Regisztráció Blogot indítok
Adatok
David VasVilla

0 bejegyzést írt és 35 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Elnézést azoktól, akik kicsit alpárinak tartják a címben szereplő első szót, de nem igazán találtam ennél megfelelőbbet arra vonatkozóan ami zajlik körülöttünk a világban. Nem vagyok politikai elemző, de szeretem és ismerem is eléggé a történelmet, emiatt úgy vélem, hogy…..
Kevesen tudják elvtársak, hogy a népi Korea szívesen látja vendégül azokat az embereket, akik úgy érzik, hogy igazán kikapcsolódni csak a valódi szocializmusban tudnak. Úgyszintén az üzletembereket, kihelyezett üléseikre, tárgyalásaikra. Egy kis élménybeszámolót tárnék…..
David VasVilla 2010.11.17 23:04:37
@Ardarik: "...HP gyártmányú számítógépek tömkelege..." Elvtársak, tűrhetetlen, hogy a Hewlett-Packard nevezetű imperialista, kizsákmányoló bűnszövetkezet elbitorolja az eredeti észak-koreai márka, a HP rövidítését. Mert ugye azt senki nem gondolja, hogy a fejlett technológiánkban helye lenne amerikai őskövületeknek, tehát muszáj, hogy eredeti Vörös márka legyen a HP.
 Talán 7-8 whisky után jött rá Beatty, hogy készpénzt kéne szerezni. Hurrá. Cimborák hazamentek taxival, neki "kicsit" nem esik útba az a városrész. Bár még van elég apró hogy az éjszakaira fussa. Felemás este volt, haverokkal egy kis whisky náluk, Dublinbus (oh, I…..
David VasVilla 2010.11.03 12:26:49
Folytatjuk sorozatunk a harmadik résszel. 1950-ben az imperialista USA háborút indított azért, hogy a világ egyetlen jó és tökéletes rendszerét megdöntse. Képzeljük el, mekkora erővel támadtak a népi Korea polgáraira: 2 milliós hadsereggel, támogatva 15 vazallus állammal,…..
David VasVilla 2010.06.29 13:06:17
@korean redstar: Marianna-árokszerűen Mélyen Tisztelt korean redstar Elvtárs! Lehet, hogy túlságosan hétfő van, főleg, hogy kedd, de én kevésbé tisztelt
usa_friend_2012 szabotőrünk hovatartozásáról értekeztem és védtem meg a blogot a szégyentől, hogy az ő szava legyen a lezárása népi munkásdiskurzusunknak. Ő pedig köztudottan nem a mi áldott földünket járja, hanem a velejéig romlott, kapitalista rendszer hedonista bűnbarlangjának ellenforradalmi ügynöke.
Maradok tisztelettel,
DVV Elvtárs
David VasVilla 2010.06.29 13:08:20
@David VasVilla: Ja, és elnézést a kései reakcióért, de a felesleges észak-koreai riszmennyiséget osztogattuk a nálunk sokkal elmaradottabb déli állam éhezőinek, hogy ezzel is szabotáljuk a rendszerüket.
Nehéz bármit is írni elvtársak, nehéz könnyek nélkül, büszkén, férfiasan, kommunistaként felvetni a fejünket egy ilyen eredmény után. Mindannyian bíztunk abban, hogy minimum megismétlik fiaink a brazilok elleni remek játékot, nem éreztük lehetetlennek azt sem, hogy egy…..
David VasVilla 2010.06.23 23:43:47
@Park Ban Dug: Könnyek szöktek szemembe, Elvtárs, midőn felidézted ezt a már-már elfeledett, legnagyobb kommunista őseink által ránk hagyományozott verset. Magyarra átültetve pedig nem veszett ki belőle eredeti népi jelentése, a sorok közt megbúvó és lelkünk mélyéig ható hangulata. Csodás! Maxi riszpekt!
David VasVilla 2010.06.24 23:57:46
@Krysyy77: Ítélet: 8 év kötél! Vagy a Vörös Napfény Himnusza Szentély átnevelőtáborban 24órás rizshántolás baseball kesztyűben, miközben Best of Bangó Margit feat. Jimmy slágerei mennek 12 órában. Ezek után pedig már sokkal könnyebben fogadod magadba további 12 órán át hallva népi buzdító indulós aláfestéssel a Kedves Vezetőnk bölcsesség fényétől ragyogó szavait!
Jómagam miután leadtam a jelentést rólad titkosszolgálatunknak, elkántálok most még egy munkásindulót és leheveredek vaspriccsemre.
Újra eljött a nap, mikor fiaink pályára lépnek! Emlékezhetünk, egy hete is csak egy zseniális egyéni villanás következtében sikerült feltörni a védekezésünket, ám most egy jóval gyengébb csapattal találkozunk. Az előző mérkőzésen tisztességes, jól szervezett és…..
David VasVilla 2010.06.23 12:49:10
@danesdzsu2: Igazat szólsz, Elvtárs! Be kellene vezetnünk, ami a hoki ob1-ben is van Magyaro-on: az Alba Volán eleve döntős, a többi kiscsapat meg marakodhat a másik döntős helyért. Ennélfogva Északi Tigriseink eleve döntőt játszanak, a többi begyöpösödött, elmaradadott ország meg kepeszthet, hogy velünk játszhassa a döntőt! Dicső népi tizenegyenknük ez a csoportkör csak a bemelegítést, a ráhangolódást szolgálja...
David VasVilla 2010.06.23 12:55:02
Dekadens, elnyomó Nyugat szabotálta a kommentem előbb, szóval most újra:
@danesdzsu2: Igazat szólsz, Elvtárs! Be kellene vezetni a vb-n, ami Magyaro-on a hoki ob1-ben megy: az Alba Volán eleve döntős, a többi csapat meg marakodhat a másik dontős helyért. Ennélfogva Északi Tigriseink alapértelmezettként döntősök, a többi elmaradott, szánalmas ország meg kepeszthet, hogy velünk játszhassanak a döntőben. A csoportkör dicső, népi tizenegyünk számára csak a bemelegítést, a ráhangolódást szolgálta...
David VasVilla 2010.06.24 12:41:43
@smartdrive: ez a gaz imperialisták zavarkeltő, demagóg ármánykodása. A Kedves Vezető nem tenne ilyet. Ő csak a játékosok éves fejenkénti rizsadagját csökkenti le fél dekáról 2db rizsszemre.
A képlet baromi egyszerű, a 3 pont a túlélést jelenti, 3 pontnál kevesebb esetén pedig lehet csomagolni és viszlát négy év múlva. Amennyiben a H-csoport leggyengébb kihívóját, Hondurast sem sikerül lenyomni, akkor a selecciónnak semmi keresnivalója a világbajnokság legjobb 16…..
Folytatjuk sorozatunk a második résszel.  A Nagy Vezér volt a vezetője a japánok elleni zajló felszabadítási harcnak, melynek célja az volt, hogy mind a sárga ördögöket, mind az imperializmus lakájait eltakarítsák a félszigetről. Ennek a forradalomnak - a Nagy Vezér szavaival…..
David VasVilla 2010.06.21 11:24:41
@weisz manfréd huba: Elvtárs, miért ne? Habár ezek a technikai vívmányok a nyugaton terjedtek el, tudjuk, hogy minden komolyabb technikai vívmány a Kedves Vezér tervezőasztaláról származik. Jelenleg is éppen a Vörös Tigris Csillagközi Rombolón dolgozik, amikor éppen nem a nép jólétén munkálkodik, bár ez az utóbbi folyamatos munka részéről.
De a technikai újítások csak az Igaz Szó továbbterjesztését segítik, mint akár a látszólag bekorlátozott Gugli a kínai testvéreinknél. A dicső népnek szüksége van a célirányosan beprogramozott neten történő indulók, munkadalok és nemzetdicsőítő bábjátékok online elérésére.
Most, mikor pár napig nem gyönyörködhetünk fiaink labdarúgásában, érdemes olyan dolgokról beszélni, melyek alapvetően határozzák meg népünk életét, e sorozatunk első része következik. Április 15. Ez a napja Kim Ir Szen születésének és a világ haladói nem hiába…..
David VasVilla 2010.06.18 10:13:04
@danesdzsu2: Jók az értesüléseid, Elvtárs, ügynökünk jelentése szerint 2 elrabolt elvársunk egy hatalmas fakanállal keveri az üstben áramló barna kulimászt, a kapitalisták által terjesztett egészségromboló mérget, másik két szerencsétlen elvtársunk pedig lila színű csomagolópapírt hajtogat a sarokban import dél-koreai fegyveres őrök mellett. Botrány!!!
David VasVilla 2010.06.18 11:21:35
@danesdzsu2: Jelentkezem az átnevelőtáborból. Itt megtudtam, hogy a csokigyári rabok valójában dél-koreai bérencek voltak azzal a feladattal, hogy gyengének, sebezhetőnek mutassák az Északi Tigrisek 23 fős élő és áthatolhatatlanul egységes pajzsát!
Továbbá megtanultam, hogy nincs jobb és nemesebb kiteljesedése a hithű népi katonának, mint a Kedves Vezető 23 méteres szobrát egy mokkáskanál segítségével itt a hegyoldalban gránitból kifaragni a tűző napon az elkövetkezendő 42 évben. Lelkemet melegséggel és bátorsággal tölti el, hogy eme nemes és önfeláldozó módját kaptam Kedves Vezetőnktől lojalitásom és sziklaszilárd hitem bebizonyítására. A napi kettő szem rizs és fél deci rozsdaszínű víz pedig több is, mint amit megérdemlek és elvárhatnék. Túlságosan jóságosak itt hozzám!
A tegnapi erkölcsi győzelem után sem változtak csapatunk céljai: irány a legjobb 16! Több mint 54 ezer ember látta tegnap a helyszínen, a tv előtt pedig sok-sok millió, milyen tisztességesen és tisztán játszanak fiaink, ez önmagában siker. Hun mester azonban előre tekint: "Meg…..
Egy ilyen varázslatos meccs után lehet bárkinek is oka a bánkódásra? Ha meg kellene neveznem a tökéletes, végletekig lecsiszolt védekezés és csapatjáték mintapéldáját, akkor az a népi Korea első félidőben bemutatott játéka lenne. Szívmelengető volt látni őket, ahogy szinte…..
David VasVilla 2010.06.16 14:47:12
@ezittenkéremmagyarország: Kivédendő, hogy a kapitalista gépezet ármánykodásának essenek áldozatául kínai munkás testvéreinktől kapott RFID-chipet ültettünk be fiaink bőre alá tudtuk nélkül, hogy nyomon tudjuk őket követni. Így megakadályozható, hogy a gaz imperialista csőcselék szabotálja győzelmi sorozatunkat. Ne féljetek, Elvtársak, a trófea már félig Kedves Vezetőnk kezében van!
Már csak pár óra és 44 év után újra pályára lép világbajnokságon a Koreai NDK csapata! Ebből kifolyólag hirdetnénk meg az induló versenyt, hogy méltóképpen tudjuk fiainkat a győzelem útjára segíteni. A kommentelő elvtársak segítsége így felbecsülhetetlen segítségű…..
David VasVilla 2010.06.15 16:17:03
@Bence87: Üdvözlünk a Vörös Napfény Himnusza Szentélyben, az egyetlen átnevelő táborban, aminek személyesen a Kedves Vezetőnk fektette le az alapkövét.
És hogy lásd Kedves Vezetőnk mindent átható jóságát és, hogy képes neked, hitetlen, imperialista bábnak megbocsátani: megdupláztuk a Szentélyben eltöltendő időd! Napjában 3x átmozgató torna vár rád Rad Park Ol hadnaggyal. Az egészségedről pedig a napi két rizsszem fog gondoskodni.
David VasVilla 2010.06.15 16:54:45