Regisztráció Blogot indítok
Adatok
baaamba

0 bejegyzést írt és 27 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Olvasva a részben közfelháborodást, részben megértést hangoztató kommenteket és cikkeket. Fontos arról beszélni, számít-e valaki kora, és ha igen, mikor, illetve, hogy ki is Rácz Zsófia valójában, mit is jelent az ő jelenléte és pályája.  Induljunk ki az utóbbiból. Rácz Zsófia politikai karrierje…..
Kövér László nemrég kijelentette, hogy csakis az isten-, haza- és emberszeretet teszi emberré az embereket, s egy másik alkalommal pedig azt nyilatkozta, hogy a magyarságnak meg kell védenie önmagát az istentelenekkel, hazaárulókkal és nemzettagadókkal szemben. A hivatkozott szövegek az alábbiakban:…..
baaamba 2019.12.08 13:52:17
@Andy73: Nem döntheti el senki, hogy más mit tekint vallásnak. Az ateizmus nem vallástalanságot jelent, hanem a természetfeletti, isteni lények vagy hatalom létezésének elutasítását. Korántsem egységes irányzat. Bármilyen furcsa, de az ateisták hívők, és lehetnek vallásosak is. Egy ateista lehet akár keresztény is, csak szimbólumként fogja fel az isteni elemeket és nem fizikai valóságként. De természetesen lehet filozófiai irányzatként is értelmezni az ateizmust. Ebben a tekintetben a modern természettudomány és műszaki technológia egyik szellemi gyökere, és egyfelől építi a társadalmat és a gazdaságot, és ugyanakkor halálos fegyver, rombolja a természeti környezetet és a közösséget. Ami furcsa, hogy ha Kövér úr így látja a helyzetet, miért él városban, miért használ autót és elektromos berendezéseket, miért vesz részt emberi törvények létrehozásában az isteni helyett, amelyek szerint mindenki szabadon dönthet a vallásáról? Miért nem megy vissza a pusztába nyájat és ménest terelni, tábortűz mellett a földön aludni, verni a sámándobot, mint dicső őseink? Esetleg lóháton időnként elmehetne kalandozni nyugatra.
Madonnáról mostanában leginkább olyan képeket látni, melyektől csak összeszorul az ember szíve, vagy a gyomra. Velem legalábbis mindig ez van, hiszen eszembe jut, mennyire menő is volt egykor. Éppen ezért most egy 1979-es fotósorozattal szeretnék emlékeztetni mindenkit arra, hogy az énekesnő milyen…..
Kuba ismeretlen oldaláról számolt be tudósításában a CBN televízió. A kommunista szigetország a Szovjetunió összeomlása után lazított az ideológiai diktatúrán, és engedélyezte független keresztény közösségek működését, de szigorúan csak magánházakban. A Castro-rezsim…..
#485 Az isiben, kémia órákon általában a vasnál (26. elem a 120-ból) elfogy a lendület, az utána következő elemek pedig kb. annyira ismertek, mint tetszőleges magyar kormányban az oktatási ombudsman. Azok a telepi vagányok, akik a biciklitárolóban szopatják a karika fülbevalós…..
baaamba 2015.04.29 03:04:28
Szép példája ez annak, hogy milyen az, amikor valaki olyasmivel fölényeskedik, amiről fogalma sincs és nem is próbálja megérteni.
"- az urán 238-ast (ennek a maghasadása során plutónium keletkezik, Nagaszakiban ezt vetették be)" Csakhogy az előállított plutónium tömegszáma 239, akkor mégis hogyan keletkezhetett egy 238-as tömegszámú atommagból maghasadással??? Sehogy. Éppen ellenkezőleg, tenyésztőreaktorban állították elő.
"- a természetben is megtalálható 235-öst (ebből lett végül a Hirosimára ledobott Little Boy)" Megtalálható, de valójában kb. 99% a 238-as izotóp előfordulási aránya és csak kb. 0,72% a 235-ösé, ezért kell annyit vesződni már az enyhén dúsított fűtóanyag előállításával is.
"ahol a fűtőelemeket (235-ös és 239-es urán izotópokat)" Valóban előállítható 239-es urán izotóp tenyésztőreaktorban, de az béta sugárzással viszonylag gyorsan neptúniummá, majd plutóniummá (239) alakul át, vagyis a fűtőelemben már plutónium van.
"A felhasznált tórium szinte teljesen elégett, alig maradt veszélyes, feldolgozásra váró, atomfegyverbe vagy puskába (a szegényített urán sűrűsége nagyobb, mint az ólomé, emiatt lövedékként felhasználva egyenesebb röppályát biztosít) tölthető sugárzó anyag a reaktor bezárása után." A tórium reaktorban is valójában urán 233 bomlik, a 232-es tórium-ból tenyésztik. A melléktermékként keletkező urán 232 felezési ideje 73,2 év és bomlástermékei gamma sugárzóak. Az előnyökről és hátrányokról egy jó összefoglaló olvasható itt:
en.wikipedia.org/wiki/Thorium_fuel_cycle
Ezzel együtt személyesen Teller Ede is úgy gondolta, hogy tórium erőművek fogják az energiaigények nagy részét kielégíteni kb. 600 évig (a fosszilis energiaforrások fogyatkoznak, illetve üvegházhatást okoznak, a gazdaságosan felhasználható urán 235 is kb. 50-100 év alatt el fog fogyni). Itt olvasható egyik cikke erről magyarul: fizikaiszemle.hu/archivum/fsz1111/TellerE_RalphWMoir.pdf . Ez is egy vélemény, csak talán egy kicsit jobban elmélyedt a témában. Tenyésztőreaktorban plutónium 239-t is elő lehet állítani urán 238-ból, amiből van bőven. De a plutónium nem csupán radioaktív, hanem erősen toxikus is, nehéz felmérni és kezelni a kockázatokat, beleértve a politikai és társadalmi tényezőket is.
Frissen akarja tartani hosszú távú kapcsolatát? Szeretné, ha 20 év együttélés után is úgy tudná kívánni a házastársát, mint az első napon? Mi sem egyszerűbb ennél. A XIX. század végén egy amerikai doktornő már megírta, mit kell tennünk: hagyjuk az orgazmust a fenébe!…..
A körúton örökítette meg magát két biciklis futár, amint a villamosok közötti szűk rést használják gyorsító sávként. A kettő perces felvétel ideje alatt háromszor vágtak át az egymással szembe haladó Combinók között Tény, hogy a villamossíneken nincs dugó, csak…..
baaamba 2014.01.30 18:42:41
@Don Quixote de la Ferko: Dózsa György út - Vágány utca saroknál a Hősök tere felől a kerékpárúton ki van téve egy kifordult tábla, hogy kerékpárút vége, csak senki nem veszi észre. A gyalogosoknak a Vágány utcán keresztbe zöld a lámpa, persze a biciklis nem száll le, hajt át, mint az állat, de ugyanakkor a Dózsa György útról a Vágány utcába kanyarodó járműveknek is zöld. Reggelenként a kanyarodó buszon két verzió fordul elő vagy a robogó biciklis vészfékez és anyáz vagy a buszvezető tapos a fékre az utolsó pillanatban, mivel korábban nem is nagyon láthatja a hátulról nagy sebességgel érkező biciklist. Lehet elmélkedni azon, hogy ki a szabálytalan, de csak idő kérdése, hogy mikor hal meg ott egy biciklis.
Az országot 2008-ban "éppen csak megérintő válság" (Király Júlia, MNB-alelnök, szakértő No. 3447) találkozása a több éves gazdaságpolitikai csődtömeggel mély likviditási és növekedési válságba taszította az országot. A 2010-es állapotunk azt jelzi, hogy sem a válság…..
baaamba 2014.01.12 19:06:23
@kekex:
A felzárkózáshoz kétségtelenül a beruházási ráta növelése szükséges, beleértve az állami beruházásokat, kérdéses azonban a hatékonyság. A gyorsabb növekedési pálya valóban nagyobb államháztartási hiányt enged meg, illetve nagyobb GDP arányos államadósságot képes kinőni hosszú távon. Az eladósodás ugyanakkor kockázatokkal is jár, az átmenet időszakában a tudatlan politikai elit nem képes a saját árnyékát átlépve az állami pénzek hatékony felhasználására, illetve a várt gazdasági növekedés nem következik be, ha rossz a beruházások szerkezete, például ilyen volt a hatalmasra duzzadt ingatlanbuborék Spanyolországban és világszerte. A fordítottja is igaz, ha nincs gazdasági növekedés, akkor kis hiány esetén is nő az eladósodás, a megszorítások viszont tovább rontják a növekedés feltételeit. Ezért aztán az anticiklusos gazdaságpolitikára is lehet indokokat találni.
A görög példa azt mutatja, hogy a gyors állami fejlesztés csak akkor lehetséges, ha van hozzá kulturális alap. Ha ez megvan, akkor viszont a fejlesztések jelentős része piaci alapon finanszírozható, bár kétségtelenül a széles értelemben vett infrastruktúra fejlesztéséhez jól jön az uniós támogatás. Más kérdés, hogy például a budapesti négyes metrót a bankwatch beválasztotta a társadalmi és környezetvédelmi szempontból legkárosabb uniós beruházások közé túlméretezett infrastruktúra tervezés és drága közbeszerzés kategóriában, ami sürgős felszíni közlekedési fejlesztéseket akadályozott meg. És ha az unió még több pénzt adott volna rá, vajon hosszabb lett volna-e a vonal vagy csak az építése húzódott volna-e el még jobban?
Kérdéses, hogy az uniós korlátok képesek-e az államháztartás hosszú távú, szerkezeti modernizációját beindítani a hatékonyság növeléséhez. A jelenlegi magyar kormány úgy gondolja, hogy nincs erre szükség, még van a tarsolyban ötlet új adókra és járulékokra, a kamatadón felül kivetett EHO pedig a megtakarítások egészségkárosító hatására is ráirányítja a figyelmet; sőt az állam szemmel láthatólag a bankok szerepét is át kívánja venni. Az egyszeri intézkedések az államháztartási hiányt csökkentették, a növekedés hiánya miatt viszont az államadósság nem csökkent. Kérdés, hogy a továbbra is kapkodó, kiszámíthatatlan magyar gazdaságpolitika - különösen az ötletszerű különadók - milyen kockázati felárakat jelent majd a jövőben; valóban hatékonyabb-e a piac helyett az MNB-n keresztül finanszírozni a kis- és középvállalatokat.
baaamba 2014.01.12 10:55:47
@milliliteratura: Vagyis kulturális dimenziók (némiképpen áltudományos módon Hofstede, Halls) a legfontosabbak a fejlődés ütemét tekintve?
Vöröshajú lányok Karoline 2013.03.03 07:34:00
..
baaamba 2013.03.04 06:23:06
@dr. Közbiztonság Szilárd: Bocs, de az ígér az hosszú í, ezt minden gyerek tudja. Azt, hogy "térdig érő", tényleg külön szokták írni, de annak semmi értelme, hogy "térd ígérő".
baaamba 2013.03.04 20:10:17
@Rongy Rázó: Ja, dehogyis. Tetszik a feje, olyan kicsit bambán csodálkozva vadul szenvedélyes.
Vöröshajú lányok Brisa 2013.02.04 20:00:00
..
Régen volt már poszt ebben a témában, azért arra gondoltam, itt az idő, hogy benézzünk valakihíreshez megint.   A választásom arra a hölgyre esett, aki már többször bizonyította, hogy több alkalommal is sokra képes. Bár nem tartozik a legkedvencebb színészeim közé,…..
Megígérték, felfestették, már a Király utcában is van olyan szakasz, ahol hivatalosan is lehet kerékpározni a BKV buszsávjában. Az áttörésben nagy szerepet játszott a Kerékpárosklub, amely kitartóan lobbizott azért, hogy a megnövekedett biciklifogalom számára megnyissák a…..
baaamba 2012.08.15 08:51:55
@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): Azért van három különbség. Az egyik, hogy hány órát vezet naponta. A másik, hogy hány ember utazik a járművön. A harmadik pedig, hogy a jogosítvány elvesztése vagy egyéb büntetés a munkahely elvesztését is jelenti.
baaamba 2012.08.15 11:30:46
@KergeK@csa: Írtam, hogy írott és íratlan szabályokról van szó. "Kijelölt gyalogos-átkelőhelyen a járművel a gyalogosnak elsőbbséget kell adni (...)
Azt a helyet, ahol a gyalogosnak elsőbbsége van, a jármű vezetőjének csak olyan sebességgel szabad megközelítenie, hogy a jármű vezetője az elsőbbségadási kötelezettségének eleget tudjon tenni. A jármű vezetőjének a kijelölt gyalogos-átkelőhelyet csak fokozott óvatossággal és olyan sebességgel szabad megközelítenie, hogy a járművel – amennyiben szükséges – az előtt meg is tudjon állni."
Namármost, ha valaki kerékpáron ül, lehetetlen olyan sebességgel haladnia, hogy az előtte egy-két méterrel haladó vagy éppen szembejövő gyalogosnak elsőbbséget adjon és meg tudjon állni, ha az például megbotlik, elesik, váratlanul megáll vagy szaladni kezd, a mellette haladó másik gyalogos viccesen meglöki, megijed egy kutyától vagy darázstól, vagy váratlanul széttárja a kezét, stb. Egyébként bárki rákereshet, a rendőrök több városban is büntetik a zebrán biciklizést.
2011-ben végre elérkezett a pillanat, hogy a GIMP fejlesztői ráébredtek: nem jó úgy dolgozni a programmal, hogy rengeteg ablakunk hever szanaszét az asztalon. Külön volt eddig minden: az eszköztár, a rétegek, maga a kép szerkesztőfelülete... Ettől szinte használhatatlan volt, ha…..
A sorozat bevezetőjét itt, a második részt pedig jövő hétfőn (03.07.) olvashatod. Valamilyen megkérdőjelezhetetlen oknál fogva a történelmet mindenhol nemzeti történelem formájában tanítják. (Az okot természetesen ez az egész sorozat megkérdőjelezi, de ez egyelőre maradjon…..
Maci közel fél éve várja, hogy sikeres középfokú angol nyelvvizsgájáról bizonyítványt kapjon, de ez egy olyannyira bonyolult feladat, hogy a Rigó utcának a vizsgázó segítségét kellett kérnie, hogy lefordítsa feladatsora egyik oldalát: Szeretném megosztani a történetemet,…..