Regisztráció Blogot indítok
Adatok
redzsihemond

0 bejegyzést írt és 164 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Na, ez is eljött, soha nem volt még, eddig legalábbis, három évad alatt nem sikerült úgy összeugraniuk az aranyhörcsögöknek, hogy abból igazi vérontás legyen, tegnap is csak hajszálon múlt a dolog. Nem írjuk le részletesen, mi történt, arra ott van kiváló hogyvoltunk a…..
redzsihemond 2010.12.21 10:49:39
Illetve ez így nem igaz: nem meghalt, hanem lelőtték. Ha most elkezdem összeszedegetni, hogy mit jelent(ett) nekem John Lennon, az egyik első gondolatom, de talán nyugodtan mondhatom, hogy az alapélmény Vele kapcsolatban: nekem Ő maga az értelmetlen halál. De haladjunk inkább…..
Mit tehet egy ingatlantulajdonos, ha a kerítéséhez transzformátor házat akarnak telepíteni? Amennyiben a transzformátor állomás megjelenése értékcsökkentő tényező, lehet-e ezt ellensúlyoztatni?Tisztelt Zugügyvéd! Az alábbi eset még nem történt meg (fejeződött be), de…..
Még a Comment:comon is feltűnnek néha azok, akik már öt éve eladták a tévét, és egyébként is Godard óta rá sem néztek mozgóképre, mert ami azóta készült, az mind csak Mónika show. Csendes sznobok, garbó lelkű hülyék az ilyenek, hiszen nem lehet Gutenberget szidni csak…..
A balesete miatt kiírt Stohl András alakította Bordás ezredes a Tűzvonalban című sorozat negyedik évadának első részében meghal – tudta meg a Bors. A bulvárlap szerint egy későbbi részben feltűnik még egy-két kocka erejéig, de aztán karaktere örökre eltűnik a…..
redzsihemond 2010.07.15 13:27:54
Megint nyár van, eljött pár sorozat számára a búcsú ideje – persze csak azért, hogy ősszel újult erővel folytatódhassanak a szériák a TV2-n. A pihenés első körben a szerda és a péntek esti premiersorozatok egy részét érinti, de aggódni nem kell, mindegyik kap…..
Súlyos betegség után elhunyt Végvári Tamás, Jászai Mari-díjas színész, életének 73. évében. Negyven év alatt felépített karriert hagyott a háta mögött, olyan intézményekben szerepelt, mint az Örkény, a Thália, a Nemzeti, vagy a Katona József Színház. A színész mintegy…..
redzsihemond 2010.05.17 11:32:01
Nem tudom, mindenkinek megvan-e az a rész az Idétlen időkigből, amikor Bill Murray azon siránkozik, hogy mekkora gyökérség már ez az egész Mormota-ünnep, mire Andy MacDowell azzal vág vissza, hogy dehát az emberek szeretik, de Bill Murray meg azzal torkolja le, hogy az emberek a…..
Eljött a várva várt pillanat! Az Retek Klub leadja, az über ZS filmet, aminek a trailerétől és a jeleneteitől hangos volt hónapokig a magyar web. 21:20-kor a Zskategória élőben közvetíti ezt a szörnyű alkotást. Főszerepben a hajmosás elől bujkáló Renegát! Lorenso Lamas! Ne…..
Úgy látszik, a Britain's Got Talent tehetségkutatói, akik egész évben Nagy-Britanniát járják, hogy a műsorba megfelelően ismeretlen és tehetséges előadókat találjanak, a skótoknál mindig rálelnek valami érdekesre. A néni 80 éves, és nagyon-nagyon aranyos. Ja, és énekelni is…..
redzsihemond 2010.05.11 13:02:33
Madonna ezúttal az Interview magazinban szerepelt egy nevetségesre retusált fotósorozattal, melynek "nyers" változatát Mert Alas és Marcus Piggott készítették. Tetszenek a képek, jó a hangulatuk, a fekete-fehér színvilág - csak kár, hogy ez már nem annyira Madonna. Igen,…..
redzsihemond 2010.05.07 16:07:02
@Veroncsi: Tény, hogy kb. 20 évete retusáltak le róla, de én inkább a képek hangulatára értettem.

@Anja R.: ugyehogyugye? Akkor a szája dúsabb volt, csak ennyi a különbség :) Egyébként én ezt a korszakát szerettem a legjobban. Gyönyörű volt akkoriban.
Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy mostanában senkinek sem könnyű a netes világban a szinkron mellett szólnia, hiszen nagyon nagy szeretettel hurrogják le a drága fórumozók az ilyen megnyilvánulásokat, és mondják el, hogy csak az eredeti a jó, a magyarítás az ebeknek való.  A…..
Tudta, hogy Mickey Rourke is volt nyakkenős-sétapálcás, hátranyalt hajú James Bond-főgonosz? Ha nem mindenképpen nézze meg 19:30-kor az Első bevetés című hakniját, amihez a film+ még a 001-es előtagot is odahegesztette. A két nagy kereskedelmi adónk lejárt szavatosságú…..
A videót az Oscar-díjas Paul Haggis rendezte, érdekes szórakozás "kit ismerek fel"-t játszani :)..
redzsihemond 2010.02.16 12:54:46
A szex nem úgy alakult, ahogy elképzeltem, és a kaját sem főztem meg, csak ittunk egy pohár bort egy szendviccsel, mert éhesen jött, aztán leszopott, és aludtunk. Illetve ő, mert nekem így maradt egy kis energiám gondolkozni. Most meg elolvasva a tegnapi bejegyzést, annyira gáz ez a…..
redzsihemond 2009.10.08 12:06:10
Nem történt semmi, mármint a dugást illetően. Azt leszámítva behánytam a sok pezsgőtől, mert csak az volt a házibuliban. Sokféle piától hánytam már, de a pezsgőtől az egyik legrosszabb. Aztán reggel otthon kimentem hugyozni, már nagyon kellett, és ahogy ott álltam, kezdett…..
redzsihemond 2009.10.06 09:52:24
Úgy keltem fel délutáni alvásból, hogy teljesen szarul érzem magam. Remélem, nem az újfajta divatinfluenzám van... Valószínűleg csak a hülye időjárás, a szél, meg ilyenek. A legújabb témám, hogy csak tudnám, hogy vajon tényleg szeretem-e a Pultos csajt, vagy csak a…..
Már csak két hét...
redzsihemond 2009.09.08 10:27:25
Követtem hazafelé a Pultos csajt a munkahelyéről tegnap délután, mert már szétbaszott az ideg, hogy mi a fasz lehet. Előttem volt nem sokkal, amikor felhívtam, hogy megnézzem a reakcióit. Semmit sem láttam rajta. Hazáig követtem, aztán elugrottam gyorsan egy csokor virágért, és…..
A pultos csaj rákérdezett, hogy kivel dugtam, amiért ki kellett mosnom mindent. Hát egy kurva szó sem jött ki a számon néhány pillanatig, aztán meg lelöktem az ágyra, és mondtam, hogy a lényeg az, hogy most! kivel fogok! Aztán egy nem túl meggyőző menet után megkérdezte, hogy…..
Az ajtóban ismét összetalálkoztunk a szomszéd csajjal. Csak nézett, és vigyorgott. Kis Édest pedig önző módon, csak magamra figyelve dugtam meg. Először gyors volt, és ahogy elkezdtük, állva hátulról, be is fejeztem. A második már kicsit összetettebb és trükkösebb volt,…..
Este jön, éppen pont jó neki is. ..
redzsihemond 2009.08.26 18:58:28
@a katona fehérben: sosem értettem ezt a fajta gondolkodásmódot :)
De vágom mire gondolsz ;-)
A britek imádnak tehetséget kutatni, a Britain's Got Talent nevű össznépi verseny mellett, amiben a kutyaidomár mellett megfér a pocakos fakír és az aranytorkú skót háziasszony is, van nekik egy külön énekesekra szakosodott is, az X Factor. Ez a műsor azonban nem egészen olyan, mint…..
redzsihemond 2009.08.25 09:24:42