Regisztráció Blogot indítok
Adatok
pandaagi

1 bejegyzést írt és 70 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Naponta több száz ember érkezik kis hazánkba. Fáradtan, elgyötörten, kétségbe esetten, gyászolva, űzötten, kisemmizve. Gyerekkel, feleséggel, nagypapával. Menekülnek valami elől és mennének egy jobb, békésebb, normális országba. Nem véletlen, hogy nem mi vagyunk a…..
A napokban a Filmmúzeum tévécsatorna levetítette Kovács András Falak című filmjét (1). (S ha hihetünk a híreknek, le fogja vetíteni még néhányszor: legközelebb talán november 11-én.) FALAK (1968, fekete-fehér, 95 perc) Rendező: Kovács András Forgatókönyv: Kovács András Operatőr: Illés György Vágó:…..
Ez az egész vasárnapi zárvatartós mizéria eléggé kontraproduktívnak tűnik politikailag a kormánypártoknak. Eddig nem volt szokásuk direktben a többségi vélemény ellen menni. A legújabb zseniális húzásuk azonban keresztbe veri a mégoly erőltetett kommunikációs maszlagot is.…..
          „Kikérek magamnak minden gyanúsítgatást. Annak a 80 embernek a nevében is, aki az alapítványban és a zrt.-ben főállásban dolgozik. Állítom, a Századvég ugyanolyan sikeres a saját területén, mint a Prezi az informatikában. Csak míg utóbbinál elvileg…..
Egy hét. Ennyit bírt ki az X-Faktor sztájlisztja, hogy ne olyan ruhát adjon Tóth Gabira, amiből bármelyik percben kibuggyanhat a másodlagos nemi jelleg, márpedig a tegnap este megint hiperaktív énjét hozó, az összes fellépő után lelkendezve ugráló és sikongató énekesnő minden…..
Forrás: http://mandiner.hu/cikk/20140526_ez_a_baja_junckerrel_orbannak (a cikk tévesen állítja, hogy Jean Asselborn és Juncker párttársak voltak, bár így jobban hangzik a dolog. Asselborn szocdem, Juncker konzervatív, koalícióban…..
pandaagi 2014.05.28 11:45:12
@Unortodox Mekkmester: azért a damned.communist@rosa.luxemburg.gov mindent visz ! :))))
Hoffmann Rózsa megtartotta a kommunikációs panelben előírt egy darab sajtótájékoztatót a tankönyvkiadás államosításáról.  158 mélysötét másodperc, páratlan élmény. "A kevesebb választék olcsóbbságot is eredményez" és ehhez hasonló aranyköpések, de ha valaki…..
Huszonnegyedike, kénefa, ráérmég, nemérrá, majdholnap, elválok, veszekfát, azjólesz, hogynézmárki, jakérem, akkorazt, mennyilesz, ennyitegyfáért, legyenöt, legyenötfél, legyenhat, jóleszazelső. Megyünknagyihoz, nemakarok, jönjézuska, minimaxkell, nagyimesél, minimaxkell,…..
Szerdán a parlament rádió alapján dolgoztuk fel a hajléktalanokat kitiltó szabálysértési törvény vitáját, és írtuk meg, hogy Lukács Tamás szerint a liberálisok tehetnek a hajléktalanságról. Sajnos ott a felvétel rossz volt, és most tudtuk csak meghallgatni Lukács…..
Miután kedden-szerdán Viktorunk politikai értelemben szánalmas vereséget szenvedett a strasbourgi nagypályán, következésképpen újabb összecsapásokat helyezett kilátásba, majd csütörtökön hazai porondon dekázásban látszólagos revansot vett, a pénteki mantra alkalmából…..
pandaagi 2013.07.06 09:29:25
@xvxvxv: teljesen igazad van
Pontosan ez tortenik az orszsgban
A Sunday People megrázó fotókat közölt a címlapján arról a jelenetről, amit Nigella Lawson milliárdos műgyűjtő férje, Charles Saatchi rendezett egy londoni étteremben. A 70 éves férfi a nyilvánosság szeme láttára előbb szóváltásba keveredett feleségével, majd fojtogatni…..
Eltekintve attól, hogy Stohl Buci olyan fejet vág az egyik képen, mint aki éppen most akarja leszakítani valakinek a fejét és belehányni a tüdejébe, az István a király legújabb feldolgozásához (IK30, baszki, ez a hivatalos neve) készült felirat és állatfej igencsak indigóval…..
pandaagi 2013.05.07 17:37:06
@kamarti: hat igen, ez olyan konzervativ dolog. az asszony csak ne muveszkedjen, kerem, van neki dolga jobb is. :(

az ut, tenyleg, hogy nem tudtak, hol is van az, ami ellen vagy amiert(?) tuntetni akarnak. ez is olyan magyaros! (nem tudom mi az, de biztos szar, ha a 'masik oldal' csinalja. oh anyam, azok kozul vajon hanyan lattak ott, esetleg barhol mas szinhazban, valamit valaha.persze palffy kep/viselo/mutato ur is ugy nyilatkozott meg a magyarunneprol, hogy meseltek neki, es ez felhaboritotta. ez nagyon fajt nekem, mert zavadat egyenesen imadom)
pandaagi 2013.05.07 20:49:57
@kamarti: hát igen. pedig igazán komoly szociológus ÉS író, sok mindent tud az emberi lélekről, meg a ma emlegetett közösséghez tartozásról!
A népszerű elmélet szerint az emberek a „pénztárcájuk” alapján szavaznak. Szerintem viszont a gyerekeik jövője alapján. Április 8-9: a beiratkozás napja szerte az országban. Ábel fiunk is szeptemberben kezdi az iskolát. Ha kezdi. Mert idén hirtelen több mint 25%-kal több…..
pandaagi 2013.04.07 21:40:54
@Mr. Bear: teljesen igazad van.
Es arrol meg nem is irtal, hogy a szulo 'mindig, minden kirulmenyek kozott' az o kis majmanak ad igazat, mert hiszen 'mit okoskodik a hulye tanar'...( felreertes ne essek, nem a romakrol beszelek, hanem pl. a szentendrei ujgazdagek porontyairol)
Remes. A lanyom tanul a 11.-ben, es a tovabbtanulasra keszul, hat eleg nehez neki. Ciki.
Már indulása pillanatától becsődölt az új állami tankönyvrendelési rendszer, a Kello, annak ellenére, hogy az oktatási kormányzat szűk két hetet adott az iskoláknak a szeptemberi tankönyvigények leadására, amibe ráadásul „belecsúszott” a tavaszi szünet is. Az iskolák…..
Örülünk, Vincent? Legyen meg 2013.03.09 22:04:58
       Mindent megtesznek, hogy rendőrök vigyék el őket, hogy az ellentüntetők homofób és rasszista megjegyzéseket tegyenek rájuk.  (Szolomajer Balázs, Konzervatorium)         Ez egy olyan ország, ahol nem elég tehetségtelen senkinek…..
pandaagi 2013.03.11 08:54:30
@laboregér: hu, ez nagyon jo kis szoveg, de ez ironiat ezek nem ertik am. fel kell mutatni nekik a szarkazmus tablat :)
pandaagi 2013.03.11 09:02:07
@nyisziati: 51 eves vagyok, amiota az eszem tudom, mindig azt mondta az aktualis hatalom, hogy meg kicsit kell kibirni, es eljon a kanaan.
en 89-ben tenyleg azt hittem(!), higy eljon. hogy felnovunk mind, hogy a vezetoink ertunk, mi az orszagert, juhee!
hat ez lett belole. oltari nagy pofara eses. most a fiam demonstral, tul.keppen ugyanazert, mint mi anno.
hat ez eleg kiabrandito...
Az, hogy a mindenkori magyar kormány onnan szerez magának (válság)kommunikációs tanácsot, ahonnan csak tud,  2006 óta nem titok, akkor Ron Weber és az MSZP kampánystábja ült le Az elnök emberei című sorozat elé, és nyúltak le belőle hatásos elemeket egy…..
Születésnapomra Anyámnak, aki már nincs velem, velünk, mert elmosogatott, megtörölte a kezét és meghalt. Apámnak, aki már nincs velem, velünk, mert udvariatlanul korán, harminchét éves korában meghalt. Nagyszüleimnek, akik közül nem is ismerhettem meg mindenkit. Apósomnak,…..
A győri Árkádban saját felirataikat nem sikerül értelmezniük az alkalmazottaknak. Máshol sem sikerült leakciózni ekezet? Vagy helyi megmozdulásról van szó? Vagy hetente cserélik a leakciózott termék nevét, ami pedig nem is létezik? Szia Homár, a győri Árkádban üzemelő…..
pandaagi 2013.01.18 09:10:41
@horrorpornó bábszínház: de hiszen lathato, hogy betu szerint ez volt a tablara irva...
minek bantod a posztolot, aki csak lemasolta?!

kulonben szemetseg, ha az van kiirva, hogy fiskars termekek, akkor nyilvan minden ilyen termekre vonatkozik a kedvezmeny.
szentendren ez jol mukodik, altalaban minden ok. gondolom, nem a lanc tehet rola, hanem a konkret uzlet vezetese, ha valami nem klappol...
"Camelot" - hümmögött maga elé a programigazgató. "Camelot!" - sóhajtott fel a filmvásárló nőcske, akiben még élénken élt Richard Gere és Julia Ormond viharos románca az Első lovagban. "Csak egy csöcsös tévésorozat" - vonta meg a vállát a tévéfüggő gyakornok a…..
Úgy tűnik a Magyar Narancs szerkesztőségében kiadták a kilövési engedélyt Schiffer Andrásra. Történt, hogy Schiffer annak a véleményének adott hangot az LMP sajtótájékoztatóján, hogy a Fidesznek ki kellene zárnia Bayer Zsoltot az elhíresült uszító publicisztikája miatt.…..
Ön szereti a zsidókat? A kérdésre nem adható jó válasz. Sem a nem szeretem, sem a szeretem nem helyes. Zsidó ugyanis sokféle van. A becsületeseket, kedveseket, tehetségeseket, nagylelkűeket szeretem, a gonoszakat, irigyeket, a bűnözőket pedig nem. Olyan, hogy "zsidók", pedig nincs.…..
Úgy tűnik, nem volt elég a Jobbiknak a hétfői, zsidók listázását követelő provokáció, még napokkal az eset után is nekik áll feljebb. A Jobbik szerint szánalmas, ahogyan a kormánypártok és az „egyesült baloldal a megfelelési kényszer hatására nagykoalícióba…..
pandaagi 2012.12.02 14:25:05
Menjek? Ne menjek?

Már két napja azon tépelődöm, melyik a kevésbé rossz döntés. Ez egy igazi helleri csapda: ha a szívemre hallgatok, megyek, tiltakozom, de ezzel a magukat demokratának, antirasszistának hazudó áldemokraták és álantirasszisták szalonképessé tételében segédkezem. Ha az eszemre hallgatok, és nem megyek, mert nem akarok a színjátékhoz asszisztálni, akkor pont azt az ügyet árulom el, ami igazán fontos nekem.
Nincs jó döntés, nincs jó megoldás.
És ez nem minden.
Ez a színjáték sokkal fontosabb kérdésről terelte el a figyelmet: 8 millió ember választójogának megszüntetéséről. Ugyanis nem csak arról van szó, hogy megnehezítette a szabad választójog gyakorlását a fidesz, hanem arról, hogy aznap, amikor a köztársasági elnök aláírja az új választójogi törvényt, megszűnik a választójog Magyarországon. Ugyanis csak regisztrált szavazópolgár szavazhat. És, ugye, most még nem lehet regisztrálni.
De mikor lehet regisztrálni? Hát, amikor majd készen lesz a regisztrációhoz szükséges rendszer.
És mikor lesz ez? Hát, amikor a kormány/fidesz úgy akarja. Ha nem akarja, akkor soha.
Ami itt folyik napok óta, látszólag az ominózus Gyöngyösi-féle parlamenti uszítással kezdődött, folytatódott a Novák-féle stand-uppal Ertsey Katalin piréz-izraeli kettős állampolgárságáról, és most eléri a csúcspontot: fidesz politikusok fellépése az antirasszista megmozduláson.
Azért írtam, hogy látszólag, mert ez egy nagyon komolyan kimódolt, minden részletre odafigyelő, az ellenfél lépéseit előre kiszámító forgatókönyv alapján eljátszott színdarab. A fidesz és a jobbik jól megkomponált jutalomjátéka, aminek célja a totális átverés, az emberek teljes megtévesztése. A figyelem elterelése a harmadik magyar köztársaság legrosszabb, legantidemokratikusabb törvényének megalkotásáról és megszavazásáról. Oscar-díjat érdemelne a gondolat is, a végrehajtás is.
És ki a vesztes?
A magyar demokrácia. A magyar demokraták.
Mi mind.

Panda Ágnes Tünde
szociológus
pandaagi 2012.12.02 15:35:19
@jose maria padilla:
ez aztan a valasz :-D
gratulalok, seggfej
És milyen jól mondta. De vajon milyen nyelven? Biztos franciául - gondolhatjátok, kedves Gyerekek - hiszen a quiche szó franciábban hangzik még a french fries-nál is. De a viccet félretéve: nem nehéz elképzelni, ahogy az öreg Quiche egy álmos elzászi kisfaluban az asztalra pillantva…..
Hihetetlenül nagy bunkóságnak nevezte hétfőn Harrach Péter a "Nem vagyok tojóstyúk!" feliratot, amely a Varga István fideszes vezérszónok parlamenti beszéde miatt létrejött Kossuth téri tüntetésen volt látható. A kereszténydemokrata frakcióvezető napirend előtt szólalt fel a…..
pandaagi 2012.09.25 09:09:36
@alte trottel:
csak annyit szerettem volna mondani, kiegett agyu feminista szociologuskent, hogy az igazsagszolgaltatas akkor is vizsgalta a tarsadalmi es csaladi hatteret, es az elmaradottsagot es a paraszti kultura ostoba tradicioit IS felelosse tette a szornyu tettek inditekakent. es ez szorosan kapcsolodik az emlitett ominozus beszelgetesben elhangzottakhoz, ami nem hogy rettentonek tartana az orzse nenik ilyen sorban tartasat, meg egyfajta idilli, paraszti romantika szeru jelensegge akarja emelni, sot mintegy kovetendo vagy legalabbis megengedo attituddel szemleli.
ez elfogadhatatlan. szerintem.
egyebkent meg ne a rubicon cikket, hanem az akkori peranyagokat olvasd, moricz beszamolojat, vagy hay dramajat. kicsit ertelmezhetobbe teszi, mi volt a hattere a gyilkossagoknak.
azt mar nem is akarom ragozni, hogy az alkoholizmus problemaja mennyiben jarult hozza ehhez, es hogy ma az otthoni italozas , ami megint csak mint ferfivirtus jelenik meg a fenti kedves nyilatkozok szemleleteben, mennyit art a csaladnak, mint altaluk szentnek tartott eszmenynek.
az nem zavar, ha nem ertesz velem egyet, de az igen, ha a feminista agyegett kifejezeseket hasznalod a szemelyemre. foleg egy noket ero agressziorol szolo vita kereteben. kicsit devalvalja a velemenyed erteket.
szep napot, mennem kell! :)