Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Apuleius

5608 bejegyzést írt és 12484 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Sassuolo otthonában elszenvedett kiábrándító vereséget követően megszólalt a Juventus igazgatója, Giovanni Carnevali, aki alighanem dicsőségesebb visszatérést tervezett korábbi munkahelyére. "Ha az eredményt nézzük, az egyértelműen negatív. Olyan hibákat vétettünk, amilyeneket egy Juventushoz…..
Apuleius 2026.09.15 08:37:42
@steven.h: Ez még Comolli műve volt. Spallettivel áprilisban hosszabbított a Juventus, Carnevali pedig csak júniusban érkezett a klubhoz.
A Juventus két alkalommal is egyenlíteni tudott a Sassuolo otthonában Edon Zhegrova révén, ám az utolsó pillanatokban a házigazda éppen a Torinóból kikölcsönzött Vasilije Adžić találatával szerezte meg a győzelmet a meggyőző teljesítménnyel továbbra is adós zebramezesek ellen. „Nagyon csalódottak…..
A Sassuolo elleni izgalmas meccs után Luciano Spalletti a DAZN számára nyilatkozott, és véleménye szerint csapata túlzott győzelmi vágya vezetett a vereséghez. „A csapat az utolsó pillanatig még megnyerhette volna a mérkőzést. Megérdemelte volna a fordítást, de elvesztette az egyensúlyt, és azzal,…..
A Milan ellen elért 1:1-es hazai döntetlent követően, az olasz bajnokság negyedik fordulójában a Juventus a Sassuolo otthonába látogat vasárnap este. Luciano Spallettinek sérülés miatt számos játékosát nélkülöznie kell, s Kenan Yıldız, Weston McKennie, Khéphren Thuram, Andrea Cambiaso, Juan Cabal…..
A nyári átigazolási időszak utolsó napján a Juventus hivatalosan is bejelentette, hogy kölcsönben szerződtette a Tottenham Hotspur középpályását, Pape Matar Sarrt, s opciós vételi jogot is szerzett a szenegáli válogatott játékosra. "A szenegáli középpályás, Pape Matar Sarr a Premier League-ben…..
Fabrizio Romano szerint Jonathan David átigazolása az Atlético Madridhoz már eldőlt, mivel megvan a szóbeli megállapodás a Juventus és a spanyol klub között. A csatár kölcsönben csatlakozik a madridiakhoz, 25 millió eurós vételi opcióval, és az Atlético fedezi a fizetésének több mint 50%-át.…..
A legfrissebb jelentések szerint a Juventus és a Tottenham Hotspur minden részeltre kiterjedően megállapodott egymással Pape Matar Sarr átigazolásáról, a szenegáli játékos kölcsönben csatlakozik a Bianconerihez, s az üzlethez egy esetleges kötelező vételi opció is társulhat. A Juve gyorsan lépett,…..
A mai napon hivatalossá vált, hogy a télen megszerzett Adin Ličina a következő szezont a Serie B-ben tölti, és a Cremonese csapatánál gyűjtheti a tapasztalatot. Az ügyletről a cremonai klub a következőképpen számolt be: „Az U.S. Cremonese bejelenti, hogy a Juventus FC-től ideiglenes jelleggel…..
A Frosinone elleni meccset követően a Juventus hazai pályán folytatja a bajnokságot, ezúttal egy patinásabb ellenfél ellen lép pályára az Öreg Hölgy, hiszen a Parma együttese látogat Torinóba. Luciano Spalletti pénteken elmondta, hogy a Parma ellen nem számíthat a műtétre váró Kenan Yıldızre,…..
Apuleius 2026.08.29 20:42:37
Apuleius 2026.08.29 21:32:58
@Rikoo: Jó lesz ez nekünk?
Apuleius 2026.08.29 21:50:13
@Rikoo: Köszi, a nevét hallottam már, de számomra teljesen ismeretlen.
A Juventus ma hivatalosan is bejelentette, hogy fiatal középpályása, Fabio Miretti a szezont kölcsönben a Beşiktaş együttesénél tölti majd, s a török klub vásárlási jogot is szerzett a középpáylásra. "A férfi első csapat középpályása, Fabio Miretti a 2026/27-es szezont kölcsönben Törökországban, a…..
Ma került sor az Európa-liga ligaszakaszának sorsolása, így a Juventus megismerte leendő ellenfeleit a kupasorozatban.  A zebramezesekre nyolc mérkőzés vár majd a második számú kupasorozatban, amelynek ligaszakasza szeptember 17-18-án veszi kezdetét, s január 28-án zárul majd. A hazai szurkolóknak…..
A Juventus Michele Di Gregorio távozása után újabb kapusától vált meg, Mattia Perin Torinóból az olasz másodosztályban szereplő Palermmo együtteséhez igazolt. "Mattia Perin búcsút int a Juventusnak, s hivatalosan is a Palermóhoz igazolt. Perin 2018 nyarán érkezett először Torinóba, és már az első…..
A Juventus elköszönt kapusától, Michele Di Gregoriótól, aki kölcsönben a Bournemouth együtteséhez került, s ma este hivatalosan is bejelentette, hogy  helyette leigazolta Kamil Grabarát, aki a Wolfsburgtól érkezett Torinóba, s várhatóan Guglielmo Vicario helyettese lesz a zebramezeseknél. "Kamil…..
A Juventus a Frosinone otthonában kezdte a bajnoki szezont, s azt elmúlt időszakhoz hasonlóan, rengeteg helyzetet eltékozolt, amiért majdnem drágán megfizetett, mikor Guglielmo Vicario sérülése után a kapufa mentette meg a torinóiakat. A Juventus két nagy korai helyzetet is elpazarolt:előbb Gleison…..
Kezdetét veszi a 2026-2027-es olasz bajnoki szezon, s az első fordulóban a Juventus az élvonalba visszatérő Frosinone otthonában lép pályára vasárnap kora este. Luciano Spalletti keretébe nem került már be Michele Di Gregorio, aki hamarosan a Bournemouth játékosa lesz, de sérülés miatt kimaradt…..
A Juventus kapusa, Mattia Perin a hírek szerint közel került ahhoz, hogy a Serie B-ben szereplő Palermóhoz igazoljon, így megteremtve a pénzügyi lehetőséget Franck Kessie megszerzéséhez. A La Gazzetta dello Sport most azt állítja, hogy már csak az utolsó részletek egyeztetése zajlik Perin és a…..
A Juventus régi adósságát rendezte a mai napon, a klub ugyanis ma hivatalosan is bejelentette, hogy felbontotta Arthur Melo szerződését, amely lépés körülbelül 6 millió eurós negatív gazdasági hatással jár majd. A brazil középpályás az előző szezont kölcsönben a Grémiónál töltötte, s a…..
A Juventus mestere, Luciano Spalletti a Next Gen elleni 2:0-ás győzelmet követően beszélt a klub új igazolásairól. "Lucumiban megvan ez a lendület, ez a fizikális erő, amire nagy szükségünk van. Ez egy nagyon dél-amerikai dolog, garra-nak hívják, amikor a játékban érvényre juttatod a karakteredet."…..
A klub hagyományainak megfelelően, a Juventus első csapata ma este a Next Gen-csapat elleni mérkőzéssel fordult rá a hamarosan rajtoló szezonra. Az összecsapáson, amely végül csak egy félidőinyi játékot hozott, a nagyok Conceição és McKennie találataival alakították ki az eredményt, mely aztán…..
A Juventus első csapata a Next Gen fiataljai elleni hagyományos mérkőzésen aratott 2:0-ás győzelemmel zárta a felkészülési időszakot, s a találkozót követően John Elkann értékelte a klub helyzetét. "Nagyszerű a kapcsolatom Luciano Spallettivel, nem tudtam volna kihagyni a lehetőséget, hogy ott…..
Az olasz és az angol sajtó értesülései szerint eldőlt, ki váltja az előző szezon során nehezen vállalható teljesítményt nyújtó Michele Di Gregoriót a Juventus kapujában, s Guglielmo Vicario kölcsönben, vételi opcióval csatlakozik a a torinóiakhoz a Tottenhamtől, miután a Bianconeri úgy döntött, hogy…..
Apuleius 2026.08.17 18:13:46
A felkészülési időszak hagyományos lezárásaként a Juventus első csapata ma kora este összeméri erejét a klub Next Gen együttesével.  Luciano Spalletti keretében nem kapott helyett Michele Di Gregorio, aki a napokban megfázásos tüneteket mutatott, valamint Arkadiusz Milik sem. A 18:00-kor kezdődő…..
A Bolognától érkező Jhon Lucumi vasárnap sikerrel teljesítette a klubváltást megelőző orvosi vizsgálatokat, ma délelőtt pedig a Juventus hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a kolumbiai válogatott védőjátékost, aki 2030 június 30-ig kötelezte el magát a zebramezeseknél, ahol a 26-os számú…..
Az olasz sajtó forrásai arról számolnak be, hogy a Juventus új ajánlatot tett az Aston Villa és az argentin válogatott kapusáért, Emiliano Martínezért, azt követően, hogy szombaton meghiúsult Zion Suzuki PSG-hez igazolása. A Juventus 10 millió euro értékű, bónuszokat is tartalmazó ajánlatot tett…..
Az olasz sajtó beszámolói szerint a Juventus és a Bologna megállapodásra jutott egymással Jhon Lucumi átigazolásának ügyében. A kolumbiai válogatott védőért a zebramezesek előreláthatólag 20 millió eurót fizetnek majd, a bónuszokat is beleszámítva. A tegnapi nap folyamán több forrás is arról adott…..