Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Hobbychef

2 bejegyzést írt és 44 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Szokásos: váratlanul beállít a baráti társaság, szokás szerint éhesen, vagy átugrik a kollégiumból az öcsém, aki mindig éhes, vagy véletlenül én magam vagyok éhes és ennék egy tésztát. Divat manapság különféle listákat felállítani, hogy az öt legszebb, a tíz…..
Az elmúlt fél évben több alkalommal is csalódás ért, amikor különböző, amúgy jónak mondott éttermekben reménytelenül kiszárított szűzpecsenyét tettek elém, ezért úgy éreztem, további kísérletek helyett jobb lesz, ha én magam készítek ebből a kellő odafigyeléssel…..
Hobbychef 2012.07.30 11:12:29
Könnyű vacsorára vágytam, és bevallom, nem volt kedvem egy órát dekkolni a konyhában, annak ellenére, hogy alapból nagyon szeretek főzőcskézni. Barátnőmtől épp a minap kaptunk finom házi paradicsomokat, és a hűtőben ott terpeszkedett egy nagyobb darab fetasajt is, úgyhogy nem…..
Azt hiszem, az év vége felé közeledve egyre többen és egyre gyakrabban gondolunk arra, hogy az ünnepek alatt valamilyen halas ételt illesszünk a menü fogásai közé. A halászlé sok helyen kötelező elem – nálunk sem maradhat el –, de valljuk be, nem csak abból áll a…..
Hobbychef 2012.07.09 22:38:25
995 nap, 300 recept. Asszem bele kell húznom :) Ezt a receptet tényleg évek óta nézegetem már, meg persze a csapból is ez folyik. Legutóbb a két éhes olasz főzte lelkesen. Mondjuk azt a szopást sose mutatják ami a tisztítással jár, de mindegy. Tavaly mikor megindultunk nyaralni…..
  Ezt a levest nem lehet kis mennyiségben elkészíteni, és a közhiedelemmel ellentétben diétásnak sem tekinthető – legalábbis a hagyományos változat, ami fehér babot és csicseriborsót is tartalmaz (én olyan recepttel is találkoztam már, amibe tarkabab is került ezek mellett). Ilyenkor tavasszal…..
  Az utóbbi időben újra elkezdtem tudatosítani magamban a halfogyasztás fontosságát, és megpróbálom visszaállítani a pénteki halnap hagyományát is, amit egy ideje elhanyagoltam. Érdekes módon, a hét folyamán több impulzus is ért ezzel kapcsolatban: például a Facebookon vitába keveredtem más…..
A leggyorsabb, legegyszerűbb étel hétköznapi vacsorákra. Ehhez nem is kell több komment. :)Hozzávalók 2 személyre:250 g spagettifüstölt sonka vagy baconparmezán (vagy más sajt)2 nagy tojászöld fűszerekolívaolajMinden lecserélhető, de ez a változat egy lehető legolaszosabb…..
A tegnapi vacsora olyan, de olyan egyszerű volt, hogy nem is gondolnátok! Páran kértétek a receptet, íme:  2 db  kacsacomb só, borsFűszerész szicíliai grillpác2 db nagyobb friss rozmaring ág3 db friss kakukkfű ág1/2kg újburgonyababi spenótdiómagkeverék tökmagolajÉrdemes…..
A szükség hozta ebéd. 20 percem volt bármire, de leginkább egy ebédre. Ennyi idő alatt még egy pizza sem ért volna ki, és nemcsak hogy elkészült, de még meg is terítettem, sőt azt hittem fotózni is van időm, amikor csengettek a vidéki rokonok.  Az étel a földön volt, én…..
Ma reggel egy nagyon finom reggelit kreáltam. Adott volt egy kis répa rost -, ahogy mostanában mindig, a nagymértékű dzsúzolásunk következtében :P -, meg egy nagy csomag lazac, amit az indulás előtt még feltétlenül el kell fogyasztani.Olyan finom reggelit készítettem, hogy mind…..
A Tarka Bárka blogon nem engednek a 48-ból: nem meglepő módon az édesvízi halak az ehavi VKF témája. Halból nálam nincs hiány, az eheti halnapra készülve különösen szerencsés voltam, mert szép, egyenként 25-30 dekás pisztrángokat sikerült a piacon szereznem. Ezúttal…..
Hobbychef 2012.04.23 15:27:46
25 évvel ezelőtt nem a spárga és a medvehagyma volt a primőr zöldség, hanem a karalábé, és én akkor is nagyon vártam a tavasz hírnökét. Sose fogom elfelejteni a tavasz első friss karalábéjából főtt levest, amiben a legfinomabb petrezselymes galuskák úszkáltak kézen fogva a…..
A hagyományos magyaros ételeket nem nagyon szoktam variálni. Azok úgy jók, ahogy vannak, ahogy megszoktuk őket. A szükség azonban olykor törvényt bont. Hirtelenjében több emberre kellett főznöm, mit ahányra a rendelkezésre álló hús elég lett volna. Így jött képbe a gomba.…..
Gondolom, nem mondok azzal újat, hogy Magyarország államformája a rántott hús. Mi magyarok mindent kirántunk, ami csak az utunkba kerül. Nálunk aránylag ritkán fordul elő, konkrétan most volt először, hogy halat rántsak ki. Ennek ellenére azért be kell,…..
   A csirkeszív remekül illik a fittness menübe is, mert színhúsnak számít.  Testépítő táplálkozás- tanácsadási oldalakon is "szívesen" ajánlják.A múltkor már írtam csirkeszívvel receptet (Padlizsános csirkeszív ragu), de már akkor tudtam, hogy…..
Hobbychef 2012.02.25 17:05:03
Tonhal saláta variációk végtelen tárházából egy gyors finom reggeli , már tavaszváró színek jegyében: piros retek, fehér tojás, zöld újhagyma.Talán nem mindenki kívánja reggel a halat , de a tonhalból , makrélából, lazacból, heringből nyert omega -3 zsírsav 97%-ban…..
Az étel neve mellett látható római egyes a variálhatóság lehetősége miatt került oda. Pulykából ugyanis gyakran veszek a piacon apróhúst (ezek ilyen combról, mellről származó nyesedékek). Mivel a zöldségek alapvetően szezonálisak, így a lehetőségek végtelenek, és tervezem…..
Hobbychef 2012.01.11 12:17:26
világevő 2012. 2011.12.31 20:00:00
Minden olvasómnak és hozzászólómnak világevésben és más csodás gasztroélményekben gazdag új évet kívánok!Csinálok holnap egy kis visszatekintést 2011. csúcspontjaira, de összeírom a gasztrobakancslistámat is a közelgő világvége kapcsán :)Aztán pedig január elején újra…..
Hobbychef 2011.12.31 20:20:12
Remélem, mindenkinek jobb lesz a következő éve, mint az idei volt ... és aztán egyre jobb és jobb! Nem a szokásos, hanem a kellemes, késő nyári képekkel kívánok boldog 2012. évet, és remélem, hogy találkozunk jövőre veletek ugyanitt! ..
Hobbychef 2011.12.31 17:03:55
A gyümölcskenyér úgy az igazán jó,  ha nagyon sok aszalt gyümölcs kerül bele.Készítettem egy sima gyümölcsöset és egy még extrább változatban nagyon csokis rumos gyümölcsöset is. (a fényképen a sima gyümölcsös szerepel)A sok-sok aszalt gyümölcs változatos aromája,…..
Hobbychef 2011.12.31 15:40:52
Eredetileg adagonként papírba csomagolva (en papillote) szándékoztam elkészíteni a halat, de aztán az egyszerűsítés, időspórolás jegyében egyszerűen egy lefóliázott tepsiben került rá sor, talán nem követtem el ezzel jóvátehetetlen hibát. Valószínűleg a nagyobb mennyiség…..
Hobbychef 2011.12.30 14:08:29
Rövid pihenő után holnap újra enni kell: jön a szilveszter! Készüljünk fel hát méltóképpen: vegyük meg a legpofásabb csülköt vagy a leghúsosabb oldalast a hentesnél. Akik nem bírják jól a zsírosat, választhatnak karajt vagy zsenge malachúst is - a lényeg, hogy ne legyen szárnya és ne kaparjon…..
Hobbychef 2011.12.30 13:00:36
Ez is egy  ünnepi asztalhoz illő orosz recept.Egyszálbélű kiskölyökként a szüleim sosem gondolták volna rólam, hogy meg tudok enni egy fél tojást, és egyszer mégis kínos helyzetbe hoztam őket, amikor oroszoknál vendégségben egyik fogásra felszolgáltak egy tálcányi kaviáros…..
Klasszikus olasz recept a minestrone, de ahány ház, annyi  szokás. Főleg a tájak, a nagymama bevált receptje  és a szezonális zöldségek határozzák meg a hozzávalókat. Egy biztos, káposzta legyen benne!A minestronét el lehet készíteni hús és tésztamentes változatban is, amikor…..
Hobbychef 2011.12.27 15:21:20