Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Pompiere

0 bejegyzést írt és 48 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Néhány éve Svédországban jártamban, egy ingatlanközvetítő kirakata mellet vezetett utam, s jó szokásomhoz híven megnéztem egynéhány hirdetését, hogy látleletet vegyek Uppsala lakáskínálatáról.  Ama híres „bezzegország” kevéssé népszerű tulajdonsága - turisták körében legalábbis – annak meglehetős…..
A második világháború utáni hazai tűzoltókról, tűzesetekről válogattam mára fotókat az Nemzeti Fotótárból. Lássuk, mivel birkóztak meg tűzoltóink a szocialista Magyarországon!  1965. szeptember 18. Tűzoltók dolgoznak a Ruggyantaárugyár gumilágyító üzemében keletkezett tűz oltásán. A tűz…..
A halálos ítélet kimondásakor mindössze 27 esztendős Mészáros István alakja köré már életében is legendák szövődtek. Mintegy 10 éves bűnözői pályafutása a második világháború utáni zavaros időszakban csúcsosodott ki. Több álnevet használt, "rendőr"igazolványt lopott, melynek segítségével eltüntette…..
  Nem tudom, ki hogy van vele, én mindig nagyon szerettem régi családi történeteket hallgatni sosem ismert dédszülőkről, ükapákról, szépanyákról. Ha ehhez még fényképek is párosultak, az meg külön öröm volt. Az sem zavart különösebben, ha csak annyit mondtak "valami rokon", mert már senki nem…..
Pompiere 2020.05.31 20:28:32
@Altezza: Pedig ott van az! Kiválasztod Magyarországot, Békés megyét, aztán pedig Szentandrást. A születési anyakönyvek 1895-1908 között, a házasságiak 1895-1917 között, a halottiak pedig 1895-1975 között vannak meg. Születésit 1920 után, házasságit 1950 után, halottit 1980 után sehol ne keress mert a magyar jogszabályok szerint azok nem elérhetőek, ill. a halotti anyakönyveket elvileg már 1990-ig lehetne kutatni, de nem tudom, hogy azok le lettek-e filmezve mert 1980 után már nincs az anyakönyveknek másodpéldánya és valamikor azokat filmezték a mormonok.
A magyar filmgyártás egyik ikonikus alkotása a Dögkeselyű. Nézzünk néhány meglepő tényt a 82-es film kapcsán...
Amikor a barátnő a saját lakásodat sem tiszteli, nagyjából elképzelhető, mit tesz majd a közös fészketekkel. Posztolónk letesztelte a csajt, és három napra rábízta a lakását, de amikor hazajött egy kisebbfajta szeméttelep várta. Utána nem sokkal vetette fel a csaj, hogy össze kéne…..
Bár New York ma egyike az USA legmodernebb, legdrágább és legbiztonságosabb városainak, nem könnyű elszakadni a huszadik századi múltjától. A város már levetkőzte azokat a nagyon más időket, az archívumok viszont még tele vannak szuper képekkel, van miből meríteni egy ilyen gyűjteményes poszthoz.…..
Összesen 68 munkagépet vezényeltek ki péntek este a Yonghemen felüljáró elbontására Nanchang belvárosába, Délnyugat-Kína Jiangxi tartományában...
Ismételten rendhagyó bejegyzéssel jelentkezünk, melyben tovább boncolgatjuk az 1960 körüli Magyarország elrettentő bűncselekményeit és a vonatkozásukban lefolytatott nyomozásokat. Ezúttal sem kell tippelni a gyilkos kilétére - megtörtént, hátborzongató történet következik egy…..
Talán nincs még egy olyan gyilkos, akinek személye köré annyi legenda, féligazságokat tartalmazó történet szövődött volna, mint Pipás Pista. Ha megpróbáljuk megtalálni a valóságot az évek során rárakódott, meseszerű rétegek alatt, akkor sem biztos, hogy eljutunk a teljes igazságig. Egy dolog azonban…..
Pompiere 2016.06.21 09:11:05
Egy-két pontosítás az íráshoz:

""""""""""""Az első világháborút követő nyomorúságos időkben járunk a dél-alföldi aprófalvak zárt közösségében,""""""""

Azt érdemes tudni, hogy akkoriban Szegedtől nyugatra nem voltak falvak, csak tanyák, azok is elég ritkán. Egyedül a mai Mórahalom belterületén alakult ki egy tanyacsoport Alsóközpont néven. Ez egyfajta közigazgatási központként jött létre azért, hogy a tanyasiaknak ne Szegedre kelljen járni ha valamilyen ügyet akartak intézni.

"""""""""""Az itt élők előtt egyáltalán nem volt ismeretlen az Átokházáról (mely Ásotthalomtól néhány kilométerre keletre, a szerb határ mellett található) származó, a húszas évektől Tompán élő Fődi Viktória személye."""""""""""""""

Ez alapvető tévedés. 1950-ig Szeged három fő kerületre oszlott. Szeged I. kerület volt maga Szeged városa. Szeged II. kerület a Szegedtől északra eső területeket jelentette, míg Szeged III. kerületébe tartozott: Átokháza, Csorva, Domaszék, Feketeszél, Királyhalom, Mórahalom, Nagyszéksós, Zákány.
Ezek a megnevezések nem falvakat jelöltek, hanem valamiféle földrajzi területet, amely többek között az anyakönyvezésben is megjelent.
Átokháza volt a legnagyobb területű közülük. Kb. Csongrád megye nyugati határa, valamint Ruzsa-Ásotthalom község között húzott egyenes között terült el. Tehát az Átokháza megnevezés nem húzható rá egy szűk területre. Az a hely, terület amire a cikkíró utal, Kihályhalom néven szerepel a régi térképeken.

További kutatással akár még a pontos helyszíneket is be lehetne azonosítani. Amikor a családfámat kutattam, az egyik 1910-es évek eleji Szeged III. -as születési anyakönyvben találkoztam Dobák Antal újszülött fiával, aki aztán végignézte az apja megölését '22-ben.
A vlagyivosztoki SberBank-tűz   A Szovjetunió széthullása végére gazdaságilag megroppant, a hatalmas birodalom már nem volt képes lépést tartani a fejlődő világgal. Tudjuk, hogy az alapvető kiadásokra sem jutott pénz, a biztonság pedig már régen nem volt elsődleges szempont semmilyen munkahelyen.…..
Amikor 286-os, vagy 486-os számítógépek előtt ültünk a 90-es években - természetesen lopott Windows 3.1 később 3.11, mégkésőbb Windows 95 előtt - , szinte nélkülözhetetlen volt, hogy legyen a közelben egy csomag "kislemez" (más néven floppy) vagy a még klasszikusabb…..
Pompiere 2015.02.17 20:24:06
@fay rodisz: Akkor te egy viszonylag szűk körhöz tartoztál.
Az osztálytársaméknak '85 nyarán lett egy Panasonic videója az NSZK-ból, 1700 márkáért. Ez már nem felültöltős volt. :-) Nekem '88-ban lett, de még akkor sem volt tömegtermék. Az Intervideó kölcsönzőhálózata is csak '89-ben indult. '90 táján kezdett jobban elterjedni de még akkor is elég húzós volt egy készülék árra. 30 és 100 ezer között lehetett kapni egyes elektronikai boltokban a videomagnókat. Emlékszem, hogy a legelső - Beta rendszerű Sony videót - amit a szegedi Kárász utcai Ofotértban láttam '85-ben, 92 ezer forintba került. Anyám akkoriban 3500 forintot keresett...
Ha valaki fűtéskorszerűsítést tervez, de nem akar jobb hatásfokú, ám drágább kondenzációs kazánt vásárolni, akkor szeptember 26-ig meg kell oldania a beszerelést. Másnap ugyanis hatályba lép Magyarországon is egy uniós rendelet, ami szerint kizárólag olyan gázkazánokat lehet…..
Pompiere 2015.01.08 08:15:07
@beszélő majom:

Nem hiszem! Elég megnézni a FÉG termékeit. Még most is gyártanak alkatrészeket 20-30 éves régi kazánjaikhoz, vízmelegítőikhez.
Pompiere 2015.01.08 08:47:41
@KevinMulder:

Ez már most is így van. A felújított házak gyorsabban elkelnek mint azok, amelyek kőporos vakolattal úgy állnak még most is mint 35-40 éve amikor felépítették.

Már most is óriási anyagi áldozatokat kíván egy ház felépítése, amely megmutatkozik újonnan átadott lakások számában is. 2020-után még kevesebben fognak majd neki egy házépítésnek.

Igazi úri kiváltság lesz egy saját ház, kerttel.

Félre ne érts, pártolom az ötletet, hogy minél kevesebb energiát fogyasztó házakat kell építeni, de tisztában vagyok a mai magyar valósággal is.

Öt év alatt a nagy többségnek biztosan nem fog nyugat-európai szintre emelkedni a bére, hogy abból házat építhessenek maguknak. Inkább maradnak a használt lakás vagy ház vételénél, amit aztán anyagi lehetőségeik birtokában újítgatnak ahogy tudnak.
A Chevrolet eltűnik Magyarországról, most érdemes figyelni a hirdetéseket. Vajon tartja az árát használtan? És honnan lesz alkatrész? Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
Pompiere 2014.02.18 08:21:47
@Oldm4n: Az nem derült ki, hogy milyen motorról van szó, de az Astra G-kben illetve H-kban lévő benzines Z14XEP-s motorokra jellemző leginkább a kokszosodás. Ennek többnyire a nagyon "tatás" vezetés, az alacsony fordulaton történő elváltás az oka. Autópályás használat mellett viszont nem szabadna ilyen hibájának lennie. Hidrotőke csattogás oka lehet a nem megfelelő olaj is.
Mégis megpróbálják lenyomni a torkunkon 3 milliárd forintos lehúzást. Közben előkerült egy kiskapu a törvényben. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
Az Ecserin vettem kilencezerért, róla szól a poszt. Akkor a Mobil boltban egy vagyonba került a 40 km/h-t tudó S51N újonnan, de kinn, az M5-ös tövénél levő Nagykőrösi úti zűrzavarban is 15 ezerért mérték őket használtan, egy Simsonnak nem volt akkoriban értékvesztése.…..
Pompiere 2014.01.26 14:51:58
Én '84 őszén kaptam a kereszt szüleimtől egy piros (vagy narancs színű?) S51B-t. Egy reggel beállított keresztapám és mentünk motort venni. Egy '83 júniusi darabot sikerült 15 ezerért megkapni a szegedi Szent István téri piacon. (Akkor még ott volt a használt autó és motorpiac is.) 1468 kilométer volt benne. A banántankon rajta volt az IFA és a kisbetűs Simson felirat. Akkoriban az újak már a nagybetűs feliratokkal jöttek IFA nélkül. Irtózatosan büszke voltam. A kipufogót nem heréltem ki. Jobban tetszett a csendesebbik hangja. Az SM vizsgára már ezzel mentem. Szerelgetni én nem szerelgettem mert soha nem volt semmi baja. Soha nem hagyott cserben. Amikor egyszer indítási problémáim voltak, az "okosok" megsúgták, hogy üssem össze a gyertyahézagot. Onnantól kezdve úgy is indult, hogy ültem a nyeregben, sebességben egy csöppet meggurítottam magam alatt és már járt is a motor. Annyi átalakítás volt rajta, hogy a hátsó sárvédőből le volt vágva, így a leffencs feljebb volt. Ami extra volt rajta az a hátsó Semperit gumi. A haverok ámuldoztak, hogy az milyen fasza. Háromszor estem el vele: kutyát elütve, villamos sínen és árvízvédelmi töltésen a csapásban. Ilyenkor mindig lábtartót kellett igazítani meg a kormány végén a gumi markolatot cserélni. Más baja nem lett. Nagyon szerettem. 170 forintból tele tankoltam és mindenhová azzal jártam.
Négy évig használtam, aztán a video őrület miatt eladtam. Utólag már nagyon bánom. Mindig megbámulom, ezeket a motorokat amikor elmennek mellettem. Ilyenkor feltódulnak a régi emlékek.

Mint ahogyan fentebb írta valaki: elég sok életet elvettek ezek a motorok. Tény, az ismeretségi körömben nem egy súlyos baleset történt a baromkodás miatt. Hála istennek én mindig megúsztam. Egy olyan alkalom volt csupán, amikor kis híján elért a végzet: iskolába menet megelőztem egy öreg papát, amikor egy csattanást követően a visszapillantóba nézve azt láttam, hogy ez a papa Simsonostól repült fel a járdára mert egy Lada oldalról neki hajtott.

Summa summarum, így utólag is úgy gondolom, hogy egy hatalmas élmény maradt volna ki az életemből, ha nincs ez a Simsonos négy év.
A Kiss Béla nevű user töltötte fel ezt a videót tegnap a Youtube-ra. (Elmondása szerint nem az övé, maga is lementette anno.) Az eredeti link itt elérhető, ha még nem szedte le. Utóbbira valószínűleg sor kerül, volt már rá precedens, hogy az önszopatás ilyen példájára bukta az…..
Kincstári magabiztossága ellenére rendkívül kínos perceket szerzett saját magának és a kormányoldalnak péntek este Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, aki megpróbálta meggyőzni a nézőket, hogy egy héttel korábbi sajtótájékoztatójukon Szájer Józseffel nem is…..
Számos rémtörténetet hallani stopposokról, de rengeteg pozitív példa is kering. Gondolom nem vagyok magam azzal, hogy éveken át közlekedtem kezemet felemelve, egy kedves autósra várva a főutak padkáján. Máig gyakran felveszem azokat, akik fuvarra várnak – igaz, a hátizsákos…..
Pompiere 2012.11.27 17:20:06
A stoppolós időszakom a sorkatonai szolgálatom idejére esett 22 évvel ezelőtt. A hódmezővásárhelyi laktanyából Szegedre mindig stoppal mentem haza.
Két alkalmat leszámítva nem voltak rossz élményeim. De az a kettő, na az nem volt semmi.
Még kopasz voltam amikor hárman kiálltunk stoppolni a 47-es mellé a népkerti vasútállomással szemben. Nagy köd volt. Egy Ford Sierra állt meg, egy fiatal srác és egy csajszi utazott benne. Mi hárman katonák, gyorsan bekászálódtunk hátra és elindultunk Szeged felé. Én jobb hátul ültem és tisztán ráláttam a kilométer órára. Szépen kúszott felfelé. Amikor elhagytuk a 80-at - már azt is nagyon soknak találtam mert csak két csíkot lehetett látni a terelővonalból - kezdtem ideges lenni. Végül a mutató 140-nél állt meg. Ordítani lett volna kedvem, hogy: Hová rohansz te állat!? Türtőztettem magam. Szerencsére minden baj nélkül megúsztuk, pedig volt egy-két előzés is. Akkor megfogadtam, hogy ködben soha többé nem ülök be senki mellé.

A másik eset '91 tavaszán történt. Kimaradásról mindig úgy mentem vissza Vásárhelyre, hogy hajnali ötre kimentem a buszmegállóba. Stoppoltam, ha felvettek akkor mentem stoppal, ha nem, akkor pedig a fél hatos busszal. Most is ugyanígy történt. Reggel ötre kiballagtam a buszmegállóba és stoppoltam. Egyszer csak elment előttem egy Audi 80-as. Kb. száz méterre hagyott el, amikor fékezett és visszatolatott hozzám. Ajtó nyílt, egy negyven körüli pasas kérdezte hová. Mondom hová is mennék. Ok üljek be és kössem be magam. Beszálltam és már indultunk is. Akkor kezdtem egy kicsit nyugtalan lenni, amikor még bőven lakott területen belül már 120-szal mentünk. Amikor elhagytuk a Szeged táblát akkor jött a beszaratás. A 2x1 sávos úton (akkor még nem 2x2-es volt az út Szeged és Vásárhely között) a sebesség csak növekedett és végül 180-at mutatott a kilométer óra. Mindez tök sötétben. Már az algyői hídig jutottunk mikorra - idegességemben - nagy nehezen ki tudtam számolni, hogy 50 m/s-os sebességgel haladunk. Hirtelen a gépjárművezetői tanfolyam jutott eszembe, ahol arról beszéltek, hogy a tompított fényszóró 40-45 méterre világít el. Mivel, hogy tompítottal mentünk mert szembe forgalom az volt még abban a korai órában is. A következő gondolatom az volt, hogy nehogy véletlenül biciklist "fogjunk" mert az előbb koppan minthogy meglátnánk. Végül itt is szerencsésen megérkeztünk. 8 perc alatt átértünk Vásárhelyre. Az a fél hatos busz amellyel jönni akartam még nem is ért oda a megállóba, amikor én már beléptem a laktanya kapuján.
No, ekkor fogadtam meg végérvényesen, hogy soha többé nem ülök be más mellé stopposként. Természetesen amíg katona voltam ezt a fogadalmat nem tartottam be. :-) Utána meg már nem volt szükségem erre az utazási módra. Saját autó hiányában stoppost sem kellett felvennem. Mostanra - ugyan már van saját kocsim - szerintem eléggé eldurvult a világ ahhoz, hogy ne vegyek fel senkit. No, meg alig-alig látni valakit, aki stopposként a kezét lengeti.
Pompiere 2012.11.27 22:05:03
@fzoli415:
Fekete gömbölyű Audi. Ha jól emlékszem hátul nem volt rajta rendszám.
Belsőség Tűzoltás a határban 2012.11.17 07:29:52
Az októberben lángra kapott Opel esetét követve merült fel az Ifex impulzusoltó puska neve a cégnél. Ott ugyan végül kiderült, hogy a hivatásos állomány már nem használja, de közben megmozgattunk minden követ, így tudtuk meg, hogy a solymári önkéntes tűzoltóknak viszont van.…..