Regisztráció Blogot indítok
Adatok
The Great Destroyer

0 bejegyzést írt és 854 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A ketogén diétára való átállás legnagyobb kihívása azt jelentette, hogy gyakorlatilag mindent el kellett hagynom, amit korábban rendszeresen fogyasztottam. Nem is ment rögtön, az első két hétben fokozatosan tanultam meg, hogy mit szabad enni és mit nem. És amit tilos, azt tényleg ne is egyem. Be…..
Anyák napi tiltakozókampány indult az “Ádám keresi Évát” plakátjai ellen: egy fiatal édesanya nyílt levélben fordult a nemzeti médiahatósághoz a Viasat meztelen reality sorozatát népszerűsítő köztéri reklámkampány leállítását kérve. Mint írja, a meztelen férfiakat és nőket ábrázoló plakátok…..
The Great Destroyer 2016.05.02 10:49:47
@I_Isti: Hát igen vannak akik sapkával a fejükön születnek. A gyarlóság és intim szféra konkrétan két olyan fogalom, aminek semmi köze sincs a meztelenséghez :), ráadásul egyiket sem megfelelő kontextusban használod.
Tegnap voltam a budaörsi Tesco áruházban és egy olyan ártrükköző dologra lettem  figyelmes, amiről mindenféleképpen meg kell emlékeznünk. Már célegyenesben a karácsony, és ilyenkor az emberek sokkal költekezőbb hangulatban vannak. A pénztárca akkor nyílik igazán, amikor egy…..
A hamburger felgyorsult életünk egyik szimbóluma, hiszen nincs időnk a konyhában főzéssel pepecselni, ezért egyszerűbb egy gyorsétterembe leugrani és benyomni egy hambit. Vegánként egyenlőre kevés helyen kapható vegán kompatibilis hamburger, így rákényszerültem magam…..
Fogadjátok szeretettel a Rektum túrótól - A "béka seggéből a gecit kiszopó" -t! ..
Alig egy hónappal a bemutatója után már minden idők negyedik legnagyobb bevételét hozta a Jurassic Park széria negyedik része, a Jurassic World. 20 évvel az első rész bemutatását követően felmerül a kérdés, hogy a látványelemeken kívül mit tud még nyújtani egy újabb…..
Tudjátok, miért használnak kevert szálakat az anyag készítése során? Nagyon egyszerű a magyarázat! Biztos nektek is van olyan ruhátok, hogy tök jó viselni, jó a nedvszívó képessége, jó a légáteresztő képessége, de nap végére olyan gyűrött lesz, mintha a kutya…..
Ilyen nagy még biztosan nem volt az aranytorkú énekesnő. Mariah Carey problémái elől láthatóan az evésbe menekült és nem is hagyta abba. Ennek következtében egészen érdekesen kikerekedett. Szinte rá sem ismerni. Carey-nek világéletében gondjai voltak a kilókkal. Hol vékony…..
Szombat este megint a kilencvenes évek basszusaitól dübörög a ház Hungexpo Total Dance Festival!  A szervezők most nem voltak annyira spúrok, és emelték a tétet, 5 szerencsés subbázó ingyen mehet a buliba, és még egy haverjával is megoszthatja majd ezt az örömét, mivel +1…..
A tegnap 83 éves korában elhunyt színészt mindenki Spock-ként, a Csillagflotta félig ember, félig vulcani tisztjeként ismeri, pedig mindemellett filmrendezőként, énekesként, költőként és fotóművészként is helytállt. Ebben a posztban ezekből is merítünk. Leonard Nimoy…..
    Gondoltál már arra, milyen hatással van a technikai fejlődés a gyermeked lelki fejlődésére? Nekünk, szülőknek nehéz ezt az egész folyamatot átlátni, vagy egyáltalán csak lépést tartani vele. Az okostelefonok által naponta százával érnek bennünket az…..
Szerintem egy kicsit sem túlzok, ha azt mondom, mindenki került már kapcsolatba Casio órával, sőt biztos, hogy nagyon sokatoknak volt már gyerekkorában is egy a birtokában. Nekem is van, és elpusztíthatatlannak bizonyult az elmúlt évek során. Mind a mai napig él és virul, és…..
Simicska tegnapi napjából (köszönet SL-nek a megállapításért) a magyar népre következő vélhetően legfontosabb információ ez volt, idézem: "Tavaly áprilisban a választások után leültünk és elmondta az elképzeléseit (mármint Orbán). Ennek a részleteibe nem fogok belemenni,…..
Subba Legyen tánc! 2015.02.03 10:58:30
Dönteném ..
The Great Destroyer 2015.02.03 19:57:43
The Great Destroyer 2015.01.29 20:47:43
Az izraeli Shmuel Linski jó pár éve foglalkozik dizájnnal, de leginkább a betonból kiöntött tárgyairól ismert. Kávéfőző, csónak, hangfal - mi köti össze ezeket a tárgyakat? Ez csak néhány a Linski Design csapat kreálmányaiból, amikor hétköznapi használati tárgyakat…..
Subba Faszombat: Pókember 2015.01.24 17:52:00
AZ igazi B)..
Áll a pöcköm, olyan szexi Ő, ahogy feszít ott a hidegáramlatba'! Egyik ökölbe szorított kezével megfistingelhetne hátul azon a csónakon, pedig nem izgulok a vén faszokra. Bárcsak ő lenne a miniszterelnök! ..
The Great Destroyer 2015.01.22 22:24:02
Haanchee fut Futás a munkába! 2014.07.08 09:35:10
Mint ahogy már írtam, újra dolgozni járok. A munkahelyem szerencsére nincs messze az otthonomtól, mindössze 4 kilométerre, ennek ellenére picit macerásnak érzem a közlekedést. Reggel ugyanis először eltrolizok Milcsivel a bölcsiig, ott leadom, aztán visszaszállok a trolira,…..
Íme a Virgin Atlantic új reklámfilmje, melyből megtudható, hogy  zsenik és szuperhősök dolgoznak a cégnél. A reklám jópofa, sok hasonlót idénre (hamár minden szakértő a jegyárak emelkedését jósolja...) ..
The Great Destroyer 2013.01.05 21:10:14
@kcsortuleninrogyilszja: Talán az az oka, hogy kicsit kiterjedt a cég és házon belül meg tudták oldani :), itt lehet nézelődni: www.virgin.com/company Egyébként nem csak a kivitelezés, hanem a sztori is jobb, mint a legtöbb rencerváltás utáni magyar alkotásnak.