Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Finta László

113 bejegyzést írt és 320 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Schiffer Miklós Köszönöm, kérem. Jó modor akkor is létezik, ha sokan nem hallottak róla…* című kötetének olvasásakor úrrá lett rajtam az együttérző aggodalom, hogy egy erre hivatott úriember olyan korban ír az illem alapvető konvencióiról, amikor olybá tűnik, hogy az emberek többsége nemcsak nem…..
Nem titkolom, sokáig idegenkedtem Márai Sándor műveitől. Jól emlékszem, hogy a kétezres évek elején néhány hallgatótársam A gyertyák csonkig égnek új kiadásával lépett be az előadóba. Mielőtt a professzor megérkezett volna, az akademisches Viertel könnyű perceiben áhítattal bújták a kötetet.…..
Sokakkal ellentétben nem tartom ördögtől valónak, hogy a Miniszterelnökség és hazánk mindenkori kormányfője a budavári karmelita kolostorba költözik. E jelentőségteljes, önmagán messze túlmutató cselekedet révén nemcsak a hatalom forradalmi, jakobinus-bolsevik ihletésű egységének tanával szakít a…..
Finta László 2019.01.03 14:17:19
@Senki A.: Kedves Alfonz, úgy vélem, a cikkből világosan kiderül, mit gondolok Orbán Viktor rendszeréről. Szó sincs arról, hogy "mindent oda kellene adni neki, ám azt elismerem, hogy neki volt politikai bátorsága és van egyfajata (sokak által vitatott és vitatható) eszménye az ország múltjáról és jövőjéről. Ha felidézem, milyen volt a várnegyed a kilencvenes években, és milye napjainkban, akkor a mérleg határozottan Orbánék felé billen.
Finta László 2019.01.03 17:57:12
@LvT: Egyébként nem feltétlenül a „modern” esztétikai minőséggel szemben vannak fenntartásaim; talán nem is helyénvaló ez a jelző, hiszen hasonlítsunk össze egy 1924-ben és egy 1974-ben épült épületet: mindkettő „modern”, ám míg az előbbi – legyen akár késő-szecessziós, akár art déco – őriz valamit az emberi léptékből, addig az utóbbi már csupa acél, beton és füstüveg, testet öltött, rideg funkcionalitás.
Nem árulok el nagy titkot Önöknek, hogy mindig imádtam a történelmet, s hogy örömmel kalózkodom viharos vizeken, szívesen halászom a zavarosban, és valamiféle önsanyargató élvezettel merülök el a káosz mocsarában, a zűrzavaros napok históriájában. Az „őszirózsás forradalomnak” hívott 1918. októberi…..
Gentleman Uram, szabad a cipőjét? 2018.10.09 13:21:27
„A cipő önmagában nem a teljes és nem az elégséges igazság, de valahogy mégiscsak az igazság lényege, középpontja, legfontosabb eleme. Ha valakin elegáns, szép, drága, ízléses, tisztán csillogó cipőt pillantunk meg, akkor már lehet a nadrágja lompos, a kabátja gyűrött, lehet rajta rojtos farmer és…..
Nem a Zoknihossz* az első Ernyey Béla-kötet, amelyet elolvastam. Három évvel ezelőtt, egy nyári napon került kezembe a szerző Az álmok veszélyes dolgok című, 1987-ben napvilágot látott visszaemlékezése. Ernyey Béla akkor igen jó benyomást tett rám: egyszerre alakítja a népszerű színművész, a nemzet…..
Gentleman Stílusválasztás 2018.09.11 16:16:43
Önök méltán gondolhatják, hogy a politikusokkal szemben a stílusérzék hiányát lehetne a legkevésbé felróni akár választási kampány idején, akár „békeidőben”. Talán nem is sejtik, hogy a becsületesség, a tisztesség, a rátermettség és a kormányzóképesség kívánalma elválaszthatatlan egy bizonyos…..
Lelki alkatunk hajlamosít a búsongásra, e sajátosan magyar szellemi tornagyakorlatra, amelyben az a legleverőbb, hogy amikor az éji homályban késlekedő régi dicsőségünk kergetése és a balsorsunk feletti önsorsrontó merengés szolgáltatja gyúanyagát, akkor a búslakodó lélek hajlamos sosemvolt…..
Groteszk gondolat volna, ha mi, kései utódok, 1789 nemzedékét kárhoztatnánk 1793-1794 iszonyatos rémségeiért, ám önáltatás volna nem felismerni, hogy a Bastille bevételétől nyílegyenes út vezetett a forradalmi terrorhoz. A forradalmárok úgy tekintettek üstökösszerű közéleti pályájukra, mint amelyet…..
Finta László 2018.07.15 13:24:13
@Androsz: Köszönöm a hozzászólását! Ami a historiográfiai kritikát illti, néhány történész (pl. François Furet, Simon Schama) elvégezte a szembenézést, hogy a kései utódok állhatatos példákkal erősítsék lelküket.
Finta László 2018.07.15 13:25:47
@nu pagagyí: Ezt gondolja át újra! Mégis, mit „oldott meg” a terror? Ilyen alapon a sztálini tisztogatásokat is igazolhatná, de minek? A gyalázat, az gyalázat.
Finta László 2018.07.15 13:26:44
@Bicepsz Elek77: Minden szava arany, egyetértek!
Apám úgy tartja, hogy a gyermekkor védettsége akkor ér véget, amikor az ember fiát végig mérik a sorozó bizottság tisztjei. Magányosan, pucéran áll a hatalmasok előtt, akik a sorsáról határoznak. Apám sok száz katonatörténete közül mindig is az étkezésről szóló adomát tartottam a…..
Pethő Sándor hírlapíró síremlékén olvasható e falirat: „Küzdött azért, hogy Magyarország magyar ország maradjon.” Ama vészterhes időkben – kezdem azt hinni, hogy mi, magyarok, kizárólag vészterhes időkben élünk –, 1938-ban e jelszó egészen mást jelentett, mint napjainkban, amikor közönséges…..
Február 26-a estéje felért egy időutazással. Márki-Zay Péter győzelme engem 1985 júniusába repített vissza. Ekkor választották az „utolsó rendi országgyűlés” képviselőit, persze, ekkor még nagyon kevesen sejthették, hogy öt esztendő múlva gyökeresen megváltozott feltételek mellett járulhatnak a…..
Harminc évvel ezelőtt, 1987. november 7-én vittem véghez életem legelső ellenforradalmi-reakciós tettét. Vétettem az otthoni kettős nevelés kötelmei ellen, és az óvodai N[agy]O[któberi]SZ[ocialista]F[orradalom]-ünnepségen – Esterházy Péter örökbecsű szavaival: „a pornográfia, a gyermekmegrontás,…..
A hétvégén elmentünk a Várfok Galériába. Két kiállítás volt, most lesz majd váltás. Az egyikük Franyo Aatoth, a másikuk Kai Masayuki. Vagyis: #masafranyoyuki :) Elbűvölő ez a galéria. Relatíve kicsi, de mégis tágas. Szép, rendben van, gyönyörű környezetben a Vár lábánál. A festmények és…..
Finta László 2017.10.04 20:35:25
„Évekkel ezelőtt azt mondta nekem egy intelligens román: – Ki tudja? A németekből megint nagyhatalom lehet” – idézi fel egyik utazásán folytatott beszélgetésének emlékét John Lukacs A legsötétebb Transsylvaniában című 1982-ben megjelent útleírásában. Talán említenem sem kellene, hogy imádom…..
Reakciós reflexiók #indítsukbe? 2017.08.20 00:01:00
I Soha nem tekintettem úgy a hazámra, mint egy közönséges autóra, amelyet be kell indítani. Feltételezem, hogy az újkeletű „autószerelők” maguk sem Csonka János antik postaautójára vagy egy kivénhedt Wartburgra gondolnak; s aligha kapnak a kurblivas után, hiszen ők feltehetően gombnyomásra induló…..
Bevallom Önöknek, talán elvetettem a sulykot azzal – hívhatjuk ezt hübrisznek is (Isten színe előtt kell majd számot adnom bűneimről) –, hogy kiálltam Robert Edward Lee tábornok lovasszobrának fennmaradása mellett; ám úgy érzem, nem tehettem mást, mert amit képviselek, s amiben hiszek, szűnni nem…..
Régóta tervezem, hogy papírra vetek néhány keresetlen gondolatot – vagy ha úgy tetszik, tizenkilencedik-századiasan szólva, „a köz megértő, szíves figyelmébe ajánlom igénytelen nézeteimet” – a képzelőerőről, ám mindezidáig cserben hagyott a tollam. Tulajdonképpen most sem jutott eszembe semmi…..
Reakciós reflexiók #nyaralási 2017.07.25 21:10:32
  I „Nyerj két repülőjegyet és utazz pároddal a Maldív-szigetekre” – olvasható egy hirdetésben. Időnként úgy érzem, egy reakciós életének keresztje az örök méltatlankodás, hiszen úton útfélen kénytelen elszenvedni a modern, „haladó” világ valamennyi abszurditását. Az igazat megvallva, tele…..
Cawthorne Cawthorne újratöltve 2017.06.27 23:33:32
Sziasztok, Alec Cawthorne vagyok, az Amerikai Plán alapítója és hajdani szerzője, valamint a Reakciós reflexiók  "vendégművésze". Új bloggal jelentkezem, melynek már címe is sugallja koncepcióját. Ezen a felületen nem filmeket fogok elemezni, és nem is "pusztán" aktuálpolitikai-közéleti vagy…..
Finta László 2017.06.28 14:56:28
„Ez arról szól, hogy valaki érti-e a XXI. századot…” – ha van valami, amit tiszta szívemből utálok a modern kor emberének gondolkodásában, azok a „halad a világ”-típusú blikkfangos „érvek”, mert a legostobább feltételezésen, a szüntelen haladásba vetett bárgyú hiten nyugszanak. Kevesen…..
A magyar fejekben uralkodó zűrzavar leglátványosabb jelei a hajdani Lenin-szobrok módjára tenyésző „Trianon-emlékművek” és a suttyomban felállított Horthy Miklós-mellszobrok. Ezeknek az alkotásoknak az esztétikai értéke nemhogy kétes; e művekről bátran állíthatja minden jóízlésű és biztos ítéletű…..
Finta László 2017.06.22 01:34:59
@Jakab.gipsz: Ebben a cikkben mi "liberális"? :) Talán az, hogy nem rejtem véka alá a hajdani kormányzó iránti emberi rokonszenvemet - ezért a napokban egyébként kaptam hideget-meleget liberális barátaimtól -, vagy az, hogy nem leplezem a felelősségét, mint kortárs rajongói?
Napjainkban a szellem bürokratái a „politikai korrektség” érvényesítésére és egyes kisebbségek vélt „érzékenységére” hivatkozva, lázasan buzgólkodnak „a múltat végképp eltörölni” hagymázas utópiájának beteljesítésén. Képromboló dühük legújabb áldozata Robert Edward Lee tábornok New Orleans-ben álló…..
A versailles-i Trianonban 1920. június 4-én aláírt „békeszerződés” a magyar állam történetének egyik legnagyobb tragédiája: a történelmi Magyar Királyság megbukott. Ez a – minden bizonnyal végleges – bukás elválaszthatatlan az 1914 előtti, régi, arisztokratikus és polgári Európa erkölcsi és szellemi…..
„…ha még egyszer ezek vagy ilyenek megjelennek a parlament épületében, és ott megzavarják a munkát, akkor úgy kell őket kivágni, mint a macskát szarni. Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön. […] Ha kell, akkor szanaszét kell verni a pofájukat. Ez ugyanis…..