Regisztráció Blogot indítok
Adatok
vencsont

0 bejegyzést írt és 29 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A NAV különleges alakulata elfogta az első bujkáló oligarchát. Az egység légi csoportjának figyelmét egy szalmával fedett irányítótoron és egy délibábmintás A-380-as repülőgép hívta fel. Az Airbus francia szóvivője elmondta, a repülő egyedi felszereltségű. Ez az első…..
Az Ausztrál Nagydíjon győztes brit pilóta rendhagyó trófeával lett gazdagabb."Aradszky Laci az egyik kedvenc kelet-európai előadóm, nagyon örülök, hogy az egyik aranylemeze már az enyém. Az ilyen apró örömökért éri meg Forma–1-es pilótának menni" - nyilatkozta…..
Már megszokhattuk, hogy Magyarország vagy listavezető, vagy az utolsó egy listán. Most mind a kettő kiderült. Összesített lista készült Németországban azokról az országokról, amelyek listákon szerepelnek. A lista elkészítésénél a fő szempont az volt, hogy melyik ország hány…..
Felülvizsgálta álláspontját a Magyar Családtudományi Társaság. Valójában nem a házasság előtti, hanem utáni szex a káros, különösen, ha nem a házastársunkkal történik, de rájön.A magyar közvéleményt pár nappal ezelőtt azzal lepte meg a Magyar Családtudományi…..
Meglepő eredményt hozott a veszprémi bankrablásról készült biztonsági felvételek vizsgálata. „Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy meg lehet belőle élni. Nem én vagyok a felvételen, és ha kiderülne, hogy én vagyok, akkor is csak elkísértem a barátomat pénzt kivenni. Épp…..
Szijjártó Péter Port of Spain (Trinidad és Tobago) városában tűnt fel, hogy látványos teremfocis mozdulataival bemutatót tartson a város karneválján.   "A helyiek először nem értették, de aztán hamar ráéreztek a dologra és már csinálták is utánam a…..
vencsont 2012.02.23 10:57:43
@Dr. Adofizeto: Az én konzervatív életszemléletemtől idegen az Orbán-Szijjártó szimbiózis unortodox létezése, ezért a válaszom igen.
Kövér László (FIDESZ-KDNP) házelnök rendkívül elfoglalt, most, hogy elkezdődött a tavaszi ülésszak. De hétvégén ő is megtalálja a módját a lazításra. "Ritkán van időm leugrani a Fidelitas-os lányokkal tekerni egy-két kört a keréken, de olyankor mindig jól…..
Schmitt Pál szerint nem használta fel doktorijához forrásmegjelölés nélkül senki más kutatását a tegnap lemondott német szövetségi államfő.  Az államfő elmondta, hogy régebben sokat dolgozott együtt Christian Wulfffal, és egyszer sem látta, amint más dolgozatból…..
Kedves ajándékkal lepte meg Schmitt Pál köztársasági elnök a helsinki magyar nagykövetség dolgozóit. „Örökre emlékezzenek arra a pillanatra, amikor ezt most mondom” - mondta beszédében a köztársasági elnök, majd átadta Forrai Kristóf nagykövetnek a Schmitt Pál…..
vencsont 2012.02.10 20:55:07
A Balatoni Vízügyi Hatóság az Új Széchenyi Tervnek köszönhetően két amerikai terepjáróval kezdhette meg a tó jegének feltörését.  "Nagyon hasít, és még rádió is van benne" - summázta a Hummerek első munkanapján tapasztalatait Kovács Mihály veterán…..
vencsont 2012.02.07 21:28:13
A gazdag közel-keleti olajsejkek között egyre nagyobb divat európai szóvivőket tartani, hogy beszámoljanak a sajtónak akár naponta többször is. A hétvégenként Budapest és Dubaj között ingázó kommunikációs szakember elmondta, hogy nemcsak a fizetéskiegészítésként vállalta…..
Ha kiderül, hogy Schmitt Pál doktorátusa érvénytelen, akkor hamisan írta alá Dr. Schmitt Pálként a törvényeket. Érvénytelen lehet az Alaptörvény, a NENYI és az újévi beszédek. Kezdhetjük elölről. Dr. Trajmcsik Frigyes alkotmányjogász tollából érdekes elemzés jelent meg…..
Szó szerint az EP mai ülésének sztárja volt Orbán Viktor, aki alaposan felkészült a megmérettetésre. „Deutsch Tomi javasolta, hogy mindenképp induljak a regionális laptopDJ-versenyen, úgyhogy el is vittem a kedvenc laposomat, és toltam egy-két nótát” - összegezte a…..
vencsont 2012.01.18 22:19:22
@Dr. Nyugger Dr. Vadász: amikor odarappeltem, hogy megvédjük őket, mint kisebbséget. Te meg ne copyzd a Palit!
Megrendülten beszélt lemondása okairól a köztársasági elnök a Magyar Rádió 180 perc című műsorában. „Én csak mindenkinek jót akartam” – idézte Georgijevet forrásmegjelölés nélkül. „Az elmúlt napokban több helyről is azt hallom, hogy le kéne…..
Felbujtóként elkövetett intellektuális közokirat-hamisításért vagy csalásért felelhet az a bolgár szakember, akiről Schmitt Pál doktori disszertációját másolta. „Az anyag kiemelkedő színvonalával, témaválasztásával és francia nyelvűségével vette rá a…..
„Valójában egy ukrán pék ül a Sándor palotában, akit Schmitt Pálról klónoztak” – áll egy a Hírcsárdához eljutott tanulmányban. Az igazi Schmitt Pál jelenleg a Norvég Tudományos Akadémia Agykutatási Intézetének fűtője.Megdöbbentő irat került a Hírcsárda…..
vencsont 2012.01.12 14:33:09
@Sün‼: Enyhítő körülmény, hogy mindenről a Buda elvtárs egyezett meg a Zsivkov elvtárssal. Azt mondta, hogy én írjam a címet, a többit a bolgár elvtársak intézik.
A legutóbbi kormányülésről szivárgott ki egy kép, amin Orbán Viktor megtörten beszél minisztereihez.  ..
Ha ez így megy tovább, hazánkat megszüntetheti az EU és a helyén egy Koszovó-szerű, de legalább annyira korrupt államot hozna létre az ENSZ közreműködésével. "Ha kell, katonai erővel is megvédjük az Alaptörvényt. Vagy musicallel" - nyilatkozta Kerényi Imre, akit az…..
A Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény Unió elé kerülő legújabb szövegtervezete már Magyar Nemzeti Sperma- és Jegybankot említ. „A folyószámlát eztán szó szerint kell érteni” – említi a törvényjavaslat preambuluma, egyúttal leporolva a régi viccet is:…..
"Húzzál le színpadról anyádba, vagy gyere ide ugassá!" - kelt ki az államfői-miniszterelnöki páholyban Lázár János az alkotmányt ünneplő egyik zenei előadás karmesteri produkcióját kritizálva. "A Jani mindig is érzékeny volt ha egy hang hamisra…..
Az Operaház névadással, Kerényi Imre pedig „Obrán Viktor kijövetele” címmel örökítteti meg olajfestményen a miniszterelnök távozását az Operából.  Ókovács Szilveszter, az Operaház igazgatója, az épület hátsó kijáratát január 4-től „Orbán Viktor…..
vencsont 2012.01.04 18:19:27
A 23-i LMP megmozdulás képein csak most fedeztük fel a volt főbírót. Ő is a Parlamenthez láncolta magát.Lomnici Zoltán még nem sikerült elérnünk, hogy megkérdezzük az üggyel kapcsolatban, de több megkérdezett szakértő egybehangzó véleménye szerint is az ő, a médiában az…..
Az észak-koreai vezető váratlan halála az egész világot megdöbbentette, Kim Dzsongilt országa és népe mellett népes családja is gyászolja, amelynek több tagja is Koreán kívül lett híres ember.Teljes gyászba borult a népes Kim család, amiről kevesen tudják, hogy Észak-Koreán…..
A vakoknak és gyengénlátóknak készült gipsz Orbán arc lenyomat sikerén felbuzdulva a Miniszterelnöki Hivatal támogatásával lenyomat készül a miniszterelnöki hátsóról.Bár a kutyák élőben vagy tévén keresztül is élvezhetik Orbán Viktor megjelenését, az mégsem ad nekik…..
A FIFA döntött: Gaál Gyöngyi soha többé nem vezethet olyan mérkőzést, ahol legalább két színes bőrű játékos szerepel egyszerre a pályán. A női labdarúgó-világbajnokság vasárnapi, Ausztrália - Egyenlítői-Guinea meccsén óriási hibát elkövető magyar bírónő nem…..
vencsont 2011.07.10 18:32:28