Regisztráció Blogot indítok
Adatok
HAL

0 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
LangyiRandi Bérlemény 2011.01.09 20:55:09
Másfél éve költözött a városba, huszonegy éves volt és nem igazán tudott mit kezdeni magával a kis faluban, ahol anyjával meg nővérével lakott. Gondolta itt több lehetőség lesz. Egy volt osztálytársa lakásában húzta meg magát, persze az is csak egy szűk garzon volt, a…..
HAL 2011.01.14 16:58:31
LangyiRandi Ismeretlen ismerős 2010.11.06 23:34:03
 Házibuli volt Norbiéknál. Imádja a kerítő szerepét játszani. Úgy negyedévente összecsődíti az ismerőseit, lehetőleg olyanokat, akik előtte még soha nem találkoztak és várja a fejleményeket, mivé főnek össze a gondosan kiválogatott hozzávalók. Lesi másnap, hogy ki…..
Magyarországon korán felnőttszámba veszik az embert, olyan szempontból főleg, hogy már egy gyerekkel is éppen olyan parasztok a boltban, mint egy kifejlett Naiv Ügyféllel. A Homárnak persze kevesebb gyerek írja meg az élményeit, mint szavazókorú, ezért külön üdvözöljük a 14…..
Magyarországon a legtöbb településen van vezetékes víz, és ez a víz iható.  A hegységekben keményebb, tehát finomabb a víz, a síkságokon kevesebb ásványi anyagot tartalmaz, ezért nem olyan finom, viszont szebben lehet mosni vele. Ám a birka nép nem szereti a saját…..
Update 1: A műsor vágatlan felvétele kábé egy óra múlva, vagyis fél hét táján felkerül ide a blogra. Update 2: Persze nem került föl, de este 8-9 táján, még polgári időpontban, remélhetőleg tényleg ki tudom tenni, műszaki csapataink, bocsánat, gárdáink harcban…..
HAL 2008.10.10 09:53:17