Regisztráció Blogot indítok
Adatok
stevy

0 bejegyzést írt és 71 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nagyon bátor az a reklámcég, amely kitalálta, hogy a halálfélelemmel próbál népszerűvé tenni egy alapvetően nyugalmat árasztó autót. Pedig pontosan ez történt a Lexus esetében. Úgy látszik, a japánok is megelégelték, hogy potenciális vásárlóik minden eddigi…..
Az RTL Klub egyetlen tavaszi produkciójában sem kapott szerepet Stohl András, pedig a színész március 5-én már szabadul a 10 hónapos börtönbüntetéséből, és az adósságai miatt azonnal fejest ugrana a munka világába, írja a mai Blikk. Korábban többen is arról beszéltek, hogy…..
Az egészségügy egyik legrettenetesebb vadhajtása az orvosi rendelőkben informatív céllal, esetleg elrettentésből kiplakátolt, látványos betegségeket bemutató tacepaók sora. Nincs is annál szörnyűbb, mint amikor az ember a fogorvosnál eleve bestresszelve ül, és közben a zöld…..
Elutasította csütörtök este az újbudai képviselő-testület a Zöld Pardon (ZP) közterület-használati kérelmét, így nem maradhat a Petőfi híd budai hídfője mellett a szórakozóhely - közölte Horti István XI. kerületi jegyző a döntés után. Ennél a napirendi pontnál zárt…..
  Emitt a két főbűnős. A Topshop férfiruházatot áruló vonala, a Topman szenvedte el a szerencsétlenséget. Piacra dobták ugyanis ezt a két pólót a nem túl kedves feliratokkal. Ezen pedig többen felkapták a vizet, feminista mozgalmaktól érzékeny virágszálakig számosan…..
w Iszappapolás 2010.10.11 05:20:00
Az árvizet ismerjük, akár fel is lehetne rá készülni, például nem kéne ártérre építkezni. Kolontár és Devecser olyasmit kapott a nyakába, amire nincs recept. Előrejelzés sincs, az ipari katasztrófák ilyenek, valahol valaki félrenyom egy gombot, vagy valakik egymás után…..
Előzmények: 1. - 2. - 3. - 4. - 5. - 6. - 7. - 8. - 9. - 10. - 11. - 12. - 13. - 14. - 15. - 16. -17. - 18. - 19. - 20. - 21. - 22. - 23. - 24.   Történetemben még mindig az előző epizódban felbukkant titokzatos pöttyök eredetét keressük. Túl a sikertelen tüdőbiopszián,…..
stevy 2010.08.10 16:48:32
@WITCH: sajnos sokan nem érzik a különbséget pl. egy karácsonyi ünnepi ebéd és mekis hamburger között!!
Még az hagyján is, hogy Jorge Larrionda urugayi játékvezető egy barom, ez ebben a szakmában nem ritka, sőt, elnézve a FIFA jétékvezetőkkel foglalkozó bizottságának döntéseit, egyenesen alapkövetelmény, de a pali egy bundás rohadék. Ami az idiótaságát illeti, 2000-ben egy…..
Hetvennégy éves korában szombaton meghalt Dennis Hopper amerikai filmszínész. Halálát prosztatarák okozta. Legtöbbünk az 1969-ben forgatott, kultuszfilmmé vált Szelíd motorosokban ismerte meg, amelynek nemcsak egyik főszereplője volt, hanem a rendezője és forgatókönyvírója is.…..
w Dolgozz, hélóta! 2010.05.07 06:27:00
Megbűnhődte már e nép a múúltat s jövehendőőőt! Most szopjanak egy kicsit a görögök. Nekünk arra kell figyelnünk, hogy csendben és fürgén elpakoljuk a nagyszobából a buli maradványait, mielőtt a szülők hazaérnek.    A görögök ugyanis tényleg orbitális…..
stevy 2010.05.07 15:11:28
Na, nézzük meg, hogy hogyan működik azEU!
1.A régi Eu tagországok piaca telítődött, a további termelést már nem tudták felvenni, ha azt csökkentik, csökken a fogyasztás, a profit, vége a gazdagodásnak.
2. Felvettek egy csomó új országot, az ottani ipart felvásárolták a kinti tőkések, a mezőgazdaságukat korlátozták, amit nem tudtak átvenni, vagy konkurenciát jelentett volna, tönkretették.
3. A bankok fiókokat nyitottak, bagóért hiteleztek, hogy a lakosság meg tudja venni a nyugateurópai termékeket, az országoknak nagy forrásokat biztosítottak, de előírták, hogy azon olyan beruházásokat létesítsenek, amihez egyrészt nyugati eszközök kellenek, a fenntartásukhoz pedig olyan feltételek, amit az érintett ország nem, csak EU-s forrásból tud biztosítani. Így teljes függőség alakult ki. Ahhoz, hogy ez zökkenőmentesen menjen, olyan kormányokat segítettek életre, amelyek velük kollaboráns hazai tőkésekből, vagy megbízottaikból álltak. Komplett kis rabszolgatartó rendszer. Az új tagországok ellentétben korábbi állapotukkal, már többé nem tudnak önállóan létezni.
4. Ha ez is kezd telítődni, újabb és újabb tagokat vesznek fel, az eljárás tovább eszkalálódik.
De ez az expanzív habzsolás most elérkezett a terjeszkedés határaihoz. A gazdasági növekedés látszatát még pénzügyi trükkökkel egy ideig fenntartják, kölcsönösen körbehitelezik egymást, de az építőipari körbetartozáshoz hasonlóan a dominóelv itt is működik. Lavinaszerűen bedől az egész!
Remekül meg lett szervezve ... törvény szerint. Lakóhelytől távol, igazolással településként csak 1 helyen lehet szavazni, és ugye minden kerület 1 település. Az csak hagyján hogy csak 1 helyen, de csak 1 helyiségben, ezt írja elő a törvény ... így sajnos nem állt módjukban…..
Nos itt is egy aranyos történet ami megtörtént, szemtanúja voltam, s mit ne mondjak igen elképedtem…A helyszín Budapest Határ-út, egy buszmegálló.. vártam a buszomat, hogy beérkezzen. Eközben a szomszédos megállóba beállt egy másik járat. Rengetegen voltak, éppen csak be…..
stevy 2010.02.17 17:42:18
A magyar internetet órák óta lázban tartó fotó képvicces megoldásával fostosrecska ajándékozta meg az emberiség rosszindulatú, lelki szegény részét. Örüljetek, férgek! Ja, a megoldás persze Orbán Viktor nem PCUpdate1: heves.jeges alternatív megfejtése:…..
Mikorka Kálmán élete sem fenékig tejfel. Itt van például ez a levélváltásom: Egyre több az erotikus téma a blogon. Én is küldök egy szexképet. Üdv.: Attila A kép a következő: Nézek, mint Mádi László a parlamenti belépőre. Mi az úristen? Aztán ezt válaszolom Attilának:…..
w A gyermekkor vége 2010.02.03 06:30:00
Kedves magyar radikálisok! Látom, sokan eltévedtek a hülyeség erdejében, és esetleg mellényúlnak, aztán meg jönne a sírás a nem ilyen lóról. Hadd segítsek. A valódi nácikkal meg a fasisztákkal nem foglalkozom, ők igazolatlan órával kimehetnek. Azoknak a fejével akarok…..
Mert ilyen agyrohasztó gyöngyöket találhat az ember bármikor:Csillagközi doromboló   2010.01.08. 00:35:51Egyszer Jókai a farsangon egy cuki vödör életerejének öltözött. A barátai hosszasan tanakodtak, hogy az ari veder csí a Mór-e. ..
Mert ha az ember nem vigyáz, szóviccek jutnak az eszébe, mint Pluralnak, és ennek soha nincsen jó vége. Két ennyire túró viccet régen hallottunk egy csokorban, bravó Plural!Ma a metrón egy ember kezében keleti mintázatú könyv volt, erről jutott eszembe, hogy mit is olvashat és…..
Információink szerint nem mindenki örült felhőtlenül annak, hogy a magyar kereskedelmi rádiózás önjelölt istenei, azaz a Boros-Bochkor kettős ismét hallható az éterben: a Sláger rádió egykori reggeli műsora ugyanis legalább nyolc (más források szerint tíz) korábbi Neo…..
stevy 2010.01.21 11:06:24
@MiKeyRuLeS: MEGTÖRTÉNT!! AZ EMIS MÁR SAJTÓKÖZLEMÉNYT IS ADOTT KI A KORREKT MAGYAR IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁSRÓL!!
stevy 2010.01.21 11:10:52
Emmis Triumphs in Hungarian Court

Ruling Means Only Sláger and Danubius Are Qualified Bidders
Corporate
1/19/2010

Indianapolis….This morning a Hungarian court ruled in favor of Emmis Communications Corporation (Nasdaq: EMMS)-owned Sláger Radio that the National Radio and Television Board (ORTT) illegally awarded a national radio broadcast contract to FM 1. The ruling means that Sláger was one of only two qualifying bids in the recent tender for Hungary's two national radio licenses.

"We feel vindicated that the courts struck down the regulatory decision, and ruled in favor for our claims," Emmis Chairman & CEO Jeff Smulyan said. "The people of Hungary believed in Sláger, and we trust we'll be back on the air soon."

The court orally ruled today that any bidder for a national radio license that has an interest in another Hungarian radio station has a conflict of interest under Hungary's Media Law and may not be awarded a national radio broadcast contract. The court made the same ruling earlier this month in a case involving Danubius, the former operator of the other national Hungarian radio station. Because all the other bidders in the recent national radio broadcast license tender had interests in other Hungarian radio stations, Slager and Danubius are the only two qualified bidders.

Emmis won the broadcasting license in 1997. During its 12-year stewardship, Emmis and Sláger invested almost 30 billion forints ($170 million at current exchange rates) in Hungary's economy, provided employment to its all-Hungarian staff, brought world-best practices to the local industry, and operated in a completely transparent and politically non-partisan manner.

The Hungarian public responded quickly to the station: Sláger was consistently the top-rated station in Hungary, reaching 3.5 million listeners per week (out of a population of 10 million).

There has been enormous international pressure on the Hungarian Government to reverse the regulatory decision, including the U.S. Congress resolution condemning the ORTT's actions (passed 333-74). A Special Prosecutor has been appointed in Hungary to investigate criminal wrongdoing. The Prime Minster of Hungary, the President of Hungary, and the head of the Hungarian National Radio and Television Board all denounced the license process as politically corrupt and contrary to the interests of the Hungarian people.

Today's ruling was verbal; the written ruling is expected within the next week.
 (illusztráció, a felső valójában 4/3, de a DSLR-t (full frame) jelzi, az alsó a feltételezés) Sokat gondolkoztam, merre fordulhat a fejlesztés? Először, hol tartunk most? A Canon, Nikon kihozta a Full frame DSLR gépeit (+Sony), itt már finomítani lehet, nagy áttörést nem…..