Regisztráció Blogot indítok
Adatok
smith09

13 bejegyzést írt és 12 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az RTL Klub Reggelije január 2-től hatkor jelentkezik, és egy új műsorvezetővel, Szabó Zsófival, akiről ezek szerint csak nem mond le a csatorna és fogcsikorgatva is, de műsorvezetőt faragnak belőle. Nem lesz egyszerű, az biztos, drukkolunk minden érintettnek. Az eddig műsorvezetők azaz Peller Anna,…..
  A DIGI Csoport bejelentette, hogy a következő három évben a DIGI Sport csatornáin  közvetítik a Serie A, vagyis az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság mérkőzéseit magyarul. A közvetítési jogokat értékesítő IMG Mediával hosszas tárgyalások után, az utolsó pillanatban sikerült megállapodniuk, így…..
Legalábbis a Netflix feltétlenül nyitott rá, és minden a sorozat alkotójától, Amy Sherman-Palladinótól függ. A kétezres évek kultikus sorozatát kilenc év után élesztette fel újra a Netflix, amikor a múlt héten négy, új, egyenként 90 perces részt jelentetett meg a nálunk rejtélyes okból Szívek…..
smith09 2018.06.03 12:52:47
Azt írja a Bors, hogy Simicska Lajos miatt vannak beszarva a TV2 Jóban Rosszban című sorozatának szereplői, akik jobban tartanak a nadrágtartós oligarchától, mint az Iszlám Állam öngyilkos merénylőitől. Az van ugyanis, hogy a sorozat gyártója Simicska cégén, a Hung-Ister Zrt-n…..
Netflix kérte be a nálunk Szívek szállodája címre hallgató sorozatot, amiben többek között a Skid Row egykori énekese, Sebastian Bach is szerepelt (én akkor kaptam rá, amikor ez kiderült), de ezt már megírtuk. Az is, hogy eredetileg 8 részről volt szó az új évadban, de az…..
A 90 perces különkiadás a The Abominable Bride címet kapta, és semmi kapcsolódási pontja nincsen a 3. vagy a soron következő 4. évad történéseihez. A negyedik évad forgatása valamikor tavasszal kezdődik, 2016 vége, 2017 eleje előtt ne várjunk újabb epizódokat. Mindez annak…..
smith09 2015.10.26 19:16:25
@Before:

Jogos, teljes mértékben egyet értek veled. Én egyébként a különkiadás helyett inkább a 4. évadot erőltettem volna.

Ja, meg mondja már meg valaki h ha karácsonyi különkiadásnak nevezik akkor miért nem Karácsonykor adják le ? :-)))
A Gilmore Girls valamilyen érthetetlen okból Szívek szállodája címen ment itthon a köztévén, én például nagyon sokáig azért nem néztem, mert a cím elriasztott. Azóta szerencsére már többször is ledaráltam mind a hét évadot, főleg hogy nemrég a Netflixre is felkerült a…..
Nem tudni mikor jön a különkiadás, amiben Sherlock és Watson a viktoriánus Angliába kerül át, de mindenki decemberről beszél, hát legyen. Ezt a pár hetet csak kibírjuk valahogy. ..
A BBC kiadta a fenti képet, amiről először mindenki azt hitte, hogy csak valami beöltözős dili, de nem, a Sherlock atyja, Steven Moffat bejelentette, hogy nemsokára jön majd egy Sherlock Holmes-különkiadás, amiben Benedict Cumberbatch és Martin Freeman vissza fog menni az időben. Most…..
smith09 2015.03.17 11:55:22
@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye):

Értelek és megértelek.
Nekem mindenesetre ez a modern Sherlock jobban tetszik mint a régi elmúlt koroké.
Hentesáru Hosszú Hétvége. 2010.08.22 19:13:25
A hétvége végetért, jó volt kikapcsolódni, dolgozni a hegyen, szabadlevegőn lenni, fehér bort inni, azokkal az emberekkel lenni akivel jól érzem magam. Tegnapi megittunk pár liter bor, megettünk pár kg csirke és birkahús, halára csípettük magunkat a szúnyogokkal. A fogalkozás a…..
Hentesáru 08.20. 2010.08.21 05:41:19
Az elműúlt 5 napban ledolgozott 3 x 24 óra szolgálat után,  augusztus 20.-án Szent István napján a megtartottuk Péter legkisebb gyermekének kersztelőjét. Jól éreztem magam, kikapcsolódtunk, néha kell az ilyen.Ma ismét korán keltem, nemsokára indulok edzeni, majd családi…..
Hentesáru Kezdődik !! 2010.08.14 06:00:00
Lassan egy hete semmit nem írtam, nem is értem rá. Tanultam, dolgoztam, itthon sem voltam. Lilák egynyögvenyelős (ön)góllal nyertek a Man Utd pedig nyerte az angol szuperkupát.        A hét tanulás elment, kezdtem ráhagolni magam az Újpest mai…..
Hát mit képzel a T. állampolgár, hogy csak úgy tápanyaghoz juttatja az amúgy rendszeresen gondozott köztéri fákat? Főleg, amikor már a kutyák is felszedik maguk után a pisát. A rend őrei nagy erőkkel csaptak le rá és társára, az eljárás során pedig lekésték az utolsó…..
Hentesáru Rákóczi - Újpest 2010.08.06 18:01:42
Szép napot mindnekinek !Este a lilák lépnek fel Kaposváron, de az idő is elég tré meg holnap korán kelek mert munka van, inkább kihagyom és a Duna TV t bámulva nézem meg a bohóc liga esti mérkőzését. Valahogy nem vágyom arra, hogy a felázott kaposvári cukorgyári gödörben…..
Két ember meghalt, mert egy (vagy több) idióta lelőtte őket. A második rendőr halt meg rövid időn belül. Az MSZP nem bírta ki és rögtön a Fideszre "kente" az egészet.Ezúton csatlakoznék egyik kedvenc blogom a Vastagbőr csapatához, és küldeném a bús picsába ezt…..
Hentesáru Fokhagyma mártás 2010.08.03 17:15:00
Minap elkészítettem régi recept alapján a fokhagymamártást, melybe darálthúsból készült gombócokat tettem. Valahogy így :1 fej fokhagyma1-1,5 ek liszt2 dl víz2 dl tejszínsófehérbors1 csokor petrezselyemolajA fokhagymát felaprítjuk, majd olajon 1-2 perc alatt…..
Hentesáru Soha többé Teszkóóó 2010.07.28 19:04:43
Holnap munka, gondoltam csinálok pár bundáskenyeret reggelire h reggel ne keljen vel vesződnöm. Volt itthon 2-3 db ház tojás illetve egy 10 db ot tartalamzó tartó amit valamelyik multinál vettem szégyenszemre.Először a nagyitől származó tojást használtam fel. Színe szép sárga…..
Hentesáru Vacsoracsata után 2010.07.28 06:07:25
 Tegnap este kivételesen megnéztem a vacsoracsata című gasztronómiának nevezett műsort. A Roy nevű énekes srác főzött. Hát mit ne mondjak nem volt a helyzet magaslatán, próbálkozott aztán a végére egész jó kis kaját hozott össze. Viszont ebben az epizódban szerepelt egy…..
Tegnapi napon nem is tudom nem is tudom miképpen sikerült  felhívom az apeh vonalát és életemben most fordult elő első alkalommal hogy gép hang helyett igazi emberrel beszéltem ! Elmodntáj, hogy az ügyintéző szabadságon van, és így a közel 2 hónapja írt levelemet ez idáig…..
Hentesáru Monday 2010.07.26 12:57:05
Szombat este jól sikerült, az éjszakai hazaérkezés után hamar elaludtam, nem keleltt forgolódni. Ebédre bármely boltban kapható Sonkás tortellinit készítettem, tejfölös foghagymás mártással, amiből nem hiányozhatott némi Erős Pista sem. Ez így elkészítve roppant finom,…..
Hentesáru Munka után 2010.07.24 10:39:00
Szép jó reggelt!A ma reggel véget érő Arbeit után haza értem, és eldöntöttem h az ég világon ma semmit nem fogok csinálni - még főzni sem pedig ez oly ritka  - meglocsoltam a fűszernövényket, és az erkély korlátra fefutó citrom illatot árasztó növényt és igazából…..
 Mai napon megérkezett a teszvesz vásárolt kék színű nike kapusmezem, amely mindössze 1500 Ft ba került. A felső szinte új , szerintem használva sem volt. Ehhez hozzátartozik némi előzmény is. Ez márciusában e-mailen felkerestem a liosport és fürgenyuszi áruházát hogy…..
Hentesáru Balaton, nyár, lencse 2010.07.18 15:38:34
Péntek délután kiköltöztünk Fonyódra ahol egész délután kajakoztunk, először nehezen ment, majd belejöttem ekkor már élveztem is. Majd másnap ennek örömére reggel 07,30 kor ismét a vízen voltunk és délig eveztünk. A bő fél napos kajakozás után büszkén állapítom meg…..
 Kint forróság, a lakásban hűvös, a konyhába szintén meleg. Mivel holnap dolgzom, és az étkeztetéssel ott nincs gond mivel étkeztetés egyáltalán nincs is így magamnak kell erről ( is ) gondoskodnom. De nézzük csak mit is vigyek... Bolognai. Na tessék, ezt kb. 2 hete nem…..