Regisztráció Blogot indítok
Adatok
hosegriado

0 bejegyzést írt és 17 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A párom egyik barátja, nekem kollégám lett az iskolánk igazgatója. A feleségével nagyon jóban voltam. Az igazgató úr a fiatal kolléganőkkel intim kapcsolatba került. Voltak olyan helyzetei amikből úgy magyarázta ki magát, hogy a tantestület tagjai miatt kell rengeteget éjszaka is…..
George Lucas a 70-es évek végén megalkotta a filmtörténelem egyik legkörülrajongottabb alkotását,  a Star Warst.  Az elsőnek leforgatott trilógia főszereplője Mark Hamill volt, akinek a mozi világában ez volt az egyetlen sikere, de nem kopott fel az álla, képregényeket…..
hosegriado 2010.09.28 22:49:31
@www.Bisex.hu:
Teljesen igazad van , Neked leginkább a "Túl a barátságon" című film folytatása való:-PPP
Egyébiránt a Han Solo vonalat is lehetne filmesíteni, könyv vonalon legalábbis elég jó volt.
Hol volt még egyenlő a szabolcsi cigány, a külvárosi melós és a rózsadombi úrifiú? A katonaságban! Jól szervezett hadseregre elsősorban nem azért van szükség, hogy a katonák használják is fegyvereiket. (Fotó: honvedelem.hu) Hende Csaba honvédelmi miniszter szerint felelőtlen…..
Harmadik összeállításunk immár több, mint 20 évvel ezelőttre tekint vissza. Célja, hogy a '80-as évekről ne csak az ABBA, vagy a Boney M jusson eszünkbe. A listát különösen azoknak ajánlom, akik szerint az SF rövidítés San Franciscót takar. Star Trek rajongók…..
Sziasztok! Kő kemény fél év után sikerült munkához jutnom, ahol már 1 éve dolgozom. Mérnök - informatikusként egy amerikai - magyar multicég felvett betanított munkásnak...7 hónap harca után most ott tartok, hogy legalább felhasználói szinten kezelhetek számítógépet,…..
  Igen sokan felháborodtak az Index turistaátkúrós videóján, joggal persze, pedig nem ez volt az első ilyen. Szinte minden közszolgálati és kereskedelmi tévé csinált ilyet, hol rejtett kamerával, hol provokatív kérdésekkel, sőt Zimmer Feri személyében játékfilmünk is van…..
Mivel manapság semmit se lehet erőszak és szex nélkül eladni, ezért a mai posztban lesz egy xenofób és egy romantikus vonal. Kezdjük az előbbivel. Szóval azt már többször rögzítettük ezen a fórumon, hogy az ember alapból utálja a kollégáit, mivel nem ő választotta őket és…..
hosegriado 2010.08.06 00:48:02
Hali Gerilla. Nos, jót vigyorogtam a leírásodon és az a nem túl nagyszámú eddigi hozzászóló is bizonyítja(tökfejek:-)), hogy még nem igazán találtak ide az igazán tapasztalattal rendelkező emberszabásúak. Én csak azért merek beszólni, mert az utóbbi 4-5 évben igazi multikulturális környezetben éltem-dolgoztam. Ezen helyeken a következő nációkkal dolgoztam együtt: román,szlovák,osztrák, német,indiai,francia,bulgár, angol, amerikai. venezuelai, szerb, lengyel, holland, spanyol, portugál, fillipínó, ja igen és volt még litván, ukrán és török is. Volt akit szerettem, volt akit nem és volt aki közömbös volt. De én velük éltem-dolgoztam, így nagyobb részt közelről ismertem őket. (ha sejted hol dolgoztam és megírod, kapsz egy narancssárga hangszórót:-DD) Nyilván sokat számít az alá-felé és mellérendeltségi viszony is. Ettől függetlenül hihetetlenül ki lehet tapasztalni egyes népek természetét és a magyarokhoz való viszonyulását. Senki ne várja, hogy egy külföldről(kényszerből, vagy önkéntes alapon) ideküldött kolléga rögtön bepucsítson, vagy netán hozzádvágja a mercije kulcsát. Szerencsétlennek iszonyatos procedúrán kell keresztül mennie. Aki még nem volt külföldön és nem próbált a mindennapi életbe beilleszkednie az nyilván ezt nem érzi át. Ha esetleg idetéved olyan, aki pl. Angliában, Amerikában, vagy bárhol külföldön próbálta már, az biztosan regényeket tudna erről mesélni. És akkor még nem is beszélve arról, hogy nem vagyunk egyformák. Van aki pillanatokon belül kapcsolatot tud teremteni, van aki még hónapok után sem mer kimozdulni a kuckójából. Én azt mondanám, próbáld megismerni őt, őket és ne próbáld a hülye magyar sztereótípiáidat rájuk tukmálni. Feltéve, ha ismered az előbbi szavak jelentését. Mert ha nem, akkor hiába magyarázok:-)) Vágod?
Ismét egy példa arra, hogy miért nem érdemes beszólni a közlekedőedényeknek. Powee bár a címben finoman fogalmazott, pofán lett verve. Sajnos nem állhat minden sarkon rendőr, de ha volt az esetre tanú, egy feljelentést talán megérne az ügy. Sokáig gondolkoztam mit tegyek a lent…..
hosegriado 2010.07.13 22:46:57
@Powee:
Örülhetsz, hogy megúsztad egy pofonnal az utánamenést. Nyilván tisztába vagy a saját fizikai korlátaiddal, ennek ellenére utána mentél egy ismeretlennek, akiről semmi ismereted sem volt. Nem tudhattad, hogy ki fog kiszállni az autóból. Nyilván nem egy 40 kiló vasággyal típus lehetett, Te meg nyilván nem a Növényi Norbival szoktál kesztyűzni, mert akkor a kommented arról szólna, hogy "pofán vertem a türelmetlen agresszort". Csak emlékeztetek mindenkit, hogy már Magyarhonban is volt rá eset, hogy agyonlöttek valakit(trabantos-kamionos ügy)vélt közlekedési sérelem miatt! Nyár van , meleg van, türelmetlen és ideges mindenki, hamar elszakad a cérna. DE, ne felejtsd el, hogy sose tudhatod, hogy kiszáll ki a másik autóból. A másik. Ha Te egyedül vagy, a másik is egyedül van, akkor hogy bizonyítod, hogy minden úgy történt, ahogy Te elmondod? Van fedélzeti kamerád?(egyébként lassan célszerű lesz mindenkinek beszerezni egy ilyet, mielőtt megkérdezitek, igen, nekem van:-)) Lehet, hogy mész látlelet vetetni, meg miegyéb, de lehet hogy addigra az ellen is pofánvágatja magát és hoz még húsz tanút, hogy Te kezdted. Tanulság? A pestiek általában idegesebb fajták, mint a vidékiek(nem tudom, hogy Te hova valósi vagy). Ha megsértve érzed magad egy vélt vagy valós helyzet miatt, mindig mérlegeld a következményeket(vannak-e tanúk, megtudod-e védeni magad, képes vagy-e keményebb szitukat kezelni, van-e családtag veled, akinek szintén veszélyezteted a testi épségét stb.stb.)Azzal, hogy utána mentél, Te is agresszívá váltál a defenzív helyett. Szerintem tanultál az esetből, legközelebb eszedbe fog jutni és lehet, hogy áldod majd a szerencséd, hogy "csak" egy pofonnal megúsztad.
autózz! Sokkterápia 2010.07.12 11:40:40
A tegnapi poszt hatására küldte egy olvasó az alábbi videót, az abban szereplő idióta BMW-s baromnak ajánlom figyelmébe. Meg persze mindenki másnak is. A teljes hatás kedvéért nem árt a hangszórót is bekapcsolni hozzá. Szeretünk nem belegondolni és nem venni tudomást róla, hogy…..
hosegriado 2010.07.12 23:36:04
Daihelyon és a többi szkeptikus tökfejnek üzenem!
A sokkterápia nem múködik???Ott kellett volna lenni ma délelőtt az M3-as gödöllői elágazásánál. Én 5-10 percel később értem oda, én már nem álltam meg, mert már sokan serete-pertéltek ott, viszont még sem mentő sem rendőr nem ért még oda. Elmesélem én hogy láttam az egészet, pedig fél perc volt amíg láttam a helyzetet, mert haladni kellett, hogy ne torlódjunk fel(mert akkor a mentő is nehezen ér oda). Kamion állt a gödöllői leágazó sávban. Fehér furgon féloldalasan beleállva a kamion bal sarkába. Ahogy elmegyek mellettük e,gy hölgyet látok, akik kívülről egy kezet fog az összeroncsolódott roncsban. Nos, az volt a sofőr. Feleségem mondja, hogy mintha még mozgott volna a kéz. A furgon olyan mértékben csavarodott rá a kamion sarkára, hogy nem sok esélyt adok a sofőrnek. Mondom a nejemnek, hogy ha a sofőr túl is éli, az utasnak semmi esélye, mert egyszerúen még a cigarettapapírnak se lett volna esélye a jobb egyesen. Este ránézek és a többit nézzétek meg ti is az alábbi linken
www.blikk.hu/blikk_aktualis/halalos-baleset-az-m3-as-autopalyan-2023184
Nos, utána én haladtam tovább a saját tempómban és miután a 41 km-nél félórát araszoltam egy pénteki kamionbaleset mentése miatt, hát csak néhány elvetemült hagyott el kb.150-160-nas tempóban. Akkor és ott érzésem szerint mintha múködött volna a sokkterápia.
Hiába, autópálya, hőség, felelőtlenség, nagyon rossz kombó
hosegriado 2010.07.13 00:09:41
@TH:
Hát ahogy én láttam, piszkosul melege lehetett és ráadásul ráépült a furgon, nem egy-két perc lehetett, mire kivágták onnan:-(( Egy szerencséje volt, hogy a kamion árnyékot adott neki. Viszont ki lehetett az utasa? Ha rokona, barátja, munkatársa, akkor igazából akkor lesz majd melege, ha felépül:-( És ez az igazán szomorú, hogy valószínúleg, testileg is nagyon fog neki fájni, de lelkileg.....? Szerintetek? Én is már 30 éve vezetek és úgy látom egyre-többen és többen vagyunk az utakon és már nem biztos, hogy mindig segít a rutin és a defenzív vezetés. Ezért kérem a nopánick és hasonló nicktársakat, hogy visszább az agarakkal.Amennyire szerettem régebben vezetni, annyira nem szeretek ma már. Nagyon-nagyon indokolt esetben indulok útnak és ilyenkor nyáron hétközben.- hőségben szinte csak minden szökőévben. Igaz, nekem nem ez a munkám, de nem is vállalnám semmi pénzért
hosegriado 2010.07.13 01:41:15
Emberek! Mielőtt még 28 ezren elmondanátok, hogy klíma, meg hogy vezess baz+ naponta, hetente, évente x km-t! Nos, én így látom, de természetesen ez az én véleményem. Természetesen van klíma az autómban. Használtam is a nap folyamán. El is jutottam vele veszprém megyéből borsod megyébe gond nélkül. Eddig kb. 1 millió km-ert vezettem, voltam taxisofőr is pesten+ ott is tanultam vezetni. Sok újat nem tudnátok mutatni nekem. Higgyétek el sok mindent láttam már, sok mindent megéltem. Láttam ma, illetve már tegnap egy csúnya baleset végeredményét, ahol is 1 hivatásos sofőr- kitudja mennyi tapasztalattal és km-el -szabályosan összetrancsirozta magát, autóját és utasát. A járművek helyzetéből ítélve(30 év tapasztalata alapján) én eltudnám mesélni hogy mi történt. Akár lehetett a furgonban légkondi, lehetett a sofőr lábában x-ezer km, vagy napi többszáz is. Viszont adott időben és helyzetben csinált egy manővert, ami nem jött be neki. És számomra érthetetlen, hogy többen azzal jöttök, hogy Ti a mérhetetlen tapasztalatotokkal bárhol-bármit kitudnátok védeni. Én is érzem a forgalom ritmusát, képes vagyok előre megjósolni járművek, gyalogosok mozgását, sőt tervezett mozdulataikat, végül is 30 év alatt egy-két kisebb koccanással megúsztam. De sohasem zárom ki az emberi hibákat és a véletlen szituációk esélyét sem. Ezért sem indulok úgy neki egy útnak sem, hogy az én mérhetetlen rutinommmal majd mindent kivédek. Igaz, törekszem rá, hogy mindent kivédjek. És én igenis komolyan veszem az úton való közlekedést és semmiképpen sem bagatellizálom el. És mivel nem egyedül játszom ezt a társasjátékot, ezért ma már roppant módon odafigyelek és igyekszem az idiótáknak megadni az esélyt arra, hogy minél előbb eltávolodjanak tőlem és ne veszélyeztessenek. Semmiképpen sem büntetek, vagy fenyegetőzőm, ha a másik hibázott, ha meg netalán én hibáztam, akkor alázattal elnézést kérek. Higgyétek el működik a dolog.