Regisztráció Blogot indítok
Adatok
don Quijote

0 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Amióta elkészült a Nemzeti alaptanterv véglegesnek mondható változata, köztudott, hogy azok a diákok, akik szeptemberben kezdik meg középfokú tanulmányaikat a 9. évfolyamon, a következő három tanév során kötelesek lesznek összesen legalább 50 órán keresztül szociális vagy…..
Szerkesztőségünknek némi utánajárással sikerült kiderítenie, hogy a hangzatos ,,civil” és ,,független” szavak mögé bújó Hallgatói Hálózat, amely papíron elhatárolódik minden párttól, valójában tagjain keresztül szorosan kötődik a Fidesz és más, úgynevezett…..
don Quijote 2013.01.29 10:47:04
Jövő ilyenkor együtt fogjuk nézni, hogy hová lett a magyar sajtó nem pártokhoz bekötött része.Szerencsére amióta felgyorsultak az események a közmédia és a médiatörvény körül, a média is felébredt, és már nem hozzánk hasonló törpeblogokon csöpögnek ki az infók vagy…..
Szavazz a forintért most!Szerettem volna elkerülni a politizálást a kóklerbróker blogon, de egyrészt a politika jelenlegi vezetői szóltak bele durván a gazdaságba, másrészt ilyen kókler politikusokat még nem sokat látott a világ (hacsak nem szándékosan shortolják a forintot és…..