Regisztráció Blogot indítok
Adatok
FNora

61 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Március 23-án Boti 11 éves lett. 11 éve gépeljük a sorokat...Hihetetlen. Nagyon vívódtunk, mi legyen a születésnapi bulival, hisz oly régóta vágyik rá. Szerencsére az időjárás barátunkká szegődött, azon a héten szombaton 16-18 fok volt, így úgy döntöttünk, kerti partit szervezünk az itt lakó…..
Nos, az előző bejegyzés végén megígértem, hogy Huba születésnapjáról és az ovi elkezdéséről fogok beszámolni, így meg is teszem.  Január 24-én Huba három éves lett. Természetesen nagyon boldogok vagyunk, hogy ilyen csodás nagyfiú lett belőle, ugyanakkor olyan szívfacsaró érzés, hogy már nem…..
Léla valóban nagyon szerencsés. Ugyanis, míg Boti tizedik születésnapjának nagycsaládos, barátos ünneplése a galád vírus miatt elmaradt, Léla abban a kegyben részesült, hogy az ő születésnapján még lehetett gyülekezni, mielőtt újra tiltottá vált volna.  Így hát októberben, mikor Léla négy éves…..
Rejtélyes cím, igaz? Máris megmagyarázom: Októberben ugye végre beköltözhettünk a házunkba, ami egy lakóparkban épült. A tél viszonylag csendesen telt, néha-néha kisétáltunk, láttuk, hogy lakik itt néhány gyerek, de még nem volt alkalom ismerkedni. Aztán jött a karantén, vele együtt a jó idő, így…..
A fentieket éreztük a napokban, amikor is Botond, aki miatt életre kelt ez a blog, tíz éves lett! Tíz év telt el azóta, amióta család lettünk és ez a fiúcska elkezdett szülőkké nevelni bennünket. Egyelőre nem tudjuk, csak reméljük, hogy jó munkát végzett, illetve végez azóta is, felnőttkorában…..
Elég találó a cím, ha az elmúlt fél év eseményeire gondolok. Az ígéretemet, hogy az előző bejegyzéshez a fotók még Huba második születésnapja előtt felkerülnek, nem sikerült teljesíteni, de haladjunk inkább sorjában! A nyár is jobbára az építkezés jegyében telt. Nyaralásra nem volt módunk, strandra…..
Mivel a blogot elsősorban a gyerekek miatt kezdtük el, hogy felnőttkorukban olvashassák, így most azzal kezdeném, hogy elnézést kérek a felnőtt Hubától, amiért nem született külön, az aktuális időpontban blogbejegyzés az első karácsonyáról és az első születésnapjáról. Remélem, amikor nagy lesz, és…..
Mint tudjátok, harmadik babánkat február 1-re vártuk, de a 26. héttől riogattak azzal, hogy biztosan hamarabb fog születni, mert a méhlepény nincs túl jó állapotban. Így onnantól kezdve sajnos elég sokat aggódtam, főleg, mert az is elhangzott egy ultrahang alkalmával, hogy jó lesz, ha karácsonyig…..
Végre eljött a karácsony, olyannyira, hogy már el is múlt. :)  Nagyon vártuk! Én leginkább azért, mert Lacó majdnem három hétig itthon volt! Természetesen az elképzelés megint nem nagyon találkozott a valósággal. Az ember (lánya) úgy látja maga előtt, hogy majd mennyit pihenünk, kikapcsolódunk…..
Ami pedig bennünket illet: Lacó még mindig nagyon sokat dolgozik, sajnos keveset látjuk, de amikor itthon van, abszolút kiveszi a részét, sokat játszik a gyerekekkel, vigyáz rájuk, ha nekem épp dolgom van, számíthatok rá bátran. Így volt ez egyik este is, amikor fel kellett keressem az orvosomat,…..
Bizony, úgy tűnik, már a Mikulás sem a régi. Boti lázzal indított múlt hét csütörtökön este, ami torokfájással párosult, pénteken el is vittem Tókos doktor bácsihoz. Természetesen Léla is jött kapcsolt áruként, de nem is bántam, sokat szörcsögött, de érdekes mód csak éjjel, gondoltam nem baj, ha őt…..
Száznyolcvan perc… Pontosan ennyi időre volt szükség ahhoz, hogy 2016. 10. 01.-én Krischneider Léla világra jöjjön. Nagyon vártuk már. Mivel Boti a 37. hétre született, és mert sulikezdés volt, eléggé tartottam attól, vagy számítottam rá, hogy hamarabb fog érkezni. Fura is volt, még sosem voltam 40…..
Szerencsére a facebook figyelmeztet mindenre, így arra is, hogy tavaly ilyenkor megígértem, idén ezen a napon elárulom, Boti iskolás lett-e! :)  (http://krischiboti.blog.hu/2015/09/13/ket_evvel_kesobb_659) Nos, elég sokat gondolkodtunk rajta, vívódtunk. Az óvodavezető Anna néni és az óvónők…..
Valóban, két éve nem írtunk már. És ugyan azt terveztük, az első három évről szól majd csak Boti blogja, de úgy érzem, néha mégis csak írnék néhány sort. Az igazi indíttatás az volt, hogy a befejező részeket akkor írtuk, mikor Boti kiscsoportos lett, a mai reggelen pedig,…..
- Anyuka! A Kenéz sokszor megüt engem! - És miért Botikám? - Hát, mert elveszem a játékot, ami nála van. - Akkor ne csodálkozz Kisfiam! - De Anyuka, én mindig visszaadom a játékát! -------------------------------------------------------------------------------------------- -…..
Úgy gondoltuk, néhány szóban összefoglaljuk a nyár eseményeit. Az első az volt, hogy Boti kijárta a bölcsődét. Kicsit aggódtam az óvoda miatt, hogy hogyan fog majd alakulni, mert Boti annyira szerette a bölcsit. Hát, június-július környékén már feladtam minden aggódásomat,…..
A kérdés jogos, hisz 2013. 03. 23-án, szombaton, Krischneider Botond három éves lett!!!! Nagyon büszkék vagyunk rá! Péntek este bőszen fújtuk a lufikat Apával, hogy reggelre feldíszítsük a Nagyfiúnak a lakást! Örült is nekik másnap nagyon! Reggeli után gyorsan összeszedtük…..
Botond & Léla & Huba Baleset 2013.03.26 14:40:04
Nagyjából két héttel ezelőtt Boti hétvégén benáthásodott és köhögött, ezért úgy gondoltam, hétfőn még otthon tartom, ne legyen komolyabb baja. Szépen eltöltöttük a reggelt, majd míg én teregettem, Boti az ágyunkon bohóckodott. Éjjeli szekrény gyanánt ún. lebegő polcot…..
Már megint elég régen írtunk, nem is mentegetőzöm. :) A bölcsi szünet július végén kezdődött, bár nekünk kicsit hamarabb. Előtte lévő héten Boti beteg volt, aztán hétfőtől mehetett volna, de pont itt nyaraltak Gabiék és Boti velük nyaralt napokig. Nagyon jól érezte…..
Bizony régen. Azóta elég sok minden történt, nem is tudom, hol kezdjem. Talán folytatom a legutóbbi, X-faktoros témával. Mivel nem volt meggyőző az itteni doktornő, elvittük Botit a Heim Pálba, hogy ott is mondjanak valamit a lábacskáiról. Ott egy kedvesebb doki bácsi várt minket,…..
A baj csak az, hogy nem a hangjában, hanem a lábában. Tókos doki beutalt bennünket a kórházba egy, kedvesnek a legkevésbé sem nevezhető doktor nőhöz. Amíg vártunk (kb. negyven másik emberrel), Boti tündér volt, bár a vége felé már kezdte elveszíteni a türelmét, ami nem is…..
Ez sajnos így van, mióta Bobika bölcsis, gyakorlatilag folyton beteg. Az elején rögtön megfázott és ebből sajnos fülgyulladás lett. Egyszer csak felkelt hajnalban és csak sírt és csak sírt. Reggel Apa itthon maradt vele, én elrobogtam dolgozni, kicsit hamarabb hazajöttem és…..
A második napunk a bölcsiben, az elsőhöz hasonlóan indult, volt némi hiszti reggel. A program is ugyanaz volt, egy óra szaladgálás az udvaron! Szerdán már kicsit kijöttem, csütörtökön elég gyorsan távoztam és Boti már ott is ebédelt! Ez egy kicsit kellemetlen volt. Mármint nem…..
Az Ikrek Backstage 2012.03.29 11:47:00
Oly sok szó esett már gyermekeink fejlődéséről és az aktuális eseményekről, de még soha nem írtunk igazán semmit azokról a személyekről, akik jóvoltából még nem kerültünk diliházba és az Ikrek is szépen okosodnak, cseperednek.A "nélkülük nem sikerült volna"…..
Botond & Léla & Huba Bibíííí 2012.03.08 21:14:00
A félreértések elkerülése végett gyorsan tisztázzuk: a bibíííí nem sérülést jelent, az a bibi, a bibííí kérem szépen a bili. Nagy barátunk lett mostanában ugyanis. Apuci kitalálta pár hete, hogy altatáskor ne fektessük rögtön az ágyba a gyereket, így hát bábozunk.…..