Adatok
Pisti 90
3 bejegyzést írt és 83 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Fél évtizede egészen pozitívan fogadtuk blogilag, hogy Magyarország kormánya június 4-ét, Gyurcsány Ferenc születésnapját a trianoni béke aláírásának az évfordulóját a nemzeti összetartozás napjának nyilvánította. Akkor úgy tűnt, hogy túllépett a búsulós gyásznapon, és ezt a valóban nem túl fényes…..
A Toldi (T.) és a Toldi szerelme (TSZ.) egyik megkerülhetetlen karaktere Toldi Lőrincné, Miklós anyja. Az asszony, akiről ez az összefoglaló úgy fogalmaz, hogy
a magyar anya egyik legtökéletesebb típusa irodalmunkban.
Az ilyesmi pedig már-már kitüntetésszámba menő dicséret. Irodalmunkban…..
Közkívánatra beszélgessünk egy kicsit a jó öreg motivációs levélről, ami mindenki mumusa, pedig nem kéne, hogy az legyen. Nagyon sok cikket lehet róla olvasni, mintákat lehet letölteni arról, hogy hogyan is nézzen ki, mi is legyen beleírva, stb. Engem is sokan megkerestek, kétségbe esve, hogy most…..
Szerző: ernő-rozika
A történet kitalált és mindennemű egyezése a valósággal csak a véletlen műve - így szokták a filmekben is, ugye?
A sztori helyszíne speciális. Egy speciális munkahely. Odafigyelést és tudást igényel. Nagy tudást. Nevezzük főszereplőmet Gyurinak. Gyuri egy magasan kvalifikált,…..
Los Angeles a legtöbbünknek Hollywoodot, a hatalmas tömeget, a majdnem állandó meleget jelenti. New York mellett talán ez a másik nagyon emblematikus amerikai nagyváros. Hogy miért jó ott élni? Ezt írta meg 10 (+1) pontban Susan a Tíz dolog-sorozat legújabb részében, és jó sok képet is küldött…..
A sportvilág 2018-ban sem áll meg, sőt egyenesen tövig nyomja a gázpedált. Most jöjjön egy-egy nagy esemény az előttünk álló 12 hónap mindegyikéből!
Annyit előzetesen leszögeznénk, hogy listánk elkészítésekor nem csak a lehetséges magyar sikerek helyszíneit vettük alapul, hanem az is szempontot…..
B1 BLOGCSALÁD
Sivalkodik a magyar kormány az iszlám terjeszkedés és a keresztényüldözés miatt, közben Magyarország fegyvert exportál az Iszlám Államnak
2017.12.28 12:02:02
Csak ezen az egy ügyön meg kellene buknia Szijjártótól kezdve a keresztényüldözésekkel foglalkozó államtitkárságnak. ..
"Ütősre" sikeredett a KFC-s botrány a web szemszögéből is. A vasárnap esti órákban történt, tettlegességig fajuló incidens a gyorsétterem biztonsági őre és az újságíró között gyorsan nagy visszhangot keltett az online sajtóban és a közösségi médiában. Az esetből címlapsztori nem rögtön, az eset…..
Pisti 90
2017.10.19 12:21:52
Baloldaliak, centristák és gyurcsányisták: ez az a felállás, amiben a demokratikus pártok legyőzhetik a Fideszt - persze csak akkor, ha sikerül kölcsönösen támogatott jelölteket állítani a 106 egyéni választókerületben.
Megírtuk már, mit kellene tennie az MSZP-nek, hogy miért kell beállnia a…..
Mondják, a Fidesz azért legyőzhetetlen, mert van egy egységes, stabil, mintegy másfél millió embert számláló tábora. Ami pedig a jelenlegi választási rendszerben elég is az újabb kétharmadra.
Ez azonban nem igaz!
A másfél milliós tábor se nem egységes, se nem stabil. A cél persze az utóbbi…..
Pisti 90
2017.10.04 03:06:27
B1 BLOGCSALÁD
Szijjártó nyilatkozata csak olaj a tűzre: még rosszabb helyzetbe hozhatja a határon túli magyarokat
2017.09.26 11:37:26
Garantáljuk, hogy Ukrajnának mindez fájni fog a jövőben – reagált a magyar diplomácia vezetője Szingapúrban az új ukrán oktatási törvény elfogadására. Mintha Trumpot hallottuk volna. ..
A híradásokban már hosszú ideje fordul elő rendszeresen Észak-Korea és annak diktátora Kim Dzsongun, aki atomprogramjával, nukleáris fegyvereivel és kísérleti atomrobbantásaival állandó fenyegetésben tartja két szomszédját: Dél-Koreát és Japánt, sőt közvetett módon az USA -t és az egész világot is.…..
Igyekeztem teljesen közérthetően leírni, hogy az átlagszavazók – akik nem csüngenek folyamatosan a híreken és nem néznek meg minden egyes híradót – miért látják bebetonozva a kormánypártokat. A választások előtt szűk egy esztendővel nyomát sem látni egyetlen politikai erőnek sem, amelyik eséllyel…..
Ti is elgondolkodtatok, hogy mi lehet a puncs.hu-n, ha azzal hirdeti magát óriásplakáton, hogy egy csinos fiatal lány azt mondja:
Én csak menő pasikkal randizom!
A másik verzióban pedig egy másik lány:
Köszönöm, Sugar Daddy!
Nos igen, mindez pont azt jelenti, amire gondolsz: itt…..
Pisti 90
2017.08.05 23:31:03
@Duplaxiii:
"Akkor a puncs EZÉRT nem jó?
Nem a tartalmatlanságáért, a hazug rágalmakért, a gyártott cikkeiért, a hírhamisításért?
Az rendben van?"
Igen, ezeket kellett volna rendesen kifejtenie a blog szerzőjének.
"Akkor a puncs EZÉRT nem jó?
Nem a tartalmatlanságáért, a hazug rágalmakért, a gyártott cikkeiért, a hírhamisításért?
Az rendben van?"
Igen, ezeket kellett volna rendesen kifejtenie a blog szerzőjének.
Tiszaföldvári. Szolnokon járta ki az általános iskolát és a gimnáziumot, majd jogot végzett Szegeden. 1991 óta az MSZP tagja. 1994 és 1998, majd 2002 és 2014 között országgyűlési képviselő. 29 évesen megválasztották Szeged polgármesterévé. Idén a szocialisták miniszterelnök-jelöltje lett.
A másik…..
Pisti 90
2017.07.31 22:13:24
@Daniel001P: Ha Orbán lenne most ellenzékben, a baloldal meg kormányon valami csoda folytán, az szinte garantált, hogy amilyen inkompetens a teljes baloldal, Orbán ellenzékből tökre tenné őket, és újra Orbán kerülne kormányra. Ez a baloldal képtelen lenne kormányozni.
Pisti 90
2017.08.01 23:44:31
@1ghost: Te aztán jól beszóltál, de be is szoptad, mert nem vagyok fidelitasos. De látom, értelmes dolgot nem tudtál a témához szólni, hát ideböfögtél egyet.
A magyar gyorsforgalmi útfejlesztés az elmúlt években elérte azt a kiépítettségi szintet, ahol a további fejlesztések egy részét szakmai indokok alapján már meg lehet kérdőjelezni. Ennek remek táptalajt ad az ismert, és unalomig ismételt miniszterelnöki mondat az egri…..
Bármilyen meglepő is, a politikai logika azt sugallja, hogy a CEU és a civilek ellen indított sorosozással megspékelt kormányzati attak a Jobbik és a Fidesz között dúló háború főhadszíntere. Orbán Viktor már rég nem a baloldalon sorakozó pártokat tartja a legnagyobb ellenfelének, hanem a jobboldali…..
Tudtad, hogy a hamburgert maga Kim Jong-il találta fel? Vagy hogy az AIDS, a drogfüggőség, a rák és az Ebola egyetlen tablettával gyógyítható? Nos, mi sem, ameddig utána nem néztünk Észak-Korea találmányainak - észak-koreai információk alapján.
Forrás: wearethemighty.com..
Reflektor
4 nyugtalanító fordulat, amit száz évvel ezelőtt helyesen jósolt meg A Nyugat alkonya
2017.03.21 13:27:05
Oswald Spengler pont száz évvel ezelőtt, 1917 tavaszán zárta le A Nyugat alkonya első kötetének kéziratát. A hatalmas történetfilozófiai mű eredeti módon értelmezte újra az emberiség történelmét. Ezzel persze sokan kísérleteztek már, és ha szkeptikusak akarunk lenni, azt mondhatjuk, hogy csak a…..
Pisti 90
2017.03.22 18:37:24
A napokban két egymáshoz nagyon közeli időpontban megjelent és két egymástól nagyon különböző videojátékot vettünk górcső alá. Mindkettő Japánból jött, mindkettő sötét és édes, mint gyerekkorunk négercsókjai (a sütire gondolok elsősorban!) és mindkettő olyan elképesztő lökést adott a 2016-ban…..
Az Út a vadonba a vele egy kategóriába sorolható film- és könyvtársaival ellentétben, gyakorlatilag egyedüliként képes volt arra, hogy ne egy korszak jellegét és ideológiáját (vagy annak hiányát) örökítse meg -ahogyan többek között Kerouac: Úton-ja (és a könyv filmváltozata) tette, mely a hatvanas…..
Noémi még egy videót is mellékelt nekünk annak bizonyítására, hogy az Aldi szívsalátája nem gyullad meg. Arra kérdésünkre nem válaszolt, hogy más zöldségféléket, esetleg konkrétan más salátafajtákat is eszébe jut felgyújtani, így ez a kísérlet ránk maradt. Vettük…..
Szinte egyszerre történt. A feledés jótékony homályába merült, a saját koalíciója által megbuktatott Medgyessy Péter a Jobbikkal kötendő MSZP-s és DK-s összeborulásról vizionál, miközben a középre igyekvő Vona Gábort Köves Slomó küldi el finoman a francba. Kicsit ahhoz kezd hasonlítani a játék, mint…..
Pisti 90
2016.12.31 12:45:44
Mivel már mindenki ezerszer kiértékelte minden idők legsikeresebb filmsorozatának epizódjait, úgy döntöttem, én is elkészítem a saját Star Wars-összefoglalómat, még mielőtt az idei Zsivány Egyes a mozikba kerülne. Az eredetileg George Lucas által megálmodott fantasztikus univerzum azóta már rengeteg…..
Pisti 90
2016.12.17 18:50:01
@Ben Szitas: Az Új remény az első film volt, érted? Annak nem volt előzménye. Ennek meg volt 6 film előzménye, és még így se sikerült normálisan leforgatni, hogy el tudd helyezni a történéseket. Öncélú, pénzhajhász produkció.
Októberben hat olyan nap is volt, amikor felcsúti kisvasútnak konkrétan egyetlen utasa sem volt...
Pisti 90
2016.12.16 10:36:45
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
A kisebbségeink pedig egyáltalán nem voltak elnyomva, még számos nemzetiségi iskolát is fenntartottunk. Elnyomásról csak a szlovák, román stb nacionalista mozgalmak beszéltek, akik mindenfélét összehordtak rólunk.
Ha Nagy-Magyarország megmarad, akkor mára a kisebbségek túlnyomó része asszimilálódott volna, és többségében magyarok laknák. Az itt élő kisebbségek pedig a legfejlettebb kisebbségi törvényekkel és jogokkal élhetnének itt. Gazdaságilag és politikailag viszont Németországgal és Franciaországgal lennénk egy szinten. És ha nem lett volna Trianon, Hitler sem mert volna velünk szórakozni.