Regisztráció Blogot indítok
Adatok
spenci

0 bejegyzést írt és 205 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Megcsúsztam és megpördültem az autópályán, majd belecsúsztam az árokba a susnyásba, a lábszárközépig érő fagyos vízbe, sárba. Pár méterrel odébb kezdődött a leállósávot az ároktól elválasztó korlát, s éppen azon a szakaszon, nem volt fa sem. Így aztán - csodával határos módon - egy karcolás nélkül…..
Valamiért nekem ez a regény korábban kimaradt és egy karantén kellett hozzá, hogy pótoljam a hiányosságomat. Viszont jobb később mint soha, mert hát nagyon nem bántam meg, hogy végül a kezembe került annak ellenére, hogy azokat is teljes mértékben meg tudom érteni, akik negatívan nyilatkoznak erről…..
spenci 2020.07.10 06:35:33
Mindkét karja „hiányosan fejlett” - olvasható a Wikipédiában. Ennek ellenére Dórából úszónő lett, és kétszer nyert paralimpiai bajnokságot. De nemcsak úszni tanult meg, hanem írni is. Szívesen olvasom szakmai elemzéseit, és megértem tegnapi kiborulását, amely a woman.pont.hu-n, D. Tóth Kriszta…..
spenci 2017.07.03 13:49:57
@Attilajukkaja: Minden szavaddal egyetértek. talán azzal egészíteném ki, hogy az sem elvárás Katinka esetében, hogy vitatkozós, egyeztetős formában fejtse ki a véleményét. Katinka nem választott közszereplő, nem kell fórumot biztosítania az esetleges ellenvéleményeknek, így az egyoldalú kommunikáció sem kérhető rajta számon.
Úszómami Lelátói etikett 2016.11.04 10:26:54
Megértem, hogy minden szülő nyűgös és fáradt, hiszen a versenyekre általában sokat kell utazni, a bemelegítés pedig korán kezdődik. De azért lehet viselkedni. A legjobb az, amikor  egy szülő néhány törülközővel és polifómmal uralja az egész lelátót, mondván, hajnalban jött, hogy foglalja a…..
Nem egyszer kapom meg azt a kritikát, hogy nem átlagos nőket, hanem "túl vékony" nőket mutatok a blogon, mint ideális női alak megtestesítőjeként. A 30 év körüli nőket fogom most egy kicsit jobban bemutatni, hogy tényleg a valódi képet kapjuk, mit is jelent vagy hogyan néz ki egy átlagos 30 év…..
spenci 2016.02.15 12:02:37
@bontottcsirke:Jól érzed, biztonsági okokból nemhogy erdőben, de parkban sem ajánlott edzeni. Lám, még a Margit-szigeten is történt támadás. A kondiknál egy új szokás van kialakulóban: női kondi. Előnye: nők számára előnyösebb mozgásokra vannak az eszközök beállítva, nem pasik előtt "robban le" az ember, stb. A haverom most csinált a kondijában női és férfi részleget, amivel jelentősen nőtt a női vendégei száma.
spenci 2016.02.15 12:13:22
@PeniValdes: kisebb súlyok, nyújtáshoz eszközök- szőnyegek, ugrókötelek, labdák stb., több futópad, több elliptikus tréner, stb.
Amikor az ember kikerül az egyetemről, és elkezd állásokra jelentkezni, a diploma után a második legfontosabb dolog a munkáltatóknak általában az, hogy a jelöltnek mennyi munkatapasztalata van. Ez sokszor vezet egy ördögi körhöz: nem lehet tapasztalatot szerezni munka nélkül,…..
spenci 2015.07.06 13:39:20
@Válasszunk: Joghallgatóként jogi tanácsokat osztogatni blogon sarlatánság. A látogatottságra meg kíváncsi lennék, ha a blog korrekten úgy kezdené: Jogi diplomám nincs, csak x-ed éves vagyok az egyetemen. A civil szervezetek ellenben jó ötlet, továbbá az ügyvédi irodák is fogadnak nagy számban gyakornokot.

Véleményem szerint a gyakornok ne pénzt keressen ilyen helyeken, hanem azt az óriási hiányt pótolja, ami az egyetemi oktatásra oly jellemző: a gyakorlati tudást. Ha pénzt akar keresni, menjen felszolgálni a Balatonhoz. Igazából az lenne a jó, ha egyik nyáron ügyészség/bíróság, másikon ügyvédi iroda. A bankot joghallgató esetében nem látom célszerűnek.
Egy másik blogon a minap, komoly vita alakult ki arról, hogy az első randin fizessen e a férfi, vagy sem. A nők egy része hevesen ostorozta azokat a pasikat akik nem nyitják ki a pénztárcájukat az első találkozón. A smucig volt a leggyengébb jelző :-) Véleményem szerint nincs abban…..
spenci 2014.10.22 11:46:18
@dr. mesterseges szinezek: Öreg vagyok már a hosszú sétához / életkorom római számmal egy számjegyű /, így ülni szeretek. Továbbá: ha Tolsztojt akarnám, akkor otthon egyedül oldanám meg Tolsztojjal az egyik kezemben. Ennél is kapzsibb vagyok: saját szöveg saját gondolatok alapján az elvárás. Egyébként, ha nem beszél a pasi, beszélek én, akkor viszont alig győz a pénztárcájához kapni, hogy mennyiért hagynám abba.
spenci 2014.10.22 12:14:26
@dr. mesterseges szinezek: Bíztam benne, hogy nem a százra tippelsz, viszont sajna közel az idő, amikor ismét Pom-Pom mesékkel lehet nálam hódítani, vagy a Frakkból Károly Bácsi lesz a szexideálom.
spenci 2014.10.22 12:19:13
@engedélyes pinaellenőr: amíg meg nem kóstolja a főztömet, addig biztos!
Félreértések elkerülése végett: nem zsarnoki megszorításokról és edzőterembe való hajszolásról lesz szó - mert mindenki úgy fogadja el Kedvesét, ahogy van - hanem arról a száraz tényről, hogy a formás, feszes és izmos fenék (genetikai adottságok híján) leginkább a…..
17 évvel ezelőtt pontosan ezen a napon hunyt el Lady Diana, walesi hercegné, Károly brit trónörökös első felesége, Vilmos és Harry herceg édesanyja. A szomorú évforduló alkalmából megpróbáltam összeszedni néhány érdekes tényt és adatot Diana életével kapcsolatban, amit…..
Felületesnek gondolnám, ha Nürnberg óvárosáról csak a sáncárok oldalában megbúvó metrómegálló kapcsán írnék, ennél sokkal többet érdemel ez a gyönyörű hely! Azt mondják, a város középkori falai olyan jól sikerültek, hogy csak egyszer sikerült valakinek harcban átjutnia rajtuk: az amerikai…..
HitelSikerek Kásler - OTP 1:0 2014.06.03 13:44:31
A mai nap a Kúria kimondta Kásler Árpád OTP-s szerződésének részleges semmisségét, az árfolyamrés vonatkozásában. Ennek az előzményeit és körülményeit a hírportálok már körbejárták, így ezzel most nem foglalkoznék. Vannak azonban olyan pontok, amelyeket érdemes…..
Dédapáinknak, nagyapáinknak viszonylag könnyű volt. Azt talán még tudták, miképp készül a gyerek, de azt, hogyan születik és milyen a csecsemő, nos, erről kevés fogalmuk volt. Midőn eljött a szülés ideje, áthívták a bábát meg a segítő asszonyokat, ők pedig elbattyogtak…..
spenci 2014.03.10 15:09:12
@bagolyvár: Ennyi!! Szülni a nő privilégiuma, hozzáérteni az egészségügyi személyzeté. Kibicelni a kaszinókban a csórók szoktak, hogy nekik is legyen valami kis élményszerűjük az eseményekről.
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Tényleg sok a magányos nő, és látszólag nem olyan sok a magányos férfi. Nemrégiben olvastam egy cikket egy amerikai oldalon, ami némileg megvilágosított, mi a legfontosabb akadálya a nők párra találásának. Ha esetleg…..
spenci 2014.03.03 13:08:18
@Phteven: Elméletedhez gyakorlati útmutatásként:
Tipikus mondatok:
"én egy diplomás nő vagyok / = valami csiribiri vidéki főiskolán fizetősként kaptam egy papírt /. Ennek patológikus formája: "én egy több diplomás nő vagyok" /= lásd előző, csak többször /
Ezt hangzott el a köz(szolga)tévé család-barát magazinjában nyilatkozó Pongrácz Tiborné részéről. A hölgy a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi kutatóintézetének igazgatóhelyettese. Véleménye szerint a magyar nők addig halogatják a szülést, amíg kifutnak az…..
spenci 2014.01.23 15:23:13
@Deep Throat: Nagyapám az I. világháború idején született, az apja akkor halt meg a fronton, ő a II vh-ban katona volt, 1947-ben jött haza hadifogságból, a fia - az apám - alakulata születésemkor indult a Csehszlovák határhoz esetleg segíteni leverni a 68-as prágai forradalmat. Amikor a szülészorvos megmondta, hogy lányunokája született, felkiáltott: Hál' Istennek, nem lesz katona!
spenci 2014.01.23 15:50:24
@Deep Throat: Amint látszik a történetből, nagyapámnak a férfinemhez kapcsolódó tapasztalata összhangban volt a felkiáltásával. Szó nincs kognitív disszonanciáról. Bármily hihetetlen, a biológiai ösztöne /azaz, az utód nagyobb túlélési esélye fölötti öröm /felülírta a társadalmi konvenciókat.
spenci 2014.01.23 15:53:02
@Sali.: Főleg ilyen irodában, és annyi pénzért! Ne szégyellje, hanem ássa el magát!
Szeretem a vitát. Örülök, ha mások nem értenek velem egyet, és élvezem próbára tenni a véleményemet újra és újra. A vita szükséges feltétele a fejlődésnek, legyen szó politikáról, egy országról vagy a tudományról. Egy jó vitához viszont az kell, hogy a résztvevő felek…..
spenci 2013.11.28 16:27:55
@Woody: A diák és nyugdíjas kedvezmény példáid a legjobb érvek a nők ingyenes belépése mellett, bár pont ellenkező érvként hoztad:

A diák és nyugdíjas a kedvezményt az életkora, mint érdem nélküli, biológiai tényező alapján kapja. Eredetileg arra tekintettel alakult ki, mert anyagilag elvileg kevesebb pénzzel rendelkező, tehát rászorultabb rétegek. Ez azonban nem igaz, mert nem jelent feltétlenül rosszabb anyagi helyzetet: gazdag szülők 15 éves lánya gazdagabb, mint a 25 éves TESCO pénztáros, magas nyugdíjjal bíró nyugdíjas, vagy a nyugdíj mellett egyéb pl tőkejövedelemmel / örökölt vagyonok után befolyó bérleti díjak / rendelkező gazdagabb, mint a TESCO pénztáros. Tehát mindezen diákok és nyugdíjasok kedvezményben részesítése diszkriminálja a TESCO pénztárost. Ergo: nők és férfiak belépőjegy megkülönböztetés biológiai alapon azonos a diák/nyugdíjas és egyéb életkorúak megkülönböztetés biológiai alapon.
spenci 2013.11.28 16:52:14
Egyszer mondta egy jogászprofesszorom, hogy egy szabály addig jó, tehát hasznosan működik, amíg nem mond ellen a józan észnek.
Diszkrimináció elleni szabályok ebből a szempontból kezdenek nem jók lenni, mert
- addig védtük munkajogilag a nőket / GYES, GYED alatti munkaviszony-státusz, utána szabadság, egyéb kapcsolódó felmondási tilalom /, hogy már senki nem mer nőt felvenni, ha van férfi jelentkező, szabályt meg megkerüli, egyszerűen más indokkal utasítja el a nőt.
- kvóta-ügy: eddig se akadályozott meg senki politikai csoportot a női képviselő jelölésében, sem választásában, egyszerűen így alakul. Mivel női szavazó több van, mint férfi szavazó / demográfiai tény /, egy csoport sem mondana le a női szavazók szavazatairól, ha azok szívesebben szavaznának nőre. De nem szavaznak, így mindenki azt indít választáson, akit esélyesnek lát. Arra elképzelésem sincs, hogy a parlamentben hogyan lehet tartani a női kvótát, hiszen nem tudható, hogy ki nyer, ki nem, ha fele-felében indít minden párt, akkor se fele-fele lesz a megválasztottak aránya, csak ha a körzetben csak nőt nő ellen lehet indítani.
Végül: csináltam a megyémben egy kis statisztikát, volt olyan 5-10 év, amikor a vezető állású munkakörökben / a közigazgatásban, bíróságon, ügyészségen, bankokban, iskolákban /kétszer annyi női vezető volt, mint férfi. Igaz, hogy a fémiparban, faiparban, gép- és autókereskedelemben, állattenyésztésben meg nem volt női vezető, ja és kamionosok, pénzszállítók közt is kevés....
Székely Csaba Bánya-trilógiájának második és harmadik darabjáról már esett szó itt, a Ványa bácsi blogon, de az első valahogy kimaradt, így most pótoljuk. Az Alföldi-féle Nemzeti Színház stúdió-előadását fogadta be a Játékszín, mi pedig elmentünk megnézni, és most…..
spenci 2013.11.18 17:15:07
@lobster thermidor: ne keserítsenek el az előző hozzád-szólók, a poénod ül, bármennyire fáj a rajongótábornak.
@windex: a jogerős ítéleteket zabáljuk!
@fireati: miért tahó? A jó előadóművész megnyílik és a személyiségéből ad át / Alfölditől minden X-Faktorban ez hallható /
spenci 2013.11.18 17:18:24
@spenci: Mielőtt az X-Faktorozásért letahózásra kerülök, csak jelzem, hogy szabad nézni, ha szerepelni szabad benne.
  Azt mondom, ahány ember, annyiféle ízlés, ideál.Én szívesebben lennék sportosabb alkat, nekem tetszik, ha egy nő izmos (persze nem túlzott mértékben), de ennek ellenére tény, hogy nagyon sok olyan nő van, aki nem 50 kiló és mégis elképesztően szexi és gyönyörű. Én is…..
Szávai Ferenc rektori megbízatása hétköznapi fideszes karrier; kinevezésekor heti ejtőernyős volt a városban, pályázatát a nyilvánosság szempontjából ugyanolyan szerényen kezelte, mint hasonszőrű társai, vagyis kerülte a fórumokat, művét a professzorok tanácsa eltanácsolta.…..
spenci 2013.10.04 16:09:33
@Nemzeti Dohányos: Illetve a munkahely azért fizet érte, mert a munkahely ügyfelei azt hiszik, hogy a jól öltözött partner okos, becsületes, korrekt, hozzáértő. Tehát az ügyfél pont abban a tévhitben van, mint a kommentelők többsége: a szép ruha a színvonal fokmérője. Pedig nem.
spenci 2013.10.04 17:38:42
@BenFranklin: Micsoda szerencse, hogy az elnyomó átkos rendszerben jártam a jogra strandpapucsban és rövidgatyóban, sőt strandpapucsban szigorlatoztam Cséka profnál Be-ből. Nem vágott ki.
Nem csak az árcédulától és a rendelkezésre álló pénztől függ, hogy mi mennyibe kerül és mit mennyire engedhetünk meg magunknak. Kevesebb rossz pénzügyi döntés lenne, ha az értékcsökkenés fogalma nem csak a főiskolai oktatás keretében bukkanna fel először, hanem már…..
spenci 2013.08.29 18:01:53
@Rodolfo63:
@Don Quixote de la Ferko:

Számból vettétek ki a betűt!
Az előrelátást tükröző gazdálkodási szokásokhoz kár volt a számvitelt bekeverni, a számvitelnek semmi köze a felelős fogyasztáshoz, pláne a fenntartható és környezetkímélő gazdálkodáshoz.
A következő tanévtől megkezdődik a középiskolások közösségi szolgálata, a 2016-ban érettségizőknek ötven óra társadalmi munkát kell teljesíteniük. A közbeszédben ezt egyszerűen közmunkaként emlegetik, és már arról is hallani, hogy van, ahol közmunkásokat váltanának…..
spenci 2013.08.26 14:24:14
@Zka77: 600 db, ki tudja, hány oldalas papírt, mert nem egyszerre teljesít senki 40 órát, ugyanannál a szervezetnél, ugyanazt a tevékenységet. Viszont a betosz és kész, az stimmt.
spenci 2013.08.26 14:28:11
@egysmás: Nálad az igazság, azzal kiegészítve, hogy ez nem munkára, empátiára, stb. nevel. Ez nem nevel semmire, ez kényszerít valamire, ami mint tudjuk, a legkevésbé hatékony alakítási mód.