomozók A nyilvánosság erejével „Az, hogy a listán Gyurcsány ne legyen benne az első ötben, ez nem követelés, inkább egy józan döntés kérdése lesz.” Ezt nyilatkozta a KlikkTV-nek Márki-Zay Péter,…..
Fikalnyik Eugén 2021.11.03 13:29:11
@ulpius66:
"Aztán a 0,0% támogatottságú LMP első embere (egyebekben ki ő?) mit keresne az első ötben? "

Amit a szintén országos támogatottságú KDNP vezér a Fidesz listán...
Fikalnyik Eugén 2021.11.03 13:30:42
@megamovieboy:
"Az ellenzék részéről Gyurcsány helyett Sorost választani nem mondhatni minőségi cserének, nemzetegyesítésnek meg aztán pláne nem.
Ezek fényében vicces, mikor Márki-Zay lesorosbérencezi a Fideszt. :D "

Miután egyetlen bizonyítottan Soros által kiképzett ügynök ül a Parlamentben Orbán képében, ezért MZP gondolatmenete helyes. Főleg úgy, hogy hálózati szerepének megfelelően 2012-ben a (szintén) Soros ügynök Szalikasvili mellet kampányolt OV a kutaiszi nagysadionban, 2017-ben pedig utódja, a CEU-n végzett Kvirikasvili f@szát szopta Eximbankos hitellel és EU vízummentességgel, miközben minket a sátán kutyájának óriásplakátjaival szórakoztatott. Szóval kisbarátom, a vezéred nemcsak kínai és orosz ügynök, de még mindig Soros zsoldjában is áll...
Végigolvastam, inkább csak összefoglalóként, a lengyel és magyar vita lényegét, amely végső soron az EU-s és nemzeti jog elsőbbsége körül forog. Az összefoglaló bizonyos interpretációival nem teljesen tudok azonosulni (úgy érzem, hogy pl. a "liberális demokráciának" nevezett berendezkedés…..
Most olyan választás jön, amelyet akkor is a Fidesz nyer, ha elveszíti azt. Körülbelül így lehetne megfogalmazni azt a vélekedést, amely mostanában ugyanúgy megjelent mind ellenzéki körökben, mind kormányoldalon. Nem alaptalan ez a felvetés, hiszen a Fidesz látványosan építi azt a gépezetet, amely…..
Fikalnyik Eugén 2021.10.29 10:58:23
@CSOKKI MÁLNA:
"Óriási különbség viszont, hogy akkor még brutális balos médiafölény volt az országban.. "

Ja ja, olyan kibaszott fölény volt, hogy Kondor Katalin rádió elnök lehetett, az M1 híradó műsorvezetője a Pálfy G, Orbán meg évente 4-5 alkalommal kapott nagyinterjút hol a Reggelben Bethlennél, hol a Szólás szabadságában vagy az Estében Balónál és még 2005-ben a napkeltében is fél órát elmélkedhetett, 2005-ben és 2006-ban Gyurcsány-Orbán vita élőben stb.
OV egymaga egy alkalommal többet beszélhetett anno az állami médiában, mint a teljes ellenzék az elmúlt 12 évben...
Fikalnyik Eugén 2021.10.29 15:07:28
@alöksz róz:

"egyébként pálfi g az mdf idejében volt híradós"
Jogos, a g nélküli KDNPsre gondoltam

"kondort meg a fidesz idejében választották meg"
tehát nem tették lapátra az akkor ellenzéki rádióelnököt, hanem maradhatott évekig
ahogy a vasárnapi újságtól kezdve egy rakás műsor. csak 1 ellenzékit mondj most, még a takarítónőnek is fel kell esküdni orbán oltárán :)

"az ellenzékiek meg nem önként mondtak le a diktatúra propagandatévéjében való szereplésről? vagy nem jól emlékszem?)"
nem.
Senki nem bújhat el Utolsó kenet 2021.10.27 11:17:01
Aranyos drága nyulacskáim, kapaszkodjatok meg, nagy a baj! Azt mondta a koszos körmű, hogy nálunk az egészségügy keresztény alapú. Ilyet mondott az egészségügyért felelős miniszter. Aki kinevezte, az sem volt tiszta fialás! Vakuljon meg a hintalovam, ha ez a kétlábon járó normális...
Fikalnyik Eugén 2021.10.27 12:51:34
A fideszkommandó munkájának megkönnyítésére előre csomagolt válaszokra lehet kattintani, így nem kell közvetlenül a Lendvai utcát hívni minden kis piszlicsáré blog miatti válaszokkal:

- Miért Gyurcsány alatt jobb volt?
- A kisemberek tudják, hogy az egészségüket csak a bukott baloldal és a mögöttük álló libernyák összeesküvés veszélyezteti
- Nyugatról folyamatosan érkeznek a chartergépek, hogy igénybe vegyék a kiváló magyar egészségügyet a hanyatló svéd, német és osztrák rendszer kárvallottjai. Tegnap este az M1-en is mutattak egy valódi riportot (sic!), ahol Georg Spöttleröffenbergerstein elmondta, hogy kedvence a retró piskótakocka és a sertésmájkrém konzerv. Külön köszönetet mondott Orbán Viktornak a rántásfőzelékben található 3db zöldborsóért is.
- A bohóc Jakab a kisebbik gyerekével tavaly kétszer is volt a körzeti orvosnál, örülünk, hogy meggyógyíthattuk
- MZP (CIA) a külföldi gyógyszergyárak embere
- Sokkal több embert ment meg az egészségügy, mint Bangladesben, Burkina-Fasoban és Boliviában együttvéve, csak a telhetetlen baloldal ugat állandóan
- Nem tetszik, hogy fejlődik, épül-szépül az ország? Most újítottak fel 25 milliárdért egy 400 mentőautó fogadására alkalmas állomást a 27 fős somogyi Libiczkozmán. Van EU-s játszótér, CBA szupermarket, a Hajdú Péter körtéren Himnusz szobor is, de özv. Pranyek Fedorné Ilonka elmondta, neki a 170 millióért épült kültéri kondipark és főleg a tolóckodó rúd tetszik, mert emlékezteti a járókeretére.
- Ezt a szart a 444-ről ollóztad össze
- Soros
A fideszes kampánystáb minden bizonnyal hosszú idő óta tervezhette az idei október 23-át. Profin meg volt komponálva minden: jól működött a szokásos buszoztatás az ország minden részéből (sőt, még azon is túlról) , a 2006-os események helyszínein vonult fel a tömeg, az utcákon a résztvevők pedig…..
Fikalnyik Eugén 2021.10.24 15:54:21
@a nagy hohohorgász:
"Jut eszembe a fejlett nyugat mikor fog bocsánatot kérni hogy 56ban szarba hagytak???"

Tekintettel arra, hogy 56-ban csak hárman álltak ki értünk nyíltan (Franco, Nehru és Csang Kaj sek), jó keresztényhez méltóan először meg kéne köszönni nekik. Bár az elsőnek nehéz lenne, mert már politikai értelemben sincs folytonosság, meg talán kínos is lenne, azért Szicsipin leszopása helyett a hivatalos magyar politikának Indiát és Tajvan kéne támogatni, mint pl a litvánok vagy a csehek. Arról nem beszélve, hogy amíg a Kreml tetején vörös csillag feszül, és a főmufti egy exKGB vezér, aki pesti látogatásai során mindig megkoszorúzza a ruszki emlékműveket, fura 56 kapcsán bármilyen Fidesz retorika, főleg ha Orbán minden alkalommal gecis szájjal tér haza Moszkvából...
Ismét frissült a Fortepan. Ezúttal a Főfotó képarchívumából közöltek egy második adag fotót, én pedig a 2000-nél is több képből válogattam egy fővárosi csokorral. Íme. (Az azonosító számra kattintva a kép nagyban is letölthető.)..
Fikalnyik Eugén 2021.10.24 14:06:33
@gigabursch:
A Moszkvás 39m állomásmélységű, az Astoria 29m. És ebből még lejön, hogy a Moszkvás a felszínről indul, az Astoria aluljáróból.
Minden héten kétszer jön a sorozat, amit valaha kedveltünk, de ma már a könyökünkön jön ki: Még drágább az életed - mert - és ez már kiegészítés - még drágább a benzined! És senki sem látja hol a vége, az állam meg csak tömi, tömi a lyukas zsebeit. Lyukas hát, minden milliárd kifolyik…..
Fikalnyik Eugén 2021.10.21 12:44:35
@eloi:
"Az emberek is jobban értik a gazdaságot és, hogy nem minden a kormányon múlik. Főleg, ha pl. a kormánynak nincsenek olajkútjai. A világpiaci árak meg tőle függetlenül mozognak. "

Nahát, de sokat változott a kommunista utódpárt gazdaságfilozófiája:
coub.com/search?q=benzin%C3%A1r
A baloldali városvezetés nem hazudtolta meg önmagát, Szabó Tímea és Kiss László bandája adóemelésekkel kezdte az őszt. Sokakat érint az extra sarc: többet kell majd fizetni a ház és telektulajdonosoknak, valamint a közterületet használóknak is.  Az elmúlt másfél évben – köszönhetően a kormány…..
https://www.youtube.com/watch?v=LYNsMswY6Mc A legintelligensebb és legtiszteletreméltóbb Orbánt támogató értelmiségi, Tölgyessy Péter volt Gulyás Márton egyik interjúalanya az előválasztás eredményhirdetésekor a „Partizán” csatornán. Az 1989-es rendszerváltó kerekasztal-tárgyalások egyik…..
Fikalnyik Eugén 2021.10.20 12:48:24
@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
"Orbán nem Kossuth, hanem Széchenyi."

Ja ja, emlékszem bámulatos a hasonlóság: amikor felajánlotta birtokainak egy évi jövedelmét az MTA-nak ugyanúgy mint a nagy előd, szinte könnybe lábadtak a szemeim :P
Amikor meg Flinkensteint ide hívta, Clack Ádám jutott az eszembe.
Nem-nem barátom, Orbán a korai Ferenc Jóska, pazarlás, urizálás, lopás, a nép kiszipolyozása besúgóhálózat és ügynökök, a megtorlás kiszervezése, hogy a bartátságos arc megmaradjon, csak Bach most Pintér, Haynau meg Semjén. Ja és el ne felejtsük, a haverkodás az oroszokkal a hatalomért. Annyi különbséggel, hogy kiegyezés nem lesz, mert ahhoz fafejű, de öreg korára ugyanolyan magányos és kiégett lesz, rokonok és barátok nélkül, mint Józsibácsi.