Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Pienaar

0 bejegyzést írt és 222 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Két nap híján 27 éve annak, hogy Egerszegi Krisztina, két héttel az akkori, 18. születésnapja előtt már valóban felnőtté vált. Barcelonában három olimpiai aranyat nyert, végképp eltörölve a doppingon „erőssé” váló NDK-s úszóhegemóniát. Bár négy évvel korábban, már 14 évesen is „nagykorú” volt, de…..
Profigrammer's Apokalipszis holnap 2018.10.15 11:44:36
Mindössze tizenkét évünk van, hogy megmentsük a Földet. Ezt a mondatot nem egy tudományos-fantasztikus filmben mondja a főhős, hanem az ENSZ éghajlatváltozási kormányközi testülete.    A Global News erről szóló összeállításából kiderül, hogy a jelentés igazán vészjósló, és azonnali cselekvésre…..
Hazánkban is egyre népszerűbbek az ingatlant vásárlók körében a panellakások. Egy-egy frekventált helyen lévő, kiváló állapotú lakás szép pénzért cserél gazdát. Azonban mielőtt ész nélkül letennénk a foglalót, vegyük végig az alábbi nélkülözhetetlen javaslatokat. Ezekre érdemes figyelni panel…..
Amikor a Fear The Walking Dead 2015-ben elindult, az alkotók két dolgot hangsúlyoztak a sorozattal kapcsolatban: tök más, mint a The Walking Dead (amit kényszeresen nem anya-, hanem testvérsorozatnak neveztek) és azt hogy nem lesz crossover a két sztori között, hiszen más a timeline,…..
Subba Péntek! 2017.08.04 08:19:16
Tűz van, babám! T..
Az Entertainment Weekly közölte a Twin Peaks stábjának tagjairól készült legújabb stúdiófotókat. David Lynch kultuszsorozata az eredeti társszerzővel, Mark Frosttal készül, nemsokára folytatódik. A szereplők 25 év után térnek vissza, ez látszik is rajtuk. Sheryll Fenn egy kulisszavideóban azt…..
Alaposan hátba szúrta szövetségesét Orbán Viktor azzal, hogy az Európai Tanácsban támogatta Donald Tusk, a tanács lengyel elnökének újraválasztását. A honfitársukat kritizáló lengyel vezetők ezzel elvesztették az egyetlen szövetségesüknek hitt uniós miniszterelnök támogatását, és meglehetősen…..
Kevés sorozatnak várjuk annyira várjuk a visszatérését, mint a Twin Peaksnek. A 90-es évek kultsorozata május 21-én tér vissza a Showtime képernyőjére. (Rögtön 4 epizód elérhető lesz a 18-ból!) Ennek örömére egyre több marketing tartalmat osztanak meg a sorozatról. A fent…..
Pienaar 2017.01.14 10:28:28
@theus: Ugye te az a fajta ember vagy aki két percig nem bír úgy nézni egy filmet a tévében hogy ne kössön bele valamibe és végigokoskodja az egy légtérben ülők nagy örömére? Pedig néha hallgatni arany...
A Dunántúl egyik legnagyobb szolgáltatójának számító Tarr Kft. is kivette a csomagjaiból a Discovery-csoport csatornáit (TLC, Eurosport, Discovery Channel, ID Extra, stb.). A Facebookon persze nekik estek a nézők, amire így reagáltak: Tisztelt Előfizetők! Többen jelezték ezen a fórumon, hogy…..
Pienaar 2017.01.06 11:23:35
@Samott: A Spíler ugyan mitől lenne focicsatorna? A Premier League mellett NHL megy állandóan, tavasszal meg jön a MotoGP. (Ettől persze még az Eurosport értékesebb, ez tény.)

@Dzsordzs Lukász: A Digi saját csatornái SOKKAL jobbak mint a fostos kamuárverésekkel teli Discovery, másrészt januártól vissza is vették a kínálatba a Discovery Channel-t.
A Walking Dead hetedik évadját a készítők látványosan arra húzták fel, hogy majd a rajongók meg az internet népe mennyire gyűlölni fogja Negant, a sorozat új főgonoszát. Emiatt a mostani évad magasan a leggyengébb az összes eddigi közül (az évadnyitóról szóló podcastünk itt található), és hiába…..
Közleményt adott ki a FOX Networks Group azzal kapcsolatban, hogy 2017-től a hozzájuk tartozó csatornák, mint a Fox, a Nat Geo Wild vagy a National Geographic helyett a Telekom tévés csomagjaiban Andy Vajna új csatornái, mint a Kiwi TV, az Izaura TV vagy a Csili TV lesznek elérhetők. A Fox sajnálja…..
Pienaar 2016.11.05 11:31:06
@Dorinda41: Jól teszed. Én mikor 3 éve a T-Satot váltottam a Digire, azzal próbáltak visszatartani hogy elveszítem a "Tripla kedvezményt". Ja, kb 200 Ft-ot, azóta a vez.telefonom és a net továbbra is Telekom, de összeségében jóval kevesebbet fizetek mint amikor a tévé is tőlük volt.
Pienaar 2016.11.05 18:55:09
@Magentax: Nem a közös képviselő az igazi probléma, azt le lehet cserélni ha nem a többség akaratát képviseli. A fő gond a társasházaknál nálunk az hogy nincs mindenhol kötelezően a két "magyar műhold" és a DVB-T jele minden egyes lakásba bekötve, mint az az okosabb országokban szokás. Így nyitva az út mindenféle sötét kartellezésekhez a kábelhálózatoknak, az emberek a sokszorosát kifizetik a szolgáltatóknak, mint amennyibe egy csillagpontos rendszer kerülne. Emlészem amikor a 80-as évek végén megjelentek a kábelszolgáltatók, lazán leszerelték a tetőantennákat és a birka népet beetették hogy onnantól muszáj volt pénzért tévézniük.
Pienaar 2016.11.06 12:53:55
@Harry Hole: Anyázás van, nem rinya...
Hat évad alatt a The Walking Dead nem sokszor tudott sokkolni engem, az első ilyen Rick feleségének szülése és halála volt, a második meg a két kislány halála az amúgy kiváló The Grove című részben. Na jó, volt egy harmadik is, amikor Rick húzott egy Jack Bauert, és kiharapott egy gigát, amikor…..
Éles szóváltás az USA és az Egyesült Királyság politikai vezetője között Fotó: Telegraph Az USA, Japán és Kína is figyelmeztette az Egyesült Királyság új kormányfőjét, hogy egyáltalán nem tetszik nekik a brexit, és az azzal együtt próbált új brit szerepvállalás.  A G20-asok találkozójára úgy…..
Conan O'Brien showjában mutatták be, hogy hogy nézett ki kívülről az USA - Szerbia kosárlabda összecsapás az olimpia döntőjében. És tényleg...
Iszak Eszti már nincsen belezúgva teljesen Dobrády Ákosba, mert állítólag Szalai Ádám válogatott focistával kavar. Ez minket alapvetően semmilyen szinten nem kéne, hogy érdekeljen, de a Player kiszúrta, hogy az erről cikket készítő Bors emailben próbálta megszólalásra bírni a labdarúgót, aki…..
Az első öt részben olyan volt az Ádám keresi Évát, mint egy hódmezővásárhelyi párkereső klub találkozója, közvetlenül azután, hogy lekapcsolják a lámpákat, felizzik a diszkógömb, meg egy jól ismert Jimmy sláger, hogy aztán tényleg jöjjön a hölgyválasz. Párok kóvályogtak kicsit zavartan egymás…..
A hatodik részben már a legelején úgy belecsapunk a történésekbe, mint egyszeri fideszes kormányszóvivő a sorosgyörgyözésbe. És ha már háttérhatalom, hát jön a Viasat3 valóságügyi fregoliembere, mit fregoli, inkább duplaszárnyú ruhaszárító szett, a pattanásig feszültre gyúrt Éden Krisztián, akit…..
Pienaar 2016.06.10 11:23:44
@Mirocska: Hát nem is tudom, a motorcsónakos helyszín végül is kedvez a kamuzásnak, de azért elég sok embert kellene valóban becsapniuk a környezetükben hogy ne derüljön ki túl hamar. Meg amúgy is ha voltak annyira bevállalósak (hülyék?) hogy részt vegyenek ebben a műsorban, akkor ehhez képest egy ilyen hirtelen felindulásból elkövetett házasodási móka nem is olyan nagy kaland :)
Hogy miért adja fel valaki, hogy egy szál pöcsben flangáljon végig több százezer magyar nappalijában a szerelmet keresve? Hát, mert erkölcsös, és ugye azért azt mégsem lehet, hogy ugyanabban a képkivágásban, amiben ő éppen a pöcsét lóbálja, feltűnjön egy pornós könyöke, vagy éppen térde kalácsa.…..
Két férfi marad az előző rész után Kloéval az éjszakában, a holdfényben csak az olasz dj szeméremdomb-piercingje csillog, a hangulat tényleg olyan, mintha egy szakközépiskola szalagavató utáni bulijába kivezényelték volna a KDNP asszonytagozatát felügyelni: mindenkinek a dugáson jár az esze, de…..
Pienaar 2016.05.18 11:55:45