Regisztráció Blogot indítok
Adatok
RUZSA_VIKTOR

1074 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
2017-ben is átadták a Jószolgálat Díjat, melyet 2016-ban azzal a céllal alapítottak, hogy elismerjék azon emberek önzetlen munkáját, akik hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló vagy fogyatékossággal élő embertársainkért tesznek egész életük során. A díjazottakat, illetve az általuk képviselt…..
Téli gumikkal segíti a Koraszülött- és Újszülött Gyermek-mentő Alapítvány munkáját az Abroncs Kereskedőház KFT.   A beszélgetés a Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorának 2017. október 20-i adásában hangzott el.        ..
A családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) egy remek lehetőség azok számára, akik kettő, vagy több gyermeket tudnak vállalni. Azonban mi a helyzet azokkal, akik jövedelmi-, vagy egyéb, szociális problémáik miatt nem tudnak, csak egyet, vagy egyet sem? Az 1990-es rendszerváltás óta nem megoldott a…..
A Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesületének magazinja 2017. október 13-i adásában - többek között - Hallgatóink megismerhették a Telefonkezelők Baráti Köre (korábban Telefonkezelők Szakcsoportja) működését, programjait.   És még sok egyéb érdekesség, kulturális hír hallható e…..
- Mi lehet a megoldás a munkahelyi kiégésre? - erről is szó esett a Pannon Kincstár Humán Szakképző Központ által szervezett Segítők Napja workshopon 2017. szeptember 24-én;   - Hogyan segíthetünk? Mit tegyünk pl. egy olyan helyzetben, amikor újraélesztés szükséges?   -…..
- Segítők Napja 2017.   - "Kapaszkodó" Irodaszer Akció az Icom Irodaellátás KFT és a Magyar Ökomenikus Segélyszervezet közös kezdeményezése;     Műsorunk a Civil Rádióban hangzott el 2017. szeptember 29-én pénteken 13 és 30-án szombaton 3 órakor.   Szerkesztő-műsorvezető-technikai munkatárs:…..
- Közlekedési Családi Nap az Emberek Vagyunk Egyesület szervezésében;   - Segítők Napja - 2017-ben elsőként a Pannon Kincstár Humán Szakképző Központ KFT szervezésében     Műsorunk a Civil Rádióban hangzott el 2017. szeptember 22-én pénteken 13 órakor, ismétlése 23-án szombaton 3…..
2017. szeptember 10-én ünnepelte 65. születésnapját Gaál Áron költő, műfordító, aki ugyanebben az évben 30 éves pályafutását is ünnepelhette.     A költő 2012. óta támogatja a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségét - így az ő tiszteletére rendeztek gálaestet a Szövetség budapesti…..
HAJNALI FÉNY FUSS(UNK) NEKI! 2017.09.09 22:52:24
Ha a hónap második pénteke, akkor a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesületének magazinja szól a Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorában.     A műsor 2017. szeptember 8-i adásában "okos" szolgáltatásokat ismerhettek meg az Érdeklődők - többek között…..
HAJNALI FÉNY JÓ(L)LÉT 2017.09.06 22:45:37
  A Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete fontosnak tartja az egészséges életmódot, az ahhoz  való  jogot.   A XVIII. kerületi Lámpás Klub vendége 2017. augusztus 30-án Dr. Kiss János nyugalmazott endokrinológus-belgyógyász szakorvos volt, aki a helyes táplálkozásról,…..
Ha a hónap 2. pénteke, akkor a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesületének magazinja hallható a Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorában. 2017. augusztusában kivételesen a hónap 3. péntekén szólalt meg ez a műsor, ugyanis a Civil Rádió augusztus 9 - 15. között a 25. Sziget…..
A BKK E-jegyrendszerével  és annak meghibásodásával, illetve a felhasználók adatainak kiszivárgásával kapcsolatban   indított vizsgálatot Tarlós István főpolgármester, valamint Dr. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi- és Információszabadság Hatóság elnöke.  Utóbbival a Civil Rádió "117 perc"…..
Augusztus 3-án a helyszínen tartottak  demonstrációt, melyen - többek között - előadást tartott a jövő nemzedékek biztosa, Dr. Bándi Gyula zöld ombudsman is. A Civil Rádió "117 perc" című magazinjának 2017. augusztus 8-i adásában az ügy hátteréről és aznapi fejleményeiről beszélgettünk.        ..
A Greenpeace Magyarország arra kéri a Kormányt, hogy ne engedélyezze a méhekre szabadföldi körülmények között is veszélyt jelentő  permetező szerek használatát.   A Civil Rádió "117 perc" című magazinjának 2017. augusztus 8-i adásában Dr. Simon Gergellyel, a Greenpeace Magyarország regionális…..
Magyarország Kormánya 2012-ben mesterséges árfolyamot állapított meg a bajba jutott devizahitelesek törlesztőrészleteinek fizetésére, 5 éven keresztül. A 2012. augusztusában az árfolyamgát rendszerébe belépett ügyfelek törlesztője mostanáig fix árfolyamon volt, azonban 2017. augusztusában jelentősen…..
Ezúttal az Észak-alföldi régióban élők, majd egyre nagyobb területen, Magyarország más régióiban élők is pályázhatnak háztartási nagygépek cseréjének vissza nem térítendő támogatására. A pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium írta ki. A részletekről Szabó Zsolt klíma- és…..
Ezúton is nagyon szépen köszönöm Bömisch Laci barátomnak, és a többieknek, hogy megvártak a Margitsziget bejárójánál, a villamosmegállóban. Mindannyian tudták, hogy este 18.00-ig élő adásban vagyok a Civil Rádióban. este 6.30-ra szervezték a találkozót, de én csak 7.00 előtt 5 perccel értem oda.…..
Mire is jó egy okostelefon egy gyengénlátó ember számára? Arra,hogy akár egyfajta videónagyítóként közelebb hozza az élővilág rejtett titkait.   A Fővárosi Állat- és Növénykertben szinte minden állat kifutója, vagy medencéje előtt ott van az állat makettje, amely által látássérült látogatók…..
A Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete Lámpás klubjainak célja, hogy közösséget teremtsen látássérültek és családtagjaik, barátaik és az Egyesület pártoló tagjai között. Integrált programokat szerveznek, köztük számtalan kulturális-, szabadidő- és sportprogramot,…..
Az Emberek Vagyunk Egyesület több integrált programot is szervezett már, hatalmas sikerrel, fogyatékossággal élőknek és épeknek egyaránt. Hiszen ezen programok lényege épp azt a célt szolgálja, hogy felhívjuk a körülöttünk élők figyelmét arra, hogy mindenkinek joga van a kultúrált élethez, a…..
A  pályázat ötletéről és  részleteiről Farkas Boglárka kommunikációs vezetőt kérdeztük a Civil Rádióban. Az interjú "117 perc" című magazinunk 2017. július 26-i és "Filagória - A védett közösségi tér" című magazinunk 2017. július 28-i adásában hangzott el.          ..
A 2011-ben alakult Mozdulj! Közhasznú Egyesület 2017. augusztus 15 - 20.  között hetedik alkalommal rendezi meg Balaton-kerülő tandemtúráját látássérültekkel.  Az eseményt beharangozó riportot a Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorának 2017. július 21-i adásában…..
Egyre zajosabb világban élünk.  Fülünk pedig a kor előrehaladtával amúgy is romlik, egyrészt a fülben lévő erek meszesedésével, másrészt az idegpályák lassulásával. Egy látássérült embernek különösen óvnia kell fülét a káros behatásoktól - már amennyire lehet -, hiszen a hallás számára életmentő…..
2018. novemberében integrált rögbie bajnokságot rendeznek az Európai- és a Magyar Ligarögbi Szövetség, valamint a FODISZ  közös rendezésében. Interjú Lukács Zsolttal, a Magyar Ligarögbi Szövetség elnökével.  Az interjú a Civil Rádió "Filagória - A védett közösségi tér" című műsorának 2017. július…..
Ha a hónap második pénteke, akkor a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesületének magazinja szól a Civil Rádió "Filagória - A védettközösségi tér" című műsorában. 2017. július 14-i műsorunkban bemutattuk a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének szolgáltatásait. Műsorunk első részében Kovács…..