Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Adamfark

0 bejegyzést írt és 466 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Manapság is számtalan olyan tudományos tévhit kering közszájon, melyeket készpénzként fogad el olykor még a tudományra nyitott közönség is. Ezek közül szemezgetünk, a csodálatos ifls oldal remek listáját lenyúlva használva útmutatóként. 1. Csupán agyunk 10%-át használjuk…..
Adamfark 2014.07.15 16:39:45
1. Van olyan, amikor az agy 100%-os aktivitást mutat, csak azt úgy hívják, hogy epilepsziás roham.
3. valamennyire nőhet tovább a szőr, ugyanis, a halál egy folyamat, és a klinikai halál beállta után is jóval vannak még élő sejtek a testben. Az egy dolog, hogy az idesejtek állnak le legelőször, mivel ezek a legnagyobb fogyasztásúak és ezek használják fel leggyorsabban a bennük lévő tartalékokat.
Elképzelhető, hogy a hámsejtek 1-2 órával tovább is élhetnek. Persze ettől még nem lesz seggig érő haja a szerencsétlen hullának.
7. a telihold igenis befolyásolja a viselkedést, csakhogy inkább az éjszakait. Az "alvajárásra" hajlamos emberek (mint ahogy én is) ilyenkor sokkal aktívabbak éjszaka. A befolyásolás pedig abban rejlik, hogy a teliholdas éjszaka sokkal világosabb lehet a szoba, amiben az ember alszik, és mivel éjszaka attól, hogy a szemünk le van csukva, attól még a szemhéjunkon keresztül érik fény ingerek a szemet. Különösen az olyanoknál, akiknél alvás közben nem záródik teljesen a szemhéj. Ez a fény beszűrödés hatással van az alvó agyra, ami az alvajárásért felelős. Az alvajárás pedig nem más, mint hogy az alvás közbeni agyterületi blokkolás nem működik tökéletesen, és az agy mozgató parancsokat is ki tud küldeni az átélt álmokra reagálva. Nem véletlen, hogy a REM fázisban történnek az alvajárások, amikor az álmok is. És az alvajárás nem szorítható csupán a mozgásra, mert az álmunkban való beszéd is az "alvajárás" egyik megnyilvánulása, csak akkor a beszédközpont nincs rendesen blokkolva.
Szóval megoldás lehet az alvajárásra, ha besötétítik a szobát az alváshoz, de ezzel csak csökkenteni lehet a dolgot, teljesen kikapcsolni nem.
9. Gondolom a cikk írójának nincsen gyermeke. Pedig egyszerű letesztelni...
Különben nem véletlen, hogy az energia italokban a taurin mellett rengeteg cukor is van, mivel a pörgéshez a cukorra is nagy szükség van.
Az agyunk ebben az esetben kb. úgy működik, mint a turbófeltöltős motor. Hiába tolunk be több levegőt a motorba, ha mellette nem adunk hozzá üzemanyagot is, mert akkor szegény keverék jön létre, és nem lesz tökéletes az égés. Illetve az égés tökéletes lesz, csak nem hatékony.
Adamfark 2014.07.15 16:49:19
@wmiki: Fater ez kemény!
Lehet, hogy én most találkozom veled először? Mer' emlékeznék rád! :D
Az ember nem mindenevő? VÁÁÁÁÁ!
Adamfark 2014.07.15 22:09:09
@wmiki: Azt hiszem az a probléma, hogy az alapvető biológiai ismeretek is hiányoznak nálad.
Vicces ez az általad belinkelt áltudományos vega propaganda. Hemzseg a csúsztatástól és a nyilvánvaló hazugságoktól.
Pl.: "A hús, vagyis a magas fehérjetartalmú táplálékok emésztéséhez - a nyálról leírtaknak megfelelően - erősen savas környezet szükséges."
El kell, hogy szomorítsalak az ember gyomornedve/gyomorsava sósav és peptin keveréke, amely olyan erősen maró hatású, hogy a gyomor saját magát képes lenne megemészteni, ha nem termelne egy védőnyálkát. Ennek csökkent mennyisége okozza a gyomorfekélyt, ami a gyomor falának a kimaródása.
Az meg külön vicces, ahogy belinkelsz egy képet ahol nagy tudományosan az ember fogazatát a csimpánzéhoz hasonlítják, ami köztudottan nem csak gyümölcsöt és növényt eszik, hanem akár csapatokban is vadászik. És nem banánra:
www.youtube.com/watch?v=mpYViR9MqrU
Ha jobban megnézed, akkor a végén el is csócsálják azt a szegény kis áldozatot... :D
De ugyan minek is lenne az embernek szemfoga, ha nem használná a hús elfogyasztására.
De ha az ember eredendően nem eszik húst, akkor minek találta fel a pattintott kőszerszámot? Mert ugye pattintással alakítottak ki élet. Ha csak gyümölcsöt és magokat evett volna, akkor egy ilyen vágószerszámra vajon mi szüksége lett volna? A magokat sima, vagy gömbölyű kövekkel is meg lehet törni, nem? Csak nem azért, hogy könnyebben felvágja a préda vastag bőrét, vagy hogy a húst darabolja?
A kilencedik adással egyelőre elköszönő Vudersőn és Zuperszexi szerkesztői úgy lehettek a tegnap este adásba kerülő átmenetileg utolsó kiadással, mint egyszeri turista a las vegasi kaszinóban eljátszott kajapénzzel, most már dobjuk utána az utolsó húszdollárost is, nem…..
Adamfark 2013.12.09 14:40:54
Puzsérról mindent elmond, hogy saját magát komoly kritikusnak mondva 1-2 évvel ezelőtt, a nagy szereplési vágytól a frissen kijött Batman számítógépes játék trailerét összekeverte egy Batman film előzetesével, és erről abajgott úgy 15 percen keresztül egy reggeli műsorban, és elmondta, hogy mi a véleménye a filmről. :DDD

www.youtube.com/watch?v=2N90LQIKy8E

De a Jazzy-n futó kritikai "kultúrális" műsorától is falnak szoktam menni már ha "van szerencsém" belefutni.
Habzószájú komondorra hergeli magát olyan témákban, amihez fingja sincs, majd hosszan kergeti a saját farkát (csak hogy a kutyás analógiánél maradjak) csaholva, mindaddig, amíg légzési problémái nem lépnek fel, és valami zenével le nem keverik.... :)))
Még jó, hogy mellé van programozva a Classic....
Mondjuk vannak még érdekes ámokfutások: Tegnap pl. volt egy műsor, aminek asszem az a címe, hogy Édes-savanyú, ami gondolom, hogy kimondottan távol-keleti témákkal foglalkozik. Abban az ostobenko művésznők, és a nem kevésbé tanult kollégájuk azon szórakoztak, hogy milyen drága az európai márkák autói és azok szervize Kínában.
Ezért van, hogy kínában virágzanak a fél-legálisan másolt automárkák, mert arra van keret. És hogy idehaza is csak azért veszik a kínai termékeket, mert olcsóbbak, mint a hazai. Ennek tükrében végkövetkeztetést vontak, és a globalizációt annyival elintézték, hogy szerintük az a megoldás, hogy a magyar termékeket feleannyiért kellene adni, mint a kínaiakat, és akkor mindenki azt venne....
Innen szeretnék nekik Boldog Karácsonyt kívánni, és virtuálisan megajándékozni Őket egy Mikro- és Makroökonomia című bestsellerrel.
Majd bemutatnám nekik a minimálbér, létminimum és a nyomor fogalmait....
De azért jól szórakoztam! (Facepalm)
A ír Strypes zenekar szeptember 9-én hozzá ki a bemutatkozó albumát, amiről most egy CC Rider-feldolgozáshoz koncertvideó is készült. Aki esetleg nem hallott volna még róluk, a Strypes egy csupa 16-17 éves srácokból álló rockzenekar, akik régi rhythm and blues dalokat dolgoznak fel…..
Adamfark 2013.09.08 10:11:09
Én mondjuk belinkeltem volna a Yardbirds pár számát is, amiket majdnem teljesen koppintanak.
Ez gyakorlatilag annak az átmelése.

I'm a Man:
www.youtube.com/watch?v=Ip_um968yj4

For your love:
www.youtube.com/watch?v=HU5zqidlxMQ

és talán a legjobb albumuk:
www.youtube.com/watch?v=wvfzZ5N5nw0

de itt a greatist hits is:
www.youtube.com/watch?v=2KHzi1RBXAg

Ettől nem mondom, hogy rossz a dolog, mert különben esélyes, hogy egy mostani 14-18 éves gyerek sosem fog a Yardbird-szel találkozni a büdös életben.
Mai Égéstér-adásunk kommentposztja. Direktlinket a letöltéshez itt talál...
Adamfark 2013.07.26 11:57:09
Szerintem baromi rossz az a hozzáállás, amit a srácok az adás elején képviselnek.
Lehet, hogy Csonti haver, meg segít néha a tartalom elkészítésében, de azért nehogymár'...

Lehet az autóértékesítést máshogy is csinálni.
Nem akarok nagy reklámot csinálni, de a kocsimat (11évesen vettem 3 éve) egy Toyota márkaképviseletnél vettem, akiknek Budaörs felé van telepük, meg egy a szigeten. Ha valaki akar, akkor utána néz. Laikusként, de ugyanakkor kiművelt laikusként sikerült hozzájuk eljutnom, és vásárolnom. Nem vittem, magammal szerelőt de tudtam, hogy mit érdemes megnézni. Tetszett az autó, és a pénzemből is kijött. Mikor kicsit több infót kértem az értékesítőtől, akkor legnagyobb meglepetésemre előhozott egy állapotfelmérő lapot, amivel az autót bevették. Amit az Ő szakszervizes szerelőjük aláírt, és amin fel volt tüntetve az autó minden hibája. Legyen az fényezésbeli, vagy mint jelen esetemben a két első lengéscsillapító folyása.
Amikor kipengettem a kocsi árát, nekem az eredeti állapotfelmérő lapot átnyújtották aláírásra, és abból 1 másolatot kaptam az adásvételi szerződés mellé. A szerződésben bele volt foglalva, hogy az állapotfelmérő lapon feltüntetett hibákat tudomásul vettem. Ezeket rajtuk nem kérhetem számon, minden más esetben pedig szavatossági kötelezettséget vállaltak 6 hónap erejéig. (persze ez kopó6fogyó alkatrészre nem vonatkozott)
Ez különben jelenleg is törvényi kötelezettsége minden autókereskedőnek.
Hja és a kocsiba frissen volt eredeti Toyota akku, amit elmondásuk szerint is Ők tettek bele, mert tél elején vettem a kocsit, és nem akarták, hogy esetleg a korábban már megfáradt, de alapvetően még működő akku gondot jelentsen a szavatosság alatt.

A vevőnek NEM KELL értenie az autóhoz! Hülyéknek és technikai analfabétáknak is lehet kocsit eladni, úgy, hogy nem kúrjuk át Őket.
Ha valaki használt lakást vesz, annak sem kell értenie a vízvezeték szereléshez, vagy a villanyszereléshez, pláne nem a statikához, meg az energetikához.
A hülyéket, és technikai analfabétákat megvédi TÖRVÉNY, ami szavatosságot ír elő az eladó félnek.
Mellesleg a törött autó törésmentesnek való eladása nettó csalás.
Az meg különösen gyomorforgató, hogy a srácok még így is védik a védhetetlent. Ha világít a légzsák lámpa, és a szerelő alánézve észrevette, hogy törött, akkor ne feltételezzük már, hogy nem úgy van. Egy törést egy szerelő elég nagy biztonsággal meg tud állapítani. Abban inkább hiszek, hogy a kedves naív vevőnek a dörzsölt nepper beadta, hogy azért világít a légzsák lámpa, mert hogy működik....
Tisztelt Polgármester Úr, kedves László! Úgy halljuk, a napokban egy bűnmegelőzési program részeként a pécsi börtönbe vitt tanulmányi kirándulásra több mint húsz roma fiatalt, hogy az ott látott viszonyok egy életre elvegyék a kedvüket az erőszakos bűnözéstől.…..
Örülünk, Vincent? Lúgosítás* 2013.05.01 03:35:00
E cikk eredeti változatát a Környezetvédelem.co.hu internetes lapnak írtam, még tavaly. Ottani írásaimat a jobb oldalsávban, a "P/c szerint a világ" rovatba kattintva olvashatjátok; a két utolsó azonban nem jelent meg (ez egyúttal azt jelenti, hogy a jövő héten hozom a…..
Az újévi poszt végén ott váltunk el egymástól, hogy a sikeres futóműállítás után a Hangyász egy kurva hangos, kissé ideges és darabos, de alapvetően vezethető, menetbiztos autónak bizonyult. Aztán jött a csend. Én tüdőbajos lettem átmenetileg, aztán magamra borítottam…..
Adamfark 2013.01.24 12:59:12
@zeddez:
Ez a faszi kész. :D
Nem vagyok autószerelő, ezért egy másik példát hozok:
A NASA esete az űren is működő tollal. Sikerült jó drágán kifejleszteni. Az oroszok ceruzát használtak...
Minél bonyolultabb egy megoldás, annál drágább, és annál több vele a gond. Így meg csak azt kell megnézni, hogy oldalanként meg van-e a benzinnyomás....
Adamfark 2013.01.25 12:00:06
@powered: Az a határoló megoldás is rendben lehet, de ezt a dolgot most a benzincső T-sítésére írtam. Mert a kolléga mindenféle
Adamfark 2013.01.25 15:29:56
@Adamfark: ...szóval mer' a kolléga mindenféle széles sávú lamabdaszondát szavazott volna be.
Boldog új évet, pupákok! A Karotta-háztartás halmazati influenzafertőzéstől szenved, így sajnos a szokásos szószátyárságra nem számíthattok, mert nem nagyon látok a láztól. Viszont nagyszerű örömhíreim vannak. Egyrészt elkészült a Hangyász futóműállítás utáni…..
Adamfark 2013.01.09 11:05:30
@nick:: Ezt ne akard!
Igazság szerint az összes gumifüstölő marhát be lehetne perelni közveszély okozásért.
A gumipor, és a gumifüst az egyik legrákkeltőbb anyag a világon.
Adamfark 2013.01.10 21:01:35
@Nínó Karotta:
A becsukódási (nem becsukódási) para nekem is többször előjött. Ha jól emlékszem Mac-es Firefoxban. Ezért én kiixeltem a cikkek rétegben dolgot.

ON
Mester mi van már????

(os most már maradjon is ON!!!)
Szívesen cifráznám, volna is mivel. De a technikai részletek és az élet a futóműállítás után egyelőre ráér. Az első próbaút videója, az viszont nem várhat. Íme, a csecsemő hangyász első ügyetlen, óvatos lépései a nagyvilágban. Köszönet Tóth Zolinak és Drága…..
Adamfark 2012.12.19 13:13:16
@Nínó Karotta:
Köszönjük a + infókat!
Lesznek még kérdéseim! :)
Úgy általánosságban Ákosnak milyen véleménye van a projekt eredményességéről? Mert a videók alapján tényleg egy picit azt érezni, hogy eléggé tele van a töke a Hangyásszal, és most ezen a videón láttam azért rajta némi megkönnyebbülést - szerintem arra gondolva, hogy látja már a tortúra végét.
Láthatóan azért gyűltek az autók az udvaron....
Remélem tényleg tud profitálni ebből a majd fél év szopásból...
Adamfark 2012.12.19 14:23:23
@powered: Félreértettél.
"Láthatóan azért gyűltek az autók az udvaron....
Remélem tényleg tud profitálni ebből a majd fél év szopásból..."
Én ezt a két mondatot szervesen összetartozónak gondoltam.
Szóval a tényleges kérdés az, hogy a munkádat látva a közvéleményben mennyire nőt meg az igény arra, hogy mindenkinek legyen egy Powered műhely által épített versenyautója.
Érzel-e a gyűlő autók/projektek mennyisége és a "Hangyász-project" között összefüggést?
Magyarán: Volt-e olyan sudribunkó, aki nagyrössel kivágta a garázs bukóajtaját, hogy "Csinálj nekem Áki egy olyan termeszevő versenyautót, de iziben. A rézangyalát! Pénz nem számít!!!"
Más:
Szóba került itt a korábbi poszt kapcsán, hogy a Speedhunters-en indokolatlanul került a előkelő (első?) helyre a Hangyász, mert hogy a minősége meg sem közelíti az ott szereplő 911-esek, meg a Toyota színvonalát.
Ezt azért tartom faszságnak, mert nem igazán összehasonlíthatóak. Mert ugye a Hangyász képében egy moslékot (amit már nem egy szaki hányt vissza a tányérra) kaptál és gyakorlatilag neked már csak a kármentés maradt, amit szerintem elvárások felett sikerült megoldani. A Speedhunteres projectek meg gyakorlatilag végig eredeti tervek alapján készültek.
És most jönne a kérdés:
Azt már tudjuk, hogy mit tudsz kezdeni egy ilyen "fosból-aranyat-gyorsan-olcsón" ügyből. De ha megkeresnének egy 0-ról versenyautó projecttel, akkor tudnál ennél jobbat is, ugye?
Másik kérdés:
Ha nem lenne a nyakadon Karotta (a szemét megrendelő), akkor mi lenne az az 1-2 dolog, amit az elejétől másként csináltál volna? (Azt nem ér mondani, hogy BMW-ből dolgoztál volna, mert ezt sejtem... :) )
Az amerikai Fox televíziós adó úgy döntött, nem vetíti le a hétvégére tervezett Family Guy- és American Dad-epizódokat, helyettük ismétléseket adnak majd. Az ok a Sandy Hook általános iskolában történt tegnapi lövöldözés, amiben eddig 28-an vesztették életüket…..
Adamfark 2012.12.16 20:47:48
@visszakettopadlogaz: EZ egy nagy marhaság!
Hány olyan eset van, amikor a legálisan otthon tartott M16-ost jogos önvédelemből használták?
És hány olyan eset van, amikor 1-1 ilyen beteg állat elszabadul a család legális fegyvereivel....
Nincs elég betű ahhoz, hogy leírjam, hogy mennyire örültem annak, ami a múlt héten történt. Ezért inkább összebarkácsoltam egy videót. Így legalább te is hallhatod a hangját (bár még tömítetlen, csak odapöttyözött kipufogókkal). És láthatod, hogyan fest most; alulról,…..
George Lucas eladta 4 milliárd dollárért a LucasFilm Ltd.-et a Disney-nek. Ezzel pedig megnyílt az út a régóta fiókban heverő ötletek előtt, hogy filmmé váljanak: a Disney 2015-ben mutatná be a Csillagok háborúja hetedik részét, majd a nyolcadikat és a kilencediket, mindet Lucas…..
Adamfark 2012.10.31 22:03:18
@billy reed: Maximálisan egyetértek!
Még annyit tennék hozzá, hogy előzmény filmet sokkal, de sokkal nehezebb csinálni, mint folytatást. Mivel az új trilógia közvetlen előzmény volt össze kellett fésülni minden szálat. Szerintem ebből a szempontból a Sith-ek bosszúja nagyon jó volt.... Úgy szereplők, mint technikai háttér, mint a történet szempontjából.
Most bánom csak igazán, hogy ellógtam a gépelésórákat annak idején. Ha nekem 16 éve azt mondja valaki a Külkeren, hogy gyakorold rendesen az asdf-jklé-t, büdös kölyök, vagy nem fogod győzni a tempót, amivel Powered Áki a Nissan 350Z-motoros Datsun Z-det építi, biztos hozzávágok…..
Adamfark 2012.10.24 13:11:34
@Sopánka76: Szerintem a kürtők alá be lehet szerelni amolyan porszívó kifújó szűrő jelleggel.... ha egyáltalán.
pl.:
www.pakwheels.com/forums/performance-modification-tune-up-preventive-maintenance/163904-itb-foam-filter
Na most kiderül minden! Leginkább az, hogy van-e az új Muse-lemezen dubstep? Le is lőjük a poént: van. És nem is csak egy dalban. De minderről bárki meggyőződhet saját maga, ugyanis lejjebb tekerve ott a teljes The 2nd Law, ami Magyarországon exkluzívan csak itt a Lángoló Gitárokon…..
TComment Ön rosszul tudja 2012.09.25 05:47:44
Alig megy jobban, mint egy dízel Passat mégis vigyázzba állhat tőle mindenki. Kilencmillió alatt ajándék. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
Adamfark 2012.09.25 13:17:49
@Shadowbull:
Akkor viszont a keréken mért 278LE különösen jónak mondható nem? :)
Adamfark 2012.09.25 13:23:15
@megint:
Hogy mennyire lassú egy turbós BRZ/GT86:
www.tune86.com/ft-86-video/24372-ap-subaru-brz-14-mile-113
Egyre több márkáról hallani manapság, hogy újra visszatérne a rali-világbajnokság vérkeringésébe (Hyundai, VW, Mitsubishi). Sajnos a fent említett típust ugyan nem láthatjuk, de a Wales-ralira kilátogató nézők igencsak különleges élménnyel lehettek gazdagabbak, amikor nem kis…..
Tisztelt Praxis!   Az én történetem nem olyan vérlázító, mint amilyeneket az önök blogjában szoktam olvasni, mégis kifejezetten dühítő.  Orvoshoz kellett mennem a múlt héten. Kifejezetten ritka az ilyen alkalom, jó, ha évente, kétévente egyszer sor kerül hasonlóra.…..
Mindennél súlyosabb tiprás van, amióta a Hangyász megérkezett az OMG és Lajcsi kezei közé. Mivel bő három hét van hátra a hivatalos debütálásig, és az érdemi összeszerelés el sem kezdődött, Lajos éjszakába nyúló munkanapokon át szabja, alakítja és fényezi az új…..
A minapi médiaszenzáció szerint Németország, illetve az észak-európai centrum vezetése alatt hamarosan megszülethet az Európai Egyesült Államok. E sorsdöntő hetekben talán nem lesz teljesen érdektelen, ha megfelelek azokra a kritikákra, melyeket a közelmúltban kaptam, s amelyek…..
Adamfark 2012.06.12 14:27:02
@csbaly: A mai USA világhatalmat nem az hozta létre, hogy sok náci technológiát szereztek, hanem mert a 2. világháborúban soha nem látott konjunktúrát élt át az USA úgy, hogy gyakorlatilag saját területén nem dúlt a háború (Pearl Harbour-t leszámítva).
Azóta is minden egyes háború gazdasági fellendüléssel jár együtt az USA-ban. Nem véletlenül kezdett ifj. Georg Bush is bele a 2. Öbölháborúba.
Ezenháborúk bár veszteségeket okoznak, de lényeges népesség csökkenést (bombázások, népirtások,stb.) nem okoztak nekik, de legalább a hadiiparnak hatalmas növekedési lehetőséget jelentett, ráadásul folyamatosan növelni tudták a befolyási övezetet, amivel + piacokhoz jutottak.
Ez nem elhanyagolható szempont, mert az EU sem jólelkűségből terjeszkedik kelet felé. Ezek folyamatosan a saját termékeknek jelentenek vámmentes szabad piacot, ami nem elhanyagolható.
Adamfark 2012.06.12 15:08:18
@Viktus:
Ne felejtsd el, hogy ugyan rengeteg tudóst szereztek az amerikaiak, de a legalább annyit, ha nem többet szereztek a ruszkik is. Ráadásul nekik jutott Berlin, és többek között a balti tengeri rakéta kísérleti telepek is, ahol töméntelen mennyiségű tudományos anyaghoz juthattak.
A világháború után az amerikaiak, és az oroszok megközelítőleg azonos mértékben részesültek a nácik kutatási anyagaiból, technológiájából, és nézd meg, hogy jelenleg ki hol tart.
Adamfark 2012.06.12 15:11:53
@Grabbe:
Aggódnod max. amiatt kell, hogy mi kimaradunk ebből. Legalább is egy darabig.....
A legőrültebb megoldások nem zsenik fejében születnek, hanem a szükség szüli őket – erre jutottam ennek a szörnyetegnek a láttán. Harminc henger dolgozik öt sorban, hogy összejöjjön az a háromszázegynéhány lóerő, ami a végén megmozdíthat sok tonna halálos vasat. Az…..
Adamfark 2012.06.08 15:13:14
@montecavallo:

"Egyreszt, azok ritkafoldfemek. Masreszt, a nyersanyaggal kitorolheted, a hatalmat a know-how adja (iskolapelda: Ororszorszag. Tengernyi munkaero es nyersanyag, de sajat kutfobol meg egy szaros szemelygepkocsit sem tudnak legyartani)."
Kína nem csak ritka földfémekben gazdag, de a színesfémekben is vezető szerepre tör.
A náluk található antimon a világ ismertté vált készletének 40 százalékát teszi ki, a kínai volfrámkészlet pedig a világ más országai tartalékának ötszörösét teszi ki.
Ezért hagytam ki a földfém szót a kifejezésből.
A know-how-val meg kitörölheted, ha a kínai hackerek a F35 dokumentációi között turkálnak naphosszat büntetlenül.
A know-how már rendelkezésükre áll egy jó ideje. Nem véletlen a saját fejlesztésű lopakodó, ami ugyan még nincsen az F35-ös szintjén, de ez csak idő kérdése.
Olyannyira nem fejlesztenek a Kínaiak, hogy annak idején, amikor a Eliica nevű inwheel hajtású 8 kerekű járművet fejlesztették a Tokiói (Keio) Egyetemen és amit felkarolt a Mitsubishi is, kínai fejlesztőkhöz/gyárakhoz kellett fordulniuk, mert olyan teljesítményű, terhelhető akkumulátorral senki nem rendelkezett, mint Ők.
Nesze neked Know-how:
www.youtube.com/watch?v=uPSxt5A23MI
www.youtube.com/watch?feature=endscreen&NR=1&v=rwvmru5JmXk

"Az a baj, hogy eletedben nem fejlesztettel semmit, ezert vannak ilyen teveszmek a fejedben. Segitek: a munkafelugyelo nem vesz reszt a folyamatban, es a szalag mellett allo melos sem. Nem lopott anyagbol tortenik, es elsosorban nem is penz kerdese."
Segítek: a munkafelügyelő nem is a fejlesztésben vesz részt, hanem abban, hogy a saját technikusaik fogjanak egy munkadarabot a gyártósorról, és kivigyék a gyárkapun, majd a kis laborjukban ízekre szedjék.

"Azzal is tisztában vagy, hogy jelenleg Kína azon dolgozik, hogy megszüntesse az export függőségét."
GYK: az exportfüggőség itt azt jelenti, hogy a kínai gazdaság növekedése exportfüggő. Kína azon dolgozik, hogy a belső piacait fejlessze annyira, hogy a túlnőtt feldolgozóiparának termékeit a belső piacon is el tudja adni. Ehhez viszont a belső piacokat kell bővíteni, mi meg életszínvonal emelkedéssel jár. Gondolom sosem voltál még Kínában. Kérdezz meg egy olyan embert, aki mostanában odakint járt. Elképesztő fejlődésen ment keresztül az ország 1 évtized alatt.
Kína GDP-je 1993ban 440MRD dollár volt 2010-ben pedig 5926,6 MRD dollár. Ez több mint 10x-es fejlődés 17 év alatt.

""Had ne mondjam, hogy mekkora 1,2 Milliárd kínai vásárlóereje."

Ne is, mert fogalmad sincs, milyen korulmenyek kozott elnek a tomegek. A nyugati autogyarak rekord-eladasait nem 1.2 milliard ember produkalja, hanem egy szuk jomodu reteg."
A szűk jómódú réteg tudott csak tavaly 18,5 millió új autót megvenni? És ezek nagy része már Kínán belül készül.

Neked sem ártana néha FT-t olvasni.
Indeed, Apple’s Q2 2011 earnings report – quarterly net profit of US$7.31 billion on record quarterly revenue of $28.57 billion – is pertinent here. Those numbers were greatly bolstered by booming sales in China. COO Tim Cook said China was “key” to the company’s success, since China alone accounted for $6.33 billion of revenue in Q2.
Bár ez nem a FT-n volt, de azért elég érdekes nem?
Aki nem tud angolul: Az Apple vezérigazgatója kulcsfontosságú piacának nevezte a kínai piacot az Apple szempontjából. Csak onnan az Apple bevételei 6,33 MRD dollárt értek el, és mindezt 1 üzleti negyedévben. És ez egy 2011-es eredmény volt. Szerintem ezt 2012-re simán duplázták....
Adamfark 2012.06.09 00:19:46
@montecavallo:
Ha már autós fórumban vagyunk, akkor benyomok autós/másolós linket:
www.origo.hu/auto/20110328-bmw-x1-kinai-masolat.html
www.origo.hu/auto/20101230-a-mercedes-b-osztaly-is-lemasoltak-a-kinaiak.html
De ami még szebb amikor a BMW és a Merci saját partneri nyomják piacra a koppintásait.
De ugye nem lehet koppintani a gépsor mellöl?
Ecsém, ha neked a GDP megtízszerezése kiragadott példa, akkor min is vitatkozunk?
Emlékszel még az Olimpiára? Mit építettek ott fel ezek a szerencsétlen kínaiak?
Mellesleg pont most volt a nagy botrány a Pentagonban, ahol kiderült, hogy a repülőikben felhasznált pót alkatrészek komoly százalékában voltak kínai hamisítványok.
ja és a vásárló erőről:
Kína évente 13%-kal akarja emelni a minimálbért:
www.reuters.com/article/2012/02/08/us-china-economy-jobs-idUSTRE8170DY20120208
A kínai vásárló erő 2006-tól 2010-ig évente 12,5 százalékkal nőt. Majd erre rátesznek egy 5 éves ciklusban évente 13 %-ot.
Emellett 3-4% környékén tartják az inlációt.
És ez csak a minimál bért érinti. Az ennél magasabb jövedelműek ennél többet kaptak.
A Reutersnak hiszel?
Adamfark 2012.06.10 02:22:03
@montecavallo:
Az ugye eszedbe sem jut, hogy szándékosan gyártják ilyenre?
Egyrészt kisebb eséllyel fog az eredeti jogtulaj fellépni ellene, másrészt sokkal olcsóbban jön ki 1 darab. Miért gondolod, hogy a Merci és a BMW a saját alkatrészeit rá meri bízni a szóban forgó gyártókra, és ennek ellenére csak silány minőségre képesek?
Ezt a fogást a nyugati fejlesztők is előadják rendszeresen.
Vegyük csak a ruhagyártókat. A magyarországi outletekben forgalmazott termékek egyáltalán nem szó szerint outlet-ek. A termékek több mint 70% már eredetileg is az outletnek lett legyártva. Sőt gyakran a világmárka olyan modellei is megtalálhatók az outletekben, amelyek hagyományos boltokba sosem kerültek.
Azt már tudjuk, hogy gyalog jobban járunk, mintha Ryanairrel mennénk, de azért még van hova tovább szinezni az összképet. Naiv ügyfél korábban megfelelő poggyászméretű csomagja ezúttal túl nagynak bizonyult. A pótdíjat telefonon bediktált kártyaadatokkal sikerült csak…..
Adamfark 2012.05.25 16:08:45
@atpijkamo: Gondolom még sosem intéztél külföldi regisztrációt disztribúciókban.
Nemhogy aláírási címpéldányt, de meg cégbírósági végzést is kérnek, de van hogy mérleget is...
Olyan is előfordult, hogy hitelbiztosítókkal is vegzálnak, pedig így sem hajlandóak senkit halasztott fizetéssel kiszolgálni.
Ez tapasztalat Németországból, és Olaszországból is.
Adamfark 2012.05.25 16:16:23
@atpijkamo:
Most írtam, hogy nem hajlandóak halasztott fizetésre még pozitív hitelbiztosítói minősítés esetén sem. Előre utalás! Amikor az összeg a számlán van, akkor indítják a szállítmányt. És ez így van egy kb. 4 éves folyamatos gyümölcsöző kapcsolat után is.
Adamfark 2012.05.25 16:36:48
@online távmunkás:
Ha már belinkelsz valamit, akkor legalább olvasd el:
VISA Classic:

Fő- és társkártya kibocsátási díj 4195FT/új kártya
Fő- és társkártya éves kártyadíj
4195Ft/év
Kártya újragyártás
4195Ft
Kártyaletiltás, pótlás (2) 13500Ft

Te ezt kikerested, belinkelted. Tőlem meg múlt hónapban vonták le.
Ha egy családban mindkét nagykorú tagja csak kártyára kapja a fizetését, és ehhez balga módon dombornyomott kártyát ígényel, akkor évente kifizettetik vele az éves díjat. Asszem 3 évente az újra gyártatást + ha esetleg (mint én is) a kártya átvételét bankban (2000Ft). Ezt szorozd meg 2-vel. 3.év végén ott tartasz, hogy kifizettél az egész miskulanciáért 45950Ft-ot, csak azért, hogy a zsebedben legyen (és várd a megújított kártyádat) egy plasztik kártya, hogy fel tudd venni a fizetésedet, mert lehet, hogy a céged csak utalni hajlandó a fizetésedet.
Hja és azt már ne is mondjam, hogy lehet, hogy ha céget váltasz, akkor tök új bankszámlát kell nyitnod, természetesen új kártyával, aminek van legyártási, éves és újragyártási díja is....
Mennyire szeretem én Kazal Lászlót!!!
Kicsit magunkba szálltunk és őszintén bevallottuk minden hibánkat. Ablakon kidobott forinthegyekkel kompenzált tapasztalatok, hogyanok és mikéntek Karotta, Winkler, Zách Dani és Pista könnyei mögött.Mai Égéstér-műsorunk kommentposztja...