Regisztráció Blogot indítok
Adatok
mista

362 bejegyzést írt és 737 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Szegeden idén is lesz Deja Vu Fesztivál, mint az elmúlt három évben mindig, tavaly óta viszont sok változás történt: új helyszínen, több színpaddal és több külföldi fellépővel, de egy nappal rövidebb bulit rendeznek. Szóval töményebb lesz a nosztalgiasokk, amit idén főként a kilencvenes évek…..
Az első két alkalom után idén is megrendezik Szegeden a Deja Vu Fesztivált. A buli pontosan egy hét múlva, június 4-én, csütörtökön kezdődik és 7-éig, vasárnapig tart. A szervezők, ahogy az előző években, most is tutira mennek: olyan neveket hívtak a nosztalgiafesztiválra,…..
Ugyan már két nap eltelt az idei SZIN-ből, de a hétvége és a nagyobb tömeg még csak most jön, így érdemes tudni róla, hogy a fesztiválon újfajta beléptető rendszert vezettek be, aminek hatására a legforgalmasabb órákban már a nulladik és az első estén is komoly sorok…..
A Comic Conon mutatták be a hétvégén az új Mad Max első hivatalos trailerét, azóta minden filmbuzi erről beszél, arról viszont eddig elég kevés szó esett, hogy milyen remek zene szól az alig három perces előzetes alatt. A jövő májusban a mozikba kerülő film zenéjét Junkie XL…..
A szerdai erős kezdés után a szegedi Deja Vu fesztivál második napját ingyenes, családi napként rendezték meg, ami nem kifejezetten rossz ötlet egy nosztalgiafesztiválon, csak egy pünkösdi hosszú hétvége előtt két nappal, egy hét közbeni munkanapon kissé nehezen értelmezhető.…..
mista 2014.06.07 10:20:41
@Koca Caola: elgépelés volt, javítottam, köszi!
A tavalyi első alkalom után idén is megrendezik Szegeden a Deja Vu fesztivált. A június 4-től 8-ig tartó rendezvényen, ahogy a szervezők fogalmaznak, "a legnagyobb nemzetközi nosztalgiasztárokat és a hazai pop színe-javát" hallhatja majd a közönség. Ezt konkrétan azt jelenti, hogy…..
Igazán távol álljon tőlünk, hogy minden híres dj-t pusztán parasztvakításból élő, a potmétereket céltalanul tekergető haknihuszárnak állítsuk be, de azért tény, hogy bőven vannak ilyenek. Velük kapcsolatosan a legjobb, amit tehetünk, hogy jó hangosan, a térdünket csapkodva,…..
Miután Bono és zenekara egy jótékonysági akció keretében rettentő sok pénzt gyűjtött össze legújabb, Invisible című dalukkal, most kihozták hozzá a hivatalos videót is. A klipet több mint három napig forgatták egy Santa Monica-i reptéri hangárban, a rendezője pedig Mark…..
David Letterman késő esti show-műsorában a Beatles amerikai debütálásának (és lényegében világsztárrá válásának) ötvenedik évfordulója alkalmából Beatles hetet tartottak, ennek részeként az elmúlt napokban a legendás zenekar egy-egy dalával fellépett a Broken Bells és a…..
Tegnap hivatalosan is elkezdődött a szocsi téli olimpia, ahol a megnyitóünnepségen bevetették az orosz rendőrkórust is, akik a frenetikus tavaly őszi videójuk után itt is előadták a Get Luckyt. Nyilván az egyébként rettentő kínos és unalmas ünnepség legszórakoztatóbb része…..
A fenti képet a TMZ operatőre készítette, és a Daft Punk tagjai, Thomas Bangalter és Guy-Manuel de Homem-Christo láthatók rajta a Los Angeles-i repülőtéren. A két francia nagyjából másfél évtizede játszik azzal, hogy csak robotsisakjaikban mutatkoznak a közönség előtt, ami…..
Van ez az alig húszéves George Ezra gyerek Bristolból, akit nem elég, hogy az idei év egyik legígéretesebb újoncának tartanak sokan (BBC Sound Of 2014, meg ilyenek), de ráadásul első slágerének a Budapest címet adta, úgyhogy mostanában illik rá odafigyelni. Bár a fővárosunkhoz…..
Na, ha valaki annak idején nem értette, hogy mért írtuk Fluor Lájk című nagylemezéről, hogy nincs is azzal az égvilágon semmi probléma, vagy hogy miért posztoltuk tegnap is legújabb klipjét, annak talán az alábbi videó majd mindent megmagyaráz. Szó nincs arról, hogy mi itt a…..
A mostanában egyre jobban felkapott amerikai rappercsaj, Azealia Banks tegnap a Twitteren jelentette be, hogy Fantastic című kiadványának megjelenési dátuma július negyedike lesz, vagyis éppen az Egyesült Államok nemzeti ünnepére esik. A választás nyilván nem véletlen: a mixtape…..
Nem nagyon volt még itt szó a holland Kraak & Smaak formációról, na de majd most. A nevükkel ellentétben trióként működő producercsapat a hét elején a brit Jalapeno Records gondozásában hozta ki hivatalosan legújabb kislemezét a tavaly megjelent Electric Hustle című…..
Legutóbb január legvégén mutattunk itt a Lángolón Feist-videót, akkor tavalyi nagylemezének (Metals) nagyszerű The Bad In Each Other című dalára forgatott klipjét posztoltuk. Persze azóta is volt itt szó kanadai énekesnőről például a Record Store Day kapcsán, most pedig megint,…..
A tavalyi év egyik legjobb albumát jegyző Emika május 14-én, hétfőn új kislemezt adott ki a Ninja Tune gondozásában, rajta két új számmal, a Chemical Fever és a Save It című felvételekkel. Emellett hallható rajta az előbbinek egy Re-edit változata és egy Substance által…..
Elkészítette és május 15-én, vagyis tegnap megjelentette első kislemezét a hazai elektronikus tánczenei szcéna egyik figyelemreméltó producerpárosa, Nádházi Lajos és Ambrózy Kristóf, vagyis a Headshotboyz, akik korábban már számos felvétellel és remixszel hívták fel magukra a…..
A holland sztár DJ, Tiësto remixet készített Kanye West nagysikerű My Beautiful Dark Twisted Fantasy című lemezének záró számára, ami (mármint az eredeti) egyebek mellett egy Bon Iver- és egy Gil Scott-Heron-hangmintát is tartalmaz. A Lost In The World feldolgozása már vagy egy éve…..
A svéd származású énekesnő, Neneh Cherry júniusban adja ki a szintén svéd The Thing jazz-zenekarral közösen készített feldolgozáslemezét The Cherry Thing címmel, amin a kultikus Suicide duó egy 1979-es számát, a Dream Baby Dream című dalt is feldolgozta. Erre a változatra a…..
Hamarosan megjelenik a csajfronton az idei év egyik legnagyobb reménységének kikiáltott Azealia Banks 1991 című kislemeze, aminek egyébként már úgy egy hónapja ki kellett volna jönnie, de végül elhalasztották és még dolgoztak rajta egy kicsit – és így legalább azt is…..
Damon Albarn elég jó üzleti érzékkel van megáldva, vagy ha mégsem, művészi szeszélyei minden esetre jó szolgálatot tesznek neki. Mint azt korábban megírtuk, Albarn egy nyilatkozatában bejelentette, hogy az idén visszatért Blur a londoni olimpia záró eseményeként megrendezésre…..
Olyasmi történt, ami eddig még soha: magyarok hivatalos remixet készítettek minden idők vitathatatlanul egyik legfontosabb elektronikus zenei producerének, a klasszikus disco királyának, Giorgio Morodernek. A többszörös Grammy-, Oscar- és Golden Globe-díjas legenda komolyabb…..
Igazságtalanul kevésszer foglalkoztunk eddig itt a Lángolón a 24 éves Claire Boucher, vagyis Grimes munkásságával, pedig hát a kisasszony legalább akkora reménysége az idei évnek csajfronton, mint Azealia Banks vagy Lulu James, úgyhogy ez ellen most sürgősen teszünk. Január végén…..
Neves producerek egy remixsorozat formájában dolgozzák fel az idén a Balaton Soundon is fellépő Björk tavaly megjelent Biophilia című legutóbbi nagylemezét. A sorozat nemrég megjelent első részében Current Value dolgozta fel a Crystalline és a Solstice, a másodikban a…..