Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Roppantó

0 bejegyzést írt és 70 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A vírus ezekben a hetekben fog végigsöpörni a magyar társadalmon. Körülbelül minden tizedik olyan ember, aki maszk nélkül odaáll közvetlenül mellénk, fertőzött. Akik most megfertőződnek, ha kórházba kerülnek, nem jut majd nekik elegendő orvos. Nagyságrendileg 10 000 halottra számíthatunk. A…..
Már régóta meg akartam írni ezt a posztot, csak valami mindig közbejött. Egy ma olvasott index cikk azonban megadta a szükséges utolsó lökést. Ebben a mai index cikkben szülők csodálkoznak rá jogosan, hogy miként lehetséges, hogy a gyermekük karanténba kerül a lakásukban, mindeközben nekik szabad…..
A koronavírus-járvány kezelésére a világ országai és tudományos szakemberei eddig háromféle stratégiával álltak elő. Ezek közül az egyik már megdőlt, a másik pedig mellékhatásai miatt kivitelezhetetlennek látszik, és lassan egyértelműen meghaladottá válik. A harmadik stratégia összetett,…..
Roppantó 2020.04.05 14:28:35
@teéjesenmindegy: A tömeges (64-es pool) tesztelésnél nem kapna senki negatív papírt, azt jobb, ha csak a hatóság tudja, pont azért, hogy ne lobogtassa utána, és változzon emiatt a magatartása. A cél csak a pozitív esetek felkutatása lenne. Először 64-es pool, ha van benne pozitív, akkor 32-es, és így tovább. Végül csak az tudja meg az eredményt, aki biztosan fertőzött, és neki kemény karantén.
És a felezéseket nem kellene sokszor csinálni, mert sokkal több negatív 64-es pool lenne, mint pozitív.
Nagyjából egy hete megfordult a világ. A gyerekeket hazaparancsolták, és a pedagógusok online fogják őket oktatni. azok a pedagógusok, akik világéletükben krétás kézzel írták be a jegyek a gyerek ellenőrzőjébe. Na jó, most már van online Kréta is, de a mentalitás, a megszokások és a rutin semmit se…..
Praxis A beteg csak egy munkadarab 2020.03.11 06:13:32
Tapasztalatok orvosként - betegként a magyar egészségügyben. Valahol Magyarországon… Történetek egy Kórház traumatológiáján megesett dolgokról.   Bármikor, bárkivel előfordulhat, hogy megy le a lépcsőn, amin már több ezerszer lement, sportcipőben, normál tempóban, mégis megbicsaklik a bal bokája,…..
Az a NatGeo Budapesten forgatott, Mars című sorozatának a legnagyobb baja, ami egyben a legnagyobb erénye is: a tudósemberek. A tudósember egyébként sem magában, sem csoportosan nem szokott különösebb veszélyt jelenteni az emberre (jó, Oppenheimeréken kívül), a Marsot viszont pont azzal nullázza le,…..
Fotó: Rich Fury / Getty Images Hungary Bocsánatkérő közleményt adott ki a Lost című sorozat alkotógárdája, köztük J.J. Abrams, reagálva Evangeline Lilly, a sorozat egyik főszereplőjének nyilatkozatára, amelyben azt mondta, reszketett megalázottságában a sorozat forgatásakor. Lilly, aki Kate-et…..
A HR-es állásinterjús szokásokat sokszor éri az a kritika, hogy színház az egész, és nincs is értelme. Leginkább az alábbi kérdések miatt gondolja ezt sok álláskereső – és ezek esetében egyet is kell értenem velük. Állásinterjú-stratégiákkal azt tanítom nekik, hogy ezekből hogyan lehet kimozdítani…..
A gimiben imádtam a tornatanárt. Hótt laza volt, nem szólt be, ha cigizésen kapott, adott a söréből, és az osztálykiránduláson állítólag nagyon megdugta azt a szemüveges irodalom kistanárt, akiről mindenki tudta, hogy a kinyúlt pulcsi alatt embertelen jó testet rejteget. Mindenki mesél hasonlókat a…..
comment:com Origoception 2018 2018.03.23 14:00:26
Az mennyire a seggnyalás Lola-T-je már, amikor az ezt az Origo-cikket megköszönő és megosztó miniszterelnöki Facebook-posztot az MTI is bő nyállal szemlézi, az Origo meg legott visszaköszöni: ..
  Olyat mutatunk, amilyet eddig még sose, pedig a Tények szolgált már pár kellemes perccel az internetes népművészeknek. Történt ugyanis, hogy van ez az OLAF-vizsgálat, aminek az utóélete egyre kínosabb fura urainknak: Orbán Viktor vejéről kiderülni látszik, hogy olyan bűnszövetkezetben elkövetett…..
Roppantó 2018.02.09 18:05:23
@Neoprimitív: sőt, a OLAF nemcsakhogy norvég, ha visszafelé olvassuk ki a betűket, fel is fedi igazi funkcióját...
Sokan sokszor mondták már, hogy a popzenében eljátszottak mindent, amit csak lehet. Ettől még lehet azért egymástól eltérő dalokat írni, de olyan esetek is akadnak, amikor szinte egyértelmű két dal között a hasonlóság. Tavaly A Dalból kizárták a Jetlag nevű zenekart, és bár a kizárást a sajtó felé…..
Ha van olyan, hogy NER-kompatibilis metálzenekar, az a Leander Kills, ami immáron másodjára szerepel a nemzeti dalválogatón, de először kampányolt élő adásban kormányszlogennel. Nem tudom, Köteles Leander énekes miért gondolja azt, hogy egy ilyen énekes hogyishívják a legjobb platform arra, hogy…..
Ennek a mostani bakinak nyilván semmi köze hozzá, mégis rögtön eszébe jut az embernek az a pár napos tényfeltáró cikk, ami arról szólt, hogy az ATV lassan, de biztosan a Fidesz bulvártévéjévé válik. Akárhogy is, a csatorna mintha direkt házhoz menne a pofonért: amikor mindenki arról beszél, vajon…..
Új zsűritagokkal és új műsorvezetőkkel indul A Dal 2018, írja a Bors. A közmédia hetedik dalválasztó shownak nevezett műsorában Zséda és Caramel helyett Schell Judit és Mező Misi, a Magna Cum Laude énekese ül a zsűribe. Az eddigi műsorvezetők, Tatár Csilla és Harsányi Levente helyét pedig Rátonyi…..
Ez eddig a Celeb vagyok legfontosabb revelációja (szamarat se szopott, hadd tegyem hozzá gyorsan). Kígyóval már volt, csak hogy megmaradjon valami a régi renoméból, de csak masszázs volt, nem besiklás. Az RTL persze pontosan tudta, mit vett Staller Icával, aki hetvenévesen, olyan fejjel, mint ami a…..
Az ATV Reggeli Start című műsorában járt bent Ambrus Viszkisrabló Attila, az Ázsia Express című tévéműsor és a Viszkis című film szereplője, utóbbi alanya is ugye, és ha már ott volt, villant kettőt a tekintete Tvrtko irányába, amikor a műsorvezető elkezdte azt a tök jogos aspektusát boncolgatni a…..
Roppantó 2017.11.21 17:04:19
A köztévé beszámolt a bajai halfőző fesztiválról, ahol a halfőzés mellé pálesz is járt, legalábbis erre tippelünk a videó alapján, mert az élő kapcsolásban bejelentkező riporter azon a részeg hangon hozta le a kis színest, amihez legalább hat feles kell, de gyorsan, melegben, húzóra. A kissé…..
A Bors infói szerint Gundel Takács Gábor visszatér a TV2-re, hogy az Áll az alku című vetélkedőt vezesse, azt a műsort, ami annak idején még a Barátok köztöt is verte a nézettségi versenyben. A műsor előkészítéséről már régóta tudunk, legalábbis pletykaszinten, ahogy arról is, hogy a TV2 megkereste…..
Csak két év után érkezett meg a Duna TV ifjúsági sorozata, az Egynyári kaland második évada. Nem csoda, hogy ennyi időbe telt könyörtelenül kiszórni minden alapvető hibát a tökéletesen elhibázott első évadból, bőven volt mit. És meglepő, de két új rész után úgy tűnik, a mostani Egynyári kaland…..
Lilian&Balázs: Balázs elárulja, hogy mindig is arra vágyott, hogy felkeljen előbb, mint az asszony, és reggelit tudjon neki készíteni. Minden egyes nap. Hagyok időt a női olvasóknak, hogy ezt feldolgozzák, esetleg hogy jelentkezzenek a második évadba. A pár ezután duplarandira megy egy baráti…..
A 24.hu írta meg, hogy egy budapesti általános iskolában tanuló diák azt állítja: a Maradj talpon! felvételén napi 3000 forintos, órabérben 315 forintos összegért (fél tíztől este hétig forgatnak) tapsolták vörösre a tenyerüket. Az MTVA a műsort az Apropó Média Kft-vel gyártatja, a TV2-s gazdasági…..
Az AMC azért perelte be a TV2-t, mert szerintük Andy Vajna cége a Chili TV-vel és annak logójával, ami ugye egy paprika, az ő TV Paprika nevű adójuk levédett nevét sértik. Első fokon nyertek is, de a TV2 fellebbezett, és nyert is, mert a Fővárosi Ítélőtábla rámutatott, hogy a megjelölések formális…..
Roppantó 2017.04.08 09:05:43