Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Saliko

0 bejegyzést írt és 124 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ami a gyermekéhezés felszámolására létrejött Nemzeti Minimum Programmal történt, az jól példázza, hogyan tudnak mérhetetlen támogatottsággal rendelkező pártok rátelepedni a civilekre és tönkretenni nagyon fontos kezdeményezéseket. Történt ugyanis, hogy lelkes civilek…..
Nógrádi Györgyöt fél nap alatt kivégezte a magyar média Orbán Viktor-ellenes szárnya. A biztonságpolitikai szakértő, egyetemi tanár néhány óra alatt szélhámos kóklerré vált, aki holdkóros összeesküvés-elméleteket terjeszt obskúrus tévécsatornákon. Nógrádi Györggyel…..
Tóth Gabi Sztárban sztár előadásáért mindenki odavolt, még mi is. Szinte csak ömlengve lehet beszélni Tóth Gabi előadásáról, mert valóban teljesen hitelesen hozta és énekelte Kovács Kati Nem leszek a játékszered című, Táncdalfesztivál nyertes dalát. Tóth Gabi még Kovács…..
A brit Nemzeti Levéltár titkosítás alól a napokban feloldott iratainak köszönhetően kiderült, hogyan vallotta be egy szovjet kém az MI5 és az FBI ügynökeinek a Wormwood Scrubs börtönben tartott kihallgatások során, hogy milyen technikákkal dolgoztak a szovjet titkos ügynökök. A…..
Saliko 2015.09.03 06:21:37
@HgGina: Látod, neked kutatásokat kell végezned. A te írásodból viszont egyértelműen látszik, hogy egy sötét náci vagy.
Az orvoslás történetének számos kiemelkedő alakja van. Köztük is nagy tisztelet övezi a sebészeket, hiszen egy operáció levezetése különleges képességeket igényel. A következőkben felsorolt sebészek nevéhez valamilyen áttörést jelentő műtéti eszköz vagy technika…..
Hanna vagyok. Menekültek leszármazottja. Anyai nagyapám ősei francia hugenották voltak, a protestánsok üldözése miatt hagyták el hazájukat, és a már akkor is vallási türelmet gyakorló Erdélyben telepedtek le. Hugenották lemészárlása Szent Bertalan éjén 1572. augusztus…..
Jobbegyenes A leggyávább város 2014.05.28 12:39:55
2014. május 27-én Gyenes Levente polgármester gondoskodott róla, hogy Gyömrő a gyáva meghunyászkodás szimbólumaként kerüljön be az országos hírekbe. A Gyömrő 2000 Kör színeiben megválasztott elöljáró példátlan szolgalelkűségről tanúbizonyságot téve kezdeményezte, hogy…..
Libertarian Cigánytéma reloaded 2014.04.28 00:00:00
Nem is a magyar liberálisok lennének, ha nem csaptak volna égbekiáltó hisztit a gyulai bírósági ítélet miatt. No nem azért, mert a teljesen nyilvánvalóan megfélemlítő célú masírozást és a fajmagyarokon kívül mindenki kiirtását a t. bíróság nem tartotta erőszakos…..
Magyarországot szelíd, álmodó, az agresszív birodalmi sas által legyőzött Gábriel angyal szimbolizálja a Szabadság térre állítandó emlékművön. A nemzetgazdasági szempontból kiemelt üggyé nyilvánított alkotás Melocco Miklós támogató szakvéleménye alapján valósul meg, a…..
Polgárda Az igazság Kishantosról 2013.11.25 12:38:35
Egy fél ország figyeli aggódva, miféle elvetemült ügy zajlik Kishantoson. Lelki szemeinkkel látjuk a földjétől megfosztott, fizimiskájában leginkább Bálint gazdára emlékeztető, jóságos parasztembert és nincstelenné lett családját, ugye? Még véletlenül sem sejlenek fel…..
Oh, igen, az interjúalany felébredt szörnyű, lidérces, nyomasztó álmából. Kertész Imre és Iris Radisch beszélgetése döbbent visszatekintés. Mint azok a megrázó vallomások, amelyekben a szcientológia fogságából szabadulók hökkenten néznek magukra: Én? Ezek között? Ilyen…..
Tud valaki olyn embert, aki készít méretre harmónika kihuzatot?..
Igen messze áll tőlem (finoman fogalmazva) Pap Elek, be kell vallanom, 46 országban 480 díjat szerzett különböző nemzetközi zsűrizett szalonokon, szóval azt gondolom, minden tekintetben az ellenpontom. De nagyon büszke vagyok, hogy egy magyar fotós, ezeket a dolgokat elérte, és…..
A különböző, sok esetben minden valóságalapot nélkülöző hazánk elleni kirohanásokhoz már hozzászoktunk. Szinte minden napra jut valami. Rengeteget olvashatunk például a „fasiszta” Orbánról, és szinte már menetrendszerűen jelennek meg a romákat bántalmazó, gonosz…..
inphoto.blog.hu Bukott ulti 2013.06.17 21:35:53
Szomorú történet, a lényege a dolognak, hogy 2 pályázatra adtam be anyagot, Magyar Formatervezési Díj, és az NKA. Sajnos, boritékoltam a döntéseket, reméltem, hogy a Magyar Formatervezési Díj pályázaton tovább jutok, de van egy minimális elvárásom, hogy milyen anyagot adok…..
Félretéve a két kép elkészülte között eltelt 40 évet, én szomorúbb történetnek tartom, hogy eltünt egy szakma, a fényképészek. Ez azzal jár, hogy feltételezve hogy sok jó mesterember volt közöttük, az emberek 99% életében nem készül egy elfogadható kép. Persze a…..
Több mint érdekes, az ára miatt, 299 dollár lesz, igaz 6,3 a fényerő, de akkor is.  ..
inphoto.blog.hu Apró örömök... 2013.05.27 20:01:10
Apró örömök, indultam a 8x10 fagép tervével a Magyar Formatervezési Díj pályázatán, ma jött az email, hogy bejutottam a második fordulóba. Igaz, ipari formatervező szakra vettek fel a főiskolára, némi közöm van a dologhoz. Ami izgalmas, 4 hét alatt meg kell csinálnom a…..
Saliko 2013.05.28 08:39:50
@ragyás: Ez a gyerekfotózásra kifejlesztett modell: itt repül a kismadár!

Nagyon szép munka, gratulálok!
inphoto.blog.hu Napi kép 20130522 2013.05.22 22:19:01
Ami számomra varázslatos, 700x1000 mm 300 dpi. ..
Saliko 2013.05.23 09:00:39