Regisztráció Blogot indítok
Adatok
System failure. :)

0 bejegyzést írt és 323 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Érdekes egybeesés, hogy míg a jelek szerint a AXA nyugdíjpénztárának magyar tagjai nem kaptak 13 év befizetéséből szinte semmi hozamot, a francia cég rekordnyereséget termelt: Négyszeresére növelte első féléves nyereségét Európa második legnagyobb biztosítótársasága, a…..
„A gyerekvállalás iszonyúan nagy felelősség. Hogy a barátnőm tetézze, azt is elmondta, hogy 2 gyereket akar” – közel 30 felé dönteni kell: család vagy örök agglegényélet. Mindkét opciónak megvannak az előnyei és a hátrányai, így a választás előtt millió…..
Még csak évek óta gyűjti a Homár a történeteket, amelyekben naiv ügyfelek első okostelefonos internetszámlájukon megdöbbenve veszik észre a kilobájtonként fizetett súlyos ezreket. Az NMHH elsőként a T-Mobile-ra csapott le, de várható, hogy a Telenor és a Vodafone hasonló…..
System failure. :) 2011.06.26 09:37:44
Részben az én hülyeségem volt, de úgy gondolom RÉSZBEN...
Vettem egy okostelót, bekapcsolom van az aksijában kis kakó. Nézegetem mit tud:
Látom felül valami hírek vannak???
Frissülnek is??? Rányomok bejön az origó. Pfff van net??? Nem is kértem. Sebaj, a konkurensnél kértem netet 50 mega 1000 FT, nem lehet itt sem több. Sokkal... Fészbúk beállít, email beállít, tesztel, megy. Jutub is van, überkirály. Nézzük mit tud a Hsdpa. Wow játszik szaggatás nélkül. Hát a Hd megy rajta? Átvált megnézek 3 mp-t. (Tudom mekkora adatforgalommal jár, ezért csak a 3 mp) Folyamatos. Nagyon zsír. Na kapcsoljuk ki, töltsük fel teljesen. Bekapcsolom : A kimenő hívásaimat letiltották. Mi a szent szar??? Ügyfélszolgálat: A forgalomfigyelő csoport 13 megabájt után letiltott. 20.000 Ft-ot fizessek be. Nézem: valóban kaptam sms-t az ügyfélszolgálattól: Forgalma elérte a 11 Mb-ot, váltson kedvezőbb csomagra: Gonet s-re vagy mi a szöszre. Bemegyek az ügyfélszolgálatra: Generált forgalom KI KELL FIZETNEM. Ha nem, letiltják a simet, asszem 6250-ért feloldják később.
Persze jön majd a végrehajtó is, ha nem fizetek. Új teló 2 naposan, hívni nem tudok. Szívom a fogam, befizetem. Startnet megy a csába, kérek egy 30Mb-os kb 500Ft-s netcsomagot. Hamar leneteztem, de csak lassítanak, így is használható. A 13Mb-ot 1/2 óra alatt értem el. 11Mb-nél küldtek sms-t, ekkor még kb 17 Eft-nél jártam. Nem kértem a netet, részben én használtam, részben a telón beállított okos kis programok frissítettek. Pl: hírek, amit utólag letiltottam, mikor átláttam az teló működését. Amit sérelmezek: Máshol sms-ben kellett KÉRELMEZNEM a netet. Itt alapból adtak persze ARANYÁRBAN. A telefon a T kínálatban volt, PONTOSAN TUDNIUK KELLETT hogy a háttérben futó okos kis progik adatforgalmat fognak generálni! Ha nem indítok külön semmit, akkor is! Nem figyelmeztettek rá. Nem azért írtam, hogy bárki fikázzon, hanem hogy okuljon belőle. Most használok egy alap netet, a 30Mb-ot 5 nap alatt elértem, lassítottak, de sebaj. Egy google minitérkép 80 MB 3 nap alatt így is lejött. Ráér letölteni a háttérben, nem zavar... Töltök ami belefér, ha egy hónapban 300 Mb-t töltök le, akkor annyit. 5 percenként lekérdeznek a kliensek. Így 1 év alatt "leverem" rajtuk az alap 30Mb és az 50Mb közötti különbözetet. Elmehetnek a csába...
System failure. :) 2011.06.26 22:24:50
Péntek éjjel meg szerettem volna nézni valamit a Jobbik Facebook csoportjában, de nem találtam sehol se. Bevallom férfiasan először azt hittem, hogy kitiltottak, mert túl sokat lázadtam a szittyák ellen.Így felkúsztam a Jobbik honlapjára és a Facebook-ból kijelentkeztem. Az…..
Nem egyszer, nem kétszer, voltam szerelmes is, próbáltam egyszer borítani, hogy akkor váljunk el, mert én nem tudok vele élni, mást szeretek. ezt elk*rtam... Több mint egy évtizede kötöttem egy házasságot, amit nem igazán akartam, de mivel jött a gyerek, úgy éreztem nem…..
System failure. :) 2011.05.16 11:41:19
„Nála az is szexnek számít - ha a nő nem akar felmenni vele - hogy rábeszéli, részesítse őt orális élményben a parkolóban, vagy egyéb romantikus helyen” – mai posztolónk nem vallja prűdnek magát, mégis kinyílik a bicska a zsebében, ha hímtársai a vélt vagy…..
System failure. :) 2011.05.11 14:13:42
„Stresszhelyzetként értékeltem az egész együttlétet, holott nagyon vágyom egy igazi szeretkezésre” – úgy látszik, mostanában elindult egy ilyen széria, ugyanis mai posztunk újra egy olyan fiatalemberről szól, aki közelebbi kapcsolatba került egy örömlánnyal. Az…..
System failure. :) 2011.05.11 14:13:03
„Öt napra vidékre kellett mennem a szüleimhez. Mivel ennyi időre még soha nem hagytam magára, érdekes próba elé került” – a pasidat úgy tudod örökre magadhoz bilincselni, ha bebizonyítod neki, hogy függ tőled. Csak mond meg neki, hogyan működik a mosógép és…..
System failure. :) 2011.05.11 14:06:21
Ő elég szépen megfogalmazta, mi is a baja. A búcsú pillanataiban azon gondolkodtam, felképeljem-e. Keresed, de nem találod az igazit? Szakíts magadnak új szerelmet!Sziasztok! Tavaly lett vége egy alig egy éves kapcsolatomnak. A lány szakított, mert úgy érezte, nem szeretett…..
System failure. :) 2011.05.11 00:19:32
Első és egyetlen randinkon nem kérdeztem, hogy te figyelj és mi a vezetékneved, később meg telefonon már annyira nem is érdekelt.  Sziasztok! Az én sztorim nem az a tipikus padlóra kerülős szakítás, inkább vicces. Én akkor 17 voltam, lány, Tibi meg 26. Egy szilveszteri…..
System failure. :) 2011.05.11 00:15:31
„Vonzanak a nők, szexuális és érzéki értelemben egyaránt, a gond - többek között – az, hogy már nagyon fiatalon megtanultam kielégíteni magamat” - a történet szerint jelentősen visszavetheti egy pasi szexuális fejlődését az, ha túl korán felfedezi az…..
System failure. :) 2011.05.03 17:07:44
Még mindig a "híres-hírhedt" gyöngyöspatai felvétel ... már a nyilvánosságra hozatala után többen megkérdezték, hogy egy térfigyelő kamera hogyhogy hangot is rögzít, ráadásul ilyen jó minőségben? Számtalan térfigyelő kamera által rögzített felvételt mutatott…..
System failure. :) 2011.05.03 08:03:55
Leléptem, nem hagytam mást, csak egy papírcetlit rajta egy rövid üzenettel.    Üdv Mindenkinek!   Ma találtam rá erre az oldalra, és annyira megtetszett, hogy úgy döntöttem leírom eddigi egyetlen szakításom tanulságos történetét. Nem lesz rövid, de úgy gondolom,…..
Ahányszor erre a mondtara gondolok, mindig mosolygok. Szerintem zseniális volt abban a helyzetben. A kép innen Sziasztok, Rendszeres olvasója vagyok a blognak, majd talán én is írok egyszer valami jó sztorit. Most csak egy mondatot osztanék meg veletek, amin ahányszor…..
System failure. :) 2011.02.17 19:38:22
Sziasztok! Az év végére megpróbálunk nektek összeállítani néhányat a kedvenc felhasználói levelekből, amiket kaptunk, és így az év végéhez közeledve - részben kicsit össze is foglalva, milyen sok mindent éltünk át veletek ebben az évben - kategorizáltuk és rangsoroltuk…..
Szó szerint ütős történetet küldött be aszfaltbetyár. Egyértelműen elsőbbsége volt, amikor nekiment egy másik autós, aki ennek ellenére nem akarta elismerni a felelősségét. Tudom, hogy elég érzékeny téma a vétkes fél etnikai hovatartozása miatt, ezért külön kérlek…..
Na, jól van, kezdődik ... Az új médiatörvénnyel és sajtótörvénnyel nem sokat szaroztak, megírták, beterjesztették, és még aznap meg is vitatták. "Kezdjük azzal, ahogyan benyújtották a csomagot a kormánypárti képviselők: pénteken délután 16.42 perckor.…..
Elcsíptünk egy levelet, avagy van pénz dögivel.....   "Tisztelt  Kollegák!   Július elején a Synergon munkatársai elkezdik a négy éves és annál idősebb számítógépek tervezett cseréjét. A felhasználókat egy héttel a csere megkezdése előtt…..
Ma szavaz a Parlament a családtámogatási törvény módosításáról. Ez alapján a családi pótlékot két részre választják, nevelési ellátásra és iskoláztatási támogatásra. A nevelési ellátás jár a nem tanköteles gyermek után, illetve saját jogán jogosult erre a…..
Kizárt dolog, hogy ez igaz legyen! Egy hivatalt nem lehet lefizetni egy engedélyért, és amúgy is, ki az a hülye, aki egy több milliárdos áruházat ártérre építene?! A Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelmi államtitkára, Illés Zoltán kirúgta a  Országos…..
System failure. :) 2010.06.18 10:16:48
@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!:
Off:
Persze hogy tagadja. Ölni magyart az rendben, börtönben megrohadni az már nem...
Senki nem csinált semmit, ártatlan bárányok, nem bűnözők.
Vastagbőr Mellény-dal 2010.05.16 14:01:00
Vissza a rendes kerékvágásba, vasárnapi móka és kacagás. Varga B.Tamás, az IGEN 3.0 szerzője dalt írt az ország legnagyobb problémájáról:   ..
System failure. :) 2010.05.16 20:42:44
Megalakult az új Országgyűlés, letelt a régiek mentelmi joga, lehet vinni őket szépen sorban, ahogy Mikivel már meg is történt. Ezen kéne ma a hangsúlynak lenni, hogy lezárult egy korszak, megy a Gyurcsány/Bajnai/Lendvai-kormány. Ezen kéne, de nem....véletlenül sem. Az a nyamvadt…..
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság közzétette az öregségi nyugdíjasok ellátásainak összegét születési idő szerinti bontásban (pdf). Az öregségi nyugdíj a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvényben meghatározott életkor elérése és…..