Regisztráció Blogot indítok
Adatok
manson karcsi

0 bejegyzést írt és 4561 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Szokásos év végi anyagtorlódás van, nem ez volt az eredeti szándék, de úgy jött ki, hogy az idei utolsó Annóval kívánun BOLDOG ÜNNEPEKET MINDENKINEK! Köszönjük a töretlen kitartást mellettünk, a sok epizódhallgatást, a visszajelzéseket. Boldog új évet még nem kívánok, mert jövünk még idén. Mint azt…..
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
Az idei utolsó Checkpoint Now kicsit nehezen jött össze mindenféle betegségek miatt, de a lélektani első 10 napban azért csak sikerült kihozni. A hónap témája pedig mi más lehetett volna, mint a Steam által novemberben bejelentett hardverek. Ugyan ezekről még olyan nagyon sokat nem lehet beszélni,…..
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
manson karcsi 2025.12.09 13:36:31
pedig a starbreeze-es folytatás is szerethető. happy minigun! (downloads.khinsider.com/game-soundtracks/album/syndicate-gamerip-2012/66.%2520S04%2520Jpop.mp3)

az elsőhöz sokat hozzátett a covboy-féle fél-idióta leírás (pistabácsi reumás lábikráját megreparálják), no meg a full monoton, de taktikus-depressziós zene. (downloads.khinsider.com/game-soundtracks/album/syndicate-original-game-rip/02%2520-%2520assassinate.mp3) az elmekontrolláló kütyü a játékban persuadertron, azaz meg-győző néven szerepelt. vannak teóriák, miszerint ez egy love-gun volt, mert ha meglőttél vele valakit, az boldog kiskutyaként követett a pályán utána a küldetés végéig.

a satellite reign-nek időt kell adni, és meg fog tetszeni.

real-time-os ticsungolós stíluskövető játéknak tudnám javasolni a brigador-t. fasza dark világa van, jó zenéje. a tokyo 42-t, ami szeretne syndicate lenni, viszont nem ajánlom.
manson karcsi 2025.12.10 09:54:05
@gump: ha nem sikerülne megoldani, először egy syndicate plus data mappa tartalma kell, majd egy syndicate data mappa tartalma, felülírva a régieket. mega.nz/file/4slVCL4L#5-Of6COPdzJbHfEEgw6-ufCPzYBk3c_9rtDU0ucX6DM
manson karcsi 2025.12.10 15:35:38
ezt még itthagyom: youtu.be/b2o1IEmerU0
The Making of Syndicate (1993) | Documentary
Szóval vannak ezek a mindentudó szakértők, elmagyarázzák neked a YouTube-on, hogy attól még, hogy ők már három évtizede csak a gamer PC-jük elől elemezgetik a sportokat meg "hozzáértenek", attól még igenis tényleg jobban tudhatják, hiszen értenek hozzá. Attól, mert nem tudnak mobiltelefont építeni,…..
manson karcsi 2025.12.07 07:54:55
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
IDDQD Checkpoint 11x07: Vagrus 2025.12.01 21:30:20
Régen volt olyan adásunk, amiben valamelyik magyar indie fejlesztőcsapatot láttuk vendégül, de most adódott egy jó apropó, hiszen megjelent nemrég a Vagrus utolsó nagy kiegészítője. Hogy mi az a Vagrus? Ezt elmeséli nektek a Lost Pilgrims két oszlopos tagja, Mácsai Gergely világépítő és kreatív…..
manson karcsi 2025.12.02 10:36:58
manson karcsi 2025.12.02 21:13:56
@AarPoe: a pöcsösséggel sosincs bajom, hogy mertek nagyok lenni. a grind-dal van bajom személyesen. irl is van grind, nekem az eszképizmust a játékokon keresztül nem a grind adja, hanem olyan dolgok, amit nem tudok megcsinálni irl. álalam nem ismert történetek, interperszonális kapcsolatok, makroökonómiák menedzselése.
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
manson karcsi 2025.11.24 12:21:42
manson karcsi 2025.11.25 19:46:02
@Stöki: ah, már megörültem a snes-es folytatásnak. :(
Technikai nehézségeink adódtak, ezért a mostani Now is kicsit visszhangos, de talán nem annyira, mint a múltkori. A lényeg, hogy itt van, és persze a felvétel óta történt egy GTA6-halasztás, de ezt akkor még nem tudtuk, szóval még májusi megjelenést emlegetünk az egyik hírnél, ezt is kéretik…..
manson karcsi 2025.11.17 19:52:59
manson karcsi 2025.11.19 06:10:56
@Zolexx: hah. emlékszem winfos 8 tájékán még stigmatizált a mikrofos egy csinos kis desktop bélyeggel, ha nem volt aktiválva a secureboot. aztán hamar leszoktak róla. viszont a bitlocker engedélyezéséhez szükséges ennek bekapcsolása, ha jól tudom. na majd jövőre, ha kijön olcsóért a gabecube, akkor megint pc-n fogok játszani. bár azon meg linux fut, így egyre kevésbé lesz releváns a winfos és hülyeségei.
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
Mint azt korábban már többször jeleztük, idén új sorozatot indítunk. A névvel bénáztunk kicsit, neveztük Checkpoint Időrégésznek, Checkpoint Almanachnak, Checkpoint Kincses Kalendáriumnak, de végül a sokkal hallgató- és logóbarátabb Checkpoint Anno lett a neve. De mindegy is a név, a lényeg az,…..
manson karcsi 2025.11.02 06:44:33
@Zolexx: nem kellett hang hozzá, fejből ment az egész szöveg. sajna.
IDDQD Checkpoint Mini #271: Driver 2025.10.24 23:30:55
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
The Milkman Miről szól? 2025.10.14 10:02:27
Woody Allen klasszikus gegje elgondolkodtatott: "Részt vettem egy gyorsolvasási kurzuson. Utána 20 perc alatt elolvastam a Háború és béké-t. Oroszokról szól..." Jómagam a világot próbálom megérteni és gyorsan mérlegre is tettem az elmúlt hat évtizedet, amit e bolygón - és Magyarországon -…..
Bocsánatkéréssel kell kezdenem: a mostani Checkpoint Now-ban Grath hangsávja eléggé visszhangos lett - ennek magyarázata az, hogy a podcast japán szakértője éppen hazatért Tokióból, amikor felvettük az adást, és még nem izzította be a szokásos technikát. Legközelebb jobb lesz, legalábbis más, ennyit…..
Ahogy azt már a 10. szülinapi adásban beharangoztunk (sőt, akkor le is tudtuk a pilotot), új sorozatot indítunk. A névvel bénáztunk kicsit, neveztük Checkpoint Időrégésznek, Checkpoint Almanachnak, Checkpoint Kincses Kalendáriumnak, de végül a sokkal hallgató- és logóbarátabb Checkpoint Anno lett a…..
manson karcsi 2025.09.05 06:54:28
manson karcsi 2025.09.05 13:16:46
@HUNspike: mert a japók beaggódtak, hogy ha valami elmés amcsi kisgyerek lekaparja a Puck első betűjének kötését, akkor F betű lesz belőle, és esetlegesen megrontja a mélykeresztény puritán ifjakat, ne adj isten az érettebb korosztályt meg bevonzza.
manson karcsi 2025.10.05 10:06:50
@Stöki: lehetett volna alma-makk, az olyan... szóvicces.
Grath több hónapra Japánba utazott és természetesen úgy időzítette a távollétét, hogy beleessen az idei Tokyo Game Show, ami még mindig a játékipar egyik legfontosabb expója, és úgy tűnik, nem jut az E3 sorsára. Grath bejelentkezett a távolból, hogy megossza velünk, amit látott, illetve Japánban…..
IDDQD Checkpoint Mini #270: Rampart 2025.09.29 22:25:41
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
Na, ezt a Now-t is előbb akartam kilőni, de az élet folyton közbeszólt. Szóval talán érdemes egy olyan disclaimerrel indítani, hogy ezt az adást szeptember 2-án vettük fel. Sebaj, kicsit legalább retrósodtak azok a hírek. (Aki nem tudná még: a Checkpoint Now az a podcast-spinoffunk, amiben mindig…..
manson karcsi 2025.09.16 11:51:43
@The Biclops: fotók?
manson karcsi 2025.09.25 06:17:31
@Szekrényszagú néni: plus/4-en igenis volt, amikor elkapott sidhe bácsi, egy hangos zblong! keretében visszakerültél altar of the seal-be.
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
manson karcsi 2025.09.22 06:24:24
Hát ennyire még sosem csúsztam meg a Now-val, szégyen és gyalázat, a nyaralást tudom okolni érte. Meg a technikai nehézségeket, ugyanis Grath most egy ideig Japánban lesz és távolról kellett felvenni az adást, ami nem ment simán (és ahogy vágás közben hallottam, mindenféle kattogás bele is…..
manson karcsi 2025.08.13 13:25:48
manson karcsi 2025.08.30 07:51:50
@DnP: nem bírod a bársonyos hangú fractic-ot? színész, ilyen fajta. a videói is elég kínosak, de addig nézhető volt, míg a nője - orly schumacher - vendégszerepelt bennük.
manson karcsi 2025.08.30 11:27:42
@DnP: hadd ajánljak egy csatornát: techmoan / matt taylor.
esetleg modern vintage gamer, a "mistakes were made" sorozat elég érdekes tud lenni.
IDDQD Checkpoint Mini #268: R-Type 2025.08.21 23:54:38
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
Van egy platform, amiről nemigen esett szó eddig a Checkpoint évadok alatt, pedig Magyarországon volt egy jelentős rajongótábora. Ez az Enterprise, aminek leginkább a 128K-s verziója (Enterprise 128) terjedt el, és azért kerülgettük eddig, mert sem Grathnek, sem nekem nincs kapcsolódásunk a géphez.…..
manson karcsi 2025.08.04 17:00:16
Igen, teljesen világos. Még soha nem volt ennyire szar itthon élni, mint most, meg ez az elmúlt 1000 év legkorruptabb kormánya (ezek szerint 1025 előtt azért akadt). Kétségtelen, hogy mostanában sokkal-sokkal rosszabb fiatalnak, idősnek, mindenfélének lenni Magyarországon, mint mondjuk a XX.…..
manson karcsi 2025.08.04 16:46:13
Ugyan július elején robbant a hónap témája, hozzácsaptuk a júniusi hírekhez, hogy frissek legyünk, amúgy is megszellőztették már többen júniusban, hogy mi készül. Természetesen a Microsoft 9000 fős leépítését beszéltük ki, ami érzékenyen érinti az Xbox-stúdiókat. De akkor mi lesz az Xboxszal, amiről…..
manson karcsi 2025.07.09 08:01:51
manson karcsi 2025.07.23 21:06:59
@EngedjetekSzabadonLobeltet: #2: xb360-nak most cseréltem egy mezei 1tb-os ssd-re a gyári 320-asát. nem nagyon ugatott, hogy baja lenne. a series sem válogatós brand-re. szerintem. a sebességre háklis, nvme x4 szerintem bőven jó.