Regisztráció Blogot indítok
Adatok
xycd

0 bejegyzést írt és 26 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Megint nekem jutott a szombati Hungary's Got Talent, ami sajnos olyan semmilyenre sikeredett, hogy önként biztosan nem vállaltam volna. Pedig ez már az élő show, tehát a válogatott hülyék helyett a válogatott tehetségek műsora - de hát itt ugye néha elég sajátos módszerekkel…..
Kinek áll érdekében? Kérdezték már a rómaiak, ha bármi történt, s azt vizsgálták meg előszöt, hogy ki a haszonélvezője egy-egy furcsa, akár tragikus eseménynek. Mielőtt a kedves olvasó rámripakodna: Szíria és egyáltalán az Iszlám Állam léte természetese komoly gond, de…..
(Majdnem) szó szerint (kicsit szerkesztettünk rajta) idézzük Majoros művész úr szavait: Felhívtak kb egy hónapja az MTVA-ból (M1), hogy menjek egy műsorba szerepelni. Zenés műsor. Mondom oké. Leszervezték. Jövő hét, beszélgetés, külön nekem hívott vendég, előinterjú,…..
xycd 2015.10.09 10:15:32
Tegnap megtörtént az idei év első nagy sztárigazolása, és most nem a Gera Zoltán visszatér a Fradiba című történetre gondolok, hanem arra, hogy Ördög Nóra, az RTL Klub egyik arca pár kerülettel arrébb tette át a székhelyét, és mától a TV2-t erősíti. Kicsit megborult a…..
xycd 2014.07.09 16:07:28
Egy évig terjedő szabadságvesztéssel lesz büntethető, aki mások becsületének csorbítására hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú hang-, illetve képfelvételt készít. Aki elérhetővé teszi, két évig, aki pedig nagy nyilvánosság előtt vagy jelentős érdeksérelmet okozva…..
xycd 2014.01.31 15:25:19
Ma a Pesti Központi Kerületi Bíróság a gyülekezési joggal visszaélés szabálysértése alól felmenetet a tavaly március 7-én a Fidesz székházánál demonstráló állampolgárokat. Korábban a rendőrség pedig már megszüntette a nyomozást garázdaság miatt. Tehát jelenleg…..
Az idei október 23. bővelkedett szürreális pillanatokban, a Békemenetre meztelen női provokátorokat vizionáló Bencsik Andrástól a tüntetés fáradalmait a McDonald'sban kipihenő nyugat-gyűlölő Jobbik-keménymagon át a Gyurcsány Ferenc által széttrollkodott Mesterházy-beszédig.…..
Uniszónóban megy Bajnai Gordon ekézése a Szolidaritás tegnapi gyűlésén elkövetett szoborállítás-döntögetés ügyében. Ízléstelenség, ’56-os hősök meggyalázása, nemtelen politikai eszközök, alpári stílus. Így a verdikt, és Bajnaiék félig-meddig el is határolódnak…..
xycd 2013.10.02 08:12:04
Orbán Viktor lányának esküvőjét szénné fotózhatta a média, a lakodalom helyszínére, a tükröspusztai Tiborcz-tanyára azonban csak a szigorúan átvilágított kiválasztottak juthattak be. Kaminski Fanny, Orbán Viktor kommunikációs stábjának főmunkatársa azért innen is…..
Die Hard 5-be vagy a World War Z-be illő akciójelenet helyett MTVA-forgatás miatt zárták le vasárnap a Lánchidat: az évi hetvenmilliárdból gazdálkodó köztévé 1000 fagyoskodó alsó tagozatossal vette újra a műsorzáró Himnusz vágóképeit. A gyerekeknek délután kettőtől este…..
Hagyjuk a felesleges tiszteletköröket, Róna Péter általában okosakat mond, leginkább akkor, amikor a jelenlegi rezsim gazdasági ámokfutását szedi szét cafatokra. Sajnos azonban ebből sokan azt a következtetést vonják le, ő is a megmentőjelöltek között van: ó, milyen okos…..
A KARD Tarlós-égetés 2012.10.20 06:58:02
Főpolgármester Úr ideges. Van rá oka: nem elég, hogy lehetetlen költségvetési helyzetben van a város; nem elég, hogy az ellenzék nap mint nap számon kéri őt vélt vagy valós tetteiért; nem elég, hogy óriási felháborodás kíséri minden intézkedését; nem elég, hogy a…..
Kurvára mindegy, miről folyik egy tévéinterjú, amikor valaki tahóságba fojtja saját szánalmasságát, annál nem sok minden van lejjebb. Tarlós főpolgi Kálmán Olgánál ment helybe a lófaszért, amikor pedig már minden érv kifogyott, a műsorvezető ócsárolásában nyert…..
xycd 2012.10.19 09:23:11
Az m1 műsorvezetőjének igazán kemény napja volt ma. Először Orbán Viktort, Áder Jánost és Kövér Lászlót, na meg a díjazottakat konferálta fel a Corvin-lánc átadási ünnepségén. Aztán hoszteszből rögvest riporterré változott és meginterjúvolta Orbán Viktort. Majd az…..
A köztársasági elnöki címmel együtt nemcsak a Sándor-palota és a hivatali apparátus száll át. Áder János beiktatása után Schmitt Pál hivatalos keretek között átnyújtotta a disszertációját, megjelölve benne azokat a részeket amelyekhez Áder Jánosnak, mint saját…..
605 nap után lemondott Schmitt Pál köztársasági elnök. Örülünk, hogy a 20 évvel ezelőtti csaló távozik. Örülünk, hogy az elmúlt hónapokat-heteket-napokat-órákat minden idők legnagyobb és legpofátlanabb hazugságcunamijával elárasztó köztársasági elnök távozik. Eme…..
Érdekes adatokat közölt novemberben (PDF) a Nemzeti Drog Fókuszpont, ahol 2004 óta gyűjtik a drogos adatokat. A Híradó.hu ebből készített csodálatos Elsők vagyunk marihuána használatban is című pánikkeltő feldolgozásából kiderült, hogy: A szerhasználat miatt kezelésbe…..
Balhé van! Nem lesz ma, és egész héten online közvetítés, mert Szandika kikészült, és lerugdosta a kamerákat...
xycd 2011.01.24 19:10:08
@Orbán a szégyenünk, dölyfös, kivagyi, sumák alak!: Hát akkor a Gyurcsány és komcsi alvilági bandája mi?
Nagyon érdekes kezdeményezés jött létre az ismert közösségi oldalon. Egy csoport, mely a kormányt az MSZP-től óvja. Világösszeesküvésről beszélnek. És a szokásos: minden az MSZP hibája… (Magyar) komonisták urálják a világmédiát, még az olyan konzervatívnak…..
Gulyásdemokrácia Megsértettek? 2011.01.19 13:37:00
Orbán Viktor szerint az EP-ben megsértették a magyar népet, amikor a kormányt diktatorikus hajlamokkal vádolták. Nem tudom, megkérdezte-e erről az egész magyar népet, én személy szerint mint a fent nevezett csoport egytízmilliomoda, a következő klasszikus politikai idézetet fűzném…..
És akkor az utolsó hónap (korábbi hónapok jelöltjei és szavazásai) ... hétfőn pedig jöhet a Nagy Szavazás: 1. Szijjártó Péter Peti minden hónapban maximálisan odatette magát, ahogy decemberben is, mikor mínuszban tüntető szakszervezetnek szólt be egy kedveset, vagy Orbán…..
Mikor fogják kezdeményezni Gyurcsány előzetes letartóztatását?online surveys Kovács Tamás legfőbb ügyész mandátuma 70. életévének betöltésével december 13-án jár le, a helyét Polt Pétert veszi át.Gyurcsány kriminalizálása ellen egy csomó érv szól, tehát szinte biztos,…..
xycd 2010.12.10 13:27:54
Subba Falfirkáért böri 2010.11.17 16:32:00
Börtön a graffitért? Picit tegyük már le. A szerencsétlen romboló toyokhoz viszont szivesen kölcsönadunk egy szerkesztőségi faszkorbácsot.Nagy Gábor Tamás, a Fidesz I. kerületi polgármestere egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetné a graffitik elhelyezését. A…..
xycd 2010.11.17 19:33:29
Az amúgy korlátlanul szervilis Stumpf András most nem a Fidesznek nyalt be gyomorszájig*, hanem keresztény-humanista mázba öntve szólt be a TASZ-nak és simizte meg a gonoszka Jobbik buksiját. Reggel megírtuk: bőrszín alapján nem válogathat senki az árvízkárosultak között…..