Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bububear

22 bejegyzést írt és 13 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Robogó Robogó 60-ért? 2012.06.22 15:11:00
Hallgatom az égésteret, és azt mondja a Winkler: jobban szeret Vinózni, mint a Cougarral krúzolni. Először is arra gondoltam, hogy valahol mélyen teljesen kettyós, így aztán azonnal felhívtam, amikor a Choinori hozzám került, mert ezt látnia kellett volna. Tudom, hogy a máig…..
bububear 2012.07.05 11:38:37
@Weak: Nekem csak 45-öt sikerült kicsikarnom belőle, de azt is kissé lejtős szakaszon. :) Én általában a Hungárián, Üllőin poroszkálok vele erősen lehúzódva a jobb oldalra...
Januárban változott a sportról szóló 2004. évi I. törvény. A változás a hazai amatőr autósportot is igen komolyan érinti. Szigorodnak ugyanis a sportrendezvények megrendezésének feltételei. Ennek a szigorításnak viszont örülünk, mert a szabályozásra szükség van. "65.…..
A múlt hétvégi Eger Rallyen a nézők "kitettek" magukért: kétszer okoztak bozóttüzet (egyszer etap is lett a vége), többször nem fogadták el a sportbírók utasításait, és persze volt ivás rendesen.Ezek a jelenségek engem a magyar ralisport egy korábbi, egyfelől dicső,…..
A mai poszt a "miblog" vonalat erősíti.Addig ismeritek a történetet, hogyan lettünk fanatikus komálósok. Ott tartottunk, hogy öcsémmel addig agyaltunk, amíg egyszer csak azt vettük észre, hogy összeszedtük évek összes spórolt pénzét, és vártunk az igazira:…..
. További friss infók... 2011.02.24 19:09:00
Sajnos kevés időm jut a blogra ezért a legújabbakat a http://ddrrallye.hu oldalon találjátok.....
Annyira könnyűcske lesz következő kérdésünk, mellyel egy World Series by Renault ajándékcsomagot nyerhet. A csomag tartalma egy instant paddock-látogatáshoz jól jöhet: jegyzettömb, kulcstartó, póló, toll, passztartó, mindez formás szütyőben a Renault Magyarországtól. Nagyon…..
bububear 2010.12.11 21:09:38
Igen, ez már az utolsó Yamaha csomagok egyike. Úgy látszik, Rossit soha nem lehet megunni. Ha vinnél egyet a szomszédnak is, itt a lehetőség! A kérdés: Milyen hangot ad Csikós Zsolt Yamahája, ha kihagy egy henger?..
bububear 2010.12.11 21:06:12
Persze, tudjuk, hogy megőrülsz a repi-ajándékokért, de erre a posztra biztos nem egy újabb töltőtoll reményében kattintottál, hanem a cím miatt. Angéla szépségének többen is a csodájára járnak az Index házban, azonban a mai napig kollégám, a végtelenségig romlott, az…..
bububear 2010.12.11 21:01:40
Tavaly nyár közepén sikerül összeszervezni a nagy fogyasztástesztet. Nem volt egyszerű. Öt kisfogyasztású autót kellett kérni az importőröktől, őt munkatársat kivonni a napi munka alól, egy forgató stábot leszervezni aznapra. Sikerült. Bár lehet, hogy sokan csak a nagy…..
bububear 2010.12.11 20:56:28
Nincs az a jármű, ahol maradéktalanul elfér minden, amit nyaralni vinne a család. A Bburago play set legalább részben megoldhatja a problémát: nem csak az autó fér bele a kompakt csomagba, de egy komplett utcakép is, autómosóval, benzinkúttal, felfestésekkel. Így könnyű…..
bububear 2010.12.11 20:49:19
bububear 2010.12.11 20:52:58
A sokak által kedvelt salgótarjáni Külső Pályaudvaron 2010. augusztus 15.-én ismét rajthoz állhatnak a szlalom szerelmesei. A Speed Rally Team szervezésében megrendezésre kerül az I. SRT. Szlalom kupa V. fordulója.További infót a www.csapassunk.hu oldalon olvashattok...
Nyíregyháza Sóstó – Koaland Kalandpark, Park HotelÚj helyszín, nyeremény Zsiguli, minden eddiginél színesebb program Amikor azt gondoltuk, hogy az idei KGST Party szervezése már nem hozhat nagy meglepetéseket, nagyot fordult a világ. A rendezvényt sikerült visszahozni…..
1.8 literes és 16 szelepes! Villanyablak és tükör, jéghideg klíma, OMP toronymerevítő, kemény gátlók, szuper állapotban eladó. Osztrák papíros és Euro2-es, akár regisztrálható is! Nem kókány verseny Trabi esetleg más versenyautó csere érdekel akár kis ráfizetéssel…..
. Bükfürdő Rali videó 2010.07.13 21:30:00
. Pár kép a WSR-ről 2010.07.03 18:42:00
                                                                     ..
A 11. Mogürt-Salgó Rallye - Növekvő érdeklődés1994.04.14. 15:14Budapest, 1994. április 14. csütörtök (MTI) - A jövő hétvégén a magyar raliversenyzők is megkezdik bajnoki pontvadászatukat. Április23-án, szombaton ugyanis Salgótarjánban indul útjára a szezonnyitó11.…..
Autósport - Salgó Rali: vezet a Kiss, Büki pár 1999.04.17. 21:03 (LD: 17.33 ó, mtis4036)KOD: spor/autósportFK: huld: Salgótarján, 1999. április 17. szombat (MTI) - A rendezők arról tájékoztatták szombaton este az MTI-t, hogy a Salgó Ralin  történt baleset súlyos sérültje…..
23. nemzetközi MOL-Salgó Rallye1996.04.19. 19:27Salgótarján, 1996. április 19., péntek (tud) - Az 5.1 km hosszú kisterenyei gyorsasági szakasszal kezdődött pénteken az országos ralibajnokság második futamának első napja. A bajnoki címvédő ifj. Tóth János és Gergely Ferenc…..
Rangáék Lanciáról Fordra váltottak 1995.04.12. 15:07 Budapest, 1995. április 12. szerda (MTI) - A margitszigeti Grand Hotel Ramadában szerdán látványos keretek között mutatkozott be az újonnan alakult MOL-Marlboro Rally Team, amelynek színeiben Ranga László és Büki Ernő szerepel.…..
. Best of Bubu 2004-2009 videó 2010.06.16 09:58:00
szólj hozzá: Best of Bubu 2004-2009..
Jubileumi Mogürt-Salgó Rali - kétszáz párossal 1993.03.10. 15:14 Salgótarján, 1993. március 10. szerda (MTI) - Várhatóan kétszáz páros részvételével rendezik meg április 16-18-án Salgótarjánban a X. Mogürt-Salgó Ralit. Szomoru bizonyosság, hogy a salgótarjáni versenyeken is…..