Regisztráció Blogot indítok
Adatok
f_o_x

0 bejegyzést írt és 60 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
"számítógépüket a rendőrség blokkolta, és ahhoz, hogy azt ismét használni tudják, 25 ezer forintot kell fizetniük az üzenetben megadott módon." via..
A szervezett alvilág, a maffia urai után most kitérőt teszünk a klasszikus revolverhősök, banditák történeteire. Hollywood romantikus mázzal vonta be kalandjaikat, road moviekban összefoglalva azt a néhány hónapot vagy csak hetet, amivel egész életükben haláluk után híresekké…..
f_o_x 2012.10.13 17:39:32
@xylon: persze pszihopaták de valamiért mégis szimpatikusak így visszanézve.persze lehet hogy csak azert mert sem én sem pedig a szeretteim nincsenek az áldozataik kozott...
Budai Gyula, a vidékfejlesztési minisztérium parlamenti államtitkáraként is legalább olyan sikeresen végzi a munkáját, mint elszámolási biztosként. Ezúttal a budapesti nagybani piacon számolt be a sikeres ellenőrzésekről. A Vidékfejlesztési Minisztérium közleményéből az…..
Egy brazil egyetemista úgy döntött, jótékony célra ajánlja fel a szüzessége elárverezéséből befolyó pénzt. Az összegből szegény családok kapnának házakat. Ja, és film is készül a történetből... Catarina Migliorini meglehetősen sajátos módszerrel kíván javítani a…..
Az első 50 egyedet már el is kezdték átszállítani a floridai Cape Canaveralben található kilövőállásokra. Az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA) közleménye szerint a barnamedvéket többféle tudományos célra is tudják majd használni. Az állatok egy részét a Holdra…..
Subba Kell: Popinator 2012.09.20 16:23:59
Jól van. ..
Méltánytalanul kevés szó esett eddig itt a blogon a legfontosabb túlélési "kellékről", amire mindenkinek szüksége lesz, mégpedig a vízről. Elengedhetetlen minden preppernek valamennyi vizet tárolnia, de a víz súlya korlátozza a lehetőségeinket, ahogy nagyobb mennyiség…..
f_o_x 2012.09.18 01:33:22
Szudán, Egyiptom és Líbia forrong, konzulátusi épületek kapnak lángra, Christopher Stevens líbiai amerikai nagykövet pedig életét veszti füstmérgezésben. A megmozdulások oka egy Kaliforniában A Muszlimok Ártatlansága címmel készült, és a YouTube-ra sokak által feltöltött…..
Subba TEK-TEK-TEK-TEK-TEK-TEK 2012.09.12 20:15:55
Na, ki tudja a legjobb TEK szóvicceket mára? ..
f_o_x 2012.09.16 19:40:47
Sir Jonathan Ive több mint 17 millió dollárt fizetett egy San Francisco-i házért, ami egyesek szerint tovább erősíti az Apple alelnökének távozásáról egy ideje már keringő pletykákat. A sok egyéb mellett az iPhone designjáért is felelős Jonathan Ive idén májusban kapta…..
ProgBlog A bunkólobbi 2012.09.07 14:27:17
"Quod non fecerunt barbari, fecerunt Barberini.” („Amit a barbárok nem tettek meg, megtette Barberini.”) Gúnyvers VIII. Orbán pápáról (eredeti nevén: Maffeo Barberini), amikor az a Szent Péter bazilika bronzbaldachinjához leszedette és beolvasztatta a római Pantheon kupolájának…..
A távol-keleti ország számomra mindig meglehetősen ellentmondásosnak tűnt. Vonz a kultúra, a gasztronómia, taszítanak ugyanakkor a merevnek tűnő viszonyok és a helyhiány. G. szerencsésebb, mint én, hiszen neki megadatott, hogy mindezt saját tapasztalatai alapján döntse el.…..
Akinek van némi megtakarítása gondolja át, még 9 nap és 10 óra van vissza az aukció lezárultáig! Az ugyan kérdés, hogy az országot irányító szoftvereket és a politikai elitet meg kell-e tartania majd az új tulajdonosnak, hiszen ez sokat ronthat hazánk értékén. Jelenleg 80.300…..
f_o_x 2012.09.01 17:28:08
Teadélután Never free Breivik! 2012.08.26 02:45:34
A Norvégiában jelenleg kiszabható legmagasabb büntetést rótták ki a tavaly nyáron hetvenhét embert meggyillkoló Anders Breivikre - ami jelen esetben huszonegy év börtönt jelent. Ez minősül (többek közt) Norvégiában is az életfogytiglani börtönbüntetésnek. Mint ismeretes, a…..
A BBC dokumentumfilmje Magyarországról. ..
Subba Miley Cyrus új haja 2012.08.13 13:51:29
Nyilván nem tudod, hogy ki ő. A Disney egyik hercegnője, már párszor bevadult. ..
f_o_x 2012.08.14 00:52:55
Valahol Nyugat-Magyarországon, egy multinacionális cég öltözőjében. ..
Subba Flintstone ház 2012.08.06 10:48:08
3,5 millió dollárból épült meg Frédi Béni háza. ..
f_o_x 2012.08.06 23:58:38
Alig egy hónappal azután, hogy megosztottam a biztonsági kamera felvételét nagymamám táskájának ellopásáról most ellopták a biztonsági kamerát. Talán felismeritek az elkövetőt. (Budapest, IX. ker) :DDDDDDDDD Köszi Cecan!…..
Subba WTF: A láthatatlan brokette? 2011.05.09 12:44:51
Vajon mit csinál Rihanna, és ezt miért teszi? ..
f_o_x 2011.05.09 21:31:06
@alkoholosfilc: nem tudja hogy kutyát sokkal konnyebb idomítani mint majmot.