Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ako-ako

0 bejegyzést írt és 158 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Varnus Xavér kiszáll a Heti hetesből - ez derült ki a Facebookon közzé tett nyilatkozatából, amit a Bors máris lehozott. Íme a kedvenc mondatom: "abba kellett hagynom, mert van ezeknek a műsoroknak néhány olyan szereplője, akik oly vállalhatatlan szellemi mocsarat képviselnek…..
Pospisil Rosszabb, mint a vuvuzela? 2012.05.30 10:02:00
Itt az újabb, nyugalom megzavarására szolgáló fúvós szerkezet, amelynek használatát sok szurkoló csak a wc-ben engedélyezné, és semmiképp nem a stadionokban. Nem leszek népszerű, de valószínűleg minden futballszurkoló emlékszik a vuvuzela soha el nem halkuló hangjára,…..
... ja nem, csak Bahnhofsgastwirtschaft. De túlburjánzó német összetett szavak nélkül is érdekes látvány egy ilyen tábla - ez az "ittasellátó" négy nyelven, szinte tökéletes állapotú zománctáblán hívogat: Mindig azon gondolkoztam, hogy szép, hogy kiírják ennyi…..
Azt hiszem nem kell túlságosan hosszan ecsetelni, miért ellenkezik sikoltozva az emberi logikával a repülőgépre szabad ég alatt történő várakozás. Naiv ügyfél és utastársai 30 percig áztak, mielőtt elindultak Stockholmba. Hello Homar, Láttam a három héttel ezelőtti…..
Még januárban jelent meg egy cikk és egy nemzetközi tanulmány arról, hogy a "A Skype kinyírja a távolsági telefonhívásokat". Mivel az elemzésnek nem volt magyar vonatkozása, megpróbáltunk utánajárni, mekkora is lehet a Skype magyarországi forgalma. Nos, mi tagadás, lepattantunk a…..
Nem tétlenkedik a magyar piacon a a Ryanair. Kezdetnek háborút hirdetett a titkos tulajdonosi struktúrájú Wizzair ellen, kétségbe vonva annak uniós mivoltát, ergó az EU által biztosított egyenlő versenyfeltételek jogosságát. Ha ez a harc túlmutat a médiában folyó…..
Nívó Van élet a Malév után? 2012.02.07 08:47:00
Ha valaki arra vár, hogy én is elsiratom a Malévot, az rossz posztot olvas. Szerintem a Malév bedőlésével olyan távlatok nyílnak meg, melyekről eddig nem is álmodtunk! Ez nem egy klasszikus bejegyzés lesz, inkább gondolatok, melyeket a pénteken becsődölt cég köt össze. ...Kezdjük…..
ako-ako 2012.02.08 17:30:42
ako-ako 2012.02.08 19:32:43
@TheElf: tudom, ki is akartam egesziteni a mondandomat, mert tisztaban vagyok a fapadosok elönyeivel es hatranyaival is.
Nekem eddig nem sok tapasztalatom van velük, egyszer voltam Londonban EasyJet-tel, de hat ök a fapadosok között a premium kategoria.

Nagyon sajnalom a Malev bukasat, mert belathatatlan következmenyei lesznek. Nagy kar, hogy ez volt az ara, hogy BUD-MUC között megjelenjen a Ryanair.

Igazatok van, akik ezt taglaltatok, az üzleti utakon nem sokat fog lenditeni, de a hatizsakos turistaknak, egyetemistaknak, de sok sporolos maganembernek is valodi alternativa. Mert pl. a busz, vonat innen veve retur olyan 80-150 eur, es hat az ember 8-9 orat zötykölödik, a vonaton allando zsufoltsag, mozgas van, mert az osztrakok imadnak vonatozni.
A fapados meg transzferrel együtt, poggyasszal is olcsobb, es a menetidö kb. 4 ora belvarostol-belvarosig.

Meg aztan az Oktoberfestre is mar lehet jönni fapadossal, bar akkor biztos felnyomjak az arakat :)
Tudjuk, hogy a Barátok közt csak egy fikciós sorozat, sőt, bizonyos tekintetben a Hacktion mögött a második legjobb újkori scifi-sorozat, és azzal is tisztában vagyunk, hogy a futószalagon gyártott forgatókönyvekben a felfújt gumibabákra hajazó szereplők szájába adott sorokat…..
Egy héttel a plágium botrány kirobbanása után, végre megszólalt Schmitt Pál. A felmerült vádakra eddig mindössze egy kevéssé meggyőző közleményt adott ki hivatala. Maga az érintett nem reagált. Nem reagált, sőt, nyilvános programjait (szintén meglehetősen nehezen komolyan…..
Subba Subba Records: Ösi Bua 2011.11.28 10:42:00
Amig mi itthon szenvedünk, addig nyugati szomszédunknál ilyen jó dolgok születnek. (1:20 körül alpesi shuffeling!!) ..
Megérkeztek az első beszámolók az otthon nyomtatott jegyekről. Ahogy az várható volt, még elég nyögve nyelősen megy a dolog, a kalauzok általában még tanulják, mit kell csinálniuk. Valószínűsíthetően az angol nyelvű rendszer sem segít sokat, mert amúgy a technológia…..
Japán fejlesztő készítette el a kis biciklin kerekező kis robotembert, aki a romantikusan hangzó Kondo KHR-3HV nevet kapta a keresztségben. A kisméretű humanoid már kisérleti gólyalábazással is bizonyított, de a filmet látva, egyértelmű, hogy számára a kerékpározás testhez…..
Most már úgyis mindegy a svájci franknak: a kormány bátran beszól, és a lakosságot is erre bátorítja. „Kapja be az IMF!” „Öltönyös majmok” „Deutsch Tamás szerint ki a faszok vagytok?” Ilyen és ehhez hasonló beszólásokkal telt meg az a hatszáz…..
Skandal Manuel Neuer; Bocsánat 2011.07.05 20:04:31
Manuel Neuer -t a trentino-i edzőtáborban sikerült mikrofonvégre kapni, akárcsak előző posztom főhőség, a bátor és tettre kész Mario Gomez-t.Kiderül, hogy hogyan is kezd beilleszkedni az egykori kékvérű kapus Németország No1. csapatába, kik voltak a példaképei, mit gondol új…..
Oszama bin Ladent fejbelőtték egy amerikai akcióban, harsogta minden vezető hírportál május 2-án, hétfő reggel. A jenki katonák azonban több éves késésben vannak ezzel a gyilkossággal a legnépszerűbb rajzfilmek szereplőihez képest. A Sout Parkban 2001-ben, a Family Guy-ban…..
ako-ako 2011.05.02 18:18:43
Azt hiszem, egy darabig elment a kedvem a masszázstól... 10 éve vagyok gyógymasszőr, de még sosem találkoztam ilyen esettel Angolul beszélő pasi bejelentkezett hozzám masszázsra, el is jött fél órával korábban, mint kellett volna, de sebaj, megoldottam... Mondtam neki, vetkőzzön…..
1920-ban valakinek az az őrült ötlete támadt hogy, betiltsa a szeszt az Egyesült Államok területén. Ha tényleg azt hitte, hogy ezzel megold minden, a korra jellemző gondot az I. világháborúból hazatérő és beilleszkedni nem nagyon tudó katonáktól a gazdasági problémákon át a…..
ako-ako 2010.09.21 14:57:42
@báró Csekonics: mivel az elsö reszt tegnapelött vetitettek az usaban, gondolom, nem egyhamar ;)
Legutóbbi elrettentő (=szokásos) T-Home-os előfizetési sztorinkra válaszul G. V. megírta, hogy vele hogyan történt ez az egész Svédországban. Tudom, hogy ennél egyszerűb és populistább dolog nincs, meg hogy minden eset más és más, de sóhajtozni jól esik, úgyhogy tessék:…..
Sándor megpanaszolta, hogy szeretett bankja, az OTP külön értesítés vagy beleegyezés kérése nélkül átutalta 2490 forintját a minden online idők legnagyobb botrányát okozó PPO-nak. (Itt elolvashatják a Homár összes PPO-s posztját.) Sándor a káromkodásig feldühítette magát a…..
ako-ako 2010.02.01 16:53:41
@don't: csak a külföldön elöknek es/vagy dolgozoknak ez a lehetöseg kizart.
a ppo az egyetlen lehetöseg, ök meg most mennek eppen a levesbe. :(
ako-ako 2010.02.01 16:57:35
@Űrhajós: az unicreditnel nem :(
Megtörni látszik a nyomás alatt a PPO makacssága, lehet, hogy mindenkinek visszautalják a pénzt? Csaba egyik felhasználóját legalábbis "méltányossági alapon" törölték és ígérték neki az idei előfizetési díj visszaküldését is, minthogy tavaly összesen egyszer…..
ako-ako 2010.02.01 13:27:15
Az utasok számára azért érdekes, mert az eddigieknél gyorsabban, 360 kilométer per óra maximális sebességgel fogja őket szállítani. A neve AGV, a TGV továbbfejlesztése (Automotrice à Grande Vitesse). Műszaki szempontból azért érdekes, mert igazi motorvonat, vagyis a hajtás a…..
(Nem tudja, mi az a PPO-botrány meg tömeges lehúzás? Itt az első Index-cikk, itt az első Homár-poszt, itt meg a második, keddi információkkal, a harmadik itt olvasható, és végül a negyedik, Tömeges feljelentések a rendőrségen... címmel ide kattintva érhető el.) Friss hírek a…..