Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Sheepee

0 bejegyzést írt és 76 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Majdnem 11 évvel az első magyar fellépésük után úgy tűnik másodjára is eljut Budapestre a Slipknot. Február 5-én a Papp László Sportarénában lép fel a maszkos metálzenekar, ami egyrészt a nagyon intenzív, látványos koncertjeiről híres, na meg most arról, hogy pár napon…..
Habár akad néhány moziban leadott horror, összességében elmondható, hogy elég kevés a minőségi darab. De ahogy mondani szokás igény pedig lenne rá. Talán a Jared Harris-szel forgatott Hammer Films égisze alatt készült film kellemes és borzongató szórakoztatást nyújt majd.…..
Sheepee 2014.04.21 13:20:37
Mint ahogy arról október végén írtunk, az Ad Astra lezáratlan sorozatai közül néhány a Gabo SFF sorozat keretében jelenik majd meg. Ezeket időben bejelentjük majd, viszont most is akad egy örömteli hírünk a Leviatán-trilógia rajongóinak: a lezáró kötet, a Góliát a Ciceró…..
Sheepee 2013.12.11 23:08:47
Kíváncsian vártam vajon szólhat –e az első posztom erről a színdarabról, ugyanis mindenképp pozitívan akartam kezdeni. Az első 10 perc még nem győzött meg az róla, de szerencsére a mű hátralévő része elnyerte a tetszésemet. A kriplit 1996-ban írta Martin McDonagh, és…..
Sheepee 2013.11.06 22:09:30
Geekblog Twins of Evil 2013.10.15 06:00:00
Kellemetlen lehet szép, fiatal nőnek lenni a XIX. századi Karnstein falucskában: folyamatosan és igen állhatatosan öldösik őket, hol az Isten, hol a Sátán nevében. Előbbiért Gustav Weil (az isteni, avagy ördögi Peter Cushing), a Testvériség nevű helyi boszorkányüldöző…..
Horror-Mirror Ráncfelvarrás 2013.10.14 20:59:35
Mint látjátok, kicsit feltunningoltuk az oldal régi dizájnját. Köszönet érte gbubu13-nak, aki többek között ezért sem írt mostanság túl sok posztot. Reméljük tetszik:)..
Geekblog Let Sleeping Corpses Lie 2013.10.02 06:00:00
Az utóbbi években minden író és rendező, aki hinni akarja magát valakinek, szanaszéttörik az igyekezettől, hogy olyan fogást találjon az új virágkorát (illetve, inkább: divatját… igen, jobb ez így) élő zombizsáneren, amilyet előtte még senki. Valami új megközelítés,…..
Geekblog Django elszabadul 2013.01.07 09:40:00
„Is that a nigger on a horse?”Persze, Fred Williamson már akkor cowboykalapban lődözte a lovagló fekete fejvadász koncepcióját a bamba értetlenkedés és a primitív vérszomj kombinációjával díjazó fehéreket, amikor Jamie Foxx még olvasni tanult, úgyhogy a főleg spagettiwestern…..
Sheepee 2013.01.19 11:21:57
Nem volt rossz film, de én, másokkal ellentétben, a leggyengébb QT filmnek tartom (nyílván ízlések és pofonok).
Szerintem ami miatt jók voltak a filmek:
- jó téma
- remek dialógusok
- feszes történet, rengeteg cselekménnyel, logikus történet vezetés
- jó zene.
Ez a film is teljesíti majd mindet a fentebb leírtakból, kivéve a történetet. A cselekmény max 2 órára lett volna szerintem elég, a közepe nagyon lejült. Ez nem lenne gond, ha a cselekmény hiánya miatti izgalmakat pótolná a szituációkból, beszélgetésekből fakadó izgalom. De szerintem itt olyan nem akadt.
És végül, ami számomra megbocsáthatatlan és ilyet soha nem vártam volna a filmtől: kiégett sitcom-ok mintájára - ha nem tudod, hogy oldj meg egy lyukat a forgatókönyvben, találj ki valami blődséget, a nézők úgyis bekajálják... Jelen esetben:"Hogy tudja meg az ültetvényes, hogy vaj van a vendégeik füle mögött? Hm, mondjuk ne sejtsen semmit, de az öreg szolga vegye észre, hogy a szemrevaló szolgáló lány, és a (gondolom) jóképű főhős egymást nézil. Ahha, akkor ezek ismerik egymást, nem - nem, ezek nemcsak ismerik egymást, hanem házasok is!"
Az eddig semmit nem sejtő Leo egy másodperc alatt el is hiszi, sőt annyira meggyőzve érzi magát, hogy már fegyverrel megy nekik.
Ugyan már... Mit fájt volna egy 20 mp-s jelenet, ahol az öreg kilesi, hogy ezek ketten beszélgetnek, vagy ölelgetik egymást vagy mittudomén. Ja persze az már szájbarágás, és kommersz, de így meg marhaság.

Nem mondom, hogy nem én siklottam el valami részlet felett (bár így lenne) és csak egyszer láttam, szóval várom a válaszokat, hátha valaki érti ezt az egészet :)
Sheepee 2013.01.27 11:47:20
Szinkronellenességemen túllépve, megnéztem még egyszer a filmet, - ezúttal moziban. Bár Samuel L. Jackson látnoki képességét továbbra se tudom hova tenni, tudtam, hogy ez van, és így már sokkal jobban szórakoztatott a film mint elsőre. (Egyébként azt olvastam, hogy kb 4-5 órás eredeti anyagot vágták meg - a producerek már duplarészért kiáltottak - de végül is egy maradt. Viszont könnyen lehet, hogy az általam hiányolt "leleplező" jelenet a vágószoba virtuális szemetesében landolt)

Na de, nem emiatt írok, hanem a szinkron miatt:
Már nagyon-nagyon közel jártam ahhoz, hogy végleg eldöntsem, a magyar szinkronok rosszak, mindig is rosszak voltak, csak a régebbi filmeknél az ember megszokta - meg ugye gyerekszemmel látta.
Tegnap este végleg pont került a gondolatmenetem végére: a Django szinkronja rohadt jó. Frappáns - nagyon pontosan a színészek szájára igazított - szöveg, nem csak sótlanul felolvasott hanem eljátszott dialógusok és a káromkodásokat sem mismásolták el, mint sokszor szokták, még csavartak is rajta egy-kettőt. (A "zergab@szó hideg van" -on biztos röhögtem 5 percig :) ) Legjobban Dr. Schultz és Stephen szinkronjától tartottam, de Csankó Zoltán és Reviczky Gábor remekül helytálltak, nagyon pontosan lekövették az eredeti hangot.

Viszont ha lehet ilyen szinkront csinálni, miért csak szökőévben készül egy - egy ilyen? - kérdezném, ha nem tudnám a választ. A jó szinkron idő, az idő meg pénz. Szerencsére itt rászánták az időt (pénzt), de a sorozatban gyártott tucatszinkronoknál ilyen szó sincs.

Summa-summárum, aki csalódott a magyar szinkronban, annak ajánlom, hogy üljön be erre a filmre, mert most bebizonyosodott, hogy igenis lehet jó szinkront csinálni.
A SyFy-nak is megvan a maga néző-és rajongói köre, bizonyára a Tasmanian Devils-t is rengeteg B kategória kedvelő várja már. A filmet január 19-én adják le, a főszerepben Danica McKellar és gyorskorcsolyázással olimpiai érmeket bezsebelő Apolo Ohno játsszák a főbb szerepeket. A…..
A naptár szerint már tél van, mi pedig folytatjuk a hagyományt, felkészülve a karácsonyra. Az ünneppel kapcsolatos horrorfilmekről lesznek kritikák. Íme idén az első, ami ráadásul 2012-es is egyben.   Barricade (2012) Rendezte: Andrew Currie Apuka elviszi a gyermekeit a…..
Manapság egyre elterjedtebbé válnak a mozgó poszterek, a következő darabot a Lionsgate tette közzé és a Démoni doboz The Possession horrorhoz kapcsolódik. Az Ole Bornedal rendezésében készült, megtörtént eseten alapuló produkcióban egy lány vásárol egy fadobozt, amelyben egy…..
Szomorú eset árnyékolja be az új Batman film, A sötét lovag: Felemelkedés bemutatóját. A Denevérember és Bane csatáját telt házzal vetítik szerte Észak-Amerikában, Denver egyik mozijában egy gázálarcos alak lövöldözni kezdett, legalább 14 személyt megölt és úgy 40-50…..
A rettegés háza - The Amityville horror (2005)   Rendezte: Andrew Douglas Lehet-e egy olyan horror filmet rendezni, aminek a végén az ember rájön, hogy voltaképp semmi se történt? Persze, hogy lehet, de attól még lehet jó? Igen, a következő alanyunk remek példa rá. Kezdjük ott,…..
A Monsters nem zavart túl sokat vizet, a pár ezer dollárból készült film csekély bevételt termelt és díjak terén sem volt erős. Viszont jó néhány producernek eléggé tetszett az alkotást, Gareth Edward a Godzilla remake-hez láthat hozzá idén, Scoot McNairy pedig bekerült…..
Filmdroid Jön A múmia reboot 2012.04.04 22:31:23
Az Universal 1999-ben indította tolta be ismét A múmia (The Mummy) szekerét, egy pofás akció-kalandot tettek le az asztalra, amiben Brendan Fraser és Rachel Weisz játszották a főszerepet. A mozikban elért 415 millió dolláros bevétel a 80 milliós költségek mellett elég meggyőző…..
  A sorozat 2005-ben indult az amerikai Showtime csatornán (ők készítik a Dextert is). Tizenhárom részből áll a A horror mestereinek első évada Az alapkoncepció, hogy minden egyes epizódot mindig más, a horror műfajában (is) jártas rendező rendezze meg. A sorozat minden egyes…..
Minden szépen indult. Jean-Claude Van Damme ezúttal nem húzta a száját, hanem leszerződött az Expendables 2-re, sőt az is kiderült, hogy Arnold Schwarzenegger és Bruce Willis nem csak 1-2 perc erejéig tűnnek fel a folytatásban. A legnagyobb öröm mégis az volt, hogy a…..
Sheepee 2012.03.19 14:49:36
@zero: Állítólag elég komolyan veszik ezt kint, ezért is van a nagy hajcihő mindig.
Hogyan kezdődött? Kanos gimis srácok próbálták elveszíteni szüzességüket még az érettségi előtt. Fantáziáltak, dumáltak róla, elméletben már készen álltak a nagy aktusra. Jim egy meleg pitével is próbálkozott és még a cserediáklány is rákattant, apja pedig hasznos…..
Habár két előzményfilmről beszéltek korábban Ridley Scott csupán egyet készített. Egyelőre még nem tudni biztosan, hogy PG-13-as vagy R-es lesz, a rendező a vágószobában "elkészíti" mind a két verziót, aztán a Fox fejeseivel egyeztetnek. E szerint Scott valamennyire…..
A slasher elválaszthatatlan az ünnepnapoktól, hiszen a műfajteremtő zsánerfilmek eleve jeles eseményekhez köthetőek: Black Christmas, Halloween, Péntek 13 és a Mother's Day. Most pedig elérkezett az ideje a Valentin-napnak is. Következzen három horror a giccs szerelem napjáról.…..
 Néhány hónappal ezelőtt még az a hír verte ki a biztosítékot, hogy egyes filmeket csak több napos, hetes vagy akár később láthatunk, mivel Hollywoodban úgy vélik, hogy nálunk kerül fel a produkciók kamerás verziója az internetre, ami miatt elég nagy bevétel kiesésük…..
Chuck Norris tegnap sokak kedvét elvehette az Expendables folytatásától, amikor kiderült, hogy sikerült elérnie, hogy a film PG-13-as kategória legyen. Felmerülhetett, hogy Norris esetleg csak viccelt, de Sylvester Stallone megerősítette, hogy a hír igaz, a produkció nem R besorolású…..
Sheepee 2012.01.19 13:17:44
@Regggie: Egyet értek.

Eddig is felvont szemöldökkel követtem a besorolásokat, de most megleptetek: a Taken PG-13-as volt?
Különös kegyetlen módon kínoztak egy embert (persze megérdemelte, de ez most mindegy :) ) tehát ez rendben van? (mondjuk IMDB szerint a 'cut' verzió kapta ezt, kitudja abban mi volt)

Mindenesetre megnézném azt a bagázst akik osztják ezeket a besorolásokat. Hogy nem normálisak az fix, hogy nem értenek a gyerekekhez az is biztos. A káromkodáson vigyorognak, a kínzástól lehet nem alszanak egy darabig.
Igazából kicsit sántít a dolog, hiszen az alábbi művet már egy éve cipelik különböző fesztiválokra, tehát már 2011-ben kész volt. Ugyanakkor a hivatalos mozi bemutatója még nem történt meg (az február 3-án lesz az imdb szerint). Ám valami bizarr módon már megjelent DVD-n.…..
Sheepee 2012.01.19 12:52:22
@purga: nekem meg volt az atmoszféra a Devil-ben is közel az elejétől :) De mint mondtam ízlés kérdése... igazából lehet nem tetszett volna annyira, ha van konkurenciája (mert legalábbis engem elkerültek az utóbbi időben az igazán jó félelmetes filmek, és direkt nem horror-t írok, mert azt már mindenre rá lehet sütni)