Regisztráció Blogot indítok
Adatok
PR_fact

0 bejegyzést írt és 103 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Azt hiszem abban egyetérthetünk, hogy a fenti fürdőszobán semmi sírnivaló nincs. Nem túl nagy, az igaz, de ezt leszámítva teljesen pöpec darab. Hogy miért kell mégis sírni rajta, pontosabban benne, azt az alábbi levél részletesen kifejti, fotókkal és egy - még a fotóknál is lehangolóbb - videóval…..
PR_fact 2019.10.21 14:00:52
@PartyMikee: Gyanítom, hogy nyugaton se megy az olyan egyszerűen, pl. a Spektrum Home felújítós műsoraiban lehet látni, hogy szinte minden projektnél előfordulnak durva kivitelezési hibák vagy árajánlat túllépések. Pedig ezeknél a kivitelező tudja minden rögzítve lesz és, hogy egyszer adásba kerül.
Kötőszó Milyen anya volt Mária? 2018.05.06 10:03:22
Alázatos, elfogadó, önfeláldozó vagy erős? Mennyi és mennyi féle lehet egy anya! Mária az a nő a Bibliában, aki ennek a szerepnek egész skáláját vonultatja fel, mégis olyan sokszor csak egyszerűen Jézus anyjaként hivatkozunk rá. Anyák napján ki tudna róla hitelesebben beszélni, mint a hús-vér mai…..
PR_fact 2018.05.06 20:37:44
@$pi$: Ha Isten személyesen választja ki egy küldetésre, van más választása?
Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre Tisztelt munkahelyi terror szakértő! Szociális szférában dolgozom pontosabban gondozó vagyok, értelmileg súlyosan sérült gyerekek nappali intézményében, ahol olyan belső utasítás kaptunk, hogy…..
Ha úgy érzed, hogy az építkezés kezdetén nem vagy elég lelkes, a falazás megkezdésekor biztosan minden meg fog változni. Végre egyszerű halandóként is felfogható méretűvé válnak a helyiségek, látod a konyhapultot, a gyerekszobákat. A nyári melegben még azt is át tudod élni a csupasz falak között…..
Fent, Európa észak-keleti felében, a Baltikumban bújik meg Észtország, egy fél magyarországnyi területen, alig több, mint 1,3 milliós lakossággal. Szegről-végről nyelvrokonaink is, de nem ez az érdekes bennük. Hanem az út, amit bejártak 1991-es elszakadásuk után a…..
PR_fact 2015.12.13 23:14:49
Mi nem lehetnénk észtek! Kopátsy Sándor már kb. két évtizede megírta, hogy a fejlődés attól függ, hogy mennyire puritán egy adott ország. Az észt kultúra a finnhez áll közel, a litván és a lett a szlávhoz ezért tartanok ott az észtek ahol nem a politikusaik miatt. Bár ez nem EU konform, sőt rasszista gondolat manapság, de a szülőktől örökölt gondolkodásmód határozza meg egy ország sorsát nem az hogy liberális vagy konzervatív politikusok fújják-e a passzátszelet. mek.niif.hu/01400/01423/01423.htm
"Finnország: amíg Oroszországon belül egy nagyhercegség volt, szegényebbek voltak a finnek az oroszoknál, ahogy önállósultak, éppen úgy meggazdagodtak, mint velük közös civilizációjú skandináv társaik. Nyilvánvaló, hogy az azonos civilizációjú Észtország is gyorsan felzárkózik a többi skandináv ország közé, ha elnyeri politikai önállóságát. Ma már a balti országok az egyetlenek a puritán civilizációjú országok között, amelyek még nem gazdagok." (Van kiút 1995)
Az origon megjelent ma egy cikk a magyarországi albérletárak emelkedésével kapcsolatban. Innen megtudhatjuk, hogy például Debrecenben a havi átlagjövedelem 68%-át kell albérletre fordítani. Ez valami hihetetlenül magas arány. Sajnos az ország keresettebb részein hasonlóan nyomasztó…..
PR_fact 2015.12.08 14:31:58
@sweety: Az átverés abban is állt, hogy akkor még rendkívül hitelesnek tűnő kormányzati források az euró bevezetését igen közeli időpontra tették, ami a hivatalos magyarázat szerint megszüntette volna a devizahitel kockázatát.
Világszerte 2,4 milliárd ember szenved a megfelelő higiéniás körülmények hiányától, és egymilliárdan vannak azok, akik még mindig a szabadban kénytelenek elvégezni kisebb és nagyobb dolgukat. Ma van az ENSZ által szervezett Vécé Világnap. (fotó: Exclusivepix Media) A helyzet…..
A 2008-ban kezdődött gazdasági válság után Európa számos országában komoly problémává vált a gyermekszegénység. Az egyes országok azonban nagyon eltérő képet mutatnak. Ha a közép-európai országok statisztikáit vizsgáljuk, sajnos feltűnik, hogy Magyarország a rosszabbul…..
Rossz kedvem tele. Van néhány százmillió európai polgár, akiknek igaza van. Van néhány ezer komplett hülye, akik viszont elvben irányítják Európát. Ez a keverék aztán kiad egy olyan helyzetet, amely nem ismeretlen a civilizációk bukásának történelemében. Ha hasonlattal…..
Megfogadtam, hogy nem írok erről, nem beszélek az érzéseimről, gondolataimról, mert minek? De nem lehet hallgatni, vagy én nem tudok. És nem érdekel, hogy mennyire tartja magát kereszténynek és kicsoda, nem érdekel a Harrach Péter nevű nem-tudom-micsoda lelke. Ami nincs, az soha nem…..
PR_fact 2015.11.03 17:03:54
@lászlóági: "mi lesz azokkal agyermekek ezreivel, akik csak az iskolában jutottak némi táplálékhoz"

Amelyik egészséges, munkaképes szülő nem képes a gyerekek után járó támogatásokból fedezni a gyerekei hétvégi és szünidei étkezését az a gyerekeiből él. Az ilyen szülő jobb ha nem nevel gyereket, a gyereknek pedig jobb, ha nevelőszülőkhöz kerül akik jó példát mutatva megtanítják neki, hogyan legyenek egészséges lelkületű, hasznos tagjai a társadalomnak. .
1000 leütés Soros György téved 2015.11.02 12:44:41
Soros György a II. világháború utáni Európa belső menekülthullámait állítja párhuzamba a mostani migrációs válsággal (itt és itt), és azt várná Európától, hogy ugyanúgy reagáljon: korlátlan befogadással. Csakhogy egyrészt az európai menekülthullámok során a…..
PR_fact 2015.11.03 11:42:14
@Moin Moin: "komoly integrációs programok startolnak majd, elsősorban Németországban és Svédországban. Azt pedig senki sem mondja, hogy egy szelektált és pozitíve motivált emberanyag megfelelő szakmaisággal nem integrálható!"

Meg tudnád nevezni pontosan hol mikor mekkora mennyiségű muszlim került ezekkel a szakmai módszerekkel integrálva? Ezek az un. szakmai módszerek sajnos csak papíron léteznek és működnek. Még az egykori NDK-t sem sikerült integrálni a közös kultúrális örökség és nyelv ellenére. Itt van példának a magyar cigányság integrálása ami már néhány száz éve, szakmai támogatással célzottan néhány évtizede folyik. Megvoltak és vannak a források, a kormányzati akarat, felállt a szakmai testület, indultak programot, van rá intézményrendszer, de az eredmény mérhetetlen. A neveltetés korai szakaszában eldől, hogy az illető alapértékei milyenek lesznek, ezt az iskola, többségi társadalmi elvárások csak kevésség tudják befolyásolni.
Ha fiatal fiúként egy lányba szeretek bele, akkor azt megbeszélhetem a barátaimmal, a szüleimmel, esetleg még a tanáraimmal is, mindannyian érteni fogják, min megyek keresztül. Ha viszont kamasz fiúként arra ébredek, hogy egy fiú iránt érzek szexuális vágyat, akkor első…..
PR_fact 2015.05.18 11:08:09
@Zsuzsanna Unyi: A melegek azzal érvelnek, hogy nem tehetnek róla, ha a saját nemükhöz vonzódnak, mégis nehézen fogadják el, hogy a heteroszexuálisok nem tehetnek róla, hogy ha ösztönösen unodort, hányingert, viszolygást éreznek amikor azt látják, hogy "csókot lop" egyik "férfi" a másiktól.

www.youtube.com/watch?v=jbygQq93ULM
Mindenki tudja, hogy mi aztán tényleg sima, őszinte Fidesz-rajongók vagyunk, igazi civilek - ellentétben a mindig ugyanazt a párezres (ám annál hangosabb) rajongótábort felvonultató Millával és klónjaival - nem beszélve a számlaképes bloggerkollégák ezreiről. Úgyhogy ha valaki tiszta szívvel tud…..