Regisztráció Blogot indítok
Adatok
KecskeNEWSás

62 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
 A Nirvana egy amerikai rockegyüttes volt a Washington állambeli Aberdeen-ben. Hatására világhírű lett a rock egyik alműfaja, a grunge, és az 1990-es évek végén „uralta” a zeneipart. A zenekar végső felállása: Kurt Cobain, az együttes frontembere, énekes, szövegíró és…..
 A PEOPLE TEAM olyan, mint egy puzzle. Egy óriási, több ezer darabos kirakós. Ahhoz, hogy összeálljon, rengeteg apró részletet kell kidolgozni. Nem csak a vezetőknek, mókusoknak és tanároknak, hanem nekünk is. Együtt kell működnünk, mert csak így lehet befejezni a játékot. Sok…..
 Barnit egy sokak által kedvelt de kissé furcsa embernek ismertük meg, akiről még mindig nagyon keveset tudunk; emiatt döntöttünk úgy őt választjuk napi tanárunknak. Ennek az interjúnak hála - amit természetesen jómagam készítettem - esetleg többet is megtudhatunk…..
 A feladat: írj egy körülbelül 1800 karakteres újságcikket a tábori teákról, levesekről, ötforintos forró italokról. Kihívás elfogadva. Oké, szóval 2011-es tábori forróital-fogyasztási szokások. Forróitalnak minősül a poharas leves, tea meg a kávé. Áruk jóval a piaci…..
 Este (éjfél körül, amikor már nem ügyelnek a folyosón) már nem tudunk mit csinálni, hiszen állandóan „felelsz vagy merszet” játszani kicsit uncsi. Két óra folyamatos, kőkemény szívatás után kiderült, hogy a szobában levő két másik lánynak is tetszik a Joni. Erre…..
  A csillagászat nagyon jó volt, mert szerintem ez kb. évente egyszer-kétszer adatik meg valakinek, sőt talán még annyiszor se. Éjjel mindenki, aki csillagászatra jelentkezett, gyülekezett a zöld és a sárga ház között. A csillagászok 22:20‑kor indultak el. Legelőször…..
 Az internet csínytevője egy egyszerű paintes rajz. Trollface már hatalmas népszerűségre tett szert. Egy ilyen úgynevezett rage comicot – amiben ő is szerepel – painttel bárki meg tud rajzolni, így rengeteg rajzot találunk a neten, magyarul is. Trollface szeptember 19-én, 2008-ban…..
  Sétálok a Balaton partján, este van, nyár, nem történik semmi... Mégis, ahogy körülnézek, fényeket látok a túlparton, ahogy fúj a szél, halk nevetést sodor felém, egy sün mozdul meg a bokor mellett, egy egyszerű utcai lámpa világítja meg a ház falát... Nincs rá semmi…..
 A meglepetésprogram az utolsó pillanatig lekötötte a figyelmünket, mivel rajtunk múlt, hogy Johnny Depp kiszabadul-e, vagy sem. Szerencsére a csapatok kirakták a 25 szóból álló mondatot, így megmentették Johhnyt a biztos haláltól. Miután az emberek visszatértek a focipályára,…..
  A PT-ben mindig is divat volt, hogy ellenszegüljünk a szabályoknak. Ezekről próbálok írni egy kb.  1800 karakteres, de velős gyűjteményt.   A gyakoribb „szabálysértések” egyáltalán nem „főbenjáróak”. A „főbenjáró bűnök” közé azokat sorolnám, amelyeket…..
 Az ebédlőben bemondták vagy kismilliószor. Talán ez az oka annak, hogy rengetegen voltunk a strandon. De nem baj, a lényeg, hogy végre hűsölhettünk egy kicsit. Amint azt fentebb említettem, az egész úgy kezdődött, hogy nagyjából öt percenként üvöltötték a fülünkbe, hogy…..
 Átlagosak és beleolvadnak a tömegbe, míg mások egész pici dolgok miatt kitűnnek a többiek közül. Mik az előnyei egyik és másik embernek? Miért jó egyéniségnek lenni? A továbbiakban részletezem. Mentem az utcán és néztem az embereket. Elgondolkoztam azon, hogy milyen…..
 Tavaly, mikor először jöttem a táborba, nagyon féltem, hogy milyen lesz, mert azokban a táborokban, amelyekben korábban jártam, minden gyerek sokkal fiatalabb volt nálam, a tanárok meg kis jóindulattal is túlkorosak. De itt van fiatalabb és idősebb gyerek - mint én – és a…..
  Korán kelni és korán feküdni? Ugyan, ki akar? Az élet tényleg csak 10 óra után indul be. A legtöbben imádnak aludni. Miért? Jó érzés csak úgy elterülni az ágyon, és csak úgy létezni, vagy pedig csak érezni a kényelmet. Iskolaidőben a ,,korai” lefekvés és kelés,…..
 Bizonyára mindenki ismeri Gyurcust és Borzast, az újságíró szekció két vezéralakját. Minden káros szenvedélytől mentesek, és tökéletesen beleélik magukat a tanár és médiamókus szerepbe. Mintha angyalok lennének. Akik csak így ismerik őket, el sem tudnák képzelni,…..
 Hétfőn elmentünk Kecskemétre és megnéztük a különböző nevezetességeit csapatépítés címén. Esztella kifejezésével élve 'pancsiztunk' a szökőkútnál ami a központ közepén helyezkedik el. Aki nem ehhez kedve, az a templomot fedezte fel. Én a feltörő gejzírek között…..
 Azt a feladatot kaptam, hogy készítsek interjút Wolffal, a Sporttanárunkkal. Megtudtam melyik szobában lakik, mi a telefonszáma, de úgy érzem ezt nem illene kiteregetnem.(Aki magánórát szeretne venni tőle, az a zöld ház 801-es szobába kopogjon.) KecskeNewsás: Mióta jársz a PT-…..
 Ha én lennék Ater, akkor csinálnék egy új kurzust, ami zenei lenne, hogy a zenekedvelők is megszólaltathassák a tehetségüket, és még jót is mulathatnak úgy, hogy nem röhögik ki őket. Csinálnék egy olyan programot, hogy aki zenét tanul, az játszhasson, és a többiek is…..
 Miholina Marci Negyedszerre is... Sajnos előbb-utóbb eljön a szombat, amikor a közös ismerősök, régi, jó barátok elhagyják a tábor területét. Ekkor sokan magányosnak érzik magukat. Milyen érzés, mikor „magadra hagy” a szobatársad, akivel egy, kettő vagy netán három…..
 Lederer Balázs Csodaidő – másfél óra alatt Valószínűleg Bede Márton nem tartaná menőnek a hebraisztika – refilelkész – scifiíró kombót, de az a jó, hogy őt senki sem kérdezte. Én azért nem, mert nem érdekel, a srácok a táborban azért nem, mert nem tudják, ki…..
 Lederer Balázs A téma az utcán hever – Oskolás János Amikor a srácokkal Kecskeméten már-már azt fontolgattuk, hogy mindenféle alkotói kötelességet félretéve egyszerűen csak nekiállunk versenyt izzadni, vagy legalábbis napszúrást kapni, arra bicegett Oskolás János:…..
 Egri Sára Véleménykavalkád egy „Harcosról” Katona József Kecskeméten született 1791. november 11-én. Drámákat fordított, és utána kezdett el írni, bár eredetileg jogásznak tanult. Leghíresebb műve a Bánk bán. Mégis mennyit tudnak róla az itt élő emberek? Mit…..
  Fodor Tamás Hello Tourist! A mai napon egy hosszas buszút után eljutottunk Kecskemét városába, ahol én azt a feladatot kaptam, hogy úgy tegyek, mintha egy amerikai turista lennék, aki elvesztette a csoportját, és útbaigazításra volna szüksége. Most már tudom, ez nem volt…..
 Nagy Dorka Tényleg cifra a palota? Biztos nektek is megvolt a gyermekkori alapműveltséggel járó mondókatáratok, amiben – gondolom – sokaknál alapdarabként szerepelt a Cifrapalotáról szóló vers. Nos, én most élőben is láttam ezt a sokat emlegetett épületet, és…..
 Papula Gábor Antanténusz Biztos ti is hallottatok már a kecskeméti Szórakaténusz játékmúzeumról. Érdemes oda elmenni, ha valaki meg szeretné nézni az elmúlt idők játékait. Ahogy belépnek a kertjébe, egy gyönyörű park várja a kedves látogatókat a múzeumban,…..