Regisztráció Blogot indítok
Adatok
svinjahond

0 bejegyzést írt és 215 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A "Polereczky" történet egy magyar katonáról szól, aki egy MiG-21-es vadászgéppel akarta elakarta hagyni az országot. De vajon miképpen jutott olyan elhatározásra, mi motiválta, hogy külföldre szökjön, és éppen miért vadászrepülővel akart dezertálni? A kérdésekre a választ…..
svinjahond 2015.02.25 12:10:42
Érdemes lenne megfilmesíteni ezt a történetet! Indítva az újpesti kamaszfiú jövőkép nélküliségétől, a befejezetlen tanulmányokon át, a sorkatonaság éveit érintve, a szökési terv körvonalazódásától, a vadászgép elkötésén át eljutni az ítéletig, vagy akár a kegyelmi kérvények elutasítását is belevenni, majd epilógusként megmutatni az urnáját, hogy alig élte túl a rendszerváltást, az utcán érte a halál. Lehetne belőle egy korrekt dokumentumjátékot csinálni, mert bizony vannak a történetnek tanulságai! Egyrészt, egy korrajz egy "legvidámabb barakknak" is hívott puha diktatúráról, ahonnan még ilyen irreális szökési tervtől sem riad vissza egy életerős fiatal, hogy a nyugaton új életet kezdhessen. A tragikus "hős", akinek bukása szükségszerű, hiszen egy sugárhajtóműves harci gépet "elkötni" nem annyi, mint a TSZ gépállomás udvaráról az agronómus Wartburgját, hogy azzal nyugatra szökhessen. Ahogy a szakértői véleményekből kiderült, nem volt meg a kellő szakmai ismerete a szökés sikeres végrehajtásához. Apám szerint - akinek felolvastam a honvéd vallomását az indításról - mindössze 10..25 másodpercen múlt a siker. A srác gyakorlatilag nem várta meg, míg az indítási folyamat rendben lezajlik (ez ennél a típusnál nagyjából 44 másodperc!) és a hajtómű felveszi az üzemi fordulatot, hanem túl gyorsan lépett a következő fázis(ok)ra. Közben ki is hagyott a protokoll szerint kötelező dolgokat. Emellett, ha volt is Polereczkynek vitorlázó repülőgépes múltja, az nem jelentett volna biztos szakmai alapot egy ilyen teljesítményű gép szakszerű elvezetéséhez. Kritikus pontok, mint a felszállás, irányváltoztató manőverek és a leszállás tekintetében szinte biztos, hogy átesik, vagy odacsapta volna magát. Az a jegyzőkönyvből is kiderül, hogy az üzemanyag se lett volna elegendő.
Az elkészülő filmnek erőssége lehetne a korrajz/korszellem megformálása mellett a tragikus sorsú, mindent egy lapra feltevő fiatal jellemrajzának pontos bemutatása (introvertált, bizalmatlan, intelligens, de nem elég kitartó, éretlen, ugyanakkor konok), kapcsolata a szüleihez, a viszonyulása a társadalmi berendezkedéshez. Az igazságszolgáltatási gépezet működésének bemutatását se hanyagolnám el. Sajnos, ebből a történetből biztosan nem fog film készülni, pedig lehetne bizonyos áthallásokat, máig működő sztereotípiákat találni... (Pl. a fennálló rendszerből nyugatra szökés, mint szimbólum. Csak manapság nem kell ehhez harci gépet lopni, kivisz a fapados. Manapság sorkatonaság sincs...)
svinjahond 2015.02.25 15:39:17
@Öregember meg a tenger:
Igen, talán ezt sugallta az előző hozzászólásom. Nem azt állítom, hogy a "rendszer ölte meg", csak annyit, hogy a rendszer hideg törvényszerűségei kergették a kisebb bűncselekményből a nagyobb felé, amely aztán az életét véglegesen lejtőre tette. Ez az ember még mostanában menne nyugdíjba és ehelyett lassan húsz éve halott! Ez is drámai momentum.
Az, hogy klinikai értelemben véve pszichiátriai beteg lett volna, nem állíthatom teljes bizonyossággal, de bizony voltak szociopata vonásai. Az nem normális dolog, ha valaki végletesen bezárkózik, teljesen társas kapcsolat nélküli.
Az megint lehetne vita tárgya - na nem feltétlen kettőnk között! - hogy alkalmas-e egy ilyen karakterű ember összetett, nagy értékű haditechnika biztonságos kezelésére, vagy söprögessen a körletben egész nap és akkor nem csinálhat nagy bajt. Egyébként talán az önértékelés súlyos zavaraként értékelhető az is, hogy képesnek tartotta magát a terve végrehajtására.
Nem akarok belőle én se hőst faragni, se különösebben azonosulni vele semmilyen szinten, csupán megismerésre méltónak tartom az élet tragédiáját a következtetések levonása végett.
Zsófi is hosszú í-vel szervizel, de ettől még nem érdemli meg, hogy egy csak papírrepülőnek alkalmas fecnire cseréljék a hűtőjét. Egyáltalán: mért ad ilyet a márkaszerviz, és mért nem veszi vissza, ha a partnere időközben felszívódott? Megkérdezzük őket. Zsófinak meg ezt…..
Naiv lakos inkább a dugulásra szavaz, semminthogy minden éjjel hajnali 5-ig a csatornatisztítástól rezonáló ablakokat bűvölje: Tisztelt Fővárosi Csatornázási művek! Talán meglepődnek, hogy ennyire későn írok önöknek (jelen sorok gépelésekor 23:37 van, szombat éjjel), de…..
svinjahond 2013.02.13 20:34:24
Egészen elképesztő, hogy míg Ámerikában autóval hajtanak a kirakatba éjjel, nálunk nappal volt pofája két csávónak besétálni, és ellopni két Retina MacBookot a Duna Plázából. Az XMS alkalmazottai egy ideig kergették az elkövetőket, akikből további lopott termékek, ruhák…..
Csabinak egy reggel lekorlátozták a mobilstickjét, minthogy túllépte a 2 gigás adatforgalmi keretét. Meglepő módon a készülék szerint még csak 110 megánál tartott. Magam is megvívtam az esedékes harcomat a Telenorral, méghozzá giga csata volt, mert gigabájtokról szólt.…..
svinjahond 2013.02.05 18:27:55
Nem teljesen világos, hogy Zrubi mit szeretne a Suzuki Pesttől, azon kívül, hogy nem szeretne 150 ezer forintot fizetni 50 ezer kilométerenként nyelestengely csapágy cseréje miatt.Közel 4 évvel ezelőtt, megvettük első saját autónkat. A választás - főként anyagi korlátok miatt - a…..
svinjahond 2013.02.01 12:55:05
@Ásil: félre értés ne essék, nem a lenézés beszél(t) belőlem, mikor azt írtam, hogy ez egy mezítlábas, proli autó. Tisztában vagyok azzal, hogy a mai gazdasági/financiális helyzetben nagyon sok becsületes ember csak ezt a járműkategóriát képes nyugodt szívvel bevállalni. Pontosan e "népautó-szerep" miatt gusztustalanok ezek a halmozottan jelentkező, tendenciózus meghibásodások a járművek olyan fődarabjainál, amik jelentős költségkihatással járnak és pont azt a réteget terhelik, akik anyagi lehetőségeik behatároltsága végett nemigen tudnak járműkategóriában feljebb menni! Abban azért egyet érthetünk, hogy kis pénz, kis foci. Ennek szellemében hiába várnánk komplett fedélzeti diagnosztikai rendszert, kétzónás automata klímát, ESP-t, sötétedő tükröket, követési távolságtartó tempomatot, DE KORREKT ÖSSZESZERELÉST ÉS NORMÁLIS TARTÓSSÁGÚ GYÁRI ALKATRÉSZEKET igenis elvárnánk!
Csak a közös fellépés hozhat eredményt, no meg a (sajtó)nyilvánosság okozta nyomás fokozása, hogy történjen valami pozitív változás az ügyetekben!
Nekem jelenleg francia autóm van és a családban is több "csigazabáló népség" által gyártott kocsi fut, de érdekes, hogy eddig egyik se akarja igazolni azt legendásan rossz hírét, ami a vízcsapból is folyik! Biztos, hogy mi vagyunk a statisztikai hibahatár alatt navigálók néhány tucatjainak egyikei, vagy csak megkapják nálunk az előírt törődést a verdák, nem csak beleülünk és rugdossuk, meg tankoljuk azokat!
Szóval sokat számít a bánásmód is.
Zoltán büntetve érzi magát a T-Home táblagép akciójában. IPTV-előfizetőként a hagyományos vonalon már nem tudnak neki 15Mbites internetcsomagot nyújtani, így viszont az akcióban a büntetőkategriába került. Vagyis hiába fizet havonta egy valag pénzt, az IPTV nem számít…..
svinjahond 2013.02.01 10:16:55
@HPG: Ó, hát köszi a jóindulatot és az ismereteim ilyen magas szintre történt bejóslását, s mindezt ismeretlenül! Azért próbálkozhattál volna elmagyarázni, dobhattál volna néhány morzsát a mérhetetlen tudásodból a nép itt tébláboló egyik példányának, hátha előrébb jutunk.
Nos, a megtérülési elméletedben valóban látok némi logikát. Most itt belemehetnék egész részletesen abba az üzletpolitikai koncepcióba, hogy éles(edő) piaci helyzetben - ha tőkeerős a cég - akkor szinte az egyetlen lehetőség előre menekülve megnyomni a fejlesztéseket, mert már középtávon megtérül, vagy tőke hiányában szarér'-húgyér' adni az előfizetőknek ami jelenleg stabilan megy... Arról nem is beszélve, hogy hova jut az a piaci szereplő, aki nem fejleszt, csak hirdet és hiteget, de félek, hogy máris elveszítetted a fonalat és nagyon a szívemre venném, ha esetleg túlterhelnélek... :p
(Ja, és hogy lemenjek a szintedre: (tudom, hogy ezt a részét csíped a legjobban) Tekintettel arra, hogy faszt se tudsz rólam, legközelebb a JÓ ÉDES ANYÁDAT NÉZZED LE ISMERETLENÜL, KICSI CSÍRA!)
Furdancs Blog Elaludt az őrláng 2013.01.11 10:00:00
Nálunk otthon, mindennapi életünkben az egyik viszonyítási pont a fali melegítő őrlángjának évenkénti elalvása. Már az is eszünkbe jutott, hogy ajándékozással ünnepeljük meg ezt a jeles eseményt. Nyilván akkor derül ki, hogy az őrláng elalvásának köszönhetően nem…..
Múltkor egy olvasónk kiszúrta, milyen furcsa pályázatokat írnak ki az Erzsébet-programban, de nyilvánvalóan nem olvasta végig az összeset, mert van még: Van nekem egy nem túl jó módban élő családom, és abban három gyerekem. Gondoltam pont nekünk találták ki az Erzsébet…..
A Totalcar Hátsóülés-rovata ismét egy kéretlen videóval jelentkezik. Természetesen ezúttal is az aktuális ebéd-utat jártuk meg oda-vissza két konkurens típussal. És nem lettünk okosabbak. Illetve igen, hamarosan olvashatják. ..
svinjahond 2013.01.22 14:12:49
@bubosvocsok2: Nekem is feltűnt. Simán a franciát választanám, bár nekem most is az van. Valahogy "szupertrendi" lett szidni mindent, ami nem japán, vagy német... Ez olyasmi, mint a '90-es években szidni a Micro$oftot és a Windows-t. Emlékszem, hogy olyan lámák szájából is ömlött a szar az épp aktuális windózra, akik jóformán a gépet is alig bírták bekapcsolni... Mostanában valahogy az autók terén érzem ugyanezt.
Ő az egyike azon kevés embernek, akit a saját barátaimnak/barátnőimnek is gondolkodás nélkül merek ajánlani, ha használható önvédelmi képzés után érdeklődnek. Magyarországra szabott, realisztikus önvédelmi tippek Pintér Márton expert 2 fokozatú mester krav-maga-oktató…..
svinjahond 2013.01.16 17:49:55
@doggfather: Az előbb elfelejtettem "Válasz erre"-gombot nyomni, bocs!
Igen, ez az ellentét feloldhatatlannak tűnik. Akkor ezek szerint csak tűrni lehet? Ezt nem veszi be a gyomrom! Szerintem meg vissza kell csapni. Álláspontom szerint egy utcai támadás tök tiszta szituáció: nincs susmus, egyenes szándék van (a támadó részéről). Aki a jogtalanság talajára lép, annak ne legyenek jogai! Ilyen egyszerű. Szabadon elpusztítható legyen. Jó, persze ez eléggé radikális, de hát támadni se kötelező! ;)
svinjahond 2013.01.18 09:51:58
@svinjahond: Na itt egy friss hír, a hazai ítélkezési gyakorlat tökéletes állatorvosi lova:
index.hu/belfold/2013/01/17/ot_ev_bortont_kapott_onvedelemert/

(Új BTK. ide, vagy oda szvsz a fickót fel kellett volna menteni! Vegytiszta jogos védelem esete állt fenn! Ehelyett...)
A hóesés mindig felélénkíti a kertek élőlényeit. Aktívabbak a madárkák, lelkesebben keresgélnek a fák kérgén már ezerszer átvizsgált repedésekben, hátha ott maradt egy rovartojás vagy bábdarab. A hó rendkívül jó nedvességpótló, és a fagyvédelem szempontjából is igen…..
svinjahond 2013.01.11 14:45:43
@fidesz = népirtó csőcselék: általában csomagküldővel rendeltem tőlük (Conrad), később meg bejártam hozzájuk a Teréz körúti pinceboltjukba. Akkoriban sok mindent csak náluk lehetett - garanciával! - megvenni. Velem nem voltak bunkók soha, még a garanciális dolgokat is kulturáltan sikerült rendezni velük. (Szerintem megijedtek tőlem, mert megérezték, hogy "ilyen gyűlölködő faszkalap" lehetek. ;) Nem "mertek" kárt okozni...)
Írod, hogy "a macskák közül nagyon soknak nincs gazdája": nos, pont erre lenne tökéletes megoldás a @svinjahond: 12:25-kor tett hozzászólásom első bekezdése.
Még mindig várom a TE megoldásodat/javaslatodat a vázolt problémára: idegen macska által okozott kár saját magánterületen. Köszi!
svinjahond 2013.01.14 11:24:30
@fidesz = népirtó csőcselék: Alapvető fogalmi zavarral operálsz az érvelésed során: a macska - akár kóbor, akár gazdás, de - HÁZIÁLLAT, amíg a vakond meg a "méretes szarvas" VADÁLLAT. Ha ezt az apró kis különbségtételt nem léped át, akkor már tudod is, hogy mindkét kategória másként kezelendő.
Valóban, minden vadkárt nem lehet előre bejósolni és elkerülni/elhárítani sem. A macska viszont olyan háziállat, melynek a domesztikációja még nem fejeződött be, így gazdátlanul élve, elszaporodva, könnyen a kártevők népes táborát gyarapítja. Ha pedig "így tesz", akkor csak populációjának gyérítésével lehet a keletkező károkat minimalizálni. Miért kötnék biztosítást, ha a ki is iktathatom a károkozót? (Vagy épp felelősségre vonathatom a károkozó gazdáját...)
svinjahond 2013.01.14 11:33:16
@freddiffi: Fejlett érzéked van az iróniára, ami tőlem se áll távol. Elfelejted azonban, hogy a madarak által okozott kár a macskák által okozott kárral össze sem mérhető. A kutyák vonítása és idióta gazdáik zajongása ellen birtokvédelmi intézkedés kérhető, sőőt! kártérítési igény megjelölésével polgári peres eljárás kezdeményezhető, ahol a bíróság hivatalosan eltiltja a kedves szomszédot a tevékenység további végzésétől, stb. Továbbá ingatlan értékcsökkenésre is pert lehet indítani azzal, hogy az ingatlan a közvetlenül mellette folytatott tevékenységek keltette zajok miatt erdeti funkciói egy részének igénybevételére (pihenés/rekreáció) tartósan alkalmatlanná vált. Súlyos milliók szoktak potyogni ilyen esetekben, csak legyen a sértettnek ideje/pénze/energiája/idege kivárni, míg a többéves pereskedés leszalad.
Ugye, szerintem se kell MINDEN ÁLLATOT kiírtani magunk körül ahhoz, hogy MEGOLDÓDJON a probléma?
Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre! Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com…..
svinjahond 2012.12.28 14:21:45
Maximálisan átérzem a posztoló problémáját. Jómagam 27 évesen, épp az egyetemi diplomáim megszerzése után nyertem felvételt egy céghez, ahol a közvetlen kollégáim között még harmincasok is csak elvétve fordultak elő akkoriban. Legtöbb munkatárs - és sajnos a vezetők is! - jóval túl negyvenen, de inkább az ötvenes korosztály tagjai voltak. Én sajnos elkövettem azt a hibát, hogy túlzottan is meg akartam felelni mindenféle vélt, vagy valós emberi elvárásnak, a munkámmal kapcsolatos követelmények teljesítésén túl! Mai eszemmel tudom, hogy túl erősen kezdtem. Esetemben a kevesebb biztosan több lett volna. "Szívós munkával" elértem, hogy a "fonnyadtpöcsű brigád", meg a "zugivó klimaxos házmesternénik" boxzsákja lettem. Tisztelet nulla, elvárások a maximumon és még én szedjem össze magam... Aztán változtak a dolgok, mert jött egy új főnök, aki mindössze két évvel volt idősebb nálam és már a legelső alkalommal megtaláltam vele a hangot. Néhány hét alatt kialakult vele egy olyan bizalmi légkör, hogy én bizony - mindent egy lapra feltéve - elétártam a rossz közérzetem okait, az igaztalan bántásokat, az alaptalan elvárásokat, a kettős mércét, továbbá azon személyeket, akiket mindezért felelősnek érzek. Lutri volt, hogy miként reagál, mert én több év szemetét öntöttem egy lendítéssel a lábai elé. Nekem szerencsém volt, mert jól fogadta és biztosított arról is, hogy számára - ahogy a cég számára is! - az elvégzett munkám számít elsődlegesen, a többire pedig odafigyel és köszöni, hogy felhívtam a figyelmét a visszásságokra! A tanácsát megfogadtam, hogy a "kedves" munkatársak felé ezentúl azt az oldalamat fordítsam, amit megérdemelnek, csak a "törvényi minimum" szintjén érintkezzek velük és úgy is nyújtsak segítséget nekik. Mindenki oldja meg a saját problémáját. Alig fél év alatt már lett némi respektem, meg jó pár irigyem is, mert állítólag én jóban vagyok a főnökkel... :) Nos, nem tagadom: néhány hitvány kollégámnak "megnyomtam a kifizetés gombot" a főnöknél, az évek alatt elszenvedett sérelmeimért. Alapvető jellemhibám - bár próbálok változtatni - hogy iszonyat nehezen bocsátok meg, főként ha valaki szándékosan tesz alám, nem csak balf*sz. Évek múlva is törlesztek, ha módom nyílik rá. Etikátlan viszont nem vagyok: ok nélkül, vagy épp szórakozásból, unalom ellen soha nem bántok senkit. Továbbá, ha valakit (egy gyengébbet) falkában harapnak, oda se állok be plusz egyediknek, csak mert jó buli és úgy se tud visszaütni... Szóval, az évek alatt megerősödtem, de soha nem feledem, milyen volt kezdőnek és megtaposhatónak lenni egy nagy cégnél, egy olyan kollektívában, ahol a többség 5-10, vagy még több éve dolgozott együtt.
Tanulságok:
1. a mobbingnak típusai vannak, de minden helyzet egyedi, ahogy az én megoldásom se biztos, hogy másnak vagy épp nekem egy más helyzetben ugyanígy bejön.
2. aki újonnan érkezik elsősorban annak kell alkalmazkodni, de semmiképp nem szabad lemenni kutyába és lábtörlőnek sem. (Én elsősorban ebben hibáztam.) Hiszen aki leértékeli önmagát, azt mások se fogják tisztelni.
3. igen is sok múlik a vezető személyén, stílusán, képességein. Igen, egy főnök tudjon és akarjon belenyúlni ezekbe a dolgokba, ha már emberekkel bánik, sorsokról dönt!
Gábor kiderítette, hogy a Biohairnél környezettudatosan nem terhelik az alapcsomagot szárítással. Ennek ellenére felajánlották neki, hogy ha nem szeretne 200 forintot fizetni, magának megszáríthatja ingyen. Azért még ezis elég bio. Betévedtem a BioHair egyik szalonjába, ahol…..
De várd ki, előbb-utóbb ez is megtörténik! Nem tudom, hogy a jogosulatlan adatkezelés az valami olyan szabálysértés-e, amit szankcionálnak és azt sem tudom, hogy az oly gyakran emlegetett adathalászat miatt került-e már valaki hűvösre, azt viszont tudom, hogy az adatvédelmi…..
svinjahond 2012.09.09 22:28:42
Nem mai probléma ez se. Olyan hét-nyolc éve vettem észre, hogy terjedőben van az ilyesféle adatgyűjtögetési gyakorlat. Azévben jártam úgy egy Dél-dunántúli megyeszékhely Tesco áruházának előterében üzemelő butiksoron kialakított Vodafone üzletben, hogy beugrottam egy vacak kis vitamaxos feltöltőjegyért, mire a kis fiatal maca a személyi igazolványom lefénymásolását szabta feltételül, hogy eladja nekem azt kis lekaparós papírfecnit. Próbáltam lassan, érthetően elmagyarázni neki, hogy NEM HAVIDÍJAS ÚJ ELŐFIZETÉST, de még csak NEM IS ÚJ VITAMAX SIM-kártyát, hanem csak egy "szaros" ötezer forintos feltöltőt szeretnék venni náluk, mert nullára szaladt az egyenlegem. A gáré biztos járt valami kommunikációs tréningre, mert minden mondatomra csak ugyanazt az egy választ hajtogatta: "Nekem az üzletvezető kiadta, hogy minden vásárlás esetén rögzíteni kell a vásárló személyes adatait: lakcímkártya és személyi, vagy új típusú kártyás jogosítványról fénymásolás útján." (Megakadt hanglemez technika :) Így tanítják.) Nagyjából másfél percen belül beláttuk mindketten, hogy itt nem lesz üzlet, mert én nem mutatok/adok át igazolványt, ő meg nem ad el nekem anélkül semmit. Azt még megkérdeztem tőle, ha most pl. egy headset-et vennék, akkor is kérné a flekót? - Akkor is! ... Hát jó, feladom. Annyit még megosztottam vele, hogy ezzel a hozzáállással hideg vízre valót se fogják megkeresni és mivel kiszúrt velem, kívántam neki és üzletvezetőjének, hogy hamar menjenek tönkre és adják át az üzlethelységet olyannak, aki eladni is szeretne.
(Őszre meg is döglött a bolt. :) Ennyi.)
Mai eszemmel kértem volna a vásárlók könyvét és tettem volna egy korrekt bejegyzést, vagy elballagtam volna a városi kapitányságra feljelentést tenni, csak azért, hogy ez a törvénytelen, káros gyakorlat megváltozzon. Az a baj, hogy közben eltelt 8 év és semmi nem változott, ha nem épp minden rosszabb lett. Rosszak a jogi keretek és nincs igazán szankció az ilyen visszaélések ellen. Egy áru, vagy szolgáltatás igénybe vételéhez ki kell adni egy üzleti szereplő részére az összes személyhez fűződő adatainkat? Hát hol élünk?? Engem múlt hét elején felhívott egy táplálékkiegészítő bogyókat forgalmazó MLM cég üzletkötője, hogy elhívjon egy "kötetlen beszélgetésre" ;) az új, 2013-ban a hazai piacon bevezetésre tervezett termékekkel kapcsolatban, stb., stb. Mikor megkérdeztem, hogy honnan van a nevem, lakcímem, telefonszámom, akkor megköszönte, hogy meghallgattam és letette a telefont. Ilyen világban élünk, nincs mit tenni! :(
Tessék, ezt mondtuk mi annak idején, teccettek volna a Motörheadet meghívni, akkor nem lettek volna sztárallűrök meg idegeskedés. A Bors infói szerint ugyanis a rapper olyan gyökér volt a színfalak mögött, mint amilyennek tippeltük jóelőre, ki sem ment a próbára, a produkció nem…..
Mindig reménykedünk és mindig csalódnunk kell. Pedig általában nagyon jó és olykor egészen különleges dalt küldünk hazánk képviseletében az Eurovíziós Dalfesztiválra. Azt sem lehet mondani, hogy nem próbálunk változtatni: volt egészen profi blues, nyálas diszkósláger, igazi…..
svinjahond 2012.05.28 06:49:58
Sok sok éve figyelemmel kísérem ezt az itthon izzadtságszagú kötelező hurráoptimizmussal agyonajnározott, méregdrága bohóckodást és már évekkel ezelőtt levontam a következtetést: ki kell szállni ebből, mert sok felesleges költség felvállalása mellett minden évben kiutazunk az évi rendes, menetrendszerű pofonunkért! Azt most hagyjuk is, hogy vajon a Compact Disco milyen színvonalat képviselt a többi ország dalai között, mert látszik, hogy ez kb. a huszonkilencedik szempont ebben a "dalversenyben". (És akkor még nagyon finom voltam...) Magyarán, tele a tököm a pánszláv, égei, posztszovjet, frankofon, és skandináv autofellációval, ami minden évben ezt a torz végeredményt adja! Persze ezt hiába ismeri fel legtöbb nyitott szemmel járó hazánkfia, aki legalább két tetszőleges évben megnézi ezt a fost, tenni ellene mi nem tudunk semmit! Szerintem itt kéne befejezni! Most.
Valahogy a klasszikus medvés vicc jut eszembe, gondolom sokaknak megvan, így csak a poént idézném:" -Ej, te vadász! Te se vadászni jársz ebbe az erdőbe!"
Ez egy hozzánk méltatlan SZ0PÁS, amit nagyon gyorsan - mondjuk idéntől - be kéne fejezni, mert azon túl, hogy károsan befolyásolja az önértékelésünket (tkp. disszonanciát okoz az önképünkben), még "ingyenlehetőséget" jelent ellenségeinknek is, hogy egy jóízűet belénk rúghassanak. Mi meg csak próbálkozunk újra, meg újra, mint a söröskorsóba szédült darázs a kimászással... Van értelme? Nagyon nincs!

Arról tán érdemesebb lenne beszélni, hogy az idei versenydalunk hova rangsorolandó a többi idei magyar pályázó dal között, illetve a korábbi évek kijuttatott dalaihoz képest. Bár, ez is csak nekünk Magyaroknak fontos. Hiányzik a szembenézés a hibáinkkal és az önértékelési zavarainkkal is! Persze nem a felesleges körök megfutása és a kötelező önmarcangolás, meg a panaszkodás hiányzik, hanem egy józan elemzés.

Tudomásul kell venni, hogy ez nem a mi "homokozónk" és ha bemegyünk oda játszani, akkor elfogadjuk, sőőt! asszisztálunk a visszásságok fennmaradásához, ehhez a reális teljesítményekkel épp csak sztochasztikus kapcsolatban lévő értékelési gyakorlathoz, ugy zusammen ehhez a belterjes foshoz, amit Eurovíziós Dalfesztiválnak csúfolnak...
Sírva vigad posztjában danzi, mivel tényleg egyben nevetséges és szánalmas is, hogy idehaza mennyi helyen nem sikerül rendesen utat építeni. Főleg ott, ahol az aszfalt valami vassal (sín, csatornafedő, víznyelő, dilatáció, stb.) találkozik. Ezeken a pontokon idővel mindig…..
svinjahond 2012.02.17 07:55:22
@Iza Béla: köszi az infót! Azt gondoltam, önkormányzati kezelésben, illetve esetleg fővárosi önk. hatáskörbe tartozik az ilyesmi.
Ha a BKV-ra kell ezügyben várni, akkor úgy fognak eredetben elrohadni a sínek a jelenlegi helyükön, a macskaköveket pedig a természetes mállás, a fagy- és savaseső erózió fogja csak végleg eltűntetni, mire az unokáim is nyugdíjba mennek. :(

"Amúgy meg teljesen fölösleges oda a 2 sáv, amúgy sincs hova menni onnan."

Igen. Ez pontosan kifejezi a kőbányai kilátástalanságot. ;) Én buszsávnak, vagy 45°-os beállású parkolónak, esetleg mégegy körforgalomnak is nagyon tudnék örülni, pl. a Halom és a Kápolna utcák balesetveszélyes kereszteződése helyén.
Mire van szüksége a magyar autósnak 2012-ben? Területi alapú rendszámra. A véletlenre sem bíztuk: megkérdeztük a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kommunikációs Főosztályát, hogy akkor most, Tornóczky Anita szava járásával élve, ezt most így hogy? A válasz…..