Adatok
Krisz.tina
101 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Fél éve érkezett hozzám, nagy dobozban, jól becsomagolva. Saci, egy Kromski Fantásia rokka. Aki először Mici lett volna, de egyik nap amikor nem úgy akart fonni ahogy én szerettem volna, leSACIztam, és úgy maradt.
Nagyon szerettem Gizit is, igazi öreglány. Nem is váltam meg tőle, túl sokat jelent…..
A kovid ismét betett nekünk, március 8-tól megint itthon vagyunk. Szerintem kár részletezni hogyan is éreztem magam a bejelentés hallatán, itt persze nem a jogosságát vitatom, de akinek ez az időszak a pihenésről szól és unatkozik, csak szóljon nyugodtan… A karantént úgy kezdtem, hogy csak egy…..
9 hét után kiszabadítottak minket. Vége a karanténnak. Igaz mi még itthon, Home Office Home Sulival, immár 10 hete. Alkotói kedv a padlón, idő meg a pincében. Csodálattal nézem, hogy vannak olyanok akiknek szinte esnek le tűről a dolgok. Az elmúlt két hétben amit horgoltam nappal az este le is…..
8. hete vagyunk itthon. Elég fárasztó legyünk őszinték. A közösségi médián is látszik, hogy mindenki egyre nehezebben bírja. Én már nem csak a heteket, hanem a napokat is számolom…. Ez már tényleg nagyon sok gombóc… Kicsit kezd életre kelni a kreativitásom. Élvezem újra az alkotást. Két elég nagy…..
A múlt hetem szinte nulla időm volt mókolni, és a kedvem még ennél is kevesebb volt. Szinte csak ültem és néztem ki a fejemből. A héten viszont már hiányzott nagyon. De a folyamatban lévők untattak. Valami más kellett, valami gyors sikerélmény. Jó sok Catania fonalak felhasználása is cél…..
Továbbra sincs semmi időm, mindent akarok, és csak kapkodok ide-oda. Az egyetlen befejezett projektem, hogy megfontam kétágúra a szöszömet. Saját festés saját fonás, azt persze nem tudom még mi lesz belőle. Bekerült a dobozba a többi közé. Nagyon jó társaságba van. A rámtört letargián pár…..
Milyen jó lesz ez a karantén… Gondolná az ember. Aztán rájön hogy még annyi ideje se marad mókolni mint eddig. Lassan le kell porolni a horgoló tűimet. Napi pár perc alkotás is már örömet okoz. Ki nem kapcsol, sajnos sok mindenre kell egyszerre figyelni. Rohangálok a gyerekek és a saját munkám…..
Na jó inkább az első kettő. Még a Tour de Fleece alatt szereztem be a Katafonaltól ezt a két mesés szöszt, (a szereztem be nagyon túlzás, a viszek neked melyik kell a pontos). Próbálgattam már a fonást de azért ez egy Malabrigo. Féltem belekezdeni, de jól fellazítva, igazi felhőt képezve szuper jó…..
Rokkás –fonós körökben van évente egy kihívás. A Tour de France idejére mindenki leporolja a rokkáját és míg a biciklisek tekernek, addig ők is tekernek. Idén Gizivel én is tekertem velük. Van pár szabály, pihenőnapok és minden kell tekerni stb., ezeket nekem alapba nem sikerült teljesítenem. A…..
Sok-sok hét nézelődés, és mégtöbb szakmai segítség után ma két hete vettem egy rokkát. Gizit. Poros volt, koszos volt, kicsit ki kellett pofozni, megkellett olajozni. … Jó lett volna ha csak ennyi gondom lett volna vele. Nem akart a kereke arra forogni amerre én akartam. Mindig lesett az „ékszíj”.…..
Ez is egy új… ami idén jött. Ez egy ilyen év már látom. Még a Fonalfesztiválon egy kisebb mennyiségű fonalszöszt és egy kézi orsót vettem. Ezeken kezdtem el gyakorolni. Nem tudom a profik mit mondanának rá, de nekem laikusként nagyon megfelel. Főleg hogy egyszer mutatták meg a Fonalfesztiválon…..
Szükségem volt egy motring készítőre, nagyon szép fából készülteket lehet kapni, mivel a beszerzésük nehézkes, ezért inkább készítettem egyet magamnak. Szükséges: - 20 mm átmérőjű PVC cső /1 db 30 cm, és 4 db 15 cm hosszú/ - toldó - 2 db T csatlakozó - befőttes gumi - egy rendes férj, aki…..
Bizony kétszer is eljutottam. Nem egyszerű dolog, mert későbbre van időpont mint egy orvoshoz… De kezdjük az elején. Tavaly ilyen tájban jött velem szemben a szövés, egy barátnőm jóvoltából. Hamar kedvet kaptam, de bátorságom nem volt hozzá. El se tudtam képzelni hogy én 6-8 óra alatt egy terítőn…..
....ennyi ideje nem írtam ide, de megint alig van időm ide is írni. Pedig jó lenne. Sok minden kavarog az ember fejében mikor alkot vagy a következő alkotáson gondolkodik. Igazából nem is tudom, mit is készítettem ez alatt az idő alatt. Egy takarót elkezdem, lassan a darabjai készen vannak, és…..
Elég régen nem jelentkeztem. Így az év végére most már ideje összeszedni mi is készült az év második felében. Sophie takaró párna verziója Nagyon szeretem, igazi dísze lett a lakásnak. Hippi táska Miután elkészült egész nyáron csak ezt cipeltem mindenhova. Pakolható nyúzható mindenbelefér, aztán…..
Teszteltem!Minta a Gombolyag magazinban. Fonal: Lana Gatto Baby Cotton 4 gombócka. ..
Legújabb kiskedvencünk még lányom ovis ballagására készült. Valamiért mindig kimaradt, nem nagyon akart felkerülni a blogra. Pedig több mint egy hónapja alvó és néha evő társ is, a pörköltöt kifejezetten szereti. Össze is kente vele a képét. Csíkos (ez a becsületes neve) egy zebra, aki nagyon…..
Kb 2 éve ezelőtt kitaláltam, hogy nekem kell egy saját baba. Egy olyan, ami mindenhol olyan mint amilyenre én szeretném. Ilyen nehezen már régen szántam rá magam valamire. De 2 év gondolkodás után, találtam jó pár mintát amikből összeállítottam Őt. Azért jó pár bontás volt benne természetesen.…..
Elkészült a Sophie takaró 4. része. Félelmeim ellenére nem lett furcsa alakú, négyzet lett. És még kisebb, mint a kisasztal.Minden infó itt: http://www.lookatwhatimade.net/crafts/yarn/crochet/sophies-universe-cal-2015/sophies-universe-cal-2015-information/..
Maradék fonalak felhasználása jegyében, gondoltam elkészítem a lányomnak is a hőmérséklet párnát. Miközben válogattam fonalakat kérdi, mit csinálok. – Neked hőmérséklet párnát. – Én kígyót akarok! – hangzott a válasz. Csak arra nem emlékszem mikor kérdeztem meg tőle hogy párnát vagy kígyót…..
Lassan nagyon lassan próbálom a tavaszt becsempészni a lakásba. De én is lassan haladok, mint a Tavasz. Nehezen érkezik ő is hozzánk. -7 fok van jelenleg. Minden pulcsit felvettem ami a szekrényben volt. Pedig már jó lenne a tavaszi és nyári kendőket előkeresni. Ebben a hidegben most ezek kezdték…..
Egy újabb hét a Sophie takaróból. Egy újabb nagy sóhaj, ez is kész. 25 sor már a takaró. Cotton Gold és Aldis fonalak egyvelege. Ez a rész egy kicsit pihentetőbb, vagy már kezdem megszokni mit is szeretne Dedri a takaró tervezője. Vagy csak a hosszabb sorok miatt nem egy nap horgoltam meg, hanem…..
Ma nap megjelent a Gombolyag magazin legújabb száma. Nem tudom már hányadik szám, sokadik… ismertető jele 2018/01. Ezt most csak azért hangsúlyozom ennyire ki, mert ma többen kérték tőlem a mintákat az újságból. Persze nem titok, mindenki oszt mindent, de azt hogy még a festék se száradt meg és már…..
Megláttam. Megszerettem. Meghorgoltam. Leírtam. Vagyis a lányom látta meg, és kiadta hogy ilyet szeretne. Mit tehet egy anya…számol, horgol, bont, keres, újrahorgol, és hogy később is meglegyen (pár év múlva magának horgolja) anya le is írja. A minta nem lett tesztelve, ezért ha nem érthető, vagy…..
Pont egy hete csomagot hozott a postás, egészen Hollandiából. Karácsony februárban. Pankától érkezett a meglepetés csomagom, mely a CsKM-es nyereményem volt. Még most se tudom leírni mit érzetem múlt héten, mint egy ovis kislány a Karácsonyfa alatt. És mikor kibontottam, még nagyobb meglepetés várt…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz