Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ŰberManci

0 bejegyzést írt és 233 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Talán emlékszünk még arra az áprilisi tragédiára, mely során több százan haltak meg Bangladesben, mikor összeomlott a többek közt a Benettonnak és a Mangonak is ruhákat gyártó nyolc emeletes üzem. A korrupt üzletember tulajdonában álló, engedély nélkül kibővített Rana…..
VV Cristofel és a csaja konfliktusba bonyolódott egy baráti társasággal az Omszki-tónál, amit egy Facebook-falára érkezett halálos fenyegetés követett - írja a Blikk. „Azt hallottam, nem bírsz magaddal, jó lenne, ha visszavennél magadból, ha nem akarsz golyót a fejedbe.…..
Munkahelyi terror!    Kérem segítsenek, ugyanis dolgoztam egy helyen, ahol kihasználtak és megaláztak.  Úgy kezdődőt, hogy a főnök úgy vett fel, ha amit ő előírt ruhákat veszem meg és természetesen azokat hordom. Folytatódott azzal, hogy nem jelentettbe, és persze…..
ŰberManci 2013.05.12 11:43:42
@tff: Ez csak ott hibázik hogy vannak munkák amik mindig "kevesebbet érnek". Kicsit unalmas már ez a tanulni kellett volna szöveg. Ha mindenki diplomás lenne, ki szerelné meg a villanyod, meg ki csinálná az irodai széket a segged alá, ki vinné el a postádat és stb? Minden ember munkájára szükség van, hiszen van olyan poszt ahol dolgozik. A megbecsülés nem diplomától kéne függjön. Arról nem is beszélve, hogy most már sokkal több a diplomás, mint húsz éve, de ezzel sokkal több a diplomás nagyképű bunkó is aki azt hiszi, hogy csak az Ő munkája ér valamit. Tehát a hozzászólásomban a lényeg az emberség lenne, emberi munkakörülmények stb. nem a politika, felőlem hívhatják akárhogy. A hangzatos sallang szövegek meg már a könyökén jönnek ki az embernek. Sajna csak terjesztitek a hülyeséget és nem gondolkodtok. A lényeg az, hogy amíg Gizike a takarítónő kitakarítja utánad az irodát rendesen, addig normális munkakörülményeket, rendes megélhetésre való fizetést (értelemszerűen nem luxusvilla stb., ebbe ne menjünk bele) érdemel, és amíg rendesen elvégzi a munkáját megbecsülést is, ez nem a tanulástól, meg diplomától függ.
Egy nagy gépezetben minden kisebb-nagyobb fogaskerékre szükség van, azért van a rendszerben, ezt kéne sok embernek felfogni, nem lenézni, meg "miért nem tanult"-ozni. Pont az szomorít el a legjobban, amikor látom, hogy Gizike jön a kis kocsijával a lift felé, és igen intelligens, öltönyös, igazi "férfi" kollágák bevetődnek előtte és már nyomják is az ajtó becsukó gombot, mert nagyon sietnek, és nyilván félnek, hogy valami kosz tapad a ruhájukra, ha egy liftben kell utazniuk Gizikével. Remélem így érthető, hogy nem a kapitalizmussal van baj, hanem sokkal inkább az emberek fejével. Tisztelet a kivételnek. Kevés ember van aki attól, hogy akármilyen intergalaktikus posztban van, szóba áll, akár pár mondatra is bárkivel, teszem azt legalább köszön. Sőt én annyira ultra brutál módon nyomom, hogy még azt is meg szoktam kérdezni, hogy van, mi van vele, ha van 2 percem épp mikor találkozunk. Rémület nem? :D

Az meg, hogy verseny egy munkahelyen, meg hozzászoktak az semmittevéshez, szintén hülye felsőbbrendű duma. Fárassz vele mást. Rengeteg ember szeretne tényleg dolgozni. Te valószínűleg egy nagyon jó helyen dolgozol, csak kicsit tájékozódnod kellene akkor, hogy mi a helyzet egy-két cégnél, esetleg körbekérdezhetnél kis- és középvállalkozásoknál, valamint multiknál, hogy mi a helyzet. Munkakultúra. Az! :D Csak az van Magyarországon :D
ŰberManci 2013.05.12 13:45:03
@tff: Ennél nagyobb marhaságot nem is mondhattál volna :D Pont ez ellen beszélek, csak figyelmesebben kéne olvasni :)

A hsz-ed második felére a válasz: De.

Egyéb kérdés? :D
hogyvolt X-faktor 3x14 - 6. döntő 2012.11.22 14:00:00
Szinte hihetetlen, de közelítünk a verseny feléhez, ma Nórika minden adandó alkalommal emlékeztet minket, hogy már csak hatan lesznek a műsor végére! Ez a remek hír máris javít a kedélyállapotomon, látszik a fény az alagút végén. Bejátszásokkal nyitunk, Miki kicsit váratlan…..
ŰberManci 2012.11.25 11:37:48
@schanc: Köszi a hírt, akkor csak nem vagyok süket, többedmagammal :) Féltették Dávidot Timi erőteljes hangjától, ami érthető, csak kicsit túlzásba vitték.
Megkezdődött a párbaj-szakasza a Tv2 tehetségkutatójának, oppardon, énekversenyének, az, amiben a mesterek saját kutyájuk kölykét kénytelenek kitenni kartondobozban az út mellé, hiszen 12 énekesüket párokba rendezik, majd adnak nekik egy nótát, és a duett végén egyiküket…..
ŰberManci 2012.11.24 22:25:01
@Chuck Νorris: Bocs, de ezt nyúltam :DD
Van már legalább 10 éve, hogy a hajnalban Hévízre induló buszon a sofőr röhögve mondta az arcomba: te vagy az egyetlen utas, aki teljes árú jeggyel utazik. Tökig tele volt az Ikarus, szinte kizárólag kemény munkában megőszült idős honfitársainkkal. Rákérdeztem, mennyi a…..
ŰberManci 2012.11.23 19:16:55
@Husz_János_Puszita: Csökkentsenek kiadásokat a parlamentben, szedjék be az adókat azoktól a cégektől akikről feljebb kvadrillió ír, lopjanak kevesebbet, figyeljenek oda a milliárdokra amit évente kifizetnek az ingyenélőknek, szüntessék be a milliós végkielégítéseket, pláne veszteséges cégeknél, ne fizessenek mondvacsinált "szakértői munkákért" milliókat és még sorolhatnám. Értem én, hogy mostanában az a divat, hogy attól kell elvenni, akinek a legkevesebb van. De attól, mert valamit sokan tukmálnak a fejekbe még nem lesz jó megoldás. Ja, és persze, ha nem tetszik el lehet ugye menni. Csak azt nem tudom, ha még többen elmennek, akkor a maradék nem gondolja, hogy egyszer az Ő bőre is sorra kerül, amit lehúzhatnak?
ŰberManci 2012.11.23 19:22:15
@Husz_János_Puszita: Az a baj, hogy ez sosem fog megtörténni. Bár ne legyen igazam.
ŰberManci 2012.11.24 11:21:42
@Távmunkás: Ebben egyetértünk. Amiről beszélsz az ÁTLAG, amit tudjuk hogy számolnak. Akinek volt 2-300 ezer fizetése az biztos kap annyit. És akinek nem volt? Teszem azt 10 évvel ezelőtt ment nyugdíjba, nem korkedvezményesen, hanem ahogy kell és 80e volt a fizetése, az mennyit kap? Értem én, hogy abból indulsz ki aki annyit kap, de sajnos - legyünk igazságosak - a fele nyugdíjas kevesebbet kap, ezt támadhatja még ezerszer akárki, akkor is ez a nagy magyar valóság. Írtam már, de még egyszer leírom, hogy örülök, hogy mindenki gazdag nyugdíjasokkal van körülvéve, de attól még nem csak az van, bármennyire is ezt bizonygatjátok. Legyen nyugdíjplafon, de akkor pont azok hőbörögnének igazán, akik 150e vagy 300e nyugdíjat kapnak. A kisnyugdíjasokat meg érthető okokból nem érdekelné. Nem az mondom, hogy az egész így rendben van, sőt, de az általánosítás itt is, mint bárhol máshol nagy hiba lenne.
hogyvolt X-faktor 3x12 - 4. döntő 2012.11.09 10:40:00
Ha már nem tudnánk, hogy hányadik döntőnél tartunk, azt abból le lehet mérni, hogy hány csapata van még Ferónak. Már csak a Like csajok maradtak, de a Rocklegenda nyugodt, mert eddig mindig eljutott a végéig, és szerencsére van még pálinka bőven a büfében. Érkezik már…..
ŰberManci 2012.11.10 20:35:54
@krasfanec: Akkor koncerten nem lesz gond, csak ne az első sorba vegyél jegyet :D
ŰberManci 2012.11.10 21:33:39
Vak apának éneklő lány, nevelőapjának nótát ajánló fellépő és halott apját megidéző görög-magyar énekes is volt a Voice tegnap esti műsorában, de volt vesebeteg énekes, kétéves gyermekét az éneklésért simán hátrahagyó anyuka és öntudatos rockercsaj is, no meg az…..
ŰberManci 2012.11.10 13:49:08
@váj mí: :DD
ŰberManci 2012.11.10 14:21:12
@Filter Ákos: Ez remek lesz, igazán megnyugtattál :) Ehhez már csak az lesz a bónusz (mert az ugye manapság jár az adót, csak az kap a telefonjára kódot a belépéshez, aki legalább egy szavazatot küldött (persze per műsor), mert nehogy már nézd, ha nem szavazol!
Az RTL Klubnál nagyon értenek ahhoz, hogyan kell a szarból is aranyat csinálni. Az idei X-Faktor a kritikusok és az (internetes) nézői vélemények alapján messze a legrosszabb tehetségkutató evör, mégis stabilan hozza a kétmilliós átlagnézettséget, és mindenki csak arról beszél,…..
ŰberManci 2012.11.04 12:21:07
@Fenimore: A Lass Beás résszel teljes mértékben egyet értek, ez Keresztes bukása. Borzasztó az a túlajnározás is amit művel.
ŰberManci 2012.11.04 13:24:24
@dare: A kommented olvastán elérkeztem ahhoz a kérdéshez, hogy ha ezt a műsort rendesen csinálná az rtl, gondolok itt arra, hogy jó énekeseket válogatnának be, tehát nem a botrányhősségre mennének rá pl., aztán nem lenne benne műhiszti, a nézők hülyének nézése, és még sorolhatnám.. Szóval, ha csinálnának egy jó műsort azt nem nézné senki? Mert most ugye úgy tűnik, hogy arról van szó, azért csinálnak minél legaljább műsort, mert azt nézik sokan. Tényleg?
A SuperTV2 indulásának árnyékéban a The Voice tegnap egy antipatikus Jim Morrison-klónnal és másfél jó hanggal igyekezett megtartani azt a másfél millió nézőt, aki még nem unt rá a műsorra. Ja, és egy borznak fazonírozott barátnőt is bezavartak a színfalak mögé, hadd legyen…..
ŰberManci 2012.11.03 14:40:59
@sixx: Ohh és rögtön a sértődés. A x-es összehasonlítások említésekor nem rád gondoltam, hanem a kommentelőkre.
ŰberManci 2012.11.03 15:00:49
@sixx: Egész egyszerűen csak úgy tűnik, mintha ezt a műsort szándékosan jobban lehúztad volna, mint amennyire rossz, vagy jó, kinek hogy. Ennyi. Hogy ebből hirtelen, az olvasása okozta érzésemre hagyatkozva rossz konzekvenciát vontam le, hát legyen, megkövetlek. Sok igazság van abban amit írtál, de túl lehúzó lett, mint ahogy azt fentebb már többen jelezték. Ahogy Te is írtad ez egy nézőpont, a cikk a Tiéd, az olvasása utáni vélemény meg az enyém.
Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz…..
Tegnap megkezdődött Képíró Sándor pere (egy különösen ízléstelen sárgacsillagos performansszal az elején, jót nevetgéltek a fiatalok), akit az ügyészég háborús bűntett elkövetésével vádol, mégpedig az 1942. január 23-i újvidéki események miatt. Érdekes egy tárgyalás…..
ŰberManci 2011.05.06 15:52:03
@Takony_fősámán: Te szerinted anno a németek miért mentek az egész világ ellen és miért vittek táborba öreget, gyereket, asszonyt? Igen a propaganda miatt, mert elhitették velük, hogy az ő népük különb. Igen, a gyilkosságok mellett, amikkel Hitler hatalomra kerülését segítették, a propaganda volt a második legnagyobb fegyver. És ha kicsit odafigyelni még ma is az, csak ma médiának hívják és picit több helyre elér. Igen, minden hadsereg úgy indul neki, azzal a gondolattal, hogy a hazáját védi. És igen, van hogy az ő szemszögéből, akkor, ott neki van igaza. Mint ahogy az amerikaiak régen és most ugyan ezt teszik. El van nekik magyarázva, hogy védik a hazájukat azért kell gyilkolni. Az abszolút ki van náluk törölve, hogy csak a hatalom, pénz, olaj, háborús üzletekben segédkeznek.
Amúgy ez a történelem legnagyobb propagandájának egy része amit Hitler mondott, minthogy ugye az árja az minimum száznyolcvan centi magas, fehér bőrű, szőke hajú, kék szemű.. aztán tán láttál már képet róla nem? Igen, ezreket lehet csatába vinni szép beszédekkel, és mennek, a hazáért, a családjukért, mert azt mondták az úgy jó. Ennek aztán még vannak árnyaltabb részei is természetesen.
ŰberManci 2011.05.06 20:34:03
@Takony_fősámán: Nem volt ilyen propaganda, az volt, hogy mész vagy fejbe lőnek. Sajnálatos, hogy embereket mennyire meg tudnak vezetni... Te is az azóta folyamatosan nyomuló zsidó propaganda áldozata vagy, csak észre sem veszed. De hagyjuk, látom úgysem érted.
ŰberManci 2011.05.06 20:53:02
@trojka: Na ez az, sajnos a mai fiatalok tájékozatlanok. Amit tanultunk, én is az iskolában az 3x változott, a korszaknak megfelelően, a többi a médiából jön. Azt mondanak amit akarnak, én a szüleimnek, nagyszüleimnek előbb hiszek. De a lényeg, hogy úgy bánnak egy öregemberrel, mintha legalábbis ő tehetne az egész háborúról. Egy apró kis figura volt ő a sakktáblán, teljesen felesleges most meghurcolni. De mint már írtam is sajna ez a per csak a kezdet, nem ez itt a lényeg. Ez még csak a kezdet. Ezek Magyarországot akarják és ez itt a baj. Aztán furcsálják, hogy ez a magyaroknak nem tetszik.. Mégis mit gondol a zsidóság, hogy mosolyogva kiköltözünk, vagy mi?
Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz…..
ŰberManci 2011.05.06 11:01:17
@candyperfumegirl: Tuti pszichopata, ráadásul az iq negatív fajtából. Danit csak nem merte kiejteni, pedig igen, ha tökös lett volna azt teszi. Szánalom, csak a szája jár. Az a nevetgélés meg amit levágott.. és még van aki azt mondja, hogy ez a - félve írom le - nő kell a műsornak. Tényleg itt tartunk, hogy ez a színvonal? Na hagyom is a témát, mert megint felhúzom magam :D

Amúgy jól láttam, hogy a végén az előzetesben kizavarják Kristófot? Ez elég nagy ellővés lenne a viasattól. Nem hiszem, hogy egy ilyen kiesést, csak így előre megmutatnának. Lehet ez csak valami hülyítés.
ŰberManci 2011.05.06 11:07:39
@Benyeszke: Igen, meg tegnap azt is mondta, hogy ez a rommá isszuk magunkat, csoportban smárolunk, fekve hányunk buli neki nem jön be.
ŰberManci 2011.05.06 12:59:26
@sélli_: Pont ezt mondom én is, elég rég óta, hogy főleg a mai fiatalok fordítva ülnek a lovon. Mai világban a "bevállalós" csajok vannak divatban, Magyarán akiket dumával mindenre rá lehet venni, mert annyi agyuk van), és a mindenkit meg kell döngetni, mert az a menő fiúkák. Csak azt lehet remélni egyszer majd kinövik.
Nem mondom, hogy prűdnek kell lenni, meg otthon kell ülni, annak idején én is buliztam, ittam is, sőt pasiztam is. De nem így, ebben a formában. Engem az szokott meglepni sokszor, amikor ezt kifejtem - najó néha picinykét vehemens vagyok :P - akkor mindig akad valaki aki meg akarja magyarázni, hogy fenti fiatalok márpedig csak jófejek. Szerintem meg nincs semmi önbecsülésük, sem értékrendjük, nemhogy a mások általi vezérfonalat nem veszik fel, de még saját magukra vonatkozóan sincsenek sem értékeik, sem rendjük. Tisztelet a kivételnek.
Egy idézet jutott eszembe: "Az életrend
Olyasmi, mint a napirend. De az élet egészére vonatkozik. Értéktelen, ha nem te szabod magadra. Akkor is, ha nem tartod be." by Müller Péter

Na de vissza a témához, szóval szerintem sem homi Ádám, csak kicsit érettebb a koránál.
Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz…..
Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz…..
ŰberManci 2011.05.04 13:07:14
@Hana30: Csatlakozom
ŰberManci 2011.05.04 13:36:11
@Hilux94: Az biztos, hogy felszaladt rá pár kiló, de hogy el lenne hízva, mint a disznaj.. na ne túlozzunk. Láttál Te már elhízott embert? Az nem így néz ki.
Arról nem is beszélve, hogy igazából csak tespednek, hiszen mi a frászt csinálnának ott egész nap, és bizony ez már annak elég pár felesleges kiló felszedésére, aki erre hajlamos. De az elhízottól messze van szerintem.
ŰberManci 2011.05.04 14:50:01
@Benyeszke: Persze, igazad van, a lányok is mozoghatnának. De szerintem Aliz otthon sem nagyon tette, ezért is ártott meg neki, hogy a mozgás mennyiség ugyan az maradt, sőt lejjebb esett, csak a kaja mennyiség és a fekvés lett több :)
(Vagy otthon mozgott, most meg nem. Kajás rész u.a.)
Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz…..
ŰberManci 2011.04.29 16:16:35
@Benyeszke: Bocs, csak nem szeretem, ha személyeskednek. De befejeztem. Azt hiszem rájöttem mi baja, "túl nagy az autója" :D Na tényleg offolom a témát :)
ŰberManci 2011.04.30 17:01:15
@neccharisnyás útonálló: Az is lehet, hogy gyenge. Ha így van, akkor a barátai segíthetnének neki jó útra terelődni.
Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz…..
ŰberManci 2011.04.22 11:26:04
@Hana30: Teljesen egyetértek veled. Szerintem a nők 90%-a utálja az ilyen hisztis kis p*csákat. De azt vettem észre, hogy a férfiak nagy része valamiért nem, azt hiszem nőiesnek tartják. Ők tudják.. Volt régebben nálunk is a társaságban ilyen csajszi, aki közös nyaralás alkalmával kifesteve! rendesen haj belőve jött le a strandra. Aztán csodálkozott, hogy a fiúk megreptették a vízbe 10 percen belül :D Ugyan ezt a nyafogást zavarta le, hogy neki most akkor vizes lett a haja.. áááá.. Én akkor voltam kb. 18 éves, és ez már akkor is űberciki volt. Valamint én is kikérem magamnak a Nők nevében, hogy ilyenek lennénk. Nem drága Jennyke, a hisztis p*csák ilyenek, mint Te is! :D
ŰberManci 2011.04.22 11:38:17
@Szederinda: Ez igényes összefoglaló volt, egyetértek.

Amúgy remélem Robi nem bízik majd meg teljes mértékben Pókmajomban, úgy kiejti a csaj, ahogy tudja, ha eljön az ideje. Lehet, hogy ő Korleone egyetlen ellenfele, engem akkor is irritál, sajnálom. Öntelt, arrogáns lotyó. Jah és, hogy ezt valaki meg is merte neki mondani az rögtön bunkó? Hát kérem az igazság fáj :D Talán meg kéne gondolni hogyan viselkedik, aztán nem mondanának neki ilyeneket. Nem hiszem, hogy unalmas lenne a műsor nélküle, az csak a szerkesztőkön múlik, hogy mit mutatnak meg nekünk egy hétből, ezen a négy napon. Szerintem történik még egy csomó dolog, amiről nekünk fogalmunk nincs. Ott van pl. Aliz és Gábor, akiket alig látunk. Valamint lehetne adni nekik feladatokat, ez már csak ötlet kérdése lenne. De ha valakinek a szórakozáshoz mindenképp kell egy ribi, lelke rajta. Nekem nem lenne fontos.
ŰberManci 2011.04.22 14:33:22
@Lotyó Bridzsida: Valóban csodálatos lehet vele az élet :D Az első ilyen hisztinél elbeszélgetnék vele, hogy tudja merre van arccal, a másodiknál csomagolnék. Neki. :D Áhh, hagyjuk is, mert csak pofozkodhatnékom támad :D

Azért, hogy némileg on is legyek: Azok után, amit tegnap művelt Dzsennike nem csodálkoznék, ha kirakná a szűrét Kristóf, amint teheti. Meg is érdemelné.
Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz…..
Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz zavarják haza a kolumbiai…..
ŰberManci 2011.04.18 21:43:44
@Répatorta: Az semmi, de hogy az nem vezet sehová.. :D
Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz…..
ŰberManci 2011.04.14 19:27:48
@mosoly73: Na látod ez is lehet. pff ez nagy szívás lenne.
ŰberManci 2011.04.14 19:28:56
@beacska: Na ez is igaz. Mosmáá ne kavarjatok jobban össze :D
ŰberManci 2011.04.14 21:01:03
@mosoly73: Igen, annyi volt benne, de az csak egy ember, ráadásul csaj, szal mindegy.
Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz zavarják haza a kolumbiai…..
Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz…..
ŰberManci 2011.04.08 17:07:01
@neccharisnyás útonálló: Kérsz egy kv-t? :D

Jah, amúgy az tuti, hogy ennyivel nem ússzák meg, hogy Dani visszamegy. Túl nagy könnyítés lenne ez a Donnak. Na arra kíváncsi leszek mit találnak ki a roppantul ötletes szerkesztők.
ŰberManci 2011.04.08 17:14:17
@Ari_Gold: Nem hiszem, hogy elárulhatnák :D
ŰberManci 2011.04.11 16:39:57
@Ljubica: Nah szépen megzavartál :D Nem olvastam csak att a kommented, hogy spoiler, persze, hogy megnéztem. Aztán hülyének éreztem magam, hogy hát én semmi spoileresset nem találok :D Aztán nézem, hogy nincs is. Na megyek veletek az ügyeletre, rendelek egy nyugtatót :D
Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz…..
ŰberManci 2011.04.07 14:01:29
@bohumil stejskal: Hűha, jó az időbeosztásod, gyanúsan hasonlít az enyémre. Nálunk dolgozol? :D Bár én még csak most megyek majd ebédelni, de ez most mindegy.

Szerintem nyáloncsúszó pöszicsiga megy haza, én tuti láttam a Dont a bejátszásban.

Leginkább tegnap este azon voltam kikészülve a végén, hogy pöszi ÖLELGETI Alizt! Basszus, hát ennyire ember nem lehet nemistudommitmondjak, amikor teljesen egyértelműen úgy kirúgta Alizunk, hogy lába nem érte a földet. Mondjuk Alizt sem értem, már nem kell megjátszania magát, a helyzet egyértelmű. Mért nem mondta neki, hogy ölelgesse az állólámpát? Anyámborogass.
ŰberManci 2011.04.07 17:16:17
@Eruka: Szerintem nem láncolná magához, hanem bebizonyosodna Pöszmeteg szemében, hogy azt csinál Alizzal amit akar, tehát legközelebbi alkalomnál dobná is, ahogy meglát egy új p*nát.
Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz…..
ŰberManci 2011.04.05 17:13:55
@Summerwine: :D Köszi :) Akkor ezek szerint még mindig a Donon és Szalamandrán van itten a világ szeme.
Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz…..
ŰberManci 2011.04.01 15:29:29
@handax: Ettől a befőttözéstől mindig felnevetek, pedig most itt tárgyal a főnököm szemben, szal' ne emlegesd :D
ŰberManci 2011.04.01 15:31:28
@neccharisnyás útonálló: Igen, de szegény Aliz meg azóta rájött, hogy Ő segített, mégis Ő az első feláldozható ember. Ez nem esett neki jól, ne felejtsük el.
ŰberManci 2011.04.01 15:34:48
@Vödör: "Szerintem egyáltalán nem buták, hozzák a magyar átlagot, sőt!"

Ne szomoríts el, ennyire nem lehet gáz a helyzet :D