Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kurtánfurcsán

0 bejegyzést írt és 60 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Bombaként robbant tegnap a hír, hogy Balogh József több mint fél éves megállás nélküli hazudozás után részletes beismerő vallomást tett a felesége megveréséről, amit kezdetben a vak komondorukra fogott. Nem tudni minek köszönhető, de a fideszes honatya megtört és nem…..
Mi jár annak, akinek igaza van? A bon mot szerint a szája. A politikában talán még hatványozottabban van ez így. Bauer Tamás is magára maradt jelölt-társai között, amikor kifejtette, hogy miért nem írja alá a Pokorni polgármester által előterjesztett választási etikai kódexet.…..
Legkedvesebb Orosz Medvénk éppen bemutatót tart a világnak és nekünk, mennyire veszi komolyan: 1: a nemzetközi szerződéseit, 2: olyan faszságokat, mint államok szuverenitása meg hasonlók. Kárpátalján már mozgósítanak, keleti végeken lakó barátok szerint elindult a menekültek…..
Kurtánfurcsán 2014.03.03 09:58:27
@Danubium: quantanamo az maga a demokrácia! Mert azt amerikaiak csinálják, és attól demokratikus lesz a kínzás is.
Kurtánfurcsán 2014.03.03 10:01:57
@csak egy néző: téged eléggé foglalkoztat a homoerotika, csibe...
Az erdőt nem lájkolom – éneklik a vidéki nagyszülőkhöz száműzött testvérek a Magyar Színház legújabb gyerekelőadásában, az Almaszószban. Fotó: Bődey JánosKépeinkért kattintson! Titi és Mimi inkább maradnának a városban, ahol van internet, Ipod és Facebook, nem…..
Kurtánfurcsán 2013.11.20 10:12:48
@huncut_kata:
Szerintünk meg az Alma Együttes zseniális, magasan kiemelkedik a honi mezőnyből. Zeneileg igényes, minden előadáson élőben zenélnek ami manapság ritka, közvetlenek, barátságosak, kifejezetten kedvesek. Aki szerint lenézik a gyerekeket, az még életében nem látott Alma-koncertet, ekkora blődséget kár volt leírni. A darabot még nem láttuk, de biztos hogy elmegyünk megnézni, köszönjük Ványa Bácsi!
2046-ot írunk. Tavasz van. Huszonöt éve nem voltam Magyarországon. Bécsben is gyönyörű ünnepségeket tartanak már évtizedek óta március 15-én. Több százezer magyar él a fővárosban, köztük mi is. Én Közép-Európában érzem jól magam, nem akartam messzire menni, de odahaza…..
Oké, játszhatunk ilyet is. Nem kell ezt túlragozni, tiszta, világos és egyértelmű a történet. De vajon Csatárynak mi köze van a fradihoz? A Ferencváros fideszes elnöke, a fideszhuligánok haverja szerint a drapit becsempészték, aha. A bocsánat vagy a sorry esetleg a sajnálom, az…..
A Hallagatói Hálozat aktivistái a forráskivonásokra hívta fel a figyelmet a mai akciójával. Mint mi is megírtuk az elmúlt 5 évben a teljes forráskivonás a felsőoktatásból, több mint 80 milliárd forint, ami az állami támogatások közel 41%-a.Az aktivisták a Deák Ferenc tértől…..
Kurtánfurcsán 2013.02.16 21:47:39
Olvasom, hogy Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke (mellékállásban Nyírő József hamvainak hivatásos hurcolászója) kezdeményezésére, a nemzeti szolidaritás jelképeként a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) plenáris ülése alkalmából kitűzték a…..
Az Országgyűlés nagy bajszot viselő elnöke, akinek talán ez az egyetlen normálisan működő szerve a haja alatt, úgy gondolta itt az idő egy újabb nemzetközi bonyodalomra amikor idő előtt kitűzette a székely lobogót.Ezzel üzent a hazai szélsőjobbnak is:"Nyugi gyerekek,…..
Gyászos fordulatot vett a Lehet Más a Politika válása: miután a közgyűlés által legitimnek tartott schifferista klikk nem tudott kiegyezni a Párbeszéd Magyarországért Kft.-vel, szétszakadt a frakció. A párbeszédet nyolc, a más politikát hét független képviselő képviseli a…..
Kurtánfurcsán 2013.02.15 20:58:31
Mint köztudott, az LMP tavaly novemberi kongresszusa olyan határozatot fogadott el, amely kizárta a Lehet Más a Politika csatlakozását az Együtt 2014 választói mozgalomhoz, de felhatalmazást adott arra, hogy a párt képviselői megkezdjék a tárgyalást az együttműködés más…..
Kurtánfurcsán 2013.02.15 20:54:59
@rabelais: tévedés, én akkor a Fideszre szavaztam, most Schiferre fogok. Olyanokra, akiknél csak a leghalványabb esély is van, hogy összeállnak a vörösökkel - soha!
Híradóriportot készíteni nagyon komoly szakmai feladat. Kivenni egy több órás rendezvényből a lényeget, érthető módon interpretáltatni valakivel, idézni egy-egy mondatot úgy, ahogy elhangzott, és miközben az információ lényegét megosztod, hasznos érzékeltetni valamit az…..
 A regisztráció eltörlésével a kormány látszólag iszonyatos presztízsveszteséget idézett a fejére de bennem bizony fölmerült a kérdés, hogy 2014-ben nyerni akar-é egyáltalán a Fidesz vagy csak kaszálni még egy nagyot, mielőtt elhagyják a tetthelyet...   ..
Itt valami történt. Néhány napja Szájer József és Rogán Antal még hevesen kardoskodott a választási regisztráció mellett. Pedig feltételezem, hogy a Fidesznek is lehettek karácsony előtt információi a szabadságjogokat lábbal tipró ötletük elmeszeléséről, hiszen már én is…..
Aczél Endre a Galamuson megjelent, Fiúk, című írásában szenvedélyesen kádáristázza a kormányt – ez még a Kádár-rendszer sztárújságírójának is szíve joga. De hogy egy szerkesztő hogyan engedheti megjelenni a következő, egészen nyilvánvaló és vérlázító…..
Szakított az eddigi hagyománnyal az Országház (vagy a kormány), és nem állított karácsonyfát a Parlament előtt a Kossuth téren. Tavaly egy 18 méter magas lucfenyő érkezett Erdőhorvátiból, 2010-ben Felsőcsatáron vágtak ki egy mintegy 16 méter magas fenyőfát, hogy az ország…..
DIGI Sport Nyomásteszt 2012.12.11 09:51:33
Aki eddig nem tudta volna mi a különbség a valódi klasszis, és a nagyon jó, esetleg zseniális játékos között, az december első felében könnyen emészthető példázatból jöhetett rá.   Nagy László fejét hiába ütötte, és - egy másodperccel később- hiába próbálta…..
Óriási fölháborodást váltott ki egyes körökben, hogy míg az egyetemektől százmilliókat von el az állam, addig a Fradi 250 millió forintos támogatásban részesül. Az összehasonlítás persze rémesen demagóg, ráadásul véleményem szerint óriási baklövés is, hiszen a dolog a…..
Kurtánfurcsán 2012.12.10 16:06:38
@esefe: jaj szegény dózsa, kaptatok egy zsír új stadiont a leomló szar helyett, kaptatok egy jégpályát, még mi nem kéne. A stadion kezelését pedig a ti vezetőségetek nem kérte, érthető okokból, ez évi többszázmillió megtakarítás a dózsás fakabátoknak.
Kurtánfurcsán 2012.12.10 16:12:03
@VinnieJones: érdekes gondolatok, főleg az a rész tetszik, hogy minden kormány támogatta a Fradit. A szocik pl. annyira támogatták, hogy jogszerűtlenül kizárták az első osztályból. Az Fkgp által odautalt pénzt a Ferencváros az utolsó fillérig kamatostul visszafizette. Mellesleg a Fradi az egyedüli csapat, amely visszafizette a jogtalan támogatást...

Tényleg, a Diósgyőri 1 milliárdos Tao pénz, vagy az önkormányzatok által a városi csapatokba pumpált százmilliók miért nem téma itt? Miért pont a Fradi? A felcsúti Puskás Akadémia 2.5 milliárdot kapott, arról miért nincs bloggerkedés?
A KARD Már rólatok szól 2012.11.04 09:13:39
Volt egyszer egy párt. Fiatalok voltak, tele változtatni, a begyöpösödött, megújulni képtelen kommunista rendszert leváltani akarással. Sokszor nemcsak igazuk volt, de igen frappáns módon találták fején a szöget. Szerethetőek voltak, sőt, talán az egész palettán a leginkább azok (mondta akkor már…..
Balavány Poszt Nem akarok félni 2012.08.25 19:18:16
Mégis félek. Volt náciparádé korábban is, fura, bosszantó dolog, de fölöslegesnek gondoltam a túlzott tiltakozást, hisz minden civilizált országban vonulgatnak, pofázgatnak, hazamennek. De most már nem lehet ilyen könnyedén. Évről évre többen vannak, erősödnek. Nem csak a…..
Tavaly nem sokkal karácsony előtt fejezte be a Slovan Bratislava menetelését az Európa Ligában, nem kérdés, idén is ezt várjuk a csapattól. Első akadályunk Magyarországról érkezik, multi retro csapat, Videoton - neve alapján egy számítógépes játék lehetett Atarin, 1987-ben.…..
 A DopeManTV stábja ott járt a világ egyik legnagyobb szórakozóhely láncolatának, a Hard Rock Cafe pesti üzletének szezonnyitó ünnepségén. A buli egy hagyományszámba menő gitártöréssel kezdődött, amit a világon mindenhol egy rákenroll életérzést képviselő figura…..
A Fradi női kézilabdacsapata 31-30-ra győzött Dániában a Viborg ellen a KEK-döntő visszavágóján, de a meccs után elszabadultak az indulatok a pályán. Az örömittas ferencvárosi drukkerek a pályán ünnepelték a címvédést, ám kissé elvetették a sulykot. Néhány magából…..