Adatok
tuby smith
44 bejegyzést írt és 151 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Elkészült az első mesterséges, bionikus kéz, amellyel az amputált végtagokkal élők újra érezhetnek majd. Az első ilyen beültetésre még idén sok kerül, ezzel megnyílhat az út a művégtagok új generációja előtt.
A bionikus kéz huzalozása a páciens idegrendszeréhez kapcsolódik majd, ezzel vezérelheti…..
Hosszú idő után megint webet fejlesztek :)
Sajnos (szerencsére) olyan a feladat, hogy kész CMS nem húzható rá.
PHP-ból generált szabvány HTML elemekből építkeztem, megspékelve egy kis JavaScript-el.
Amikor a funkciók egy része már ment, és Chrome-on, amit szoktam használni…..
Az ostoba állatja élete legnagyobb dobására készül. Sorsának jobbra fordítását erőszakkal próbálja megoldani: elveszi más(ok) pénzét. Szűkös agya a pénz szóról csak bankra képes asszociálni, így kiszemel magának egy bankfiókot. Tapasztalatból tudjuk, hogy az…..
A KBK legutóbbi voksolásán a gyógyszer-konteó hajszálnyival bár, de az élen végzett. Miután kihirdettem a végeredményt, elővettem a jegyzeteimet és a bekönyvjelzőzött forrásokat (és persze konzultáltam Velük), rájöttem, hogy a témát egyetlen posztban bemutatni kábé olyan…..
tuby smith
2010.10.15 18:01:51
1 Mi az élet értelme?2 Van Isten?3 A szőkéknek tényleg jobb?4 Melyik a legjobb fogyókúra?5 Van-e élet a Földön kívül?6 Ki a leghíresebb a világon?7 Mi a szerelem?8 Mi a boldogság titka?9 Meghalt-e Tony Soprano?10 Meddig fogok élni?(Az Ask Jeeves site kutatása alapján.)..
Az IFA elektronikai kiállítás accesories termeiben a kiállítók kilencven százaléka az Apple termékeihez mutatott be kiegészítőket. Ez egyrészt unalmas volt, mert a harmincadik iPhone-tokos stand után már futólépésben próbáltam keresztülvergődni a termen. Másrészt így…..
tuby smith
2010.09.06 22:45:06
Talán hihetetlen, de még 2010-ben is akad olyan jogvédő szakember, aki azzal érvel a hangfelvétel-másolás ellen, hogy az ugyanolyan lopás, mintha a kocsinkat vinnék el a ház elől.
A "szellemi tulajdon" (intellectual property) fogalma valóban létezik, használjuk, de tudnunk…..
tuby smith
2010.07.27 22:33:21
@exonka: exon kft megalapít, felhúz egy honlap (üzlethelyiséget berendez), megvan a terved
sok sikert hozzá, tényleg
hajrá
sok sikert hozzá, tényleg
hajrá
Anna képtelen elfogadni, hogy egy magát 0-24-esnek nevező hipermarketben este 10 után ne lehessen pultból sem húst, sem édességet venni, de még vevőszolgálat sem legyen. Ha nincs meg a szokásos szolgáltatás, inkább zárjon be az áruház, mondja olvasónk. És mit mondanak a…..
tuby smith
2010.07.20 09:30:18
Olyan meleg van a városban, hogy szinte beleolvadunk a forró aszfaltba séta közben. Ilyenkor nincs szó szabadtéri programokról, kellemes vacsorákról, eszem ágában sincs előadásokról, kirándulásokról beszélni, ilyenkor egyetlen célja lehet a városlakónak: a túlélés.Több olyan…..
tuby smith
2010.07.15 07:55:29
@.ılı.ılı.: Szónyogháló :-)
- Ha túl sós, tégy hozzá egy krumplit. - bökött a gyöngyöző leves felé a nagyi, majd visszafordult a vasárnapi karaj panírjához. Mit tehettem? Nem kérdeztem, pucolni kezdtem. Teljesen feleslegesen. A krumplinak ugyanis az ég világon semmi köze a sóeltávolításhoz. A levesbe…..
tuby smith
2010.06.22 11:09:18
@Muad\\\'Dib: Bizony finomabb, és nincs benne olyan fontos összetevő, mint a xantángyanta, guargumi, és egyéb istentudja mit okozó vegyszer.
Majonézes csirkesaláta :-)
Majonézes csirkesaláta :-)
Kivételesen nem hülyeség vagy retromerengés következik, hanem egy komoly tudományos kutatás, ami azért kellően wtf ahhoz, hogy helye legyen itt a blogban. Hősünk Jayne Gackenbach, aki még valamikor a kilencvenes években vett egy Nintendo konzolt a fiának. A gyerek hazafelé menet…..
tuby smith
2010.05.27 12:46:42
@Orion:
> Megvan a következő játékkonzol. Este lefekvés
> elött a fejére rak az ember egy sapkát,...
Mátrix? :-)
> Megvan a következő játékkonzol. Este lefekvés
> elött a fejére rak az ember egy sapkát,...
Mátrix? :-)
Az új kormány az igazságügyi reform részeként a Büntető Törvénykönyv (Btk.) több rendelkezését is megváltoztatja, így például 2010. július elsejétől a Btk. a következő új szakasszal egészül ki: „166/A. § (1) Aki önmagát megöli, bűntettet követ el, és…..
Vajon hogyan fognak bűnhődni ezek a pöfeteg médiarohadékok? Miért gondolja bárki, hogy a nyereségvágyból szándékosan elkövetett szemétségért elég az egyszerű bocsánatkérés?! Pista bácsi 91 esztendős dudás, egy személyben megtestesíti a magyar kulturális hagyatékot. Több…..
Szenzációs áremelésről szeretnélek tájékoztatni az ALDI szuper-hipermarket jóvoltából! Eddig 209 Ft-ért vásároltuk a burgonyapürét, most meglepetten láttam a reklámújságban, hogy levitték 219 Ft-ra!! Ott 309 Ft áll eredeti árként, ami, ugye, nem igaz, hiszen aznap, amikor a…..
Kicsit bajban vagyok megint az eheti retrojátékkal, ugyanis megszavaztátok az Elite-et (igen, így ragozzuk, ugyanis nem „elájt”a kiejtés, ahogyan sokan tévesen hiszik), én viszont – töredelmesen bevallom – nem nagyon játszottam ezzel a programmal annak idején.…..
tuby smith
2010.04.15 08:48:05
Armand Jean du Pleessis de Richelieu, közismert nevén Richelieu bíboros (1585-1642), francia államférfi nagy macskabarát hírében állt.Poitou-i kisnemesi családból származott, apja katona és udvaronc volt a királyi udvarban, anyja egy híres jogász lánya. Az apai pályát követve…..
A Bors olyan, mintha még mindig ollóval és ragasztóval photoshopolnának, de általában szórakoztatóak az esetlenül körbevágott alakokkal díszített illusztrációk. Ha akarom béna, ha akarom stílusos. Tegnap viszont mintha kicsit túlklikkelték volna magukat.Mert a Wiwről lementett,…..
Az erőszakos bűncselekmények természetesen. Megmondták az ausztrál tudósok.Emlékszünk még arra a sztorira, amikor Ausztráliában az igazságügyminiszter arra hivatkozva akarta cenzúrázni az Alien vs Predatort, hogy a játékosok nem tudnak különbséget tenni a játék és a valóság…..
tuby smith
2010.03.06 17:17:36
@zéka:
"igen, de khm régen mondjuk úgy is volt, ha két sereg összeugrott, akkor mondjuk a Görög korban a vesztes oldal a katonáinak a 8 %-a halt meg, nem úgy ahogy a filmekben mutatják."
Kartagó városa: 200 ezer lakosból 50 ezer élte túl a kegyetlen támadást, az élve maradtakat római rabszolgának adták el. (Wikipédia). És még van egypár város amit a írásos feljegyzés (pl biblia ) alapján porig romboltak, a lakosságot - beleértve férfit, nőt, gyereket, tevét, kecskét, szamarat - lemészároltak, valami mondvacsinált ürüggyel, mint például isteni parancs.
"igen, de khm régen mondjuk úgy is volt, ha két sereg összeugrott, akkor mondjuk a Görög korban a vesztes oldal a katonáinak a 8 %-a halt meg, nem úgy ahogy a filmekben mutatják."
Kartagó városa: 200 ezer lakosból 50 ezer élte túl a kegyetlen támadást, az élve maradtakat római rabszolgának adták el. (Wikipédia). És még van egypár város amit a írásos feljegyzés (pl biblia ) alapján porig romboltak, a lakosságot - beleértve férfit, nőt, gyereket, tevét, kecskét, szamarat - lemészároltak, valami mondvacsinált ürüggyel, mint például isteni parancs.
A Connecticut államban található New Havenben, az USA egyik leghíresebb egyeteme, a Yale University Ritka Könyvek és Kéziratok Könyvtárában (Rare Book and Manuscript Library) számos érdekesség áll a megfelelő engedéllyel rendelkező kutatók rendelkezésére. A rengeteg, nagy becsben…..
tuby smith
2010.01.26 13:03:32
Sokat gondolkodtunk azon, hogyan segíthetnénk Erőss Zsoltnak, az egyik legjobb magyar hegymászónak, aki balesetet szenvedett, és amputálni kellett az egyik lábát. Tbg végül megtervezte és kivitelezte Zsolt új lábát, amivel Zsolt talán még az eddiginél is magasabb hegyeket mászhat…..
Kedvenc hipermarketem pénztárainál, a sorban állás közben tudományos megfigyeléseket végzek. Ezen kutatás eredményei alapján döntöm el mindig, hogy most éppen melyik sor végére álljak. A bevásárlástudományban teljesen járatlan (= totál amatőr) vásárló mindig az éppen…..
tuby smith
2009.11.07 23:14:57
@ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás: A lidl árukon akkora hoavlkód van, hogy akár műholdról is le lehet olvasni :)
@Oráng Után: Az egy soroson a pont.
@Oráng Után: Az egy soroson a pont.
A Wikipedia egyike a legzseniálisabb dolgoknak, amit a hétköznapi élet valaha is megteremtett magának. Az emberi tudást soha nem összegezték egy ennyire könnyen elérhető és ennyire mindenre kiterjedő adattárban. Ráadásul rengeteg tematikus Wikipedia is készült (például ez), és…..
tuby smith
2009.10.30 07:47:33
@jürgen baromartz: Ha valamihez értesz, lehet bővíteni a Magyar Wikit
Év eleje óta folyt az agyament per, amelyet az amerikai royalty-gyűjtő jogkezelő, az ASCAP indított az AT&T telefontársaság ellen. Az ASCAP azt szerette volna kimondatni a bírósággal, hogy valahányszor megszólal egy mobiltelefon, az egy valamiféle zenei műalkotás nyilvános…..
tuby smith
2009.10.19 08:13:08
@belekotty: Az artistjus annak idején a telefonközpontokra rakott általánydíjat, mert várakoztatás zenéje "lehet" jogvédett. Hiába a Für Elise-t játszotta, (mert annak lejárt a jogvédelme), vagy saját szerzeményt (annak a jogdíja nekem járna!), esetleg a "Minden munkatársunk foglalt! Kérem tartsa a vonalat. Köszönjük türelmét." mondatokat ismételgette fahangon.
Hiszen a készülék alkalmas (!) a jogvédett zenék lejátszására!!!!
BatPista 10 pont
Bűnösség vélelme szerintem alkotmányellenes.
Akkor mondtuk erre, hogy aki konyhakést, húsvágóbárdot, (láncfűrészt:) vesz annak 5 nap szigorított fegyházbüntetést kell letölteni. Mivel a fenti eszközök alkalmasak "különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés" kivitelezésére.
Hiszen a készülék alkalmas (!) a jogvédett zenék lejátszására!!!!
BatPista 10 pont
Bűnösség vélelme szerintem alkotmányellenes.
Akkor mondtuk erre, hogy aki konyhakést, húsvágóbárdot, (láncfűrészt:) vesz annak 5 nap szigorított fegyházbüntetést kell letölteni. Mivel a fenti eszközök alkalmasak "különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés" kivitelezésére.
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
> kyanzes 2010.11.27. 17:09:44
>
> Ha hagynák futni őket, akkor 100x ennyi eset lenne.
Úgy van, dicséret a rendőröknek, megspóroltak az adófizetők pénzéből egy rakás perköltséget.