Regisztráció Blogot indítok
Adatok
HAL 9000

0 bejegyzést írt és 65 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az Intercom levélben értesített minket arról, hogy a Warner stúdió mostantól kezdve nem engedélyezi a filmjei világpremierkor való bemutatását Magyarországon. A döntést azzal indokolták, hogy az utóbbi hónapokban az általuk forgalmazott filmek első kalózkópiái hazánkból…..
„Öt napra vidékre kellett mennem a szüleimhez. Mivel ennyi időre még soha nem hagytam magára, érdekes próba elé került” – a pasidat úgy tudod örökre magadhoz bilincselni, ha bebizonyítod neki, hogy függ tőled. Csak mond meg neki, hogyan működik a mosógép és…..
Az ultraortodox haszid zsidók New York-i lapja, a Brooklynban szerkesztett Der Tzitung (más átírásban: Der Zeitung) című napilap addig kozmetikázta az Oszama-hadműveletet élőben követő Obama-kabinet elhíresült fehér házi fotóját, hogy Hillary Clinton külügyminiszter, valamint az…..
Mikor indultunk bulizni, mondtam, hogy én megyek aludni, és ő mondta, hogy elkísér, de alhatnék nála is. NE FELEDJÉTEK - MEGINDULT A REGISZTRÁCIÓ A SZAKÍTÓS.HU OLDALRA Sziasztok! :) Velem ez volt a legviccesebb sztori, ami megesett, azt hiszem, örülnöm kéne neki, hogy nem…..
HAL 9000 2011.03.28 12:30:09
@Muha: kocsmázni nem is jártam. A kocsma az, ahova a zülledékek járnak fröccsözni. Én szórakozóhelyre jártam, ami nem = a kocsmával. Ez a csaj most tényleg kocsmába jár, vagy nincs tisztában a fogalommal. Én legalábbis mást értek kocsma alatt ezek szerint... Inni mindenki szokott, nem az a baj (kivéve amíg nem téma a mennyiség).
Bizonyára sokan próbáltátok, még többen olvastatok róla: pár napja próbajáratra indult a 86-os vonalán az új budapesti szuperbusz, kinek neve MAN Lion's City GL. Ötajtós, áttetsző csuklóval felszerelt monstrum, modern információs rendszerrel, 10 518 köbcentis, 320 lóerős…..
...meg hogy mi mennyibe kerül, itt a tojás 500, ott 550, akkor az előbbibe megyünk, mert akkor jobban kijön anyagilag. Lejártuk a lábunkat, majdnem megfagytam, de azért az 50 forintért már megérte! A kép innenSzakítósaim!Évek óta olvasom a blogot, imádlak titeket, és bár azóta…..
Egy nagyon kedves és rendkívül felháborodott olvasónk hívta fel figyelmünket az alábbi riportra, amiben a Mokka két műsorvezetője és egy filmszakértő cseveg Chris Nolan harmadik Batman-filmjéről. Amikor felvezetésként bejátszották a Batman: Arkham City című videójáték…..
HAL 9000 2011.02.19 12:16:32
@PNP: akkor is ha ez a puzsér bemegy a stúdióba, hogy a Batman-ről beszélgessenek vele, akkor ne azt mondja, hogy nem érdekel, meg kik azok a hülyék, akiknek tetszik, hanem készüljön fel belőle és értelmesen alkosson róla véleményt, nézzen utána, hogy mik a fejlemények a film kapcsán és utána böfögje fel a baromságait.
De ő csak bement "szarok bele" stílusban felvenni a pénzt.
HAL 9000 2011.02.19 13:40:16
@Thomas Dantes: nem volt benn ilyen, amikor lelövik Gordont és Dent elkapja az egyiket, arra mondja Batman, hogy paranoid skizofrén az ürge, nem érdemes vallatni és hogy Joker vonzza az ilyeneket. Ez a pali egy barom.
Megfontolja a főváros a Moszkva tér névváltoztatását - mondták önkoris illetékesek a HírTV kérdésére. Eredetileg ugye Széll Kálmán térnek hívták, egészen 1951-ig. A rendszerváltás óta időről időre felmerül a visszaállítás kérdése, meg olyakor új név választása…..
HAL 9000 2011.02.02 14:13:03
Ez a bejegyzés plágium a javából: a b-oldal e heti bejegyzésének ötletét - TOP10 lélekre ható dal EVÖR - "loptam el", bár ez talán túlzás, hiszen jóváhagyással történt.Teljesen szubjektív válogatás, természetesen ezúttal is örömmel veszek minden…..
Mindannyiunk Viktátora január 19.-én nem csupán ismertette az EU Elnöki programját a parlamenttel - amiben különösebb vita nem volt -, nem csupán bezsebelt néhány nagyon erős kritikát (érdemes megnézni, hogy grimaszol, gy.k. ez nem érv), hanem persze a maga "orbánus"…..
James Cameron úgy érzi, hogy az egyetlen oka annak, hogy ennyi folytatás van manapság, hogy az Álomgyár kifogyott az ötletekből, ezért inkább újra felhasználják a bejáratott karaktereket és történeteket. „Történethiányban szenved Hollywood. Most éppen a Torpedó játéknak…..
HAL 9000 2011.01.09 11:07:02
@Kimike18: pár jelenetet lezavart belőle, aztán elküldték vagy mi volt, de az is túlzás, hogy az ő nevével akarták eladni, mert akkoriban neki sem volt neve lévén ez lett volna az első filmje.
Üdv Despota!   Sokszor olvasom a blogodat, amihez gratulálni is szeretnék. Én magam nem keveredtem semmiféle munkajogi vitába, inkább az álláskeresőknek szeretnék 1-2 jó tanáccsal szolgálni.   Cégünknél nemrég bővítést hajtottunk végre, és kerestünk egy fő…..
HAL 9000 2011.01.08 19:01:07
@freesleep: én is meg szoktam, és valahol pont ezért nincs értelme képet kérni, mert ott nagy valószínűséggel úgy is találnak.
(Köz)szempont Itt a lé a tét... 2011.01.07 20:33:00
Nemigen hiszem, hogy bárkinek is nagy meglepetést okozott volna azzal a Médiahatóság, hogy az első eljárást pont az RTL Klub ellen indították el. Az okokat, vagy inkább csak a sejteni vélhető indítékokat nagyjából ismerjük is, sokszor rálépett már a jobboldal tyúkszemére a…..
HAL 9000 2011.01.08 12:08:18
@gyárvárosi: ha annyira tudod, hogy amit tiltanak, az kíváncsivá tesz, akkor azt is tudnod kellene, hogy az igénytelen mocsok botrányos műsorok is jobban vonzzák a tekintetet, de ez nem jelenti azt, hogy feltétlenül ilyet kellene adniuk. Azért adnak ilyet és azért süllyednek egyre lejjebb a műsorok színvonalai, mert egyre több a hülye ember, aki inkább ilyen mocskot néz, mint értelmes műsort. Ezért pakolják tele kurvákkal, buzikkal, tahókkal a műsort, hogy minél botrányosabb legyen. Ha ez lesz a tendencia, odáig jutunk majd, mint az Idiokrácia c. filmben, amikor az emberek azt nézik a moziban másfél órán keresztül film címszó alatt, hogy hogyan fingik egy szőrös seggű barom.
125 film, közel hat perces videó, egy mondat. Ideje lenne valami újat kitalálni helyette.  ..
Kedves Blog!   Nem tudom, mennyire terror kategória, amit most megosztok veletek, nekünk itt dolgozóknak teljes mértékben az. Egy műhelyben dolgozunk, ahol nincs fűtés. Volna rá természetesen lehetőség, de a munkáltatónk "drága a gáz ára" címszó alatt megtiltotta,…..
HAL 9000 2010.12.22 12:45:15
@ggaborx: a baj azzal van, hogy nincs összetartás és mindenki annyira félti a szaros munkahelyét, hogy biztos lesz valaki olyan, aki inkább bemegy dolgozni, mintsem hogy kockáztassa az állását.
HAL 9000 2010.12.22 13:06:22
@Kivlov: Mi nem így van? Szerinted is korrekt az, ha naponta vágják a fejedhez ezt a "ha nem tetszik..." szöveget?
Szerintem egy főnöknek/cégtulajnak azon kellene lennie, hogy a dolgozói jól érezzék magukat a munkahelyen és ne akarjanak még véletlenül se váltani. A sok korlátolt agyú "hatalmát" és a munkavállalók sebezhetőségét (munkahelyek hiánya) kihasználó főnököcske nem képes felfogni, hogy az a dolgozó, aki jól érzi magát a munkahelyén, sokkal nagyobb munkabírással fog rendelkezni, nagyobb kedvvel végzi a dolgát, nő a teljesítménye. Nem, ők baszogatják az embert mindenért, hogy a nullára csökkenjen a munkamorálja, majd azzal fenyegetik, hogy úgy is jön a helyére más, úh elhúzhat a búsba, kit érdekel. Mert tisztában vannak vele, hogy nincs munkahely és nem tud máshova menni dolgozni, és ezt használják ki elég undorító módon. Fűtenének ezek a szarháziak is, ha rengeteg munkahely lenne ott a környéken és elterjedne róluk, hogy hogyan bánnak a dolgozóikkal...
Varánusz A Király faktor 2010.12.19 08:00:00
Amíg a két vetélkedő egy időben zajlott nem néztem X faktort. Illetve de, videón az elsőt, amin a hallatlan spontaneitással előadott hálelújás magánszámmal jó időre le is írta magát előttem a formátum. Aztán Friderikusz hadjárata után elérkezettnek láttam az időt egy…..
HAL 9000 2010.12.19 14:08:08
Egy a lényeg, a Norbiból még lehet valaki,a többi meg el fog tűnni a süllyesztőben ha jobban énekelnek ha nem (max búcsúkra járnak majd énekelgetni). És akárki akármit mondd a D. Nagy számot tökéletesen hozta. De nézzétek meg újra: www.rtlklub.hu/xfaktor/video/111241
Szegény D. Nagy nem kellett volna mellé, már nem a régi. Ha ezt az éneklést fejleszti ki tökélyre, akkor nem lesz itt semmi probléma.
Azt se értem, hogy miért jönnek egy csomóan azzal, hogy nem vennék meg a lemezét. A stúdióban úgy megcsinálják azt a lemezt, hogy rá se fogtok ismerni. Egyébként a többiek lemezét majd megveszitek? :D:D:D
A lopakodó taktikát és a közelharci bunyót frenetikusan ötvöző Arkham Asylum, az egyszerűen csak "Batman-szimulátor"-nak becézett játék végre videojáték fronton is helyére tette a képregényhősök renoméját. Jövőre érkezik a folytatás, az alábbi teaser-videóból…..
HAL 9000 2010.12.14 12:11:37
@Edgar: pontosan, én is hiányoltam mindkét Nolan Batmanből az ehhez hasonló verekedéseket, mert azok nagyon erőtlenek voltak. Ezekre erősen rá kellene gyúrni a 3. filmre. Ha már befejezés lesz (Nolan részéről), akkor legyen méltó befejezés ebből a szempontból is.
Nem elég, hogy az idióta sms/telefonos-szavazás miatt az X-Faktor adásai elviselhetetlenül hosszúra és unalmas nyúltak, az egyetlen igazi tehetségétől megfosztott műsor utolsó két kiadásától csak annak nem lesz tele a töke, aki ún. fanatikus rajongó.Szombaton még csak egy…..
Tegnap este belenéztem a Megasztárba, gondoltam már csak négyen vannak, ők már biztos tudnak énekelni, Eszenyi aktuális maskaráján meg legalább röhöghetek egy jót. Jó döntés volt, a műsor alatt ugyanis belefutottam a mostanában erősen gondozatlan bulvárvonalunk abszolút ezévi…..
Vajon Brad Pitt, aki újra elkezdte növeszteni szakállát, az igénytelen Spencer Pratt-től kért divattanácsot? Pitt korábban hosszú ideig hordott szakállat, mert barátjával, George Clooney-val elhatározták, hogy divatba hozzák az arcszőrzetet. A terv akkor nem aratott nagy…..
Amíg Orbán Viktor a közélettől elvonulva kedvenc koponyájával beszélget, Gyurcsány Ferenc egyre inkább elemében érzi magát. Teheti, a Nemzeti Einstandolás kormánya szépen lassan rendbe teszi elveszett renoméját. Szerintem ő maga sem hitte, hogy az új kormány első évében a…..
HAL 9000 2010.11.28 13:01:48
@is: LMP-ről ahol én lakok nem is lehetett hallani, szavazni rájuk meg még úgy se. Amúgy sem tűntek nagyon életképesnek. Jobbik túl szélsőséges és túl sok a félkegyelmű közöttük. Bokros? No comment. Civil kezdeményezés? Hm...
Fidesz, ami mindenhol indított jelöltet, még a legapróbb faluban is? Na igen, ez komoly alternatívát jelentett arra, hogy az mszp ki legyen végezve. Ki is lett. Lehet 4 év múlva is ők lesznek többen, de akkor talán bekerül több párt is, akik gyengítik a hatalmukat (2/3-ot többet úgy sem kapnak, ha jól csinálják a dolgukat, ha nem) és tovább őrlik az mszp-t. Én annak örülnék a legjobban, ha mszp többet nem lenne.
HAL 9000 2010.11.28 13:23:27
@is: szövegértésen nem ártana még javítanod egy picit. Nem tudom hallottál-e arról, hogy Bokros szerint még a 12. havi nyugdíjat is el kéne venni, ismétlem tizenkettedik havi nyugdíjat, hogy kifele mozduljon a szarból az ország. És ez csak az egyik gondolata. Bajnai meg annyit tudott, hogy úgy táncolt, ahogy az IMF fütyült. Ha ő lenne még most is, már alá lenne írva az újabb IMF megállapodás újabb hatalmas összegű hitelről és újabb iszonyatos megszorításokról úgy, hogy még 3000-ben is is az IMF mondaná meg mi történjen ebben az országban. Vedd már le a szemüveged és nézz körül egy kicsit a világban!!
HAL 9000 2010.11.28 13:36:43
Mai bejegyzésünkben egy több, mint 10 éve munka nélkül tengődő olvasónk gondolatait ismerhetitek meg. Borzasztó hosszú tud lenni néhány hónap is, ha az ember nem találja a helyét és mindig falakba ütközik, ilyen hosszú időt még felfogni sem gyerekjáték. Nektek mi volt a…..
HAL 9000 2010.11.27 16:45:18
@megrettent: jobline.hu?? Viccelsz? És mégis milyen pozíciók azok? A fele kamuállás, a maradék nagy része Budapesten élőknek lehetőség csak és még ezután jön az, hogy nem elég az, ha sok az állásajánlat, ha egyszerűen sehova nem vesznek fel, mert még válaszra se méltatnak! És miért van ez? Mert a meghirdetett állások nagy része rég be van töltve protekciós emberkékkel, vagy egyszerűen nincs is olyan pozíció, csak muszáj nagy cégeknél hirdetni, mert valami törvény kötelezi őket erre.
Mit csináljon a jobline.hu-val a vidéken élő ember, mondjuk zala megyei, aki nem Zalaegerszegen lakik, hanem 40-50 km-re onnan? Mert Egerszegen kívül semmiféle állásajánlat sincs. Max még Nagykanizsán. Voltam regisztrálva én is a munkaügyön és azonkívül, hogy statisztikai adat voltam, nem értem el vele semmit. A TB-m ugyanúgy nincs fedezve, mintha közöm nem lenne a munkaügyhöz és ráadásul még ki sem közvetítenek sehova...
HAL 9000 2010.11.27 16:55:38
@Kivlov: és egyedül fizeted azt az albit? Mert dolgoztam én is fenn Pesten, de egyedül nem bírtam fizetni az albit, úgy hogy még kajára is maradjon. Főleg amilyen albérlet árak vannak ott. Egy lukat is 50 + rezsiért adnak ki. Ha nem keresel nettó minimum 150 ezret, akkor megba**hatod. És ennyi pénzt nem sok helyen adnak, amikor a köcsög flextronicsba a mérnökök visznek haza ennyit kb. Talán egy picivel többet.
Nem is tudom, hogy mi a botrányosabb: hogy Stohl Andrásnak egy karambol és egy elvonókúra után, de a jogerős bírósági ítélet előtt még van pofája dolgozni, vagy, hogy Benkő Dániel főállású faszpengető a Való világban az első adandó alkalommal megmutatta, hogy miért is…..
Kísért 2006 emléke, csak most éppen Gyurcsány Ferenc szerint nem legitim Orbán Viktor, nem pedig fordítva. Nem legitim, mert elveszi a pénzünket, mert despotaként bánik az országgal, és mert gyengíti az alkotmányosságot. És bár a három állítás külön-külön mind igaz, négy…..