Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ilthis (törölt)

0 bejegyzést írt és 116 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Jégkorong Felzárkózott a Brassó 2010.10.15 22:05:54
Komoly segítséget jelentett ma az emberelőny a csapatoknak Brassóban, minden gólt ilyen játékhelyzetben szereztek. Az első harmadban Kaljuste lőtt a fiatal Pleszkán hálójába, ezt két új igazolás, Peterdi és Borbás négy perc alatt fordította meg a második harmad elején. A…..
Ilthis (törölt) 2010.10.16 00:19:47
A Mol Liga pénteki fordulójában két magyarországi csapat vendégeskedik Erdélyben, az FTC Brassóban, az UTE Csíkszeredában lép fel, vasárnap ellenfelet cserélnek. A HSC Csíkszeredának más célja nem lehet, mint a hét közi kudarc feledtetése, illetve a 14 mérkőzésen megszerzett 2…..
A New York Islanders 26 éves amerikai védője félreérthetetlen mozdulatokkal magyarázta meg Sean Averynek, a liga egyik rosszfiújának, hogy mivel mit csináljon. Az NHL-ben nem tolerálják az ilyet, kétmeccses eltiltást kapott. Korábban épp Averyt büntették meg egy szerencsétlen…..
Első ránézésre furcsának tűnhet, hogy Mol Liga-tudósításunk címébe egy nem Mol ligás mérkőzésről szóló hír került, de hát mégiscsak az a nap legnagyobb meglepetése, hogy egy előzetesen esélytelennek vélt csapat legyőzte a magyar–székely–román bajnokság…..
Ilthis (törölt) 2010.10.12 21:43:05
Ilthis (törölt) 2010.10.12 22:14:07
@gabute: Tolnai mit csinált a végén, amiért végleges fegyelmit + végleges kiállítást is kapott egyszerre? Szövegelés volt vagy mi?
Ilthis (törölt) 2010.10.12 22:54:57
@Spigott: javaslom olvasgass estimesének szabálykönyvet :)
Második 10 perc automatikusan végleges fegyelmit ér. ;-)
A vasárnap lejátszott Miskolc–Fehérvár mérkőzésen készült eseménynapló alapján Kovács Zoltán, az MJSZ főtitkára fegyelmi eljárást kezdeményezett Kóger István, a Sapa Fehérvár AV19 edzője és Hetényi Péter játékos ellen. A fegyelmi eljárás lefolytatásáig Kóger…..
Ilthis (törölt) 2010.10.11 23:42:37
@Theutus: nem is írtam konkrétan, hogy mely egyesület pénzével játszik.. csak azt hogy a szülők és nevelőegyesület. nyílván nem arra nevelték, hogy bírót üssön. teccik érteni?

@budapestijeti: én ráhagyom, nem szándékozom összeveszni :)
A bajnokság tényleg király és akkor zárjuk is a szót ezzel :) Jó éjt!
Ilthis (törölt) 2010.10.12 00:09:51
@csatoimi: :))))
Ilthis (törölt) 2010.10.12 00:14:57
@Theutus: én tökéletesen értem mit írtál, viszont ti nem értettétek, hogy nem állítottam azt, hogy a fehérvár volna az anyaegyesület..
Istenem, olyan baromságokba tudtok belekötni és csípőből megsérteni embereket, hogy az valami hihetetlen.
Most már biztos, hogy a bukaresti Mol Liga csapat a tavalyi alapszakaszgyőztes mumusa. A Dab.Docler nemrégiben kétgólos vezetést adott le hazai jégen, ezúttal pedig már 4-1-re vezetett idegenben, onnan fordítottak sorozatban lőtt öt góllal Georgescuék, a vége 6-5 lett. Nem járt…..
Ilthis (törölt) 2010.10.11 13:06:34
@BenczeAttila58: nyílvánvaló, hogy mindkét oldalról ki lesz vizsgálva a mérkőzés. Gyanítom, hogy a sértett fél is felhozza az érveit.

Egyébként az lenne a legjobb, ha minden mérkőzésen készülne egy olyan videó felvétel, ami rögzített helyen van és a pálya minden pontja jól belátható a bemelegítéstől kezdve a csapatok utolsó levonulásáig. Vagyis nem csak a helyi TV-k által készített felvételre lehetne támaszkodni, mert azokból sok minden kimaradhat, mert a játékot illetve a korong útját követik.
Ilthis (törölt) 2010.10.11 13:12:50
@Hun_64: nem is tudom. Ha nem lennének ilyen indulatok egy-egy mérkőzés után, akkor az azt jelenthetné, hogy egy gagyi előre lejátszott bajnokságunk van :) biztos vagyok benne, hogy egy topligában egy szoros vagy fordulatos mérkőzés után ugyanúgy előveszik a játékvezetőket, mint itt minálunk MAGYARORSZÁGON :)

Amúgy szerintem Egri Pista Bá álmában sem gondolta pár évvel ezelőtt, hogy majd a csapata mérkőzései után olyan hangok jönnek, ami azt sugallja, hogy Miskolcon csak bírói segítség nélkül lehet nyerni :)
A kanadai bajnok korcsolyázónőnek, Anabelle Langlois-nak sikerült az, ami a legtöbb NHL-es verekedőnek soha: egy mozdulattal a jégre küldte Georges Laraque-ot. A kanadai CBC tv Battle of the Blades, azaz Pengék csatája címmel indított show-műsort, amelyben ismert korcsolyázónők…..
Ilthis (törölt) 2010.10.06 19:11:49
@Zsootika: én is valami hasonlóra gondoltam :) azért én megnéznék egy Sebestyén Juli - Vargyas Laci duót is :)

Amúgy nagyon jó ötletnek tartom ezt az egészet, mert amellett, hogy szórakoztató, még a hokit is rendkívül népszerűsítené. De egy jótékonysági akció keretén belül is el tudnék képzelni itthon egy ilyet.

Ha már jótékonyság... Szerveztetek itt árvízkárosultaknak, rákos betegnek és sajnos újabb tragédia történt az országban és nem igazán hallottam még, hogy bármelyik sportág a vörösiszap tragédia mellé állt volna...

Kedves F. Kapus!
Mit gondoltok? Nem lehetne szervezni valami akciót közösen a szövettséggel? Nem feltétlenül árverésre gondolok, hanem mondjuk ki lehetne jelölni egy meccsnapot vagy néhány MOL Liga fordulót, ami alatt a csapatok adományokat gyüjthetnek és közösen felajánlanák a tragédia károsultjainak. Mi a véleményetek?
Ilthis (törölt) 2010.10.06 19:13:55
Ilthis (törölt) 2010.10.06 20:09:34
@check: egyébként házon belül is lehet szervezni egy ilyet, mert vannak olyan lányok, akik a jégtáncról hokira váltottak. Őket lehet könnyebb is lenne rávenni erre. :)
A blogunkon meghirdetett jótékonysági akciókon és árveréseken mindig Csató Kovács Imre a legaktívabb olvasónk. Állandó kommentezőnknek hálánk jeléül egy feledhetetlen ajándékkal kedveskedünk, amelyet reményeink szerint kiemelkedő helyen kezel majd jégkorongrelikviái…..
A mai Mol Liga-forduló rangadóin a két listavezető egyike nyert – ráadásban, azért két pont jár –, a másik kikapott, helyet cseréltek. A Vasas és a HSC Csíkszereda a rendes játékidőben nem bírta döntésre vinni a dolgot, a székelyek vezetését kiegyenlítették a…..
Ilthis (törölt) 2010.10.03 21:48:19
@Spigott: nyugi szita lyukméretből is van sokféle a 0,63mm-től a 10,00-án át felfelé :)
Vasas–HSC Csíkszereda és Miskolc–Dab.Docler rangadókat játszanak vasárnap kora este a Mol Ligában. Az első négy helyezett tehát egymás között dönthet arról, hogyan alakul a tabella a továbbiakban. Ha a két hazai csapat nyerni tud, közel kerülhetnek a némileg meglépett…..
Ilthis (törölt) 2010.10.03 20:04:40
@CTZ78: na... akinek az irónia nem esett le :S
Ilthis (törölt) 2010.10.03 20:16:31
@CTZ78: megbocsáss, de függetlenként néztem a mérkőzést, nem tudom miért kell ilyen negatívnak lenni, ha valaki nem a Te csapatodnak drukkol.
Ilthis (törölt) 2010.10.03 20:24:01
@CTZ78: momentán ez "vissza is dobtam feléd, legyél vele boldog" ennek kb olyan mindenkinekakurvaanyját hangulata van. Bocs, ha félreértek valamit, részemről is lezárt a téma.

Más! Igazán kezd izgalmas lenni a bajnokság.
Hazai győzelem született a Mol Liga csúcsrangadóján. A dunaújvárosiak már az első percekben komoly vezetésre tettek szert, első góljukat 01:38-nál, a másodikat 01:55-nél szerezték. A csíkszeredaiak gyorsan időt kértek és kapust cseréltek, a harmadik találatot így már nem…..
Ilthis (törölt) 2010.10.02 14:36:46
@Mr. Whisky: Jaaa, inkább arra lennék kíváncsi, hogy azt hogyan jellemeznéd, amikor 12 éves gyerek Fradi mezbe bújva, a hatalmas EEE szlogen alatt zsidózza és cigányozza a miskolci csapat gyerekeit bajnoki meccs szünetében, mindezt lány létére??
Ilthis (törölt) 2010.10.02 14:40:34
@leonov: bocs, de Pál emlékeim szerint már tavaly sem volt a miskolci csapat tagja illetve meccsen nem szerepelt, szövetségi adatbázis szerint meg inkább a Fradi tagja, mintsem a miskolcé..
Gyenesre gondoltál netán?
Ilthis (törölt) 2010.10.02 23:14:47
@Edi a Sas: @KrisztiFTC: én kérek elnézést, felhúzott az a hozzászólás és idegből írtam, de szerencsére nem általánosítottam. Hozzászólásaitokból is látszik, hogy ahogyan mindenhol vannak agyament drukkerek, ugyanúgy vannak normálisak is!
Utolsó momentumként a témában megjegyzem, hogy nincs sokkal több ork az Avason, mint a város többi részén vagy az országban bárhol. Van egy-két utca, ahol többen vannak ugyan, de szerencsére nagyjából egy-két házba/utcába csoportosulnak, nagyon sok helyen viszont normális emberek laknak. pont :)
Az eddigi 38 Mol Liga-mérkőzés elemzése nyomán kijelenthetjük: megalapozottan érzik úgy a csapatok, hogy a játékvezetők nem egyenlő mércével mérnek. Meglepő, hogy mindez valamennyire normális, de legalábbis szokványos, az NHL-ben is így van ez. De mégsem ennyire. A…..
Ilthis (törölt) 2010.10.01 23:54:06
@KicsiÉn: És még vegyük hozzá azt is, hogy sok esetben pl pont a vezetőbíró vezet le 200km-t egy mérkőzés előtt. Tehát nem elég munkából beesni, még a hosszú utat is le kell vezetni.
Biztosan közelebb lenne a statisztika, ha profi alapokra lehetne helyezni mindent. Már az is óriási előrelépés lehetne, ha pl. a játékvezetők megtehetnék azt, hogy meccsnap vagy azt megelőző nap be sem mennek dolgozni,csak a meccsre hangolódhatnak. Még nagyobb lenne az előrelépés, ha mérkőzés előtt még mondjuk egy csendespihenő is beférne.

Emlékszem mikor egy másik sportágban nemzetközi meccseken jöttek a külföldi játékvezetők, persze egy-két nappal korábban. A hazai csapat meg elhalmozta őket minden jóval, még k.rvázni is elvitték őket....
Még nem tudjuk, lesz-e ebben a szezonban nyitott pályás mérkőzés nálunk, és ha igen, hol és mely csapatok részvételével. Márciusban blogunk olvasóitól kért közreműködést szakdolgozatához Marosi Zoltán, az FTC fiatal csatára. Már akkor arra gondoltunk, amint elkészül a…..
Ilthis (törölt) 2010.09.27 13:46:51
Négy mérkőzésssel folytatódik ma a Mol Liga. Helyi idő szerint délelőtt 11-kor a Brassó fogadja a miskolciakat. A hazaiak legutóbb ismét meglepő vereséget szenvedtek büntetőlövésekkel a Volán fiataljaitól, így volna mit javítaniuk. A vendégeknél a HSC ellen idegenben pontot…..
Ilthis (törölt) 2010.09.26 12:12:38
@csatoimi: vétlen magasbotról hallottál-e már? :)
Ilthis (törölt) 2010.09.26 12:20:19
@Miskolcifan: az csak egy dolog, de ekkor elvileg az esetek döntő többségében kirakják a másik oldalon is azt, aki szabálytalankodott volna, mert éppen a szabálytalanság megvolt, de a vétlen tovább tudott volna menni és inkább elesett.
Jó mérkőzések lesznek kedd este a Mol Ligában. A Fehérvár hét EBEL-essel megerősítve várja a Ferencvárost, a Miskolc szeretné megszakítani a HSC Csíkszereda százszázalékos sorozatát, a Brassó–Steaua megjósolhatatlan kimenetelű presztízsmérkőzés, amely a román…..
Ilthis (törölt) 2010.09.22 01:42:35
@Raon: megfogadtam, hogy nem reagálok, de olyan dologgal sikerült megsértened, ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Nekem igenis fontos és a becsületem is rendben van!! Úgy érzem a lényeget továbbra sem bírjátok felfogni. Nem a pénz mennyisége miatt szólaltam fel, hanem arra próbáltam rávilágítani, hogy mennyivel kevesebb idő jut a felkészülésre. Nem tudom mit nem lehet ezen felfogni? A pénz meg úgy jön ide, ha több, akkor megtehetné az ember, hogy csak ezt csinálja, ez is lenne a helyes, mert elég sok ember pénze, munkája, szórakozása, karrierje van benne. Érdekes módon azt el lehet nézni, ha egy csapat amatőr, a játékosok munka és iskola mellett csinálják, mert szeretik, de fordítva már nem működik?
Én speciel majd 100ezret költöttem nyáron a felkészülésre, egész szezonban nem volt ennyi bevételem egyébként, de kit érdekel? Szeretem és csinálom. Hiába szeretnék több energiát belefektetni egyszerűen nem megy, mert nincs rá több pénzem és időm, mert mondjuk szarérhugyér dolgozom 240órát. És most csak utánpótlásszintről beszélek.
Nem feltétlen pénzzel kell itt támogatni a jv-ket, lehetőséget kell adni, hogy jégre tudjon menni, adjanak alkalmanként jeget akár késő este vagy más nem közönségre belépőt vagy miből tartana hozzájuk vágni egy kondibérletet oda, ahova a játékosok is járnak.
De oké, tekintsünk el attól, hogy nincs lehetőség készülni és nézzük másodállásként. Szerinted ki az a hülye, aki csinál olyan másodállást, amiből bevétele szinte semmi, mert leadózza a felét, megkajál meccs után,majd a maradékot lebontva órabérre kijön valami nevetséges pár száz ft? Szeretjük és ennyi. De ezt úgyis csak az fogja megérteni, aki tesz annak érdekében, hogy a hokinak ezt a világát megismerje. Lelátón ülve szotyizva, sörrel a kézben könnyű ítélkezni és vitatkozni.
A vicc az egészben az, hogy egy olyan meccs miatt jött elő ez az egész téma meg a nagy vita, amin úgy egyébként ordítóan nagy játékvezetői tévedés nem is volt, ami miatt bárkire rá lehetne aggatni a csaló jelzőt. Játszani kellett volna azt, amit tudnak és nem csak a mezeket a pályára küldeni.

No tényleg befejeztem, odaát úgy olvasom Imi is kezd lenyugodni, aludjatok.
Ilthis (törölt) 2010.09.22 15:28:16
@Raon: Probléma egy szál se, én nem haragszom. Azt hiszem mindketten túlfűtött állapotban próbáltuk egymással megértetni a saját álláspontunkat. Úgy érzem teljesen elbeszéltünk egymás mellett.
Tehát higgadtan a lényeg az, hogy amíg nincs lehetőség profi szintű játékvezetésre, addig nem fog olyan ütemben fejlődni, mint maga a játék. Úgy gondolom ennek tudatában talán jobban lehetne tollerálni ezt a dolgot és nem úgy megközelíteni, hogy csaló a játékvezető. Félre ne érts, nem azt írom, hogy csalóztál, hanem érzésem szerint olyan blogozók mellett tetted le a voksot, akik konkrétan csalóztak. Ha nem így volt és félreértettem, akkor ezúton is elnézést kérek! Téma lezárva.
Ilthis (törölt) 2010.09.22 15:35:23
@acs63: már csak azért sem, mert valahol nyilatkozta, hogy saját maga is játékvezetősködött hosszú ideig. Talán a szlovák túra után olvastam ezt valahol, amikor sokan okolták a játékvezetőket a rengeteg emberhátrányért. És erre mondta, hogy ezzel abszolút nem foglalkozik, mert tudja milyen a másik oldalon állni.
Az egyik komoly játékkonzolgyártó cég speciális hokiütőt készített NHL-játékához. A termék reklámarca Wayne Gretzky lett, aki természetesen a kereskedelmi mozgóképeken is szerepel. A termék nem túl eredeti, de profi reklámklipjét megmutatjuk tovább után.   See…..
Az A csoportos világbajnokságok lebonyolítási rendszerét 2012-től megváltoztatják, így döntött a nemzetközi jégkorongszövetség (IIHF) kongresszusa Szlovéniában. Ahogy írtuk, a négy négycsapatos csoport helyett két nyolccsapatosban zajlanak majd a küzdelmek. A divízió 1…..
Ilthis (törölt) 2010.09.17 20:02:17
@Zsootika: Én is így gondolom, sőt szerintem amellett, hogy most van erre utóljára esélyünk, most van utóljára arra is esély, hogy ha fejutunk, akkor tartósan bent is maradhatunk. Óriási teher lesz a fiúkon a hazai VB-n, de meglesz!!
Öröm, ha jó ismerősünk jó ismerőse könyvet ír, pláne ha kedvenc témánkban teszi. Azért is, mert kevés kiadvány számol be a magyar jégkorongról, pláne történelméről. Tejfalussy Béla és Kovács Attila másodszor írt tele érdekesebbnél érdekesebb sztorikkal könyvnyi…..
Ilthis (törölt) 2010.09.15 20:36:16
@F. Kapus: nagyon OFF... írtam neked üzenetet itt blogon keresztül.
Megváltozhat az A csoportos jégkorong-világbajnokságok menetrendje, ha a nemzetközi szövetség küldöttei megszavazzák az erre irányuló javaslatot a csütörtöktől szombatig tartó portorozi közgyűlésen - ismertette az IIHF-honlap cikkét az MTI. A javaslat szerint a 16 csapatot két…..
A szezonnyitó fordulóban olyan szabálytalanságokat követtek el jégkorongozóink, amelyek túlmennek a kemény, férfias küzdelem határain, sőt voltak olyan esetek is, amelyek nem jégpályára valók. Az alábbiakban kiemelten foglalkozunk Gergely Csaba Galanisz Nikandrosz ellen elkövetett…..
Fellebbezett ittas vezetés és gyorshajtás miatt kiszabott 30 napos börtönbüntetése ellen Nyikolaj Habibulin, az Edmonton Oilers kapusa. Az orosz hokisra egy hete szabták ki a büntetést, de most enyhítésben reménykedik, adta hírül a SportingNews című internetes lapra hivatkozva az…..
A Mol Liga-mérkőzésekre 600 és 2200 forint közötti jegyek megfizetésével juthatnak be a jégkoronghívők a 2010/11-es szezonban. Összegyűjtöttük, melyik csapatnál milyen típusú belépők és bérletek lesznek elérhetők a szurkolók számára. Négy nap múlva rajt. A Dab.Docler…..
Ilthis (törölt) 2010.09.03 12:21:15
@KD: de az nem csak az alapszakaszra érvényes? Mintha korábban ilyet olvastam volna valahol. +a MOL meccsek Fehérváron lesznek?
Tovább tart fiatal játékosaink külföldre vándorlása. Minden évben sokan mennek ki, de szinte ugyanennyien térnek vissza Közép- és Észak-Európa, illetve a tengerentúl különböző bajnokságaiból. Csak a Mol ligás csapatokhoz nyolc ifjúsági és junior korú játékos tért vissza,…..
Ilthis (törölt) 2010.08.28 21:26:45
@rockandroll: no comment... :)

Külföldön baromira nem azt nézik, hogy valaki Miskolcról, Fehérvárról vagy éppen a Starsból megy, magyar így meg úgy is...

Tavaly Gőz Balázst szezon közben csábította át a Pittsburgh Penguins Junior egy másik amerikai csapatból. Ha a Te gondolatmeneted szerint kéne fogalmaznom, akkor Ő is "csak miskolci"...
Gratulálok, ülj le fiam, egyes...