Regisztráció Blogot indítok
Adatok
brian2

26 bejegyzést írt és 28 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nemrég próbáltam ki a pCloud ingyenes 10 GB tárhely szolgáltatását, pedig már korábban is olvastam róla több helyen, hogy milyen jó és mennyire ajánlott. Most, hogy telepítettem és elkezdtem használni már egy ideje, azt kell mondjam, tényleg megérdemelte a más oldalakon látott dicséretet. Ha az…..
Az MLM már csak olyan, hogy az ember vagy imádja, és a XXI. század legnagyobb üzleti lehetőségét látja benne, vagy éppen ellenkező állásponton van, és úgy tartja, hogy ennél nagyobb parasztvakítás, és átverés még nem volt a földön. De vajon miért teszi, teheti tönkre bármely MLM a párkapcsolatokat?..
Az egyik leghatékonyabb módszer a függőségektől való szabadulásban a hipnózis.   Kit lehet hipnotizálni? * Az emberek 95%-át könnyű transzba. Itt még nem lehet könnyen bejuttatni a pozitív viselkedésmintákat.* 70% tud közepes transzba eljutni. Ez azt jelenti, hogy az…..
Az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) bezárta a Zeekrewards néven működő piramisjátékot, amibe Magyarországról is sok befektető beszállt, írta a Forbes online gazdasági portál.  Az oka az volt a SEC közbelépésének, hogy a piramis játék elven működő rendszer már az…..
A piac által elvárt módon cselekedett a jegybank, és 8,5-ről 8 százalékra csökkentette az irányadó kamatot. Most nem okozott meglepetést az MNB monetáris tanácsa, a testület a piaci várakozásoknak megfelelően fél százalékponttal…..
Az OTP Bank honlapját havonta átlagosan 2,9-3 millió egyedi látogató tekinti meg, akik összesen mintegy 8 millió oldalletöltést generálnak. Az új honlap egyértelműen rendezettebbnek tűnik, a látogató azonnal szembesül a bank kiemelt ajánlataival. A bankszámla és a megtakarítási…..
Az év első felében 70%-al csökkent az új devizahitelek igénylése. Több bank is visszafogta a hitelezési tevékenységét, a svájci frank alapú hitelek egy része is megszűnt. Ennek ellenére most is találhatunk az elérhető hitelek között kedvező, svájci frank alapú hiteleket.…..
Egészségügyi gyorshitelAz OTP egészségpénztárának tagjai a egészségpénztári számlára vehetnek fel hitelt, és ebből fizethetik ki az egészségügyi szolgáltatót. 2006 tavaszán kezdtek tárgyalásokat két budapesti PET-központtal, az ő megkeresésükre. Kérésük az volt,…..
Bank-Hitel Blog Credit Reference 2009.07.24 12:16:19
A BISZ ZRT. önkéntes alapon, Credit Reference (CR) néven létrehozza a teljes listás lakossági hitelinformációs rendszert. A BISZ működteti a Központi Hitelinformációs Rendszert (KHR) is.Vezető magyarországi hitelintézetek kezdeményezték, hogy a cégcsoport szervezze meg a…..
Mennyire esik vissza az új lakások piaca a szocpol eltörlése miatt? A projektek 90%-át leállították vagy elhalasztották. A töredékére esett vissza az értékesítés, ami az eladatlan lakások számának a stagnálásához vezet. A bankok sem a vevőknek, sem a fejlesztőknek nem adnak…..
Mi a titka a gyors és zökkenőmentes hitelfelvételnek?1. lépés Számolja ki a törlesztő részleteketA hitelkalkulátorral a vezető bankok hiteleit tudja összehasonlítani2. lépés Személyre szabott ajánlat kéréseA Hitel Centrum irodáiban egy helyen elérhető valamennyi hazai bank…..
Tartalmi és formai követelmények  Alapvető információk, aminek szerepelnie kell az adásvételi szerződésben a bank neve és a hitelösszeg. Van olyan bank, ami viszont ennél sokkal több feltételt ír elő. Jelentős eltérések lehetnek a bankok előírásai…..
A magyar lakáshitel-támogatási program összeegyeztethető az uniós előírásokkal, tudatta az Európai Bizottság. Viszont csak szociális jelleggel adható, úgy, hogy senkit nem zárnak ki. A parlament úgy döntött, hogy nem csupán a munkanélküliek, hanem szinte bárki igénybe…..
brian2 2009.07.22 02:22:10
Bank-Hitel Blog Kókler hitel 2009.07.20 22:56:00
A Kókler Bróker Blogon olvastam:   Kóklerbróker hitelez :-) és közben mosolyog... Nézzük, hogy mit lehet elrontani, elbénázni a kombi hitelek világában! (Nem győzöm hangsúlyozni, hogy "minden pluszból lehet többet kihozni, és minden mínusz faragható", szinte…..
Hitel akciók Erste lízing akció 2009.07.20 21:42:00
2009 július 1-től befogadott lízingkérelmek esetén, ha az önerő meghaladja a 20%-ot, az ügyleti kamat 7,99%.Szerződéskötési díj akció Az Erste lízinghez benyújtott és hiánytalanul kitöltött EUR alapon 6 hónap türelmi idővel igényelt ingatlanlízing-kérelmek esetében a…..
Akciós hitelek Erste akció 2009.07.20 21:06:00
Az Erste Bank Nyrt., valamint a DÉMÁSZ Nyrt. a közüzemi számlák csoportos beszedési megbízással történő teljesítésének ösztönzésére akciót hirdet. Az akció keretében a számlák csoportos beszedési megbízással történő kiegyenlítésére újonnan megbízást adó…..
Bajnai Gordon miniszterelnök tárgyalt a Bankszövetséggel. A találkozón a bajba került devizahitelesek megsegítéséről, a szerződések módosításáról tárgyaltak. Nemrég több bank az ügyfeleinek küldött egy levelet, melyben felsorolják az indokokat, ami miatt egyoldalúan…..
Hitel akciók FHB Bank akció 2009.07.19 20:11:10
Csak kamat akcióBármilyen célra igénybevehető az új akciós hitel.Lakást vásárolna? Építkezne vagy átalakítaná otthonát? Drága hitelét cserélné kedvezőbbre? Esetleg autót vásárolna, külföldi utazásra vágyik, vagy egyszerűen csak pénzre van szüksége? Az FHB Bank díj-…..
Hitel akciók Akciós hitelek 2009.07.19 02:27:00
CIB személyi kölcsön A CIB bank akciós hitelénél 0,1%-os havi kezelési költség kedvezményt ad a futamidő végéig. A kedvezmény feltétele: jövedelemátutalás a CIB-nél nyitott bankszámlára és 2 db csoportos beszedési megbízás. Külön opció a hitelfedezeti biztosítást is,…..
Megjelent az új október 1-tõl hatályos lakásfinanszírozási kormányrendelet. Az új állami támogatás szerint új lakás vásárlásakor az állampapírhozam 50 százaléka jár kamattámogatásként a kétgyerekeseknek, a háromgyerekesek az állampapírhozam 55 százalékát, míg a…..
A fogyasztóvédelmi szervezet megállapítása miszerint a  bankok továbbra is semmibe veszik a fogyasztókat, hiszen rengeteg feltételt felsorolnak, amelyekkel élve aztán egyoldalúan módosíthatják a szerződéseket, a fogyasztók hátrányára. Nyakadban a banki közterhek-->>…..
Nem lesz teljeskoru, de abszolut szemelyes tapasztalatokon alapulo az alabbi bejegyzes. 5 bankkal van kapcsolatom, negy adott ilyen-olyan kartyat, amibol a legtobbet mar hasznaltam is kulfoldon. Tema az atvaltasi arfolyam. Az arfolyam-elszamolas 3 fo eleme: milyen penznemben terhelik a kartyad,…..
Kőkemény év elé néznek a devizahitelesek - Óriási a bizonytalanságSzáguldanak a hitelterhek, aki frankban adósodott el, készüljön fel a legrosszabbra. Néhány hónapja még öt-hat százalék körül álltak a kamatok, most ennek a dupláját is elkérik a bankok.Kőkemény év elé…..
Előveszünk egy régi slágert, csak most a beszervezettek oldaláról, az Ügyeletes Elvtárs közreműködésével. Persze isten ments, hogy lebeszéljünk bárkit is, csatlakozzatok bátran bármilyen csoporthoz! Persze a mi példáink még mindig a Sciennet-típusú rendszerekre hajaznak, de ne…..
Bank-Hitel Blog Hitel fórum 2009.07.17 22:53:00
Egy-két adat a hitelemről: 69000chf-vettem fel 2006.12.20-án 20 évre 5,4% kamatra.Kedves bank már 2007-ben megemelte a kamatot 6,2% majd tavaly év végén 8,1%ra.A törlesztést kb420chf-al kezdtem ,ma több mint 600.Csütörtökön kell bemennem,kértem egy lezárási ajánlatot,hogy legyen…..