Regisztráció Blogot indítok
Adatok
hetyke81

0 bejegyzést írt és 95 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A le Nouvel Observateur érdekes körképet ad azokról az okokról, amelyek arra késztetnek egy nőt, hogy férfiak nélkül élje le az életét, valamint arról, hogy az emberek hogyan ítélik meg ezt a helyzetet. Catherine 24 éves volt, amikor találkozott a „mesebeli herceggel”. Összeházasodtak, de hamarosan…..
A szurkolók azon rétege, aki a meccsek és a színházi előadások között különbséget tesz tudja, hogy egy mérkőzésen kifejezetten jó valami apró genyóság. Egy-egy bírói hiba, egy alattomos szabálytalanság, egy beintés a szurkolók felé mind-mind olyan apró disznóság, ami valójában jó a meccs…..
A női szexualitás sokkal komplexebb, mint eddig hittük - egy 2015-ös Journal of Personality and Social Psychology-tanulmány a heteroszexuális irányultsággal kapcsolatos tabukat döntött meg. A kutatás azzal az újszerű megközelítéssel állt elő, hogy a nőknek egyaránt mutattak heterokat és meleg…..
Szakdolgozatot kellene írnom, de közben a Pestisrácok blogon megjelenik két írás a T.U.D.O.M.Á.N.Y.-ról, és sajnos nem tudtam nem írni róla, mert elvégre is minek tanuljak tudósnak négy különböző egyetemen, ha közben a tudománybarbárok kirántják alólam a szőnyeget és tolják a kulturális forradalmat,…..
hetyke81 2018.08.17 23:35:10
@Void Bunkoid: Ezt nem fogják megérteni! :) Ehhez sajnos kellene intelligencia, és nem csak mások cukormázas elméleteit kellene töviről hegyire benyalni... Kedvencem, amikor a liberális hozzáállás az, hogy nincsen sajtószabadság, meg szólásszabadság. Amikor megkérdezem, hogy miért van az, hogy aki másként gondolkodik, az rasszista, meg tanulatlan, mindig azzal jönnek, hogy azért, mert a szólásszabadságba beletartozik a szélsőséges vélemény elutasítása. Ha viszont mások véleményét elutasítjuk, akkor csorbul a szólásszabadsága, tehát öngól... Ezt viszont nem értik meg. Totál Leninfiúk!
Legalább 6 harckocsi látható azon a videón, amit a Donyeck felé vezető úton filmezett le egy fotós hétfő délelőtt. Az ukrán hatóságok szerint péntek óta legalább 32 harckocsi és több tucat egyéb jármű lépte át az orosz határ azon részét, amelyet a szeparatisták…..
Gyermekkori barátokkal borozgattunk, beszélgettünk élvezve a nyári esték szépségét. Valahogy arra terelődött a szó, hogy egyetemista nagyfiuk mennyire igényes, csak a legújabb Nike és Adidas cuccokat hajlandó hordani. Mr. Igényesre nézve éreztem, hogy szememben gonosz mosoly…..
hetyke81 2014.09.03 21:01:47
@pushup: Ez a Makita benyögés nem fedi a valóságot. Lehet dolgozni olcsóbb kategóriás cuccokkal is, ha mondjuk havi 4-5 óránál többet nem használod. Napi 4-5 óra esetén már illik kifejezetten célhardvert venni! De ugye a 60ezres makita már nem hobbi célra készül, mint a 3000-es obis behajtó... De maga a Makita márka nem jelent profizmust. Például láncfűrészt, fűnyírót nem vennék Makitában, illetve véső kalapács terén is más termékben gondolkodnék. Vannak szerszámok, amiket egyik gyárt profin, míg más termékeket mások gyártanak. Egyáltalán nem márka függő. Passat-SuperB meg nem összehasonlítható, mert más a célközönség. Ha utána néztél volna, nem a Passat vetélytársa, bár hasonlít rá. Itthon ezt nehéz megérteni, mert még mindig csak az alapján dönt az emberek zöme, hogy nagy autó, nagy motor, Márka, akkor nagy lesz a szerszám... Németeknél egy BMW nem számít luxusnak annyira, mint itthon tálalják, illetve Hollandiában a Suzuki mellé kell egy bivaly, ami elbírja a lakókocsit... Ennyi! Szaladgálni meg kerékpárral, vagy buzukival szoktak, mert van annyi eszük, hogy a V6-V8 csak kopik, míg áll a lámpánál, és szopogatja a pénztárcát...
hetyke81 2014.09.03 23:27:13
@Goose-T: Mondtam egy márkát ami eszembe jutott. A lényeg a nagy felirat volt...
hetyke81 2014.09.04 08:39:24
@pushup: olvass utána! Nem azonos a padlómez, és bár nagyon hasonlít, teljesen más a 2 autó célközönsége. Motor sem volt mind azonos, főleg, hogy mikor a 2.0 CR TDI megjelent, még PDTDI-t raktak a B-be. A VW nem akart a sem a Passat, sem a Golf számára vetélytársat állítani.Lényegében az Octavia sem Golf, és más a célközönség, míg a Fabia-Ibiza-Polo az egyetlen, ami közös célközönséget céloz meg. Az A3-A4-A6 vonulat sem pedig egyéltalán nem konkurál egyikkel sem.

www.origo.hu/auto/20080527-komolyan-kell-venni-skoda-superb-menetproba.html?pIdx=1
Salzburgból érkezett a mai poszt, melynek szerzője, Gergely, megpróbálta összeszedni, szerinte mi az a 12 dolog, amiben Ausztria különbözik Magyarországtól. Természetesen lehet vele egyetérteni és egyet nem érteni, vitatkozni, a listát kiegészíteni… „Ez egy rövid írás…..
hetyke81 2014.08.27 00:25:54
Pontokban...

1. Ezzel vitáznék! Aki emlékszik Jörg Haider nevére, az tudja, hogy megválasztották, és ennek oka van... Lett is EU szankció! Az osztrákoknak volt valós véleménye az eléjük tett irányvonalról!

2. Itthon tök mindegy milyen adó rendszer van, mert akinek van pénze, az minimálbéres csóró, ajándékba kapott vagyonnal. A vállalkozások zöme 0 ft bevételt könyvel el, mert még a budi papírt is elszámolják. Csodálkozunk, hogy itthon szar a helyzet?? Mindenki a mutyizással foglalkozik, és ezek tollasodnak meg annyira, hogy politikusi babérokra törjenek...

3. Itthon sem az a gond, hogy adómentes, vagy sem, csak le van nyomva a béka segge alá, hogy az osztrák, német, és egyéb cégek rajtunk nyerészkedjenek, és otthon normális bérezéssel tarthassák el a népet. Gyarmat politika...

4. Szakszervezetek itthon is uram bátyám alapon alakulnak, és szorosan kötődnek politikusokhoz. Náluk is így van, csak még nem volt szükség, hogy komoly dolgokkal foglalkozzanak.

5. Ha a valódi árát nézzük a benzinnek, gázolajnak, durván túl van adóztatva! Érthető is egyébként, mert ezen lehet nyerni sok sok adót. Másik dolog, hogy a parkolási, és egyéb dolgok Bécsben durvák. Jobban megéri, ha valaki lerakja az autót a határon, és bevonatozik.

6. Itthon is van lehetőség fizetni orvosért, csak az emberek zöme nem teheti meg. Bizonyos emberek nem is kerülnek be közkórházakba. Ez velejárója a fogyi társadalomnak.

7. Ez inkább szemlélet kérdése! Hiába raknak ki 10 féle konténert, ha a paraszt bele önti a vegyes hulladékot az üvegesbe. Voltak ruhagyűjtő konténerek felénk, amiből meg naponta 20-25 rászorulót rángattak ki a törvény éber őrei.

8. Nálunk is vannak próbálkozások szél-nap kihasználásra, de ugye mindig az igényt a pénz határozza meg. Egy 2000 lakosú településen ritkán telik arra, hogy szélgenerátort építsenek.

9. Azért ott is voltak, vannak érdekes változtatások, csak a média jobban kiáll a vezető hatalom mellett. Itthon a hangyából is elefántot csinálnak.

10. Az ÖBB-MÁV hasonlat sajnos nem a legjobb. Egyrészt a MÁV szét lett szedve, majd az egyetlen jól jövedelmező üzletágat elKókányolták, értékesítették. A MÁV-Cargo jelenleg is jól jövedelmező üzletág, csak éppen az ÖBB malmára hajtja a vizet. A személy szállítás nem kifizetődő, így a hiányt a teherszállításból lehetett anno kompenzálni. Jelenleg egy döglődő üzletágat próbálnak életben tartani, mindenféle fedezet nélkül, míg az osztrákok csak lefölözik a hasznot.

11. Ez nem teljesen így van! Nem csak az olcsó munkaerő, hanem a jól képzett, olcsó munkaerő, és a megfelelő földrajzi fekvés, az adókedvezmény, és a viszonylag jó közlekedés nyugatra.

12. Ez szerény országunkban is jelen van! Ha kimozdulsz vidékre, és nem csak a pesti környezetben, városi részeken mozogsz, akkor rá fogsz jönni, hogy egy-egy faluban nagyon jó, hagyomány őrző közösségek vannak. A média sulykolja belénk, hogy nálunk csak Sziget, Volt, meg Balaton Sound létezik, és nincsenek sokkal emberibb szórakozási lehetőségek.

Arról, hogy nálunk ez van, köszönhetjük a kommunizmusnak, majd sokkal inkább annak az osztozkodásnak, amit privatizáció címén végrehajtottak. Régi Matáv, áramszolgáltatók, gázszolgáltatók mind külföldi kézbe kerültek. Ezeket az előz rendszerben az adófizetők pénzén építették ki, és most külföldi részvényesek gazdagodnak meg belőle. Cukorgyárak, tejüzemek, húsüzemek felvásárlása, lerombolása szintén marha jó dolog volt. Nem eladni kellett volna, hanem bérbe adni, vagy a szolgáltatást üzemeltetést kiadni. Ezek a cégek zsákszámra viszik ki a pénzt, és ebből él jól az aki külföldön él, míg nekünk marad a külföldi termékek vásárlása, hogy eltartsuk európát. Az EU-nak piac kellett, hát kilóra megvett minket, és a többség önként akasztotta a nyakát a hurokba... Ez van! Ezt kell szeretni.
hetyke81 2014.08.27 20:48:46
Nem a multik bejövetele hozott üdvösséget, hanem az éhbérért robotoló emberek... Azok nélkül egy multi sem jött volna ide, hogy a 2 szép szemedért adjon pénzt. Ha a multik olyan jófejek, miért nem kapunk kézbe szalagon 1000 eurót? Talán azért, mert nem tudná a német, vagy farncia cég nyereségesen üzemeltetni magát.
Rongyrázás terén volt ilyen is, meg olyan is. Tudok olyanról, aki elherdált a dolgokat, de van olyan is aki jól működő világcéget hozott létre. Ez a kijelentésed ebben a formában nem tükrözi a valóságot, félrevezető, és ledegradáló a saját hazád fiaira nézve.
Multik nélkül is volna világ, és hidd el, hogy ha az uniós elvárások helyett a magyarok a kisebb magyar szolgáltatókat támogatták volna, és lehetővé tették volna, hogy ne kerüljön a T csoport monopól helyzetbe, akkor bőven lenne a piacon szolgáltató, és már akár több országos lefedettségű cég is. Szomorú, hogy egyesek csak az LTE-t ismerik, mert hála Istennek nem az a jövő... Most kezdhetnék előadást tartani, hogy milyen egy elcseszett szabvány, de gondolom Te ezt olvastad a mobilos hirdetéseken, szóval meg vagy győződve, hogy ettől függ egy ország fejlettségi szintje. El kell keserítselek! Már mikor megjelent, sírva fakadtak, hogy ez milyen rossz! De pénzt hoz, és Te kiadsz rá sok pénzt, hogy Neked LTE legyen! :) Egészségedre!
Igen sajna mi tartjuk el! elárulom, hogy miért... Míg itthon szarér hugyért vásárolják fel a mezőgazdasági termékeinket, viszik ki külföldre értékesíteni, addig hozzánk olyan áron hozzák be, hogy a lakosság zöme sírva fakad. Mindezt persze szépen, és jól előkészítették, hogy ne tudjuk feldolgozni itthon a terményt, így kénytelenek legyünk megvenni az általuk feldolgozott, csomagolt termékeket vásárolni. Ne akard megmagyarázni, hogy nem így van, mert bőven bele látok, hogy milyen dolgok folynak. Tudtad, hogy itthon milyen fagyasztott fácánt kapsz? Olaszt bakker! Megszűntek a fácánosok, mert az EU szépen agyon támogatta az olasz termékeket hogy itthon kiszorítsák a hazait. Ezt miután elérték, jött a bumm, mert nem volt versenytárs.. Manapság olcsóbb megvenni a fagyasztott fácánt, mint tenyészteni őket. Pedig anno annyi volt, hogy naponta hordták őket traktorokkal a vágóba, és kopasztották éjjel nappal. Tejüzem... Itthon régen minden faluban volt tejcsarnok. EU támogatásos tejport hoznak, és vízzel hígítva kapod a tejet. Olcsó, és sokat lehet keresni rajta. Valójában semmi olyat nem támogatnak, amivel saját érdekeiket sértjük. Ennyit erről...
Keress egy üresen álló építési területet. Végy 15 kiszeparált hajókonténert, töltsd meg éttermekkel, kávézókkal, no meg persze érdekes árukészlettel, rendezd el szellősen, mutatósan, pofozd ki egy kicsit és máris kész a trendi shopping center. A konténerpláza. A projekt neve „Stadtbiotop”. A…..
világnéző Putyin pácban 2014.07.05 20:57:26
A legújabb hírek szerint az orosz szakadárok egyre jobban szorulnak vissza Ukrajnában, sorra vesztik el az általuk uralt településeket. Kétségkívül a nap híre Szlovjanszk feladása, amely város igen fontos fellegváruk volt. Mindez Putyinnak is igen nagy gondot jelent, hiszen ő a…..
Engerland Csak pozitívan? 2014.06.14 15:56:41
Ma éjfélkor elkezdődik végre a vébé. Az angol válogatott az amazóniai Manaus-ban lép pályára az olaszok ellen. Nagyjából ennyi az, amit tényként ki lehet jelenteni, a többi csak spekuláció. Amit nem tudunk: Milyen taktikával és felfogással áll majd ki az angol…..
A Bikás parkról sok szépet és jót terveztem írni - ígérem ezt még pótlom -, de most egy bosszantó apróság kapcsán kaptam róla levelet Zoltántól. Nem nagy ügy, vagyis hát sok ilyen adódik felénk - épp ezért idézem a levelét. Annyira általános eset, talán ti is…..
hetyke81 2014.04.26 23:42:29
@Rocky:
30-40 gyalogos az már 2.8 tonna/300négyzetcentiméter.

ugyan ennyi egy mixer talajnyomása, ugyanis a 30 tonnát elosztod 8-el, és a gumik felfekvését kiszámolod már nem sokkal nehezebb 30-40 gyalogosnál... Ez annyit jelent, hogy qrvára nem csinálták meg normálisan. A lepke rászáll, és elsüllyed... a 30-40 tonna oszlik 8 kerékre... 3740 kg/kerék, amit ha kiszámolsz 100négyzetcentire... és ráteszed a 40 gyalogost, már határon van... Alul van méretezve! Ennyi! Erről szerinted a mixeres tehet? Szerintem meg az, aki mint mondtam, nem tett elég kavicsot alá. Egyébként ha utána olvasol, a térkő szar lerakása miatt rengeteg helyen volt javítás. Nem a súly a probléma, hanem a hanyag munka, és a hozzá nem értés. Ha valamit leraknak normálisan, tuti nem fog tönkremenni mert 1x ráment 1 tökig rakott teherautó. Nálunk példul a gáztartály töltése miatt évente 2x megy rá több 10 tonnás tartálykocsi a térkövezett járdára, de eddig a 10 év alatt nyoma sem volt... Mi az oka ennek?? Nem a János bácsi rakta le 50000-ért...
Járdára ment egy több tonnás jármű, és semmi baj. Ezt meg lehet csinálni normálisan.
hetyke81 2014.04.27 17:28:27
@Rocky:

Tök mindegy! Akkor is elbaxták! 30 centi vastagságú kavicsot kellett volna minimum alá rakni. valszeg 10 centi került alá, és közvetlen földre. Ha nem a mixer nyomja meg, akkor kimossa az eső, és ugyan olyan szarul néz ki. Rámutatott a szar kivitelezésre. Nem a térkő süllyedt el, hanem az alatta található föld. Az alapozást baxták el. Jól megépített térkő nem fog keresztbe állni a terheléstől. Egyébként a régi betonlapos megoldásnál is ez volt az alapvető probléma. Egyszerűen lerakták a földbe, aztán néztek, hogy össze vissza áll. Miért? A föld a terhelés hatására tömörödik. Ezért szokták lapvibrátorral döngölni. Rosszul előkészített terepen a föld lágy marad, és a vékony kavicsozás sem védi meg a térkövet. Az eredmény pedig az lesz, hogy az egészet majd jól felnyomják gyökerek, a talaj süpped az esőzéstől, és kimossa a kavicsot az esővíz, és lehet kezdeni elölről. Ebben az országban mindent a látszatra csinálnak. Míg elkészül legyen szép, aztán a kutyát sem érdekli...
Egy ember meghalt és öten megsérültek miután tűzharc bontakozott ki az ukrán biztonsági szolgálat emberei és az oroszbarát fegyveres erők között. Vladimir Kolodchenko, helyi lakos rögzítette a támadást követő eseményeket egy erdős területen Szlovjanszk közelében.…..
Vastagbőr Spirit of Hungary 2014.03.24 09:01:00
Fa Nándor tegnap bemutatta az új hajóját, melynek neve Spirit of Hungary, és amivel indul idén egy komoly óceáni vitorlásversenyen. Nem vezetett idáig könnyű út, eddig 16,5 ezer munkaórát dolgoztak a hajón, és persze rengeteg pénzbe került. - Két éve még nem gondoltam volna,…..
hetyke81 2014.03.24 22:54:44
Elég tudatlan hozzáállás... Először is! Van XY cég, ami mondjuk állami megrendelést kap, így elvégez egy feladatot. Itt 2 dolog róható fel, egyrészt a politikai befolyás, és a cég tulajdonos általi korrumpálás, vagy sógor koma felfogás. Sajnos ez mindig is az aktuális politikai helyzettől függ, hogy melyik cégek jutnak hozzá a jobb falatokhoz... Azért nem sajnálom én a másik oldal cégeit sem, mert ahogy látom még mindig telik villára, meg luxusautókra, nyaralásokra. Ezen a vonalon nem lopás, hanem mondjuk úgy, hogy eltúlzott számlázás történik. Ez ugye eleve bele van kalkulálva, hogy azért jusson, és maradjon is... Nem részletezném, az ide-oda osztozásokat, mert nem tartozik ide. Ezt követően a cégen belül keletkezik egy nyereség, amit így-úgy számlázásokkal kiszednek, tovább juttatják a politikus barátoknak, stb... Lesz egy adózás előtti nyereség, ami ugye osztalékként esetlegesen kifizethető, abból fognak a tulajdonosok jól járni. Na most ebben a körben sehol sincsen már közpénz! A közpénz eltulajdonítása már akkor megtörtént, amikor a cégeket kifizették. Ezt követően nyereség van, ami már a cég vagyona. Fa Nándor nem közpénzt, hanem a nyereségből kapott némi pénzt, amit már nem a hétköznapi emberek zsebéből szedtek ki, hanem úgymond a cég tulajdonosai zsebéből, hiszen hivatalosan már ott volt. Az, hogy az MVM mit kezd a hasznával, vagy a Közgép, már régen nem tartozik az átlag magyar állampolgárra, mert az általa választott képviselők tették lehetővé, hogy ezek a cégek a pénzhez hozzájussanak. Valójában ha hűtlen kezelést keresünk, akkor azok a minisztériumok a felelősek, akik a pályázatokat kiírják, elbírálják. Ezekben a minisztériumokban pedig politikusok irányítása van. Ha ők nem mondják azt, hogy a pályázaton csak a Közgép nyerhet, akkor a közgép nem kap irreális pénzeket... kap más... Ez a kapitalizmus lényege. Ezt akartátok!
Fa Nándor kapott pénzt olyan cégektől, akik vigyorogva kivágták a pénzeket, ezzel is támogatva egy olyan embert, aki tesz azért, hogy hírét keltse a magyar tudásnak. Itt nem csak arról szól, hogy indul egy versenyen, hanem arról is, hogy van magyarországon olyan technika, fejlesztés, ami a világon bárhol felveszi a versenyt nagyobb cégekkel. Azok aki most fújnak, mert egy ember megjelenik egy ilyen sportrendezvényen, azt mondják, hogy semmi szükség arra, hogy olimpián indítsuk a sportolóinkat... mert ugye annak a pár száz embernek ingyen van a felkészítése. Vagy ne fejlesszünk mondjuk semmiféle terméket, amit esetleg külföldön értékesíteni lehet, mert majd behozzuk a külföldi szart. Ők azok, aki azt mondják, hogy a világon feleslegesen ölnek bele pénzeket az űrkutatásba, elektronikai fejlesztésekbe... Elmondom! Nem ezek azok a dolgok, ami miatt szarul áll az ország, és nem egy sportembert kell ezért szidni. Az ország azért áll így, mert hagytuk magunkat kiszolgáltatni idegeneknek.Velünk vetetik fel az IMF hitelt, majd kitalicskázzák az országból. Nem jön ide senki, hogy új céget teremtsen, csak ha rabszolgákat talál. Nem áldoz pénzt ránk a nyugat, addig, míg felvásároljuk az általuk termelt szemetet, és nem azért él jobban a német, mert ott jobban termelnek, hanem azért, mert itt szarért termel az átlag magyar, ott van fizetőképes kereslet, a különbözetet meg odaadják neki bérben, hogy fogja a pofáját. Amit itt a munkaerőn megspórolnak, azt átviszik oda, a magyar meg visszafizeti a hitelt, mert elhiszi, hogy utána jól élhet... A legnagyobb rablók a Tököm, az Eon, a madaras tesco, meg a többi külföldi spíler, csak jó reklám, hogy elhitessék, hogy nekünk akarnak jót...
Szerkesztőségi levelezőlista, kedd este: Tibby:Kinek esik utba gyongyos? Sziporkazo riporttema, kombi swift prokee:Fotosopp, tuti. Tibby:Allitolag a sedanra van rateve az otajtos hatuljaEs 1800 ccm prokee:Hát ezt én is látom, de szerintem fotosopp. Ha meg IRL-fotosopp, tuti nincs…..
hetyke81 2014.03.19 18:56:26
@okta: Még Sedan is volt anno! Corsa Caravanból élőben láttam egyet fehérváron. Évekig parkolt a belvárosban, talán pont ezüstben?
hetyke81 2014.03.19 19:09:29
@kkn: mazda 121 -ford fiesta... csak embléma különbözött, meg asszem motor.
Bénítópisztollyal vetettek véget a 18 hónapos zsiráf életének vasárnap reggel a koppenhágai állatkertben.  Mariusnak azért kellett elpusztulnia, mert nem volt elég jó a génállománya.   Az állatkert döntésével a szigorú európai szabályozás követte, mely a…..
hetyke81 2014.02.15 00:40:11
1. Ez nem önzőség, hanem az a normális, hogy megeszik az állatot. Még olyan ember is megeszi, aki szereti őket!!! A nem normális másokat ezért elítélni.

2. Ha utána olvasol a gabonafélék sem egészségesebbek, mint a hús példul, pláne, hogy manapság jól bele keverik a penészes gabonát is a lisztbe, hiszen nagyüzemben kell termelni. Haszonállattal iszonyatos takarmány mennyiséget?? hmm hát látszik, hogy még sosem találkoztál valódi takarmánnyal! :) Az a takarmány, ami emberi fogyasztásra alkalmatlan, vagy rohadt gazdaságtalan, tehát nem lenne több a takarmánnyal megspórolt magok száma, csupán dobhatnák tonna szám a kazánokba. Ez tehát nem érv! Te írtad, hogy vannak prédák! :) Na mint ragadozó, én a prédát eszem meg!

3. Miért lenne rossz a húsevés? Normális, és természetes dolog, hiszen ez a természet rendje. Mindenkit megesz valami! Én támogatom a spártai rendet! :)

4. Vannak emberi genetikai selejtek... Nem térek ki rá. Ha a ragadozókat nem lövik ki, akkor lehet, hogy Te sem lennél itt a gép előtt, mert reggelire megevett volna egy medve! :)
Igen! Jól mondod! A németjuhsz, és a többi kitenyésztett kutya egy beltenyésztés eredménye, ebből kifolyólag valójában ki kellene halniuk, hiszen nem képes túlélni a természetes szelekciót emberi segítség nélkül.

5. Most Te ellentmondasz saját magadnak... sajnálod attól a szerencsétlen állattól a növényt? Mert az eszi meg, és nem én! De ha átfedni akaod a valóságot, akkor tulajdonképpen indulhatunk onnan, hogy aki megtermeli azt a növényt az megint több növényt eszik meg tehát áttételesen Te is rengeteg növény, és állat halálát okozod. Egyetlen megoldás, ha önmagad vetsz véget életednek, és nem pusztítod tovább a világ növényzetét, és nem halnak meg állatok a Te élelmezésed miatt. Sehogy sem lehet kijönni úgy, hogy megmagyarázd, hogy az a bűnös, aki állatot eszik, és aki nem az ártatlan. Ez éppen olyan nevetséges, mint a Green Peace aktivisták orosz tengeri olajfúrótorony elleni támadása... Mivel mentek oda?? Egy olyan hajóval, amit lehet, hogy az ott termelt nehézolajjal tankoltak meg. Hitelesebb lett volna, ha vízibiciklivel, vagy csónakkal eveznek el. Így inkább röhejes.
Megjegyezném, hogy kutatások folynak, hogy mennyire rombolja az ember egészségét a gabona. Vannak érdekes dolgok, amik pont azt támasztják alá, hogy bármit eszel, attól nem leszel egészséges.

6. Nem aggódok az életemért, csupán egy fontos dologra hívtam fel a figyelmedet. Én sosem kívántam, hogy haljon meg aki nem ért velem egyet, Te meg még mindig erősködsz, hogy mennyire szemét vagyok, mert normális életet élek, és olyat, amit az emberek évezredek óta éltek. Nem lesz senki sem jobb, sem rosszabb, mert húst evett. Attól lesz jobb, ha belátja, hogy nem lehet mindent a gyűlölködéssel elintézni, meg másokat olyanra kényszeríteni, amihez semmi affinitása. Sosem akarnám, hogy Te állatot egyél, mert Te nem szeretnéd őket bántani. Tiszteletben tartom, nem ítéllek el, de Te elítélsz, és nem tartod tiszteletben azt, amit én élek! Elárulod miért? Mitől lennél Te jobb? Attól nem, hogy túl érzékeny vagy, és elhiszed, hogy az a jó. Véleményem szerint sokan eltúlozzák azt, amik vagyunk. Mint mondottam semmivel sem különbek bármelyik állatnál! Egy előnyünk van, már nem kell vadászni. Az emberi társadalomhoz mindig is hozzátartozott a vadászat, és ez nem véletlen. Régen kövekkel, botokkal verték agyon az állatot, és megették, manapság ez a része kimarad. Ennyi. Ez ellen nem lehet tenni. pont úgy része az életünknek, mint a szaporodás, vagy a halál. Nem lehet elítélni, hiszen ez velünk született dolog. Ha Téged zavar, keress olyan csoportot, akikkel elzárkóztok ettől, és megértitek egymást, és gyűjtsétek be az állatokat, hogy vigyázzatok rájuk. Mást úgy sem tehetsz! A húsnak egyébként mindig is volt társadalmi, és vallási szerepe. Amerikában a pulyka, mint a hálaadási vacsora, vagy húsvétkor a bárány, de ott van a kínaiaknál, zsidóknál, és a görögöknél is a hús. Az ókorban is ették, és mindig is enni fogják. Ha a húst megvonnák az emberektől, abból lázadás lenne, és kannibalizmus. Jobb ez így!
hetyke81 2014.02.15 12:00:54
@MCock:

1. Te is bőven ellentmondásba kerülsz, csak még nem jutott el a feldolgozó egységig. Érvet csak a szeretetre építesz, majd jogokat sorolsz, holott a jogokat is az ember találta ki, és nem a természet.

2. Vadon élő állat pont annyihoz jut hozzá, amire szüksége van! A többiből egyszerűen tüzelő lenne, mert nem lenne ami megegye. A penészes búza olyan betegségeket okozhat, amiről semmi ismereted, éppen ezért emberrel nem merik megetetni, míg a házi állatok zöme nem betegszik le tőle.

3. Mivel a kannibalizmus büntetése a Creutzfeld-Jakob szindróma, így egészségére... Tibetben még él a szokás, a dögkeselyűkkel aló feletetés. Brutális, de nem marad fertőző hulladék.

4. Selejt az, ami nem hoz hasznot a saját fajtájának, viszont gyengíti a fajtát, tehát a továbbszaporodása által a faj fennmaradása veszélyeztetetté válik. Ez nem emberi kitaláció, hanem a természetes szelekció. Hagyni kell elpusztulni, ami életképtelen, értve ezt az emberekre is.

5. Te is mélyen taposod a természetes dolgokat! Minek irkálsz ide? Azzal, hogy neked legyen interneted, rengeteg szennyező anyagot kellett a természetben elhelyezni, veszélyes hulladékot termelni, füstölni, sugározni. Amíg Te itt gépelsz a gépeden annyi áramot pazarolsz, hogy lehetne belőle etetni egy csomó éhes etiópot. Gondolom közlekedsz is! Ha autód van, az ahhoz használt anyagok bányászata, előállítása kb 10ezerszer veszélyesebb, környezetrombolóbb, és állatpusztítóbb, mint az, hogy húst eszünk. Ólomsavas akkumlátor előlállítása nagyon magas szennyezettségű művelet, és miután tönkremegy, is tovább szennyez. Ha busszal mész is rohadt sok anyagot égetsz bele a levegőbe. Mindezt valamikor ki is termelték valahol, és finomították. Ha Te törekedsz a természet védelemre, környezetvédelemre, első körben mond vissza a villanyt, adj el mindent, ami környezet ellenes, azután mutogass másokra, hogy a természetet károsítják, mert jelenleg bort iszol, és vizet prédikálsz.

6. Te példálózol, és mások szemében a szálkát nagyítod a végletekig, de a sajátodban nem veszed észre a gerendát. Szükségtelen elmondani, hogy mi a helyes. Az a helyes, ami társadalmilag évezredek óta elfogadott, és nem megbotránkoztató.

7. Tudod az ősi szokásokról fingunk sincs. A majmok is esznek húst. Valószínűleg az őseink is így voltak. Ami táplálékot adott, azt ették. Miért nincsen egy farkasnak lelkiismeret furdalása?? Tudnál erre válaszolni? Eddig csak olyan érvelést láttam, aminek semmi értelme, mert egyrészt egy normális táplálkozási szokásról van szó, másrészt az állatvilágban is ez az alapvető szelekciós folyamat.
hetyke81 2014.02.16 21:03:10
@MCock:

1.Nálad eddig csak ellent mondások vannak. Felsoroljam? Természetes ha ragadozó eszi meg, és nem természetes, ha ember az állatot. Aztán ellentmondás az is, hogy az ember egészségesebben él, ha csak vegetáriánus, holott köszönhetően az elmúlt évek sugárfertőzöttségének már a csapadék sem a régi, nem beszélve a tengerekről.

2. Ebből a mondatodból látszik a kicsinyességed. Csak azért, hogy az elveidet alátámaszd, megsemmisítenéd a termelt mezőgazdasági termények nagy részét. Látszik, hogy sejtelmed sincsen arról, hogy miként működik egy mezőgazdasági üzem. Az, amit nem lehet értékesíteni emberi fogyasztásra, ha elégetésre kerül, vagy komposztba, súlyos veszteségeket okoz, és olyan drágulást, amitől a hajad is kihullik. Ezért lesz belőle állati takarmány. Az pedig hogy fingod nincsen arról, mit kapsz egy kis penészes gabona őrleménytől, a tanulatlanságodra nagyon nagy mértékben rá világít. Megjegyezném, a patkányhúggyal szennyezett gabonát szegényekkel megetetni, a legkevésbé humánus dolog.

3. Nem egocentrikus, hanem a realitás talján mozgok, és nem tévesztem össze az általad állatbarátságnak beállított dilettantizmust, a reális emberi élettel. Nem tartom többre az állatokat annál, mint amik.

4. Én magam ugranék, ha nem lennék hasznára a társadalomnak... Ennyit erről! Spártai szemlélet!

5. Na és szerinted a központi fűtés az abból jön, hogy megnyitod a csapot? Miből állítják elő a meleg vizet? Bizonyára lepkefingerőműben termelődik, és a napon szárítják hozzá a fűből készült tüzelőanyagot... A poén az, hogy a szelektált szemetedet is egy autóba borítják bele! Anno mikor megkérdeztük miért... Mert nem lehet 4 autót küldeni. Itt a másik dolog. Te azzal, hogy élsz, már szennyezed a környezetedet, tehát jobb lenne, ha ezen gondolkodnál. Kiköltözni jurtába, és marhaszarral fűteni, megtermelni a kis ételeket, tartani pár kecskét, a fejéshez, és messze elkerülni az internetet. Más megoldás nincsen a környezet tudatos életre, mert áttételesen ugyan úgy rombolod, és ölöd az állatokat, mert a civilizáció vívmányait használod. Gázolajjal megy a traktor, ami a termeli a növényeidet, gázolajjal hozza a hajó, a kamion a vonat, és üzemanyagot használ a kereskedő, aki eladja. Aztán ott van az áram, amit használsz, és több 1000 ember használ autót, hogy legyen áramod. Vagy a lakásodat akik építették, is csúnya nagy gépekkel tették ezt, és jó pár állat életébe került, hogy felépüljön. Vissza a természetbe! Mondj le minderről, és máris lesz értelme annak, amit állítasz, de így most csak felesleges szócséplés. Mert ha valaki példát akar mutatni, nem a jólétben kell!

6. A példáid nem győztek meg!

7. Itt pont előhoztál egy olyan dolgot, amit én is állítok. " A farkasnak azért nincs lelkiismeret-furdalása (ha vadászott), mert nincs meg benne ez a lelki funkció." Ezzel meg is cáfoltad azt, hogy az állatoknak lenne lelke, tehát nem lesz semmi lelki törése attól, hogy én megeszem, illetve mégsem lehet őket azonos szintre hozni az emberrel. Csak az ember ismeri ezt a dolgot, hogy lelkiismeret, és sajnos sokan megpróbálják kivetíteni az emberi tulajdonságokat az állatokra. Valszog túl sok Tom & Jerry volt, meg Walt Disney. ezen kívül sehol sem jelenik meg, hogy mondjuk egy birka lelkiismeret furdalással felakasztotta volna magát miután leteperte a káposztát. Ezek után semmi értelme a további győzködésnek, mert már sokadszor elismerted, hogy az egész állításod gyenge lábakon áll, és még mindig azt akarod megmagyarázni, hogy a döglött ló alszik. Jah! Egyébként a selejt kérdésre annyit, hogy Veresegyházán megszökött egy farkas, akit a szegedi vadasparkból azért hoztak vissza, mert a többi erősebb állat elmart. Veresegyházán szintén elmarták. Megérezték, hogy nem elég erős, és ez beléjük van kódolva, hogy a selejt állatot kirekesztik. Ez a természet rendje, nem lehet félre magyarázni. Az alkalmazkodni nem tudó farkasok vagy megpróbálnak egyedül élni, vagy éhen döglenek. Ez a természetes szelekció. Nincs mit félremagyarázni. Selejt állatok tehát vannak, mert azokra nincsen szükség a többi társuk közt, és nem szociális alapon döntenek, hanem a gyáva állatnak felkopik az álla, nem tudja továbbadni a génjeit, így eltűnik a DNS-e a világból. Állatok közt ráadásul ez akár kannibalizmusig is fajulhat. Innentől tehát kérném nem félremagyarázni, hogy márpedig azokat meg kell menteni, mert ezért fajulhat el és pusztulhat ki egy faj, hogy az ember kényszerrel ráerőlteti a selejtes génállományt. Jobb, ha nem avatkozunk bele az állatok életébe, és hagyjuk elpusztulni, ami döglődik.
Ha valaki pirosban vagy egyszerűen csak a nem megfelelő helyen kel át egy kereszteződésben, az USA-ban akár körülbelül 50.000 forintnak megfelelő bírságot is fizethet. A rendőrség rámozdult az „elkövetőkre”, ugyanis azt mondják túl sok balesetet, halálesetet okoznak a…..
hetyke81 2014.02.13 22:49:10
@Vu, de ja vu:

Egyet sajnos elfelejtettél! Az autóvezetés az veszélyes üzem, tehát itt amíg nem történik baleset, mindenki happy, viszont ha bekövetkezik a káresemény akkor a következő dolog vonatkozik rá:

„Aki fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytat, köteles az ebből eredő kárt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt olyan elháríthatatlan ok idézte elő, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül esik.”

Itt lehet mondjuk olyan ok, hogy eléd lökték az illetőt, vagy mondjuk szándékosan ugrott eléd... Jelenleg ha eléd lépnek, neked olyan módon kell vezetned, hogy erre felkészülve megfelelően megválasztott sebességgel haladj, és el tudd kerülni a gyalogos aszfaltba tiprását. Logikailag akár igazad lehetne, de jogilag semmi esélyed. Bíróságon Téged hoznak ki felelősként, mert a gyalogos azt fogja mondai, hogy nem megfelelő sebességgel közelítettél. És itt jön egy másik jogi fricska...
Relatív gyorshajtás. Hiába megengedett az 50 km/h, ha Te mondjuk nem a körülményekhez mérten közelítetted meg a zebrát, ugyanis az 50 km/h a maximálisan megengedett, és nem a kötelező, érvényben lévő sebesség, tehát neked a veszélyes üzem során olyan helyzetet kell teremts, hogy minden ilyen balesetet elkerülj. Ezek után nincsen értelme kártérítést várni egy gyalogostól, hiszen Te magad vállaltad a veszélyes üzemet.
Az elmúlt években örvendetesen javult a közlekedésbiztonság a magyar utakon, és ezzel párhuzamosan radikálisan csökkentek is az országúti halálozások, de a legutóbbi elérhető statisztikák szerint még mindig van felzárkózási lehetőségünk Nyugat-Európához e tekintetben. A…..
hetyke81 2014.01.18 20:39:49
A balesetek zöme inkább a technikailag leromlott állapotú gépjárműveknek köszönhető. Egy új állapotú autó másként reagál ugyan arra a sebességre, fékezésre, mint egy 100 ezret futott autó. Sajnos manapság tömegével hozzák be a lepukkant BMW-ket, vagy Opeleket, Audikat, VW-ket meg mindenféle járgányt, de költeni senki sem költ rájuk. Első körben elrendelném, hogy komplett futómű felújítás, fékfelújítás, gumicserre után kapjanak csak műszakit. Az autók zöme 150-200ezret futott, de külsőleg jól néz ki, viszont gyári lengéscsillapítók, 5-6 éves gumik vannak rajtuk. Lengéscsillapítójuk kb 40-50%-os, ami egyrészt az úttartásban, másrészt a fékútban is nagyon sokat ront. Nem mindegy, hogy a 4 kerék az úton van, vagy csak éppen 3. Az emberek zöme megveszi, de nem tudja normális állapotban tartani, mert kb 2-3 ezer forint a felújítás. Ezt persze nem veszi figyelembe, hogy ugyan újabb, mint a 20 éves Suzukija, de mégsem megfelelő az állapota, pláne nem a hozzá tervezett motorhoz. Költeni nem fog rá, mert így is a gatyája rá megy, de az arca nagyon meg nő, mert van egy normálisnak tűnő verdája... aztán egyszerűen leszáll az útról, és csak pislog, hogy mi történt. Én most cseréltettem mindent az autómon, és érezhetően más a fékút, a kanyar tartás, illetve a bukkanó, meg az előzés is. Sokat jelent, hogy nem kotyog a talpascsap, vagy nem pattog el gyorsításkor a kerék, fékezéskor nem dől a kocsi orra a földre, és nem billen be az autó egy-egy előzéskor. Ha mindenki karban tartaná az autóját sokkal kevesebb esély lenne, hogy balesetet szenved, de sajnos az emberek zöme azt hiszi, hogy ért a vezetéshez, meg az autókhoz, és bár adatokkal tisztában van, nem érzi a járművén, hogy egy instabil, billegős, utazó koporsó. Itt kellene egy nagyobb mértékű fejlődés, vagy tudatosítani, hogy ugyan a motor bírja a 130-at, de a kasztni, futómű már régen nem alkalmas a sebességhez.
hetyke81 2014.01.19 19:42:56
@főkolompos: ehhez minden egyéb technikai háttérnek meg kell felelni... Példul ezt teszt pályán mérték profi sofőrök, minőségi, új gumikkal, gyári méretű fékekkel, gyári új fékolajjal, jól beállított futóművel, gyári állapotú lengéscsillapítóval, 1 személlyel a fedélzeten, száraz, nyárias, kamionok által nem használt, kátyúmentes aszfalton, üres csomagtartóval, mozgásban lévő autók, gyalogosok nélkül... Ezek közül hány feltételnek felel meg a kocsid közúti közlekedésben? Meg lehet közelíteni azt az értéket, de ez az ideális eset, és veszély esetén nincsen ideális eset, csak szerencse...
hetyke81 2014.01.20 21:50:07
@főkolompos: Szerintem egy részét nem nekem címezte!
Ami úgy érzem reagálásra érdemes...
Nem mindegy hány dolognak felel meg az autó. Ha tudom, hogy a kocsim ment alattam 10 ezret, és még semmit sem cseréltem, akkor ehhez mérem a gyári adatokat... tehát nem mérvadóak! Közúti közlekedés esetén a maximálisan megengedett sebességet nem kötelezik, és egy tapasztalt sofőr tudja jól, hogy nem is mindig kell kihasználni a lehetőségét annak, hogy lehetne 130-al menni. Az m3-on március 15 után voltak akkora kátyúk, hogy a nyerges vontatók is megérezték, tehát az autópálya állapota sem állandó, és számolhatóan bármikor kerülhet rá egy rosszul rögzített rakomány, vagy egy csúszós úton keresztbe fordult autó. Így jártak a havas ködös m7-esen sokan 2013 március 15-én. Emlékeim szerint nem kevés kocsi volt egymás hegyén hátán.
A BMW gyári tesztelője is elmérte az új I8-as sebességét, és övé a dicsőség, hogy először tört TK-ra I8-at. Itt kell hozzá tenni, hogy vizes, csúszós úton történt. Teszt Porsche 918 Spider is került roncstelepre Stuttgartban... Egyszerűen az autó sebességét nem lehet törvényileg meghatározni, de a kresz kimndja, hogy a 130-ig meghatározott sebesség a maximális, amit megfelelő körülmények közt még biztonságosnak vél. A megfelelő körülményekbe beleértik, hogy az autó jó műszaki állapota, amiért a tulajdonos a felelős, a sofőr nem bódult, az út megfelelő állapota, és van még sok egyéb. A törvény szerint az autózás veszélyes üzem. Ez annyit jelent, hogy mindaddig nincsen gond, míg baj nem történik. Veszélyes üzem esetén előre látható, hogy sok kár származhat belőle, csekély hiba aránytalanul nagy károkat okozhat, azonban mégsem indokolt a betiltása. Objektív jellege miatt a vezetőt terheli az általa okozott kár felelőssége. Igazából ott a gond, ha megállapítják, hogy xy nem a látási körülményeknek megfelelően, vagy útviszonyoknak megfelelően haladt, esetleg a gépjármű állapotának, de mondjuk betartotta a 130-at, akkor durva bünti, kártérítési per lehet a vége. A helyes sebességet mindenki maga választja, meg aztán ha nincsen szerencséje, akkor vállalja a felelősséget érte... Ennyi! Ha úgy téli meg valaki, hogy márpedig 130-al egy, mert annyival lehet, és kinyír egy családot, akkor az az ő felelőssége, hacsak nem bizonyítható, hogy a család mondjuk utolsó pillanatban vágott elé. Itt jön elő az Eva Herzigova ügy is, ahol az ügyvédei egy egyszerű elháríthatatlan ütközésről beszéltek. Került már elém tök sötét Ford Transit 130-nál a semmiből... Leállóban tudtam elkerülni az ütközést, mert mellettem jöttek 135-el. Autópálya ide, vagy oda... én rohadt sokat vezetek, de úgy megyek az útra, hogy rohadt szarok a viszonyok, és bármikor történhet valami. Nem bízok meg az autómban, csak tudom, hogy mindent megteszek, amit lehet, hogy mindig megfelelő műszaki állapotban legyen. Elég egy gumi durranás, hogy örökre kiszálljak a mezőnyből, vagy egy hülye aki azt hiszi, mert sokat vezet, meg nagyobb, jobb kocsija van, így neki a sebesség határ csak egy fogalom, amit akkor kell betartani, ha mérnek. Zömében céges kis teherrel megyek, és látom az emberek vezetési tudását. Siralmas! Azt hiszik, milyen jó sofőrök, de egy Morrissal nem tudnak betolatni oda, ahol én mondjuk tükörből becentizem hátramenetben a gépet. Agyon nyomják mások autóját, rendszeresen megállnak az üres körforgalom előtt, szerintem kevesen tudják, hogy mikor kell a körforgalomban jobbra tartani, és mikor belső ívre, mert ugye nem mindegy, hiszen ezzel tájékoztatod a másikat a szándékodról. Aztán a követési távolság ami jellemző hülyeség, meg az előzés elő nem segítése. Gázt elvenni?? Én?? áh! Hülye vagy?? Seggből előzés a legviccesebb... Lendületet meg majd ad a lejtő... Hogy mit akartam írni ezzel a sok szöveggel? Mindenki határozza meg magának a sebességet, menjen azzal amit biztonságosnak vél, de jusson eszébe, hogy nem attól biztonságos, hogy EuroNCAP minősítést néznek, vagy márkát, hanem állapotot, és szerencsét. A jó vezető ismérve, hogy tudja, hogy mikor van az, hogy minden tiszta, és nem bízik vakon a technikában, az állapotokban, nem bízza magát a vak szerencsére, és nem hiszi magát tökéletes sofőrnek... Ja és még egy fontos a jó sofőr meghatározásához... Tudja elismerni, hogy hibázott, és a hibáiból tanul. Ez szerintem ami leginkább hiányzik, és ezt próbálják a pénzbehajtással érzékeltetni, csak egyes körök félremagyarázzák, mert azt hiszik még mindig, hogy a demokrácia csak a jogokról szól, és elmaradnak a kötelességek...
Az a helyzet, hogy fizethet a Fidesz bármennyit az IMG-nek reklámkampányokért, és Kumin Ferenc is kézzel-lábbal gépelve védheti a kormányt a tumbliján, az országimázsért ezerszer hatékonyabban tesznek - pro és kontra - az önkéntesek. Most például a "Nemzeti Érzelmű Motorosok",…..
hetyke81 2013.12.30 18:23:28
@blogkomment: Korrekt hozzászólás!

@Borenbukk Egyszer jó lenne, ha ezt a hülye sértett dumát elfelejtené mindenki... Lehetsz Te is jó magyar állampolgár, de a magyarságot egyedül a szent korona tartja össze! Nincsen közös vallás, hiszen az manapság már nem dívik, nincsen közös hagyomány, hiszen azt manapság senki sem ápolja, nincsen közös cél, hiszen eléggé el kapitalizálódott az ország, és nincsen közös nemzetség, hiszen a magyar régen is törzsekből állt, amiknek a nemzet tudatot a Szent korona adta. Az aki nem tiszteli az egyetlen összetartó erőt, az miért sír, hogy azt mondják rá, hogy nincsen magyarság tudata??
Előző albérletem egy volt orosz tiszti lakásban volt, a ház előtt pedig egy furcsa vasdarab volt a földbe süllyesztve. Különös, hogy így meghagyták, mert már már senki sem használta. Egyes darabjait, ha akarják, sem tudták volna, mert már beleaszfaltozták nagy részüket a…..
Baromira nem mindegy, hogy valaki külső felhasználóként tartja magát vasútbuznyáknak, vagy épp az adófizetők pénzét szórja el hót fölösleges vonatindításokra, járatsűrítésre. Jómagam például gyerekkorom óta vb vagyok, de nagyon fel tudja kúrni az agyam, hogy egyre…..
hetyke81 2013.12.02 01:34:27
Ebből látszik, hogy az embereknek fingja nincsen mi a gazdaságos... Nem gazdaságos példul a BKV! Le kellene állítani. Nem teszik! Miért? Hogy a pesti ember is tudjon közlekedni.
Mivel Kurcsányék jól elkótyavetyélték a MÁV Cargo-t, ami hozta a hasznot, és nagyjából foltozta a személyszállításból eredő veszteségeket, így maradt a veszteséges üzletág, amit rendbe kellett tenni. A logika egyszerű. Fel kell újítani a pályát, hiszen nyáron sem a fizetős autópálya, sem a 70-es út nem szolgálja ki a közúti forgalmat, és a kényelmes buszok is ott várakoznának a nagyváros határában tikkasztó vasárnapi dugóban. Ha már kész a felújítás, olcsó üzemeltetésű motorvonatokkal kell megoldani a szállítást. Ha már ezeket megvettük, akkor szoktassuk rá az embereket a busz helyett a vonatra... Tök logikus! Ha nem lesz a véleményem szerint kényelmetlen busz, akkor marad a vonat. Cél, hogy az úgynevezett parasztelosztót... lefordítom tisztességes magyarra: buszpályaudvart városi járatokkal kössék össze a vasúttal, vagy áttelepítsék a vasút mellé. Állítólag fehérváron vannak róla tervek. A vonat a világ legtöbb országában bevált, csak nálunk hiszik az emberek, hogy a busz kényelmes... kb 30-50 percig az! Aztán az embernek vagy elzsibbad a segge, vagy szólítja a természet, esetleg csak sétálna egyet... na egy tömött buszon erre lehetősége nincsen. Na meg a másik, hogy marha jó érzés, mikor a fölöttem álló 120 kilós fószer annyira izzad, hogy a nyakamba csöpög a verejtéke... A buszt tartom a leginkább indiai körülményekhez hasonlító járműnek. Még a metró, villamos is jobb, nem beszélve a vonatról.
Belsőség Heti merítés 2013.12.01 09:14:12
Punto: amore italiano Nem az olasz kocsi a szar, hanem a szerelők akik úgy gondolják, hogy az olasz kocsik szarok, na azok a szerelők a szarok, Ők teszik szarrá, mint a többi nem olaszt is. Érteeem? Nyitott tetővel diszkont áron Az F Astrák nem a precíz kivitelezésükről…..
Elvek. Fennkölten hangzó és jól eladható szlogen, hogy az elvek számítanak leginkább, hiszen azok adják egy civilizált társadalom tartását, ideológiai megalapozottságát, hogy mit tart követendő értéknek, és melyek azok a magartások, amelyeket ki kell gyomlálnia. Amolyan…..
hetyke81 2013.11.28 23:20:17
Sokan nyáladzanak, pedig tök egyértelmű... Ezt a dolgot előbb utóbb így kellett lezárni. Egyrészt manapság nem megállapítható, ki fiú, és ki lány, hiszen aki lánynak mondja magát fiú létére manapság védve van, és esetleges hátrányos megkülönböztetése végett akár polgári pert is akaszthat az őt megsértő ember nyakába... másrészt pedig kicsit legalább letisztul a piac. A nők számára építő szarabb helyek vagy ingyenessé válnak, és elvegetálnak, vagy kidöglenek, míg az ipart jól ismerő, és kihasználó cégek, üzemeltetők vissza forgatnak pénzeket, fejlesztik a helyet, és előbb utóbb minőségi szórakoztatásban lehet részünk.
Felvetődik bennem, hogy miért rinyálnak itt egyesek. Valószínűleg még mindig nem fogták fel, hogy a szórakozás nem kötelező, és van, hogy le kell tenni valamit az asztalra azért, hogy utána önfeledten szórakozhassunk. Ezt nevezik a kapitalizmus átkának... Fizetett rabszolgaság! Az aki nem dolgozik ne is egyék közmondás pont illik ide... Aztán felmerül bennem a nagyhangú buzizók hülye, és értéktelen szövege... Balázs! update Norbi! Itt a lehetőség nektek, mint a nők jótevői!! Irány esténként osztogatni az ingyen belépőket!! Ha urak vagytok, és kiálltok a nők jogaiért, akkor egy ilyen csekélységgel be tudjátok bizonyítani, és nem csak a lepénylesőtöket járatjátok... Bolond lyukból bolond szél fúj...Nem véletlen ez a közmondás sem! Esküszöm oltárt emelek, ha jövő hónaptól elkezditek!
Aztán ugye felmerül bennem, hogy miért látni több ezer csajt fizetős bulikban... Talán mert nem is érdekli őket ez a fajta " előny"? Vagy mert megtehetik? Vagy talán csak az igénytelen lehúzós picsák mentek ingyen buliba? Ezt is nehéz megmondani, de a nők többsége nem esett hasra ettől a fajta "kényeztetéstől". Az egész túl van fújva! Nem a lábukat fogják levágni, és nem az életük múlik azon a bulin, vagy csak még nem tudják. Itt tenném hozzá, hogy egy 16 éves csajnak fontos még az, hogy ingyen bulizzon, meg egy egyetemistának, de az élet nem erről szól. Majd idővel úgy is rájönnek!
Sok pasi kevés nő... Mindig azt mondom, hogy az sír amiatt, hogy sok a pasi, aki balfasz. Ha valakinek lehengerlő a dumája, akkor kiüt 100 pasit is a pixisből, ha meg még úgy néz ki, mint egy álompasi... akkor tuti lesz fogás. Egyik haverom szokta mondani, hogy filléres felszereléssel is lehet pecázni, csak tudni kell a trükköt... Ha valaki a nagy számok törvénye alapján akar ismerkedni, hogy 1000-ből 1 talán szóba áll velem, azt lúzernek nevezik. Profinak nem számít a hely, az idő, és a társaság.
NEm értem miért festenek világkatasztrófát. Úgy állítják be, mintha mától mindenkit korbáccsal vernének. Erről szó sincs. Lényegében a jog szerint fognak eljárni. Ennyi. Kár felhozni az udvariasságot, mert az ott kezdődik, hogy nem csak vadászat során ismerem fel a nőt, és leszek udvarias vele, hanem a hétköznapokon is. Értsd úgy, hogy példul nem tolom a buszon, nem lökdösöm félre a villamoson, metrón, hanem mondjuk megkérem, hogy legyen szíves engedjen el. Ezt az udvariasságot pedig kimutatom az öregek, terhes nők, rokkantak, csúnya, dagadt nők felé is... Az úton autóval nem akarok erőszakosan levillogni másokat, nem dudálok, nem előzök szabálytalanul, nem mutogatok, és ahol lehet előzékeny leszek. Na majd amikor mindenki így viselkedik, akkor elő lehet hozakodni az udvariasság kérdésével, mert ez jelenleg csak pénzügyi kérdés, üzletpolitika, és félremagyarázása, hogy miért nem fektetünk bele a vállalkozásunkba, hanem használjuk ki a szexi nőcik látványát ingyen. Ez az egész csak egy mondva csinált probléma, amire így is túl sok időt fordítottak az emberek, és csináltak egy HAHÁs senkiből valakit... Mert igen! Ti csináltatok belőle ismert embert! Mától a nevét sokan fogják szeretni, vagy gyűlölni... a vicc az, hogy vannak akiket az őket ért ellenszenv tesz szimpatikussá, és a népharag csinál a szegény ember fiából hős lovagot. Minél nagyobb a gyűlölet, az ellenszenv, a mocskolódás, annál jobban erősödik. Sok sikert Mr. Gorsky!