Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Évazsuzsanna

0 bejegyzést írt és 43 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ulmnak sok arca van, s egy ujja. A városhoz közeledve előbb láttam meg ujját, mint arcait. Isten ujja, azaz a világ legmagasabb tornyával büszkélkedő „nem valódi” székesegyház, már jóval a város előtt láthatóvá válik. Elfog az érzés, hogy már találkoztunk valahol. Valahol Európában, méghozzá…..
  „ A lakás nem reprezentációra, illetve nem elsősorban a reprezentációra szolgál, hanem a benne lakók kényelmére.”[1] Az első világháború az élet minden területén forradalmi változást idézett elő. A nők férfi módira vették, a férfiak pedig örültek ha egyáltalán vették. Megváltozott az öltözködés,…..
Évazsuzsanna 2018.03.06 06:35:33
„Hogyé aggya?” – hallottam sokszor gyerekkoromban Nagymamámat a Vámház körúti vásárcsarnokban, mikor hajlandó volt elvinni a fáradságos délelőtti túrájára. A cipelés kevéssé fárasztotta, inkább az alkudozás, melyben a belvárosi háziasszonynak el kellett felejtenie választékos kifejezéseit, hogy az…..
Nem mondom, hogy az embernek torkában ver a szíve, mihelyt belép a gyulafehérvári várba, de valamiféle elfogódottságot mindenképpen észlelni kénytelen a szíve tájékán. Végül is Erdély egykori fővárosába érkezik, még akkor is, ha talán helyesebb inkább fejedelmi székvárosról vagy udvarról, mint…..
Évazsuzsanna 2016.03.18 04:09:42
A múlt századi operaházak homlokzatának tetejére hatalmas ókori istenszobrokat raktak. A kíváncsi és kiváló fényképezőgépek pedig közel hozzák hozzánk ezeket az olykor 3-4 mézeres alkotásokat, hogy megcsodálhassuk őket. 1. Apolló a párizsi Opéra Garnier tetején 2.…..
A szabadságharc ”tizennegyedik aradi vértanújáról”, Kazinczy Lajos honvédezredesről igen keveset tudunk, de ezen az állapoton könnyű segítenünk azzal, hogy elolvassuk Titus Pullo Urbino barátunk és szerkesztőtársunk legújabb írását. A közvélekedéssel ellentétben a…..
„A Nyugati pályaudvarra érkezem, ami egy másik szégyen: egy szép régi épület, amelyik annyira koszlott és elhanyagolt, hogy alig látni kecses építészeti arányait. Leginkább egy pöcegödör szélén kolduló lecsúszott grófnőre emlékeztet.” – írta 2010-ben az Economist…..
92 évvel ezelőtt, ezekben a napokban az országon már mély gyász ült. Nagy valószínűséggel nem volt olyan magyar állampolgár, akit ne érintett volna érzékenyen az ország területének mintegy 2/3-ados csökkentése. Ha más módon nem, hát úgy, hogy a csonka ország településeit…..
Évazsuzsanna 2015.04.15 06:13:05
@BZ1975: Nem is átlagos, ma is szebb a homlokzata, mint a többi környékbeli házé.
  Amikor egy 1900-1910-es elrettentően nagy adatbázis logikai ellentmondásait próbáljuk tisztázni, a történész szakma szépsége meglehetősen távolinak tűnik. Ma este azonban, amikor a legkevésbé sem számítottam semmi jóra, legfeljebb arra, hogy néhány excell sorral kevesebb…..
Évazsuzsanna 2015.03.31 18:47:50
Apád nem volt üveges! A futó 2009.04.26 16:38:00
Álmos, reggeli lomházós csendes, kis utcákban... őszi, szitáló esőben hajrázós... zihálós-leizzadós a Margit-szigeten... izomlázas magadszétgyilkolós süppedős pályák körein... égő fejjel tömegrendezvényen célbaérős... rogyvafékezős-lábremegős le a…..
Van a magyarok kollektív emlékezetében néhány olyan dal, amit ha nem is mindenki, de elég sokan ismernek. Velük nőttünk fel, hallottuk a családban, megtanultuk az iskolában vagy a tábortűz mellett, vagy jobb híján a tévéből, rádióból. Ilyen az első világháborúból megmaradt Doberdó-dalunk is. Jómagam…..
Évazsuzsanna 2015.01.21 05:45:54
@charly gordon: Hány évtizede volt, hogy hallottam! Édesanyám énekelte, most dünnyögöm én is, emlékszem a dallamára. Köszönöm az Édesanyámnak és köszönöm Önnek is!
Évazsuzsanna 2015.01.21 05:54:06
@Natasa Gajdarova: Hány évtizede volt, hogy hallottam! Édesanyám énekelte, most dünnyögöm én is, emlékszem a dallamára.
Település története: Csővár palóc falu Pest megyében, Csővár régióban. Első ismert írásos emlék a 15. századból maradt fenn, s a várról van benne szó.  A török hódoltság alatt sem néptelenedett el ( a töröknek adózott). 17. század végén népes helységként írtak…..
Évazsuzsanna 2015.01.20 06:34:11
Köszönöm! Csővár Édesanyám szülőfaluja. Az acsai anyakönyvben megtaláltam a bejegyzést Babka Ilona Mária születéséről, Babka Lajos nagyapám saját kezű aláírásával A nógrádi falvak, Kosd, Csővár, Ősagárd, Nőtincs, adtak munkát községi kovács nagyapánknak, akit megbecsültek munkájáért, még a nyolcvanas években is állt olyan vaskapu, ami nagyapánk keze munkáját őrizte, mesélte büszkén édesanyánk. Miután a kosdi szénbányát bezárták, ahol Babka Lajos nagyapánk főgépész volt, kovácsműhelyt nyitott. 2003-ban elhunyt keresztapám emlékezett rá, hogy kisfiú korában egyszer, amikor meglátogatták Kosdon, nagyapa megmutatta neki a bánya gőzgépét. A kisfiúnak különösen a sok csillogó sárgaréz szerelvény tetszett. Legsikeresebb az Ősagárdon uradalmi kovácsként töltött ideje volt nagyapánknak. A váltakozó eredménnyel működtetett kovácsműhely hol megengedte a luxust, hogy egy-egy alkalommal, - mikor nagyapánk Vácra ment a vaskereskedőhöz anyagért, - a gyerekeknek narancsot hozzon, máskor a gondokba merült szülők az asztal fölött vették számba, hogy mi az a kis ékszer, amitől meg kell válni, hogy anyagot tudjanak venni a műhely további működtetéséhez. Ilona ennek tanúja, s hét évtized múlva meséli, - egy Nőtincs és Ősagárd közti kanyargós úton az autóban idézi fel - hogy ő ment nemegyszer a gazdákhoz a pénzért, mert a szerszámok javítását, lópatkolást sokszor csak utólag, a betakarítás után tudták kifizetni, az eladott terményeik árából. A kislány jöttére mondták: „jön már Babkova a pénzért” – mint a népmesékben, a falvak közti kanyargós úton ment a gyerek a feladattal.
Húsz évvel ezelőtt, 1994. január 17-én halt meg Párizsban Cziffra György. A világszerte ismert zongoravirtuóz talán a XX. század legjelentősebb magyar zongoraművésze volt. Cziffra György 1921-ben született bele egy cigányzenész családba, Angyalföldre. Ez a vidék, a maga…..
Évazsuzsanna 2014.12.08 05:44:16
@öreg38: Bizony, édesanyja nem volt cigány.
Évazsuzsanna 2014.12.08 05:46:44
@galicius: Nem egyedül halt meg, igen kiváló felesége Vele volt utolsó pillanatáig.
A mai nemzeti gyásznapon olyan elfelejtett szabadságharcosok emléke előtt tisztelgünk, akik ’de iure’ nem voltak a honvédsereg tagjai, mégis életüket kockáztatták és végül el is vesztették a szabadságharc sikere érdekében.  A ”gerilla főhadnagy” és…..
Hollókő minden kétséget kizáróan szép múzeumfalu, de bármilyen kicsi is ez az ország, aki szeretne felfedezni valami újat, simán megteheti. Jósvafő az egyik kedvenc falum, és olyan Ófalu résszel dicsekedhet, amely számomra vetekszik Hollókőével. Persze ehhez hozzájárul a…..
Évazsuzsanna 2014.11.07 22:54:38
- Mikor kezdett el érdeklődni a csángók iránt? - A határon túli magyar területeken zajló élet mindig is foglalkoztatott. De volt egy meghatározó élmény az életemben, ami további lendületet adott az érdeklődésemnek.      - Mi volt az az esemény?- A 2004. december 5-ei…..
Évazsuzsanna 2014.09.12 03:49:46
A már sokszor idézett Tóth Aladár könyvben remek részletet találtunk Cziffra Györgyről. A bejegyzés apropóját az alábbi esemény adja: szombaton - július 31-én - volt Liszt Ferenc halálának az évfordulója - a Facebook oldalon Liszt két művét természetesen Cziffra Györggyel…..
"Abban az időben a polgári háztartásokban valósággal társadalmi kötelezettséget jelentett a cselédtartás. Az akkori szemlélet szerint nem volt úrinő, akinek nem volt cselédje." A háztartási alkalmazottak, azaz a cselédek Magyarországon a kiegyezés és 1945 között a fizetett munkát végző nők…..
Évazsuzsanna 2014.07.12 15:09:33
@Fónagy Zoltán: Megtisztelő érdeklődésére, üdvözlettel: szemelvényeket állítok össze, hamarosan küldeném levélcímére.
Évazsuzsanna 2014.08.23 09:48:54
@tanato: Mindenütt, - nálunk is - ahol nagy háztartást vezetnek, nagy házukat nem is tudnák személyzet nélkül rendben tartani. Érdekes lenne jelenlegi hazai történeteket is olvasni e tárgyban. Időnként középkorú széki viseletű asszonyokat látni budai villákba igyekezve. Hallomásból tudom, hogy ingáznak Budapest és Szék között, gyerekeiknek itteni munkájuk bérével segítenek...
  Augusztus 15. - Nagyboldogasszony napja Szűz Mária mennybevitelének az ünnepe.   Boldogasszony  hitünk jóval  a Jézus előtti időkből ered.  Boldogasszony ünnepek az egész évben felbukkannak, közös vonásuk, hogy mindegyik Szűz Mária ünnepléséről szól. Hét…..
Évazsuzsanna 2014.08.14 00:30:08
Egy katonai akadémia felállítását a rendek már a 18. század vége óta szorgalmazták. Távlati célként egy magyar hadsereg magvának létrehozása lebegett előttük, közvetlenül pedig fiaik katonai karrierjéhez akartak kedvezőbb lehetőségeket teremteni. Az udvar, a hadsereg egységét féltve, nem lelkesedett…..
Március 15. alkalmából városnézésre, a forradalom történetében fontos szerepet játszó, ma is látható vagy nyomtalanul eltűnt épületek és helyek közötti időutazásra hívom az olvasót.  Franz Xaver Sandmann: Pest-Buda látképe a GellérthegyrőlAz 1839 óta épülő Lánchíd, a korabeli Európa egyik…..
Mi az, hogy Zoborvidék? Zoboralja vagy Zoborvidék történelmi tájegység. A szlovákiai  Nyitra város környékén , a Zobor-hegy aljában 13  faluból álló magyar közösséget találunk, amely elszigeteltségében megőrizte ősi kultúráját, viseletét. A Nyitra környéki, a Zobor,…..