Adatok
hulyemagyar
0 bejegyzést írt és 450 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
HatM fotózta, ő sem tudja mi ez. Mindegy, az ilyesmit minden formában jó nézni...
Széles körű derűlátás és a kormányoldal elsöprő támogatottsága jellemzi a közhangulatot a Medián legfrissebb felmérése szerint. Magyarán 2006 tavasza óta először optimistábbak vagyunk és a jelek szerint pillanatnyilag többnyire elégedettek is az új kormány munkájával.…..
hulyemagyar
2010.06.10 13:24:26
Utáljuk a torreádorokat! (Kép és videó a vicces esetről itt.)..
hulyemagyar
2010.05.27 13:36:16
@Tazmán: a bika leszarja a vöröset. színvak.
A kettős állampolgárság ügyéről kevesen tudnak, akarnak racionálisan gondolkodni (amikor 2004-ben vitatkoztam egy amúgy értelmes barátommal, elismerte az összes ellenérvemet igaznak, a vége mégis az lett, hogy de attól még meg kell szavazni, mert csak). Ennek ismeretében most…..
A ma reggeli Mokkában Moldova György volt Kárász Róbert vendége, egész jól el is beszélgettek egymással a komenzmusról, meg az MSZP-re leadott szavazat közben hányingerrel küszködő íróról, amikor szóba került Gyurcsány Ferenc mostanában megírt dolgozata szeretett pártja…..
hulyemagyar
2010.05.19 12:24:55
Egy kis kedveskedés az Akik szájbavernék a hülyegyereket a "nagyon omlósz"-ért.. Facebook csoportnak. via..
hulyemagyar
2010.05.10 15:22:21
Eddig azt hittük, hogy Hajdú Péternél nagyobb parasztot nem szart ki magából a magyar gennymédia, de most erre te rácáfoltál. Jópofa csínytevésnek hiszed berúgva/beszívva beborulni az árokba, és isten látja lelkem teszek is rá magasról, hogy ott murdelsz-e meg, vagy sem,…..
hulyemagyar
2010.05.08 21:29:54
VIA..
hulyemagyar
2010.05.07 13:08:55
Kicsit nem figyelünk oda, és a hazánkban olyan népszerű análfűrészezés felüti a fejét a bolygó másik oldalán is. Kínában is élnek hasonlóan furfangos faszfejek, mint itthon, akik kicsit túl sokat foglalkoznak haverjaik testnyílásaival, csak ezek ott Kínában még…..
hulyemagyar
2010.05.04 08:49:00
Sámson kollega mellett egyértelműen a Bikicsunáj volt a legforróbb produkció az idei Megasztárban, számunkra minden kétséget kizárólag ő a favorit!
..
hulyemagyar
2010.05.04 08:31:36
Vagyis nemcsak van ilyen, hanem olyan történetet kaptam Pistitől, amiben hivatalosan is a hármas baleset középső tagját hozták ki - a leírás alapján teljesen jogosan - vétkesnek. Van ilyen is, egy kis jó a rosszban.
Írtad, hogy nem hallottál még olyanról, hogy az első legyen a…..
Seggbeszex utáni első wc-zéskor keletkezik. ..
hulyemagyar
2010.04.27 19:09:33
Levélírónk tegnap volt az M5-ös autópályán egy cserbenhagyásos baleset szemtanúja. Az ilyesmi az egyike azoknak a dolgoknak, amire nagyon tudok ugrani, pláne, hogy jelen esetben szándékosan rárántotta a 3-as BMW sofőrje az autóját a szerencsétlenül járt áldozatára, majd…..
hulyemagyar
2010.04.24 20:08:16
Az egyirányú forgalommal szembe kerékpározás engedélyezése heves ellenzést váltott ki a gépkocsivezetőkből az év elején. Néhány napja megnyílt az első budapesti belvárosi utca, ahol alkalmazták a KRESZ adta új lehetőséget. Beszólásokat viszont még kierőletni sem…..
Kőkemény videó Éváról, sajnos effektek nélkül. Egy kínzó kérdés merült fel bennem: miért nem szólt a Mátrixból jött példány (hogy a Mátrix hogy jön nekik az időutazáshoz, azzal már nem terheltem az agyam, ha jól emlékszem ott párhuzamos világok vannak) az eredetinek,…..
hulyemagyar
2010.04.24 15:27:42
Az én autómnak is tolatott már neki egy vakegér még évekkel ezelőtt és ő sem akarta elismerni a felelősségét egészen addig, míg a kihívott rendőrök meg nem győzték róla, hogy ha most nem ismeri el, később csak rosszabb lesz neki. Gergő nem tűnik ilyen szerencsésnek, mert az…..
hulyemagyar
2010.04.23 23:13:09
@nemnagyember:
"Nem értem, miért mindenki a dudát találja meg először vészhelyzetben."
ezek szerint te az ablaktörlőt kapcsolod be ilyenkor?
"Nem értem, miért mindenki a dudát találja meg először vészhelyzetben."
ezek szerint te az ablaktörlőt kapcsolod be ilyenkor?
Tölgyessy Péter vasárnap az MTV-ben említette, hogy elképzelhető, hogy a Fidesz a kettős állampolgárság kérdését könnyített honosítás formájában oldaná meg. A Fidesznek ebben az esetben messzemenően igaza volna - csakhogy a dolog koncepciója alapvetően nem stimmel.
Annak…..
hulyemagyar
2010.04.23 06:44:49
A tévézés persze egy idejétmúlt, ósdi dolog, hiába LCD az a tévé, azért csak porcelán kutya és csipketerítő van a tetején. Ennek ellenére persze mégis nézünk tévét, titokban, a számítógép mögül felpillantva, kissé szégyenkezve. Aztán meg a Comment:comon jól megírjuk,…..
hulyemagyar
2009.10.16 19:03:10
hulyemagyar
2009.10.16 19:05:09
Mindenfélét összehordott nekünk ez a rettenetes őszi időjárás. Gigi és Stella a szuper videóból, Lájtos Robi, és a zseniális humorú szülőkkel rendelkező Vastag Barna. Nézelődjetek!
GIGI!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Mellé a nagyszerű Stella!!!!!!!!
Robi, csak így…..
hulyemagyar
2009.10.16 18:17:41
Ki gondolta volna, hogy ilyen pajkossá tesz egy picike bajusz?Tovább is van. ..
hulyemagyar
2009.10.14 16:09:24
Heather Locklear elkezdte a melót a Melrose Place 2.0 forgatásán, piros ruciban és kék strandpapucsban. A térdén azért már látszik, hogy nem mai darab, de ettől eltekintve kurvajó formában van.
INDAFOTO.slideshow.run({ "feedUrl":"http://feed.indafoto.hu/sixx/heather/feed",…..
hulyemagyar
2009.10.01 15:22:14
Először is köszönjük a múlt héten indított címfordítós játékunkra érkezett javaslatokat. Őszintén, megunhatatlan szórakozásnak bizonyult az egymás után sorakozó stömpfök, pröccök és füccsök és társaik közt bogarászni, még akkor is, ha ezek egy része nem igazán…..
hulyemagyar
2009.10.01 12:09:17
hulyemagyar
2009.10.01 12:22:46
hulyemagyar
2009.10.01 12:23:53
Tékozló Homár
Re: Trágárkodott, elvették az internetjét - Olvasónk nem csak írásban durva, egy zárat is összetört az ügyfélszolgálaton
2009.09.18 00:03:00
Ezt már szeretjük: a megtámadott cég válaszol, de nem csak a levegőbe beszél, hanem olyan súlyos váddal illeti a Naiv Ügyfelet, ami az egész ügy megítésélést erősen befolyásolja. A szavazógép tanúsága szerint olvasóink teljesen megosztottak voltak abban, hogy elfogadható…..
hulyemagyar
2009.09.18 13:21:34
hulyemagyar
2009.09.18 13:26:29
Ha nem, itt a lehetőség, ugyanis Zoli révén a Homár szerkesztőségébe is eljutott Levi levele, amiben röviden elmeséli, hogy Budafoki úti munkahelyéről szeptember másodikán az ipari kamerával rögzített két fiatalember ellopta a biciklijét. Az akció felvételei három részben itt…..
hulyemagyar
2009.09.09 09:44:25
hulyemagyar
2009.09.09 10:14:52
@Kitalátor feljegyzetei:
És ennek következményeként párszor nem is stimmelt zárás végén a leltár. :)
(Csak csendben jegyzem meg, hogy gazdasági/üzleti és egyéb frontokon az erkölcs terén ők sem állnak túlzottan jól. Sajnos tapasztalat.)
És ennek következményeként párszor nem is stimmelt zárás végén a leltár. :)
(Csak csendben jegyzem meg, hogy gazdasági/üzleti és egyéb frontokon az erkölcs terén ők sem állnak túlzottan jól. Sajnos tapasztalat.)
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Ha ránéz és tudja, akkor nem kell magyaráznod semmit. Ha meg nem tudja, azt hazudsz, amit akarsz.