Regisztráció Blogot indítok
Adatok
levy01

0 bejegyzést írt és 88 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Vasutaskritikus Fuggerth 2013.12.16 17:53:57
Majd négy éve írtam az első bejegyzésem, és ez idő alatt szinte szóba sem hoztam a hazai "nagyszériás" gyártót. Vagy ha igen, hát csak érintőlegesen. Egyszer már tervbe vettem egy posztot róla, végül nem került rá sor, most azonban leírnék pár…..
Vasutaskritikus Pályázat 2012.12.14 09:31:05
A legújabb indóházat olvasgatva szúrt szemet a pályázati felhívás, mozdonygrafika készítésére. Először azt hittem újabb Gyseves taurust akarnak átöltöztetni, aztán kiderült, hogy nem, ezúttal mávos Traxx lesz a szenvedő alany. Szinte már meg sem lepődtem, hogy a székely…..
Nem hittem volna, hogy egyszer olyan kiállításról fogok posztot írni, amin ott sem voltam. Mert az idei békéscsabai szuper modellvasutas produkciót nem volt "szerencsém" megtekinteni, pedig megfordult a fejemben. Helyettem azért volt valaki más, akinek idén sem tetszett, és ezt az…..
(bloodymoon kritikája) Amikor elkezdtem újra LEGO-val foglalkozni, szinte rögtön kiszúrtam magamnak ezt a készletet, azóta volt már, hogy majdnem megvettem, de végül mindig valami más mellett döntöttem, azonban a múlthéten eljött az idő és lecsaptam rá. I.…..
levy01 2012.05.22 15:02:28
@PinkFloyd_fan_: a 6350-ben még nem volt ilyen politikailag korrekt baromság, hogy a pizzás szakács nő. Ott még echte Dzsovanni süti a kváttró sztadzsionnét. Viszont az ottani Pizzás Maca mennyire nyerő! Nemhiába lett tündibündi-ként húzónév a flood.blog-on!
Amúgy kicsit felemás nekem ez a készlet. a busz miatt kellene, az ikarusz 260-as fíling miatt, a többi csak tuningalap/kocka(panel)bánya.
Az elmúlt hetek eseményei bebizonyították, hogy a LEGO nagyon nem gondolta végig a CUUSOO működ(tet)ését. Történt ugyanis, hogy a 10 000 like-ot begyűjtött Shaun of the Dead építményt mégsem fogják kiadni a téma erőszakos (alkohol, vérengzés, zombik) jellege miatt, figyelembe…..
Családi legózásnak ad otthont a Garay Center ezen és a jövő hétvégén, további programokról és a részletekről itt olvashattok. (via Safiati) Május elején nagyszabású LEGO Show-t rendeznek Manchesterben, a részletekről itt olvashattok. Legózás előtt/után egy kis tekerés?…..
szirszarjaim Cosmic Cruiser 2012.04.18 10:00:00
A hétvégén legóztunk. Én azzal a titkolt szándékkal ültem le, hogy a nemrég tárgyalt classic space vonalból összerakjak valami egyszerűbb űrhajót. A választás a 6890-esre esett (amely 1982-ben jelent meg), mert nem bonyolult, nem tartalmaz túl sok kockát, de mégis hozza a…..
Vicces, hogy még 2 hete sincs, hogy azon keseregtünk, nálunk miért nem nyílik egy "igazi" LEGO Store, mire az elmúlt napokban mit csicseregnek a jól értesült verebek: Budapesten is készülődőben egy üzletnyitás.  Hogy csak bulvárkacsa-e a hír, vagy sem, majd eldönti az idő. Ti…..
levy01 2012.04.18 10:15:58
@tutuka: én pont megyek Münchenbe nyáron, csak a Messestadt másik oldalára!!! (légvonalban 300 méter a bolttól) Figuraügyben kérdezném, mennyi EUR-ból lehet egy figurát összeválogatni? a meglévő mondjuk 2011-12-es készletek emberkéi vannak elemekreszedve, vagy van régebbi is?
levy01 2012.04.18 16:22:12
@Kozi73: köszi az infót. ez így szimpatikusnak tűnik, amennyiben figyelembe veszem, hogy ahová én járok németbe alkatrészt és egy az egyben készletből származó figurát vásárolni ott a sima emberke minimum 2EUR, ha licencelt akkor határ a csillagos ég, és semmit nem lehet a kezébe nyomni pluszba.
Dalszövegként, zenekarok neveként még csak-csak el lehet képzelni a legót (popkultúra, ilyesmi), de hogy versek tárgyaként nem sokat gondolunk rá, az hétszentség. Pedig ma, a költészet napján akár illene is, ha adnánk az ilyesmire. (adunk) Az interneten nem nehéz legó(s) verset…..
levy01 2012.04.12 08:01:21
Ugyan nem hinném, hogy József A. valaha is mariachi zenészként működött volna közre színpadi produkcióban: www.bricklink.com/catalogItem.asp?M=col017
de ha figyelembe veszem, hogy "Vidám és jó volt s tán konok, ha bántották vélt igazában."
akkor a szúrós nézés, szigorú szemöldök, és népiesebb bajusz jobban passzol költőnkhöz, www.bricklink.com/catalogItem.asp?P=3626bpb465
mint a korábban belinkkel Jávorpál típusú bajszos minifigurafej!
A legutóbbi MATCH-pontgyűjtő akció egyik legkívánatosabb darabja volt számomra. Bár van már egy régebbi kikötőm, mégis behúztam, talán mert valamilyen érthetetlen módon nagyon vonzódom a kikötőkhöz (soha nem voltam még egyetlen igazán nagyban sem). Míg az enyém még mindig…..
levy01 2012.03.30 14:08:05
@vegeta25: csak az áttetsző munkavédelmi szemüveg teszi kissé üvegessé. a falu horgásza a morc tekintetével nagyon szépen illene bármelyik "kikötői kocsmai verekedés" c. MOC-életképbe.
A hajótest hogy úszik??? nem farnehéz?
A Legózz tumbli csodálatos találata az elmúlt 10 év legfontosabb legóval foglalkozó cikke. (Angolul tudni nem hátrány.) Vigyázzatok magatokra srácok! Nem kell a sok homofób kamu-duma amit rendre elkövettek a blogon a kommentek között, aki legózik, az tudjuk milyen! :D | kép:…..
Visszafordíthatatlanul itt a tavasz, lehet kezdeni a munkát a kertben. (A bilincset az ágyban ne kérdezzétek!) Petinek lenni jó! Nézzétek csak, hogy varrt Ninjagos táskát Dorka a kisfiának! És figyeljétek a kommentek közt az alkotó önfegyelmét: "A jogdíjas mintákat nem szívesen…..
Vissza-visszatérő kérdés a blogon, hogy miként is kellene a LEGO-klónokhoz, vagy éppen a kompatibilis kiegészítőgyártókhoz viszonyulnunk rajongóként. Összeépíthetjük-e, keverhetjük-e az eredeti kockáinkkal, elfogadható-e a használatuk, és egyéb nem túl érdekes kérdéseken…..
A valószínűleg kiszivárgott videó villámgyors elterjedése után nem volt kérdés, hogy csak pár nap és a jó minőségű képek megjelennek. Már-már szokás szerint a TBB-s Dunechaser Flickr-je hozta le az első hivatalos fotókat a 10225 UCS R2D2-ról. Kétségtelenül…..
Biztos vagyok benne, hogy a legnagyobb találmányokhoz ilyen gépeken át vezet az út. Vajon a BME kollégiumainak legrejtetettebb zugaiban laknak-e NXT1engineerhez hasonló zsenik, és készült-e már mondjuk a a hazai igényeket jobban fedő tablettásbor készítő Mindstorms…..
Néha a LEGO maga spoilerezi ki, mire számíthatunk a jövőben: szakacsaezen a Friends készlethez kapott füzetkén jól bekarikázta nekünk, hogy szerinte milyen készletek felbukkanása várható a jövőben. Leopold Getz némi jelmezgyártás és csibészes legó-rajzolgatás után úgy…..
levy01 2012.03.09 10:12:49
@Haynau: ha már ennyire hivatalos és nem szivárogtatás, akkor egy kicsit olyan róka második bőre szaga van Szívszéplak tündibündi cuccainak, melyet a sima city-ről húztak le. 4641-speedboat, 7639 camper, 7635 Réndzsróver lószállítóval. (bár ha én lennék Elton John az utóbbi rózsaszín -lila színben biztos tetszene)
melyik lehet a nyusziház? ha rendes nyúlszínük és méretük van, akkor kell a 7684-es malacfram mellé!!! a többi sallang nem érdekel belőle
Büszkén feszített az ülésen, kezei keményen markolták a kormányt, jobb lába padlóig taposta a gázpedált. Elszánt tekintettel meredt előre és meg volt győződve arról, hogy időben fog érkezni, sikerülni fog a bevetés... (Nagyobb csomag keretén belül, alig másfél angol font…..
levy01 2012.03.09 09:40:53
@Haynau: ha ennyire gyatra, és már a bontatlan zacskó alapján is annak ítélted meg és 1,5 GBP-be került valamilyen árukapcsolás során, tehát nem ingyen dobták utánad, akkor MIÉRT vetted meg???
a 32 elemből önmagában nem rossz, de ha levonom az autó kötelező elemeit 1 db alváz, 4 kerék, 4 felni, 1 kormány mínusz a 4részes emberke, akkor a maradék 18 elem nem egy kockabánya.
viszont tuningalapnak szerintem kiváló húzás. szerelhető rá lámpa, index, szélvédő, bukókeret, csomartartó, aztán uzsgyíííííííííííííí
levy01 2012.03.09 10:32:49
@Haynau: 1,5GBP-nek megfelelő forintért vagy EUR-ért megszabadítsalak tőle?
levy01 2012.03.09 15:19:38
@Haynau: köszi, de Macilacis Forestpolicájban nem utazom, sajna! Javaslom a kockagyár.blog.hu apróhírdetés rovatát!
Az új Friends-vonal, mint tudjuk, főképp a lányokat hivatott bevonni a legózás gyönyöreibe. Ez kétségen kívül helyénvaló, a LEGO hosszú évekig kutatta az új célcsoport igényeit, és ehhez mérve fejlesztette ki az új Friends-készleteket. Az én véleményem kicsit azért…..
levy01 2012.03.06 16:28:59
@tutuka: én oly korban születtem és kezdtem legózni amikor a szín az fehér, fekete, sárga, piros, kék és szürke (light gray és nem mindenféle korcs árnyalat) volt. Zöld csak a fű alaplap és a fák lehettek. minden más álláspontot mereven elutasítok, a szemellenzőt egy fokkal szűkebbre állítom és szorosabbra húzom a vaskalapot. (na jó azt elfogadom, hogy a Föld nem levesestál, hanem banán alakú)
:o)
Az én lengyelem újabb Porschéja. Az Octan cég már kinőtte a Földet, a kutatások galaktikus mezők feltárására irányulnak. A jeruzsálemi Szikladóm beleférne az Architecture-sorozatba?  Ha már Architecture: Tier jól megépítette Yooha Egri…..
<a href="http://polldaddy.com/poll/5989312/">Szerinted melyik (részlet) érik készletté?</a> A Koppenhágában megrendezett LEGOWorld 2012 kiállításon reflektorfénybe került egy-két kiállított darab, amik közül néhányról folyik a találgatás, hogy…..
levy01 2012.03.02 12:13:50
engem a Bányászrezsők levettek a lábamról! tisztára, mint a Discorvery-n a szén- és aranybányászos sorozatok. A posztban szereplő kép a maga szofisztikált összevisszaságával is ezt a hangulatot idézi bennem. A 4200-ás furgon, 4201-es billencs bármikor a city-construction vonalon is bevethető. a 4202 csak gyenge másolata a 7344-esnek értem én hogy komatsu: www.komatsu.com/ProductInfo/index.html, de ez egy külszíni fejtésre való monstrum. a 7243-hoz ugyan passzol. A 4203 lesz a tipikusan csak 1/2éven keresztül kapható "Tieflader", ezúttal éppen exkavátor szállítmánnyal, ami szerintem eladhatóvá teszi, mivel 2005-ben jelent meg utoljára exkavátor önállóan.
a bányagépek (mozdony, csille, fúrópajzs) tuti kellenek!!!(ha van aki teherautó, űrhajó, ...; én vállalom, hogy bányab..i vagyok) Ugyan kicsit furcsa a dízelüzemű meghajtás, de ha jó a szellőzés odalent, akkor semmi sem lehetetlen. (majd építek nekik egy légakna szellőzőtornyot!) tárnalejárat hegyimitációja kicsit kockatemető jellegű, a zöld nyergesvonató is lassan tucatárú, de a játszhatóság miatt hajlandó vagyok súlyos pénzeket kockábaölni! már csak azon drukkolok, hogy ne HÁROM emberke járjon a készlethez, mert akkor a bányászszakszervezet nevében azonnali sztájkot és bojkotot hirdetek Billund ellen!
Satoshi Furukawa, régi olvasónk egy igazán nem mindennapi végigjátszással mutatja be nektek, milyen a súlytalanságban legózni. Saját állomáshelyét, a Nemzetközi Űrállomást építette meg legóból nagyjából két óra alatt, aminek eredeti változatán több mint 200-an, több mint…..
levy01 2012.02.29 14:11:28
@tutuka: Magyar égre, Magyar UFO-t!!!
levy01 2012.03.01 09:25:28
@melee sc: így:bunker.freeblog.hu/categories/Kep/ (ld. 3. kép) ez amúgy egy óriásplakát, mely akkortájt készült, amikor ősmagyarságkutató Grespik bebizonyította, hogy a japán és magyar nép rokon, mert egységnyi távolságon belül hétszer csavarodik meg a DNS-ünk, ugyanúgy, ahogy a Szíriuszról a fény a Földre érkezik.
gondoltam ezzel a frappáns szlogennel kommentelem Tutuka japán-magyar űrhajósát